Nyugodt nap volt, Szeptember negyedike. Ám mégis különlegesebb. Mára már megérkezett az összes ország, a világ minden egyes pontjáról, már ahol eleve elterül egy-egy. Például nem hinném hogy az Antarktiszon van ország. De ez nem is lényeges jelenleg.

Csakis az talán, hogy ma volt az első "tanítási nap" szerűség. Negyed kilencre már minden országnak meg kellett jelennie a saját kontinensénél.
Most épp nyolc óra, tizenhárom perc van, mindenki már megindult. Zavartalanul sétálnak, csak egy éles, fémes, pattogós hang zavarta meg, illetve drága hazánk tolakvása, és ezer-meg ezer módon változatos bocsánatai.

Csakhamar megelégelte viszont az állandó rohanást, egyszerűen elhanyatlott, hogy egy gyors mozdulattal elkaphassa hüvelyk- és mutatóujjával a kis fémet...
Egy lány lábai közé esve.
Hát igen, ennyit a szerencséjéről ismét.

- Hé! Te meg mit csinálsz?! - akadt ki az illető.
- Öhm... Bocsáss meg én csak... - guggolt fel Hungary markában szorongatva a kis tárgyat. - Csak...
- Mi az ami olyan fontos volt? - hunyorított hazánk kezére, miután alaposan végignézte.
- Semmiség, tényleg, de nekem fontos. - ugrott fel. - Mennem kell viszont de
... - itt visszafogta magát - örömlány gyorsan.

- Persze-persze, mindenkinek menni kell a saját helyére... - Hun számára nem tűnt kedvesnek az illető, de elintézte annyival hogy ő sem örülne ha aláesnének miközben ő szoknyában van.
Szóval ezzel nem igazán foglalkozott, inkább csak átváltott sétálásba. EU még sosem harapta le a fejét ilyesmi kis késés miatt, halálos csak nem lehet.

- Hungary! Késett... - mordult rá Europe, amint hazánk belépett a terembe.
- Ja, rájöttem én is erre. De nálam ezt már megszokhatta gondolom, simán elengedi! - vigyorgott pimaszul.
- ...Agh, legyen, elengedem mivel mégis nem szokhattad meg. - forgatta meg a szemeit. - Keress egy helyet.
- Ott egy hely. - mutatott Poland mellé.
- Agh, esetleg ki is használnád? - temette a kezébe az arcát.
- Én nem bánom, eleget sétáltam már... - tartott is meg Poland felé, majd oda le is hajította magát.

- Hol voltál megint? - mosolygott.
- Te hol voltál? Vártam rád...! - hunyorított rá.
- Vártál rám? - lepődött meg.
- Ehm, ja, nem adott neked valaki valamit tegnap? - hökkent meg Hungary.
- Nem emlékszem... Még csak negyedórára keltem, bocsáss meg... - zavarodott össze.
- Mindegy is... -pirult el Hun. Legbelül már szidta magát hogy Slovakiára bízta a dolgokat.

De most ugorjunk is el a mai naptól, és menjünk vissza a tegnapelőttre, mivel akkor is sokkal érdekesebb dolgok is történtek mint egy félresikerült pocsék leánykérés.

Például akkor értek ide. Hogy hova? Akkor még ők sem igazán tudhatták. Ahonnan jöttek - Csehország egy erdejéből - úgy gondolták hogy egy öt óra legalább lesz az út. Nagyon nem is akartak gondolkodni rajta, csak próbálták elütni az utazási időt.
Hungary is elvolt a Minecrafttal és a bérelt busz másik végében ülő Swedennel eléggé, de Poland kihúzta a maga világából egy öt és fél órával később egy egyszerű kis "Hun!"-al.

- Áh, mi az? - állította meg a játékot idegesen.
- Nézd kincsem! - mutatott az ablakon át.
- Mégis mit nézze- - tekintett ki, de folytatni nem tudta, helyette az ablakot bámulta. - Ez... voah.. Ez...
- Mit akar mondani? - kérdezte halkan Romania mögülük.

- EZ ITT BUDAPEST! - élénkült fel hazánk, felforgatja az egész busz csendjét. A legtöbben ijedten felhőköltek, vagy felugrottak, de Austria például ijedtében bőgni kezdett. Majd mire lenyűgözött volna, pont értelmezte a mondatot, és ismét halkan sírdogálni kezdett.
Hungary meg ezekkel nem törődve - főleg nem az üveg tisztaságával - felkente magát az ablakra.
- Oh-Oh, látnotok kell egy csoMó cuccot! Ott a Hősök tere, a Parlament... - kezdte sorolni izgatottan.
- Ehm, Hun, értjük hogy most nagyon örülsz... - kezdte Poland kínosan. - De... Senki sem mondta hogy kifelyezetten ide megyünk... Lehet hogy csak átutazunk rajt-

- Idementünk. Köszönjük az utat. - hallotta az egész busz EU hangját.
- Oh... Igazán? - lepődött meg Poland, majd még suttogott is. - Ez eléggé váratlan volt...
Hungary ehhez nem tudott mit mondani, inkább csak bámulta a kilátást ahogy elhaladnak a Duna felett, majd lassan lelassítanak és végül megállnak egy kevésbé forgalmasabb résznél.

- Nos, kedves országaim, innentől gyalogolni fogunk. - állt fel EU. - Szedjétek össze magatokat, rejtsetek el minden apró "nem normális" jelet magatokról, és indulunk is!
Igazából EU szemében közülük senki sem "normális", de inkább itt a különlegesebb tulajdonságokra és személyiségre gondolt. Mint a maga csillagokból álló glóriájára, Lengyel tollas szárnyaira, illetve a vámpírok szárnyaira, és egyéb adottságaira is, mint amilyen vámpírok Romania és Hungary is.

Nagy nehezen előkerült egy vörös régi esernyő Slovakiától, amit Romania haverunk kénytelen-kelletlen használnia is kellett.

Hunnál még egész türhető volt a napon való elszíneződése, zöldes bőrszínnél mintha rókáznia kéne, fehéres sápadtnál mintha meg mintha épp azon lett volna túl.
Vörösnél meg hát naná hogy senki sem veszi észre! Bárki leéghet egy ilyen korai ősznél!

Romániánál viszont komplikáltabb a helyzet. Ha sárgállik, az hogy néznék? Elkönyvelnék japánnak! Vagy bármilyen más sárgabőrű ázsiainak! És míg a többiek európaiak létükre fehérek, hogy mutatna köztük?

Khmm, bocsánat Slo', tudom jól hogy Japan a pasid, tényleg...

Ezt megúsztam pár rosszalló nézéssel... Szedd össze magad, Narrátor-Chan! Csak tréfásan és választékosan! Ügyes voltál eddig is, Author-Író-Chan krássa is gyakran nevet hála nekünk!

- Várjatok! Ti szálltok le?! - futott le még Transylvania le a buszról, Prussia társaságában.
- Erdély?! - lepődött meg Hungary. - Te.... Itt... Vagyis, potyautas vagy?!
- Mondhatni, azok vagyunk. - szállt le Transylvania hátáról Prussia. - Kizárt hogy még ennyi hónapot kibírjak Germany nélkül!
- És mi az már hogy nem jöhetek csak mert egy fejedelemség vagyok, Há! - vágta még hozzá.
- Hát... Mást nem tudunk tenni minthogy velünk maradtok... - sóhajtott Europe.
- EU, lehetne hogy ne egy szobában lehessünk Prussiával? - kérdezte Germany reménykedve.
- Ezt még megbeszéljük... - sutyorogta EU.

Fél óra gyaloglás után csak elértek egy régebbi lakótelep szerűségre, ahová már el volt téve pár újabb dolog, de mégis porzott alattuk a padló, így EU elítélte őket egy takarítással.
- Nemá', csak mi európaiak takarítunk egyedül?! - akadt ki Slovakia.
- Ha estére végeztek, igen. Ha nem, az ázsiai országok is remélhetőleg ideérnek.(Kommunista-) - közölte velük EU nehezére, de finoman próbálva. - De még én is itt vagyok nektek, szóval írtsuk ki ezt a sok retket de azonnal! (Rendszerelmes kommunista-)
Author-chan, Végzet, leállnál kérlek szépen?
(Da, de várj még-)

Végül csak szükségük volt a takarításra, így nekiláttak mindannyian. Estig csak nem ülhetnek tétlenül, Hunnak meg volt egy rakat baromság amit közben el lehetne hallgatni.

- ... És akkor kinyírtam magam, csak mert ő is öngyi lett! Hát nem álmodok mindent össze-vissza? - nevetett Hun a földet sikálva.
- Való igaz, ilyesmi biztos nem történne meg! - nevetett Poland is. - Bár aki nem hallotta az elejét, most azt hinné hogy a Rómeó és Júliát mondtad el a sajátos Júlia szemszögedből.

- Na várjál, ugye.... - emelte fel a kezét Hun. - Ugye- vagyis, ugye te kiseperted a port mielőtt-
- ...Neeeem....? - sandított Poland az ajtóban magányosan álló egyszerű cirokseprűre.

- [^^"]zdmeg, a retket mosom szerteszét! - hangzott el az évszak első káromkodása.
- Bocsáss meg Hun, azt hittem hogy már valaki megoldotta! - mentegetőzött.

Közben Romania is felbukkant a láthatáron egy kifacsart ronggyal, reménykedve.
- Semmi baj, asszony, előfordulhat ilyesmi. - mosolygott.
- Asszony? Enyhe túlzás, nem gondolod? - kuncogott Poland.
Nos, drága román főszereplőnk elkulloghatott.

- Te meg mit tétlenkedsz itt? - ripakodott rá Transylvania, ami sajna vagy nem sajna Poland is meghallotta, és Románia erre kicsit még is rezzent.
- Neked nem az ablakot kéne mosnod? - kezdte Poland is.
- Már átadtam a szolgálatot... - mutatott a háta mögé Romania, ahol egy talán Vézlánánál is alacsonyabb pipiskedett az ablakokhoz hogy a port letakarítsa az üvegéről.

Bár csak említeni kellett Vezt-KHhm, Vezlaniát, ő közben otthagyva Japanra az összes dolgát, rohant alig tudva az utat.
- Vez, várj még! - állította meg nehezen Japan.
- De hiányoznak a többiek! Egy hete nem láttam őket! - szomorkodott Vezlania.
- Ha velünk tartassz, hamarabb odaérsz, minthogy a városban tekeregsz elveszve. - állapította meg egyszerűen Japan.
- Az út mennyi idő? - fordult felé.
- Úgy negyed óra, annyit azért csak kibírsz. - biccentett. - És akár most is elindulhatunk, van saját térképem Budapestről amit még kaptam régebben.... Remélem hogy ez nem valami új lakóház...

- Elfogyott a víz... - nézett fel a felmosásból Germany. - Nem tudjátok hol van egy csap?
De persze Germany erre nem várhatott amíg valaki felel, hárman voltak a teremben, és az ő mély hangját halkan mondva alig hallják meg. Így megragadta Aust fejét, és belenyomta az üres vödörbe, hogy elmondva a rossz emlékeit a könnyeiből mossa fel a padlót.

- Ideiglenesen megfelel. - állapította meg, mikor hallani kezdte a hüppögéseket. - Na keressünk akkor egy normális, nem csak csöpögő csapot.

- Veled meg mi történt.... - emelte fel Austriát Lithuania. Austria szája még habzott is az ottmaradt mosószertől, és még vörösebb is volt mint bármikor.

- Oh, értem, a dolgodat végzed csak. Akkor én nem is zavarlak... - nyomta vissza a fejét.

- ...De azért szükségem van egy kevés vízre. - gondolta meg magát, kiemelte ismét, hogy belemártsa a rongyot és visszanyomta a fejét.

Az ázsiaiak épp megérkeztek pont. Egy rakatnyi ország tódult be az épületbe ismerkedni, vagy régi társaikat üdvözölni. Persze nem mindenki futott, valójában csakis Vezlania rohant egyik teremből a másikba megtalálva minden egyes ismerősét.

- Na, nem találtam csapot, szóval maradsz így. - közölte Germany Austriával.
- Harminc perce láttalak elmenni ebből a teremből, ennyi idő alatt biztos megtaláltad volna... - gondolta végig Lithuania.
- A lényeg hogy nem esett Italy fenekének komolyabb baja... - mormogta halkan még oda. Lithuania ezt elintézte egy vállrándítással, és folytatta az asztalok törlését.

Amik egyébként vadonatújak voltak, és inkább íróasztalok, de Lithuania kötelességének érezte hogy a többiekkel dolgozzon, hiába végzett minden más teendőével is.

Mást meg amúgy sem tehetett. Egyedül van itt, mivel Austriát el kellett vinni másokhoz is, mert senki sem tudta hol a csap, csakis EU. Az ablakokból alig lehet látni a Nap utolsó sugarait a szakadtas foszlós függönyök mögül, a látásviszonyok a felkavarta portól meg még átláthatatlanok.

Lithuania barátunk így nem is akart semmire sem figyelni. Hiszen minek ha semmit sem kell, vagy egyáltalán lehetne.
Így egészen meg is lepődött mikor hirtelen egy hideg kéz ragadta meg az arcát és érezte ahogy nyalogatják azt.
- Nem menekülsz~ Megtaláltalak! - jelentette ki Vezlania határozottan.
- Nem tudlak komolyan venni. - mosolygott Lithuania.

- De most nem menekülsz tényleg! - kapaszkodott Lithuania ruhájába. - Örökké velem maradsz, mert én nekem elég volt egy hét távolság hogy hiányozzál, Liet!
- Szerintem neked mindenki hiányzik akit megismertél valaha. - próbált Lithuania.
- Kh- Jó, igaz, de te kifejezetten! - emelte meg a végét.

- És, mi járatban erre...? - kuncogta már el a végét Lithuania.
- Férfikérésben vagyo-, akarom mondani Asia önként elhozatott ide, és igyekeztelek megtalálni titeket! - hadarta. - De egy kicsit kifáradtam, szóval... Tudod merre lesz a mi hálónk?

- A mi hálónk...? - ismételte meg Lithuania.
- Vagyis, sejtem nem lesz mindenkinek egy darab, nem férne itt el ennyi ország sem akkor... - javította ki magát érthetőbbre.
- Oh, vagy úgy... - gondolkodott el Lithuania megállva a munkában. - Esetleg majd megtudjuk ha végzünk.
- Hívom a barátaimat hogy segítsenek! - élénkült fel Vezlania, és egy gyors puszi után rohant is a legközelebbi ismerőséhez.

- Japán! Hilfe! - integetett a ő befogadójának. - Kezdünk fáradni, ezért kéne gyorsan dolgozni mindenkinek! Most.
- Rendben, beszélhetünk erről egy kicsit később... - tartott meg Japan a valószínűleg tisztasági felé, de Vezlania gyorsan megragadta.

- Most. - ismételte meg, majd elkezdte húzni a szertár felé nehézkesen, milimétereket mozdulva. - ...De... Amúgy mi dolgod lenne a... Vécében?
- Hát Slovakiával... Kipucolni. - hazudott Japan, tudva hogy Vez könnyen megállapítja a hazugokat.

Azt csak nem tudná kitalálni hogy mit takar ez a kis füllentés.

- Figyelj, Slo' azt könnyen megoldja egyedül. - tettette Vezlania hogy elhiszi neki. - Meg amúgy is, mire használnánk azokat a fülkéket?
"Remek hely elrejteni a közösüléseket." válaszolt magában Japan szemet forgatva.

Csak tudtak végezni hamarosan fél órával később. Sejteni lehetett hogy családi kapcsolatokban lehetnek külön-külön szobákban, de mégis volt egy kis csavar.
Nyílván a szlávok nem tudtak egy három-négy fős szobában kuporogni, így földrajzilag választották szét őket. A szabad helyeken a maradékok jöttek, így lett az hogy Latvia és Vezlania egy magaságyban aludhatnak.
Jó páros, mondhatni...

D-de már próbálnak kijönni egymással...!

Illetve Japan egy csomó másik maradékkal volt együtt. Jópár szláv szobával a szomszédságában.

A kontinensek kapták a legnagyobb szobát, együtt is voltak mind. Persze úgy hogy a testvérek össze annak bújva együtt, könnyű volt nekik elhelyezkedniük.

Persze sokan csalódottak voltak hogy nem azokkal kerültek össze akikkel épp akartak, de tudták hogy igazából ettől függetlenül szinte bármikor találkozhatnak, és ezt persze ki is használják.
Ahogy Hun is otthagyta Finnt, Estoniát, és a potyautas Transylvaniát hogy a szomszédos szlávokhoz jöjjön át egy röpke pár órára.

- Még nagyon nincs kedvem aludni... - vallotta be Czech. - Nem lehetne hogy elmegyünk egy elég közeli kocsmába?
- Hát, itt a belvárosban csak bisztrókat és bárokat láttam eddig képernyőn a vezérlőpultomnál otthon, de persze, utánajárhatunk! - vont vállat Hungary.
- Jövök veletek, nem hagyhatom hogy egyedül aludjatok az utcasarkokon és átfázzatok az őszi éjjel. - határozott Poland. - Meg hogy figyelmeztessenek titeket ott is hogy-

- Igen-igen, ne tervezzünk ott maradni sokáig, figyeljünk oda mindenre és mindenkire, mindenféle óvintézkedések amiket tipikus barátnők mondanak a pasijuknak, és hogy korán kell kelni. - sorolta az ujjain Hungary.
- Hát, az utolsót nem támogatom annyira, de igen, ezeket mondanám. - vont vállat Poland. - Meg ne is menjünk egy nagyon messzire, ha nem találunk sem.

- Én meg addig... - gondolkodott Slovakia. - ... Játszom a lesifotóst Japannal...!

Ez volt az első napjuk itt. De igazából nagyjából ugyanolyan mint minden egyes napjuk. Romantika, baromság, minden amit képesek lennénk elképzelni náluk. Hiszen velük szinte bármi megtörténhet...!
Lehet ezt egy hét alatt  ilyen hamar és könnyen el is felejtették...

2133 szó.

Persze hogy pont az utolsó napon fejezem be a rész írását-

De legalább háromszor akkora mint egy átlagos rész, és ötször mint a kötet legelső része.

Mindegy is, van mit olvasnotok eleget-

A Nyeh legyen veled!