Hungary szemszöge

- Itt is a tavaszi szünet! - sóhajtott Hungary. - Talán hazamenjünk, vagy esetleg...
- Vagy esetleg...? - jött hozzám Poland.
- Vagy esetleg megnézhetnénk Japan munkáit az esküvővel!
- Egy hétig ott lennénk? - lepődött meg.
- Miért is ne? - vontam meg a vállamat. - Esetleg még formálhatnánk a kedvünkre, és biztosra veszem hogy ingyen van!
- ...Még meg se kérdezted őt erről...? - hunyorított. - Beengedne minket?
- Mi-hogy-eeeehm, természetesen! - vigyorogtam feltűnően idegesen. - Miért is zárna ki engem Japan, hiszen... Mégiscsak jókat lehet hallani felőle...

- Természetesen nem. - nézett szigorúan Japan előttünk.
- Haver, ne már! - emeltem fel a hangomat. - Mi csak látni szeretnénk a terveidet! És esetleg belenyúlni, de ennek kicsi az esély hogy mi nyúlunk bele!
- Szó sem lehet. - legyintette el Japan. - Nézd, éveken át nehéz még két személyt tartani a lakásomban. Ha egy másfél hétre is jöttök, nem tudok gondoskodni rólatok!

- ...Hmmrr...-Vez még csak egy kölyök, de rólunk nem kell gondoskodni, földön is tudunk aludni! - vágtam rá, mielőtt sokkal idegesebb leszek hogy itt buktat le Poland szeme láttára. - Poland meg alig eszik, ha eszik azt ünnepekkor teszi csak. Én megvagyok étel nélkül is.
- Ich hörte! - hallatszódott a folyosórol Vezlania hangja. Még biztos megbánom hogy Veznek neveztem...

- Nem illik párokat a földön altatni... - mosolygott Japan Vezlania hangjára. - Talán ha valahogyan Vezlaniára mások vigyáznának...

- ... Lithuania tudna vigyázni rá! - vetette fel Pol felállva az ágyról. - Fel tudom hívni, szinte biztos vagyok abban hogy vállalja. Mindent fel tud vállalni! Még a huszadik század végén is nekem segített, vagy akinek tudott. Csak akkor Kilencszáznyolcvanhét volt, de, heh... Egyre megy...!

Elment a szoba másik végébe és rögtön hívta is, sejthetőleg Lithuaniát. Annyira bírom mikor tud talpraesett lenni, és tenni amit jónak tart. Igazából... Az egész lányt imádom.
- Hm, milyen élelmes... - Japan tudta mi jár a gondolataimban. Jól kiismert a levelezéseinkből. - Talán ezzel már szívesebben fogadnálak be titeket.

- Más valamiért is kipróbálod kerülni hogy jöjjünk? - fordultam felé. - Nem kell megmondanod, nem fogok nálad keresgélni, csak tudni akarom hogy nem velünk van e a baj.
- Nem hiszem hogy megbízhatok benned, de, igen, mások miatt sem örülnék ha más menne be hozzám mint néha az egyéb haverjaim, Vez vagy épp Sur- szóval igen. - vonakodott.
- Bennem megbízni? Nem nehéz, elég megbízható vagyok... - bőltem hátra.
- Igen Hungary, én is bíztam benned, mégis rejtegetsz valamit!- - kapott a szája elé Poland, majd a többit suttogva mondta. - ...Bár biztos jogod van hozzá, mond csak mikor úgy érzed jó nekem...

Na jó, ez meglepett. De ahogy látom, nem zavarja őt annyira. Talán tudja hogy jót akarok neki.

- Hungary, jól vagy? - integetett előttem Japan, mire bólintottam.
- Lithuania ráér a másfél hétben, sőt, számított erre. - nézett felénk Poland. - Így nincs semmi az utunkban.
- Megbeszéltük? - kérdeztem.
- Meg. Megbeszéltük. Miért győznek meg engem mindig... - jegyezte meg Japan.

- Nos... Ezt is elintéztük...! - sétált vissza a szobám felé Poland. - Szerintem nem lesz ez rossz!
- Tudom... - mosolyogtam. - Honnan tudtad hogy titkolok előled valamit?
- Hát, hogy is mondjam, kihallgattalak... - nevetett kínosan. - De látom te sem vagy egy szent.
- Azt te honnan veszed? - vettem elő a telefonomat.

- Mutasd mit akarsz. - parancsolt rám.
- Ahogy akarod! - hívtam fel Slovakiát. - Hé Slo'! Gondoltam jó lenne ha segítenél nekem megtervezni az esküvő menetét Júniusra...
- Oh, még szép! Talán szünetre gondoltad?
- Igen, szinte rögtön hogy hazaértünk, egész egy hétig, vagy akár egész szünetre is.
- Elveszed a szünetem... Eh, fene bánja! Lehetek én a koszorússrác akkor?
- Ehm, persze, gondolom én...
- Akkor benne is vagyok! Nálad lesz, vagy esetleg Polnál?
- Valaki mással fogunk még dolgozni, nála fogunk lenni, majd elkísérünk együtt.
- Megfelel... Bár, elég kíváncsi vagyok ki az...~
- ...Viszlát. - tettem le. - Biztos kérdezni fog még ezzel.
- Te most- - emelte fel a hangját Poland, de még kiabálás előtt elcsitítottam.

- Shh, ő lesz majd aki a földön alszik... - vigyorogtam.
- Vagy Slovakia, vagy Japan fog megölni, de én nem védelek meg ezután! - tette karba a kezét.
- Cica, Japan nem fog bántani mert ő egy úriember, Slovakia meg csak menekülni tud! - nyugtattam a vállát fogdosva. - Inkább csak szedjük össze a dolgainkat, rendben?
- ...Rendben... - sóhajtott. Este indulunk, igaz?
- Mindannyiunk akkor indul még másokkal együtt... - integettem a szobám felé tartva most már egyedül. - Akkor este találkozunk...!

663 szó.

Ma még akarok írni mert holnap nem lesz egy ideig net, illetve igyekszem több részt is írni egy nap ismét.

A Nyeh legyen veled!