Japan szemszöge

Kemény egy hónap bőven eltelt hogy ismét szingli vagyok, viszont, meglepően, ugyanolyan életem van mint előtte is, egy személyt...kiradírozva belőle...

Ugyanúgy megy a biznisz ismét, viszont én Slovakiát onnan is kiakartam rúgni, csakis Canada állított meg engem. Ő meg tudtommal benne van az öt legnagyobb országban, mit kellett volna tennem hogy nem teszek ezzel semmit.

Szerencsétlen vagyok, mert így még hozzám szólhat. Ami nagyon zavar, mert eszembe juttatja hogy én nem gyűlölöm őt. Nem is érzem hogy rosszabb volt. Eh, megint nyálas vagyok és jobb ha nem is említem őt. Mint mondom magamnak, zavar, mert nem gyűlölöm úgy.

Philiphines meg ugyanaz mint Slovakia, velem szemben csendes, haverjaimat meg zaklatja. Persze, nem arról van szó hogy Slo' ilyesmiket csinál, heh... Csak mindenki úgy érzi.

Amint tavasz lett, és megmelegedett az idő, ismét felkérést kaptam, ráadásul hatalmasat. Hungary és Poland esküvőjéről van itt szó. Elmondták hogy mit akarnak tőlem, és megtervezhetem az elképzelésük alapján a hetvenöt százalékát az egésznek.

Még nem tudom kik fognak jönni, de már körülünk mindenki tudja, mivel Slovalakia szó szerint is elújságolta mindenkinek. Már csak reménykedek hogy nem hívnak be minket és mint vezér, engem hibáztatnak. Ami jogos, veszem a felelősséget is. Ezért csak reménykedek. Sejtem Philiphines is azért van velem csöndben...

Germany szemszöge
(Wháó, ez csak a második-harmadik részekben volt!-)

Talán csak én és Switzerland voltunk ébren. Elég késő volt már, ritkán van hogy valaki ébren lenne. Switzerland valamit számol mindennap, sejthetőleg ugyanazt a pénzet amihez semmit sem adott hozzá de ugyanúgy megvan, én meg csak nehezen tudok aludni, ilyenkor törökülésben vagyok az ágyamban.

(Oké, rájöttem hogy mégsem, volt már ebben a könyvben-)

- Esetleg lenne olyan idő oktatáson kívül mikor csövesként tettetem magam kéregetni? - fordult felém.
- Nem hiszem hogy az ilyen ostoba emberek is kijárkálnának ilyen helyzetben. - oktattam ki.
- Dehát ez egy főváros, csak van itt pénz meg jószándékú emberek mindehol! - feleselt vissza.
- Ne akard tudni mennyit érsz öt-tíz forinttal. - hunyorítottam.
- Miért, mennyit? - érdeklődött.
- Hozzak kávét hogy kiszámold törtalakban? - álltam fel.
- Hát jó, ha te nem, használom a Googlet! - vágott vissza. - És igen, kérek, ha ajándékba adod. Cukor és tej nélkül.
"Van gépünk hozzá még mindig aki elintézi, és tudja mit akarsz."
- Két perc. - válaszoltam szűkszavúan.
- Szóval... Nyelvet átállítom magyarra, és autómatikusan megmutatja mennyi is az annyi... - motyogta.
- "M"-"A"-"G"-ipszilon-"A"-"R", ha kérdeznéd, így írják le a nyelvüket, megtalálhatod az "M" betűs nyelvek közt szinte először. - tettem hozzá várakozva a gépre.
- Nem mondod, beszédből felismerem az "M" betűt... - jött a kávégéphez.

Előbb szedte ki a kávét a gépezet alól, minthogy megnézze, és csak egy korty után kezdett böngészni.

Én meg ismét csak magam elé kezdtem bámulni. Fura dolgok történtek mostanában velem... Úgy érzem mintha egyes emberek vagy országok agyából olvasnék fel egy-egy mondatot. Nem is tudom mióta kezdődött pontosan... Talán mikor Austria talált magának egy zeneművészettel foglalkozó háztartást holmi hármas ikrekkel Budán úgy három héttel ezelőtt. A hozzá legközelebb hídig kísértem el őt, meg Switzerland is velem volt még pluszban.
(HáHá, értitek, pluszba, mert- pluszba! PLUSZBA-
Omi, ez jobb volt, igaz?-)

Akkor mikor megláttam az ikreket vele menni át a hatalmas híd szélén kezdett talán el ez az egész. Ő nekik nem igazán láttam, de körülöttem az emberekre nézve megtelt a fejem érthetetlen mondatokkal amit nem gondoltam. A legtöbbjük a vírust szidta, vagy épp a tájat csodálták, de volt pár értelmetlen szó is, most amire emlékszem... "kolbászom"?-

Visszatérve Austriára, békésen szunyózik már elég korán. Nem kifejezetten olyan mint mi Switzerlanddal. De ha mégis korábban lefekszünk vele, valamelyikünket biztosan választja alvótársnak, akinek az ölébe hajthatja a könnyes fejét hogy megint rosszat álmodott azzal hogy hitler-bajusza nőtt.

A csendből meleg kávé fröccsent a fél arcomra és Switzerland kezdett értetlenkedni.
- Mennyi?! 325 forintot ér egy darab frank?! - lepődött meg.
- Egy kicsit többet. - töröltem az arcomat a pizsamámba.
- És ez... Ez... Az euró is ennyi körübelül?! A dollár?! - hadarta, amíg ki nem nyílt nyekeregve mögöttünk az ajtó. Akkorra már csak nyugodalmat színlelve egyenesedett ki és fordult meg.
- Ki? - kérdeztem tömören mikor visszafordult.
- Ostrie...Muda Ostrie... Indet Ostrie...rog indet Vezarasc... - hallani lehetett hátulról léptekkel.
- Fogalmam sincs, az a kislány a Baltic szobából, tudod! - mutatott hátra.
- Te komolyan elfelejtetted Vezlaniát...? - néztem rá még semlegesebb arccal mint amit használok, majd hátrafordultam felé, hogy velem szemben legyen.

- Tauw men... - nézett rám komolyan. Majd másodpercek után családbarát verést kezdett adni nekem. - Men tauw! Men tauw! Gav!
- ...Milyen nyelven is beszél a kölyök? - szólalt meg végül Switzerland.
- Fogalmam sincs, sosem hallottam egy szót sem belőle vagy róla. - néztem ahogy a másfél méteres üti a lábamat hasztalanul, majd felemeltem. - Vigyem vissza, ugye?
- Hát, azt megköszönném nem-pénzjutalommal! - bújt takaró alá Switzerland. - Elég baj volt vele most már! Felkeltette Austot, összezavar minket, és szétveri a golyóid!
- ...Gyere velem. - állítottam meg Vezlania öklét, másik kezemmel fogva. - Hova tartozol, kihez?
- ...Liethez! Liethez tartozok... - mosolygott ismét mint nyáron, átkarolva a nyakam.
- Közel van. Elviszlek magamhoz hozzá. - várj, mit is mondtam? Hozzá kell szoknom a beszédhez. Ennyit is ritkán beszélek.

- Sh... - léptem a Baltic szobába. Mind ketten mélyen aludhatott, ha még ő rá sem ébredtek fel, de azért csak Lithuania felé jöttem hogy mégis, ne verjem fel Latviát. - Ébredj.

Kicsit megráztam a vállát.
- Hnn, Nőstény, én még mindig farkaskölyök vagyok... - fordult meg felém félig aludva.
- Lithuania, itt a lányod. - raktam a hasára a negyed-mázsás Vezlaniát.
- He, tessék? Vez nem a lányom, vagy egyéb rokon! Honnan veszed ezt? - riadt fel magához ölelve ijedtségében Vezlaniát.
- ...Akkor miért vagy neki olyan fontos? Ahogy látom te változtatod meg az egész jellemét... - mentem is volna ki az ajtójukon, de meglepetésemre válaszolt.

- Nos, mert Vez ragaszkodik hozzám, lehet hogy szülőnek nézek ki, de... Tudod mit, nem is magyarázom ebből ki magam... - vagy mégsem?

Visszatérve a saját szobámba, Switzerland fogadott még mindig a takaró alól törökülésben egy kis résen keresztük kortyolva a kávéját békésen, miközben Austria az ölében feküdt félálomban.

- Hé, tudsz valamit tökverés esetén? Fizetek, nem forinttal. - ülltem mellé.
- Nincs szükségem nagyon más nemű pénzre, de ingyen se tudnék...! - nevetett fel vállat vonva. - Nem kérnék pénzt a mégkomolyabb öcsémtől mint én magam...

995 szó.

Nyeeeeeh, hosszú volt ezt is megírni...
Nos... Minden esetre kellemes húsvétot minden olvasónak, aki meg nem olvasta végig, annak nem-

Just kidding mindenki ízlését tisztelem-

A Nyeh legyen veled!