Hungary szemszöge

- És... - néztem Romania ágyára. - Tényleg, én...
- Hungary, mindenki sejtette hogy erről van szó... - fogta meg a vállam Germany. - Felkészülhettünk arra hogy ezt fogjuk látni...
- Igen, tudom, de... - folytatta. - Czech, te tudtad hogy ez...
- Nem, nem tudtam... - rázta a fejét Czech Republic. - Beszéltünk de, erről nem... Tudtam...
- Mi történt? - ugrált Italy hogy lássa a szobát.
- Olasz... - fordultam felé. - Romania KI[^^"]SZOTT HALOTT! Érted?? Ki[^^"]szott...halott... És az én hibám...

- Hungary, én mondtam hogy várj...! - jött mellém Lithuania. - Ezt ő írta nekünk, tehát tudta...
- Ő tette... - jött rá Czech, rápillantva a fekete lepedővel letakart testre. - Ő volt az aki tudta hogy mi fog történni, mivel ő tette!
- Mutasd. - kértem el a lapot. - Valaki tud jól felolvasni Romania írásán?
- Megpróbálom. - vette el a papírt Germany. - „Drága mindenki!”

Mindenki csöndben hallgatta Germany mélyhangú olvasását.

- „Köszönöm nektek.” - folytatta. - „Amíg köztetek voltam, már nem éreztem magam gyengének, mivel valamennyiőtöknék mégiscsak hát...jobb vagyok, tudjátok! Emellett rengeteg olyan dologra tanítottatok, amiket sosem fogok felejteni, még ha nagyon távolinak is tűnök. Sorolnék rengeteget, de olyan gyorsan nem tudok írni, a méreg meg sebességgel fut végig az ereimben. Elég legyen most a számomra legfontosabbakat. Czechet, hogy az utóbbi napokban megtanította, hogy segíteni másoknak akkor is fontos, ha nem épp az ő oldalán állsz. Slovakiát, hogy megtanította, nem számít amit gondolnak rólad, hanem ahogyan te érzed magad, csak sajnos ezt viszont néha felejtem. Austriát, aki többször is mutatta, hogy önmagam legyek, Germany hogy néha jobb csak csendben vizsgálni a világot. Transylvania arra hogy nem muszáj kedvezni mindenkivel, Switzerland meg hogy azért néha igazán kedvezhetnénk másoknak, hogy ne olyan fukar legyek mint ő( bocsánat Switzer, én csak az igazat mondom). Italy öcsém meg hogy az őszinteség ugyanúgy jó erény. Poland arra hogy ne ítéljünk elsőre, mert egy kis pamacs is megszaggathatja a szárnyunkat. Lithuania... Rólad csak annyit hogy igyekezzünk mindig pozitívak lenni másokhoz, és nem rögtön arra figyelni hogy a másik ijesztő, vagy hiperaktív. Vezlania megtanított hogyan lehet irigykedni igazán, hogy neked van már egy remek heteró kapcsolatod. Japan, hogy bízzunk meg a másikban. Legvégére meg Hungary, akitől többet is tanultam, de főleg azt, hogy kemény vagy vajpuha szív alatt ugyanúgy lehet érezni, mint ahogyan én is, de ugyanúgy lehet ez egy kegyetlen érzés. Alkossuk hát kegyessé az élethez...! BP, alias Romania, és Rares Tepes”

Majd letette a lapot egy éjjeliszekrényre, és ő is csendben állt tovább.
- Várj, hogyha Aranyhaj lennék, elég lenne ráköpnöm és- - rontotta el a hangulatot Slovakia, de Czech hamar orvosolta a problémát egy egyszerű pofonvágással.
- Slovakia, most gyászolunk! - vágta rá Austria aki furamód nem kezdett el könnyezni, csak megtört a hangja.

Rajtam kívül senki sem tűnt túl megtörtnek. Senki sem sírt, ami érthető. Ők nem tehetnek ezért. Én tehetek ezért az egészért... Gondolhattam volna rá is, és nem csak magamra... Nem szeretek mások előtt sírni, apám tanított még erre hogy ne tűnjek gyengének... De most kénytelen voltam.

- Hun, jól vagy...? - bújt hozzám Poland.
- Nem... - szipogtam, karommal törölve az orrom. - Nem vagyok jól... Romania gyerekkori barátom volt... Túl fiatal volt a halálhoz...
- Romania kétezer plusz volt, ezt csak Japan élte még meg közülünk- - vágott bele Germany, mint akinek hirtelen megeredt a nyelve.
- FIATAL VOLT ÉS KÉSZ! - üvöltöttem megtörve teljesen. - Még élnie kellett volna, még szüksége van a világnak rá! Nem szabadott volna...! Ennek  történetnek nem így kell megíródnia...
- Igazad van. - gondolta át Lithuania. - Máshogy kellett volna végződnie ennek a balhénak...
Majd valamennyiőnk lehajtott fejjel kezdett szipogni.
- Na jó, csoportos ölelést, hogy megvigasztalódjunk... - húztam magamhoz a többieket, amit mindannyian elfogadtunk.

- Megölelhetem...? - fordult Germany felé Italy a csoportos ölelésben.
- Nem ajánlom. Lehet már szaga van. - húzta össze a szemét Germany, mire elengedtük egymást.
- Hungary... Szerintem nem hagyott itt minket... - szólalt meg Transylvania.
- Őszintén, szerintem sem... - vallottam be. Mintha itt lenne... Mintha az ölelésben is benne lett volna...

Hirtelen bevágódott mögöttünk az ajtó. Mind odafordultunk, majd egy könyv csapódását hallottuk mögöttünk.
- Valaki szórakozik velünk. - vetett komor pillantást Switzerland.
- Nem, nem szórakozik... - néztem a leesett naplóra, amiből kilógott egy másik papírlap.
- Szerintem Romania azt akarja hogy olvass bele... - nézett mellém Czech egyenesen. Követve nézését, én is láttam mellette valami fehéres foltszerűséget.
- Lehet... - húztam ki a lapot. - „Drága Iubiera mea.” Ez nekem szól! Majd elolvasom a szobámban... De most...
- Most...? - ismételte meg Slovakia.
- Most hagyjuk pihenni... - mosolyogtam ölembe véve a naplót. - Szerintem kimerült teljesen...

705 szó.

Végre egyszer tudom írni a nullát!-
Vagyis... Khm, gyászos rész-
Ideje sajnálkozni...
Szóval, khm;

Sajnálom hogy megöltem Romaniát...

Na, most örülök, mert nincs olyan dolog amiért nem kértem bocsánatot!-

A Nyeh legyen veled!