Transylvania szemszöge

Ahogyan most kezel Romania az nekem Mennyország. Mióta rájött hogy én komolyan rosszul voltam, nem is említette a kiábrándítása folytatását, és velem maradt amikor mennie kellett volna a többiekkel. De... Lehet csak nem akart nagyon hozzászólni Hun és Poland esküvőjéhez, mert... Vészesen közeledik az is...

Vissza amit elkezdtem. Romania elkezdett törődni velem, és rengeteg ötletet tudok felsorolni hogy miért is lehet. Ott van amit mondtam, az esküvő. De lehet hogy csak úgy érzi hogy valóban mással is kell foglalkoznia. De az is lehet hogy kötelességének érezte ezt hogy nekem segítsen. Vagy talán esélyt látott bennem, ki tudja, megkérdezni én biza nem fogom egyhamar!

Mégis, nem ezeken szoktam gondolkodni hanem ahogyan félkezével mindig fogja a bal kezemet hogy mérje a hőmet... Annyira gondoskodó, és milyen jó lett volna ha így is lett volna mindig... Ez a kiábrándítás miatt lehet. Hogy segítek neki és nem azon kesereg évtizedekig hogy mennyire elcseszte az egészet!

- ...Készen állnál a legrövidebb kiábrándításra ami beszélgetésből fog mindvégig állni? - néztem a kezünkre félig nyitva maradt szájjal.
- Benne lennél? Még hétfőn volt az első. - üllt fel. - Ráadásul még mindig nem lehetsz annyira jól, annyiszor érzem hogy átmelegedsz.
- Egy rövid beszélgetés nem fog nekem ártani még... - mondtam továbbra is a kezeinket nézve.
- Még a nyálad is folyik elfele éppen ebben a pillanatban . - fogta meg a fejemet zsebkendővel törölve a számat. - De ha te úgy érzed... Persze, tehetjük.

Köszönöm hogy ennyire tisztelsz hogy megint nem akarsz hallgatni rám... De megbocsátok mert azok a kezek együtt!-

Kifogom a körmeimet is festeni mert azt hallottam hogy az emberek a körmüket szokták és hogy az vonzó. Nem tudom, szaru-szaru a kettő, de a szárnyakon feltűnőbbek lennének.

Na meg mert fogod az én több kilós agyamat és hozzányúltál a számhoz, eeeh...~

- Mégegyszer akkor megkérdezem, mégis máshogyan; - tértem ki a lényegre még egy kis nyáladzás és gondolkodás után nagyjából felülve. - "Mi az amit lehet utálni Hunban?"
- Gondolom másra gondolsz mint amit eddig mondtam... - vette el a kezét zavarodott nézéssel. - ...Ugye?
-  Lehetőleg. De segítek neked azzal hogy itt vagyok most neked hogy kibeszéljük. - magyaráztam.
- Ezt hogyan vegyem? - érdeklődött.
- Vegyük figyelembe hogy amikor találkoztál vele, kihagytál vele úgy több mint száz évet amíg nem is ismerted a nevét sem. - igyekeztem mégjobban feltápászkodni anélkül hogy elengedném a kezét.

- ...Mesélj csak, utoljára meséket csak kétezer éve hallottam. - vett elő egy takarót, - amit még én horgoltam gyakorlásként ha horgolt woodoo baba erősebb hatást kellt - és magára és az én hátamra terítette mintha egy kisebb bunker lett volna fiatal gyerekek korából.
- Hát... Rendben... - furcsáltam kicsit a hirtelen gondolkodást.
- Heh, csak kicsit szórakoztam, ne vegyed túl komolyan. - paskolta meg a vállamat. - De azért hallgatok!

- Nos... - kezdtem bele végre. - Tudtad valaha hogy velem is mennyi rossz döntést követett el és mennyire rejtélyes volt? Kitudja, lehet most is vannak titkai, de a legtöbbet már tudjuk ugye. De volt hogy hetente fürdött! Van olyan ország aki fürdik hetente? És most is, lemegy a pincébe minden este, és az érzékeny füleimet zaklatja ezzel!

- Heh... Évekig volt hogy azt hittem a kölyök akivel ígéretet kötöttem biztosan nem ő maga volt. - fogdosta a vállát a kezem helyett. Ne, rakd vissza oda ahol volt! Nyeh, gondolatbeli sikítás!
- Meg ott volt mikor rettegtek tőle a környékek! - idéztem még fel. - Poland szerint Czech is figyelmeztette őt hogy ne menjen arra, mivel ugye a friss csontokat el akarják vinni persze, mindig is így volt ez.
- Őszintén, te ijesztőbb vagy. - nevetett fel. - De valóban nem vagytok különbek nagyon.

- Különbek... - tértem el. - Miben vagyunk különbek?

- Hát... - nézett meg mire kicsit összezavarodtam. - Külsőleg eléggé másmilyen vagy, de... Belsőleg sokkal hirtelenharagúbb vagy és talán még nála is kitartóbb. Néha jobban tudsz kiemelkedni, és kezeled is amid van minél jobban.
- A végét hogyan érted? - emelkedtem fel a pirból.
- Nos, nekem nagyon úgy tűnt hogy amit tudsz, azt felhasználod. - pillantott a takaró felé, és a többi holmim felé. - Mi mást tudnál még...

- ...Igazából tudok még vívni. - dicsekedtem mikor láttam hogy most ismét naiv lett.
- Persze, a legtöbb ország tud aki minimum ezer éves. - mondta rá rögtön Romania.
- Én viszont fejedelemség vagyok... - mosolyogtam. - Az más dolog, nemde?
- Hát... Majd mutasd meg nekem! - kíváncsiskodott.

- Jövőhéten majd megteszem. - hagytam annyiban. - És most, mit tudsz elmondani arról amit kérdeztem az elején?
- A kérdésre? - kérdezte. - ...Hogy vannak nála jobbak is, akik mellett a szívem úgy látja hogy eltörpül.
- Tetszik ez a fogalmazás! - szólaltam meg. - És kik azok pontosan?
- Még nem tudom biztosra... - vallotta be. Lehangoló. - De talán meglesz elég hamar itt a körzetemben...

737 szó.

Nyeh, nem tudok ma sem két részt kirakni, pedig igazán jó lenne ha a száz rész meglenne...

A Nyeh legyen veled!