Slovakia szemszöge

- Czech? - fordultam az alvó lányhoz. - Miért nem ébredtél még fel?
- A karjába néztem. Három lövést is kapott egyszerre. Meg este is volt már akkor, szóval gondolom még normális ez. Most szinte éjfél van. Túl hosszú napunk volt.

- Több is volt benne. - dobta ki Hungary az üres tölteteket.
- Még itt van egy. - szedte ki Vezlaniából Lithuania az egyik színes bojtos töltetet, Hungary kezébe adva.

- De benned is van Liet! - mutatott Vez Lithuania nyakára, majd ki is rántotta belőle pipiskedve.
- Vatta. - osztogatott egy zacskóban Switzerland. - Nyaknál pont elvérezhet.
- Köszönöm. - tépett egy keveset a zacskóból, majd a nyakára tapasztotta.
- Na, a lábamon most hogyan tartsam a vattát... - elmélkedett Switzer. - Nos, jobb ha leülök, és még egy fél óráig alvás közben tartom...

- Valaki foglalkozna Czechhel is? - fordultam feléjük.
- Vegyél gumikesztyűt, és húzd ki belőle a maradékot. - vont vállat Hungary.
- Anélkül miért nem lehet? - érdeklődtem.
- Slovakia, vírusos helyzetben vagyunk, legalább nézzünk ki úgy hogy nem csak le[^^"]arjuk az egészet. - válaszolt levéve a sajátját, bevágva a töltetekhez.

- Hallottuk! - vágódott ki az ajtó Japannal. - Mik történtek?!
- Nos... Majdnem meghaltunk, de gondolom eltudták intézni a magyarok Eurasiát, ha azt tudod hogy ő szólt közbe... - mondtam, miközbe már nekiláttam volna Czechnek.
- De ugye... Ugye jól vagy? - pillantott rögtön rám.
- Jó hogy nem Romaniától kérdezed, most a kórházban van lélegeztetőn kómában! - vágott vissza Switzerland.
- Nem, jól vagyok... - ráztam a kezeimet. - Kaptam lövéseket a fenekembe, de még használható...!
- Oh, jó hallani...~ - üllt mellém az ágy mellé ahol épp szedtem ki Czech altatóját. - És használhatom a hétvégén...?~

- Majd. Majd akkor. - szedtem végre ki a tűs töltetet belőle.
- DE A LÉTÜNK- - üllt fel Czech váratlanul kiabálva, ami mindannyiunkat meglepett.
- He? - kérdeztem elképedt arccal.
- Uh, mi történt velem...? - üllt fel a jobb kezét homlokára téve.
- Teli[^^"]sztak altatóval, és csak órákkal később tértél magadhoz, pontosan most, hogy mindjárt éjfél. - magyarázta Hungary.
- És...? - vonta fel a szemöldökét. - Sikerült?

- Nos... Kórházban fekszik... - tisztázta Switzer. - Orvosokon és rajta múlik hogy javul e az állapota. De talán jó lenne ha látogatnánk is...
- Megtehetnénk... - gondolta Poland. - Kitudja, talán hatással van rá...

- Nos... - gondolkozott Czech. - Éjjel van akkor?
- Öt perc múlva már holnap is. - jegyezte meg Germany.
- Akkor nekem mennem kéne... - állt fel Czech. - Nyugodtan menjetek aludni, holnap délután meg meglátogathatjuk Romaniát. Ez így szimpatikus?
- Igazából, ez a terv tetszik nekem... - vallotta be Austria.
- Meg van beszélve. - lépett ki a szobából, mire mindenki csendben volt.

- Hé, Japan? - suttogtam. - Csak szerintem fura hogy Czech mennyire gyakran megy el? Jól érzi magát itt, gyakran meg valami italbárba.... Mondjuk az utóbbi nem is olyan fura, de érted!
- Igen, tudom... - suttogott vissza. - Arra gondolsz amire én?
- Én nem tudhatom mire gondolsz, de ha arra gondolsz amire én, akkor ugyanígy nosztalgiázol mint én! - vigyorogtam.
- Lessük ki... - mondtuk szinkronban mosolyogva.

- Ehm, izé, nekünk dolgunk lett! - ugrottam Japan nyakába.
- Igen, és ehhez minél hamarabb menni kell! - folytatta Japan.
- Ehm, persze, nem kell szólnotok, nyugodtan mehettek... - mondta Lithuania nyugodtan és furcsálva.
- Arigato! - rohant el velem Japan.
- Japan, halkabban, még meghallja hogy követjük!
- Bocsánat, igazad van...
- Értem a munkám...
- A mi munkánk!
- Valóban...

Kifeléig követtük Czechet, majd bementünk vele egy sarokba.
- Czech tud vezetni? - fordult felém Japan.
- Na látod, nem ismerjük egymást teljesen úgy sem hogy testvérek vagyunk szorosan... - vontam a vállam. - Na de gyere, a hátsóülésbe!

- Hova mehet? - sutyorogtam, de Japan befogta a számat.
- Hm? - figyelt fel Czech. Őszintén, én nem bízok benne. Szerintem nem tud vezetni. Bár eddig nagyon úgy tűnt.
- Na, az eső is elkezdett... - jegyezte meg Czech. - Gyerünk öreglány, egy kocsmáig csak eltudsz vinni...

Ő annyira... Czech...
Főleg most.

- Megállt... - alig hallhatóan suttogtam. Ezt már nem hallotta meg, vagy csak nem törődött vele.
- Hát te? - szólt ki Czech. - Itt ázologsz ahelyett hogy stoppolsz?
- Ehm... Én megvagyok! Azt hiszem... Egy kis megfázás nem árt meg nekem...! - nevetett egy lány hangja kintről.
- ...Gyere, hol laksz...? - hívta be a kocsiba.
- Oh... Köszönöm...! Gondolom... - jelent meg a lány. Kicsit húsosabb volt az alkata, és szerintem még leöntötték, mert lehetetlen hogy egy ilyen kis esőzés miatt ilyen vizes legyen.
- Hideg van odakint, egy vesekövet megfázással meg nem érdemes összeszedni... - folytatta Czech. - Egy darabig vihetlek, csak mond már meg hol laksz!
- Oh, a hetedik kerületbe vigyél...! - válaszolt mosolyogva. - Ott élek...
- Egy emberlány? - hajoltam fel meghökkenve, de Japan gyorsan lerántott a földre.
- Mit mondtál még? - érdeklődött Czech.
- Nem, csak idáig kell elhozni engem... Vagyis, nem kell, csak!-
- Értem. Neved?
- Oh, igen, Fiona vagyok! De bárhogyan hívhatsz...
- Kajak ember... - szólalt meg Japan lenyomva engem a kocsi aljába, mire az emberlány meglátott minket, és egymás szemeibe néztünk...

- Nyugalom, nem árullak el titeket... - intett nekünk barátságosan, mire én is adtam egy bátorító mosolyt rá...
- Tehát, az merre is van...? - fordult felé Czech.
- Oh igen, arra tarts! - mutatott egy irányba...

767 szó.

Uff, sokáig tartott írni...

A Nyeh legyen veled!