Adventi Kalendárium

Hungary szemszöge

- Felesleges lehetett bérelni egy pár napra lakást Hun... - sétált mellettem Poland. - Minek költötted el erre az összes pénzed?
- Hát, őszintén csak tetszett hogy magunkban lehetünk... Kettesben... Mintha egy saját lakásunk lenne! - magyaráztam. - És a legjobb hogy kertesváros részen... Poland?

Már el is tűnt mellőlem. Furcsa, már megint elhagytam? Szeptemberben is ez volt... Vagy előrerohant talán...?

Jobb ha inkább gyorsan átveszem a házat még időben majd megkeresem...

Kulcsot már megkaptam postán, már csak hívnom kellett hogy használatba vettem mostantól. Kicsit siettem hogy még megtaláljam Polt, és akkor mutassam meg neki. Tehát nem kicsit lepett meg amit láttam magam előtt.

Nagy terített asztal, ügyetlenül rendezve mindenféle jóval, még gyertyák is voltak, végén egy ismerős arc... Régről ismerős...

- Gyerünk kölyök, üllj csak le [^^"]zdmeg! - lendítette a kezét odahívva engem az asztalhoz.
- Oh, persze igen... - kaptam észbe ismét, és botorkálva csak eljutottam egy székig, majd félrehajtott fejjel motyogva üldögéltem tovább.
- Miért vagy ilyen bizonytalan vélem, [^^"]zdmeg? - pillantott felém.
- Hé, nem kell ezt a szót minden mondat után mondani? - vetettem rá egy kicsit a szemem.
- Csak ahányszor láttalak mindig ezt mondtad, gondoltam ez a szokás így évszázadok múlva... - vont vállat.

- ...Atyám? - kérdeztem rá. - ...Te mindvégig figyeltél...
- Természetesen én vagyok...! És természetesen figyelnem kell téged...! - nézett felém vidáman. - Ehm... Illetve mutasd meg kérlek hogy mik ezek a tárgyak és ételek mert én csak láttam őket, és lemásolattam!
- Rendben, rendben! - álltam fel nevetve mellésétálva... Szinte biztos vagyok benne hogy ez egy álom.

- Látod azt a fura... bemélyedt nyeles izét?
- Mi az a "izé"?
- Tágasfogalom, mindenre használni lehet, van neve vagy sincs.
- Értetem, tehát izé.
- Pontosan, na azt úgy hívják hogy kanál. Legalábbis a átformálódott nyelvemen, persze...

- Természetesen... Olyan vagy mint ő... - mosolygott.
- Kicsoda is? - pillantottam fel.
- Hát ő... - álmodozóan az asztalra támaszkodott könyökével, felnézve a régies csillárra türkizes szemeivel. - Mond csak, van bárki melletted?
- Mellettem? - kérdeztem vissza. - Igazából de... Polandnak hívják, hetvenöt évvel fiatalabb nálam, és nagy része volt mindig is az életemben...
- Hmm, az a vörör-barna-, és szőke keverékű élénk Dunakék szemekkel megáldott kislány? - fordította szintén rám a szemét. Kicsit sem volt kínos. - Teljes mértékben megértem miért őt raboltad el...
- M-mi már nem rabolunk találomra feleséget! Mára már kicsit... Kicsit komplikáltabb...! - kezdtem körülötte járkálni. - Kell olyan... Fellángolás...! És nem épp csak kanosság egy oldalról, hanem mindkét oldalról! Érted...?
- Értem hát! Én is éreztem már ilyesmit, hát! Ebben csak ne legyen dicső atyád hátrányban! - ütött az asztalra. - Én is olyan voltam mint te most! Igazi férfik iránt érző!... Majd találkoztam vele...

- Még mindig nem tudom kivel... - álltam meg a séta közben.
- Hungary, gyere csak ide, az ölembe. - hívott a kezével. Nehezen megindultam, és kicsit kínosan az ölébe ültem. - Akiről beszélek az egy leány... Egy csodálatos személlyel rendelkező lyány... Hogyha kinézetet kellene jellemeznem... Körübelül ugyanilyen hosszú haja volt mint neked, csak göndörebb egy aprócskát, és természetesebb vörösbarna színben... És ugyanolyan olajzöld szemekkel mint a tiéd!

Olyan élvezettel mesélt, hogy ismét kicsinek kezdtem érezni magam. Ugyanígy beszélt akkoriban, csak természetesen régiesebb szókinccsel... Jó érzéssel tölt el visszagondolni rá, és a történeteire az első és utolsó napokra...

- Amikor utód kellett nekem, rögtön úgy gondoltam hogy ő lenne a tökéletes szülétek... Természetesen megszületni és úgy dicsőségesnek lenni nagy dolog! - emelte meg folyton a mondatai végét. - Így megindultam. De nem csak miatta, hanem a szintúgy dicsőséges Kárpátokért! Igen, ez ilyen "bónusz", vagy micsoda...
- Hogy hívták? - tértem a lényegre. - Találkozhattam vele?
- Talán igen, talán mégsem... - gondolkodott. - Emlékszel talán valakire...?
- ... Nem, nem emlékszek... - vallottam be. - Sajnálom...
- Hé-hé-hé, nem a te hibád, teljesen renben van! - rázta a fejét. - Nyugodtan vegyed, nincs baj ezzel, csak érdekelt...
- Rendben... Rendben... - Apámnak előnye hogy minden helyzetben le tud nyugtatni. Van hogy este minden fájdalmát rejtve bújik hozzám, a másik nap már halott. Fáj hogy képes ilyenre... Mégis régen ezt nem tudva szerettem. Volt hogy még énekelt is... Hogy is volt a kedvencem...? Talán... Szerettelek babám, az isten is tudja... Talán ezzel is magáról beszélt... Talán. Vagy csak kitalálta ezt csak falból

- Oh, bakker, Polt még meg kell találnom minél hamarabb! - tértem észbe és szélsebesen már az ajtó előtt álltam.
Mégsem igazán szeretném megtalálni...
Úgy érzem biztonságban van nélkülem is most, csak okkal aggódok.

Még visszanéztem Apára. Lehet kár volt, de igazából csak meglepődtem.
- Hékás, azt hittem már menni akarsz! - takarta kezével a szarvasfüleit.

- M-megyek is... - rebegtem, majd bezártam az ajtót, és nekidőltem.
Hát igen, ez egy kicsit sokkolt engem, hogy őszintén megvalljam.

- Tudom hogy még itt vagy. - hallottam a túloldalról.
- Igen, még itt vagyok... - suttogtam. - D-de megyek is-
- Erdély hogy van? Milyen lány lett? - kicsit megijedtem már.
- Láttál mindent... Tudod hogy van... - talán túl morgósba váltottam át, de ennyi skizofréniát bírjon ki tőlem mindenki.
- Tőled akarnám hallani. - folytatta. - Te hogy érzed? Szerinted milyen lett?
- Sz-szerintem... - dadogtam ki nagynehezen. - Nagyon makacs és erőszakos. De gyönyörű, és kitartó is egyben. Keményen tud kiállni bárkiért vagy bármiért... Amennyire megteheti...

- És szerinted te milyen vagy? - kérdezősködött tovább.
- Én... Nekem mennem kell már-
- Kérlek...
- Hát... Ugyanolyan csak idegesebb, és kicsit talán nem annyira vad...
- És szerinted kezelni tudod?
- ...Nem... Túlontúl elszánt, és nem arra van hogy vezéreljék... De ez honnan jött? Sokkal inkább kérdeném hogy mi történik veled!
- Szerintem te is tudod, nem kell magyaráznom...
- Igazad van Atyám... De mégis, miért olyan fontos? Vagyis, tudom, csak... Elvesztettem a nekünk szánt földet... De ez már a múlt, Transylvania független már lassan egy éve, és szerintem így is szereztem szövetségeseket...! Persze megértem ha ez bánt téged...

- Nem bánt. Megtetted te is amit tudtál... - résre nyitotta az ajtót mosolyogva. - Mostmár mehetsz is. Nem akarlak feltartani lányom.
- Hát... - pillantottam el elintve. - Viszlát Atyám...!
- Viszlát...lányom... - intett ő is el.

- Már csak Polandot kellene megtalálnom... - sóhajtottam, mire pont belé is ütköztem.
- Oh-oh, elnézést kérek, én csak... Hun? - jött rá hogy én állok előtte. - Azt hittem már itt is hagytál, sokáig bolyongtam elveszve... De itt vagy!
- Sosem hagynálak itt! - legyintettem, de azért még hozzásúgtam magamnak: - Annyira sok ideig legalábbis...
- Nos, azt hiszem ez már nem is igazán számít... - vont vállat Poland. - Szóval, hol van a lakás?
- Hát... - fordultam hátra. - Majd később megnézzük... Most épp belakta egy másik illető, és pár napig nem is lesz lakható. Szóval... Majd jövőre.
- Így pazaroljuk a pénzünk... - hunyorított, majd nevetni kezdett. - Rendben, nem bánom, úgyis a szünet jobb lesz!
- És... Milyen nap is van? - tettem fel a kérdést gondolkozva.
- December tizenhárom, miért? - furcsálta.

Hát persze. Az anti-Halloween napja. Mikor nem űzik a démonokat... Hanem étellel hívjuk régi szeretteinket...
Így már érthető...

- Hungary, jól vagy? - nézett rám Pol.
- Oh, persze, megvagyok... - ráztam a fejem. - Csak... Elgondolkodtam komolyabban hogy mégis mi a fene történt az ezelőtti órákban...

1084 szó.

ÁH, késtem!-
És nem pótolhatom már be...

De legalább kijött A HETALIA HETEDIK ÉVADÁNAK ELŐZETESE-
ÉS BENNE LESZ VÉGRE CZECH ÉS SLOVAKIA-

Tehát nyugodtan shippelhetem most Japannal, mert berakta az animébe is végre-

A Nyeh legyen veled!