Romania szemszöge

- Áh, végre mindjárt itt az ősziszünet... - sóhajtott Slovakia megkönnyebbülve. - Visszamegyünk a saját helyünkre, és elleszünk egy kis ideig semmilyen idegesítő kontinens nélkül... Ehm, bocs Ame, nem épp rád gondoltam.
- Áh, nem probléma, sokan mondják... - rázta a fejét America.
- Vissza a szünetre, megodhattuk volna szimplán azzal hogy otthon maradunk... - forgatta a szemeit Czech szokásához híven. - Különben is, mit keresünk itt, a farakás mögött?
- Szokd meg, ez lesz az új helyünk... - szórakoztam a lábammal unalmamban. - Philiphines ellen. Ide sosem jönne, mivel ez a hely... Tele van retekkel meg ilyesmikkel... Hun védelmére.
- Pontosan! - kiáltott fel Slovakia. - Annyi különbséggel hogy mindenki védelmére. Akinek pont nincs szüksége rá.
- Mondom hogy van benne jó tulajdonság! - korholta le Japan Slovakiát egy aprót. - Igaz ezt mondom már ezerötszáz éve, de felfedezhető benne...! Igaz, azért megérdemelne valamit... Csak kiemeltem!

- Amúgy... - jött hozzám Hungary az óráink végeztével. - Te közelebb laksz a közép-szlávok szobájához...
- Hm? - fordultam felé kérdően.
- Szóval... - nyújtott egy két ujja közé csippentett kisebb borítékot. - Elpostáznád ezt Poland számára...? Csak hogy benned bízhatok e, nem úgy mint év elején Slovakiában...

- Még szép...! - szedtem ki a kezéből.
- Illetve ha megtudom hogy nem került a kezébe a mai nap, vagy hogy bontva adtad neki oda, nyakleves lesz a vacsorám...! - figyelmeztetett.
- Persze, eszemben sincs kibontani... - mosolyogtam. - Te viszont hova tartassz?

- Én még lenyomok valamit a torkomon egy közeli kocsmaszerűségben... Nem érek egy olyanra rá hogy ezt odaadjam... - tapogatta a vállát. - Ezért remélem hogy még ma átadod neki...

Majd elment Czech kíséretében. Én meg átfordultam a borítékra. Nem lehet benne túl nagy dolog, csak nem baj ha belelesek...

A Kishölgy megbízik bennem. Nem tehetem meg...
De ha Polnak szánja, lehet olyan dolog ami gátolhat minket egymás elől...! Bakker, ez színtiszta Rómeo és Júlia...
Meg kell néznem, de nincs ragasztóm vagy ilyesmim...

- Hé, rokonságok, van ragasztótok? - rontottam be a latinok szobájába.
- Ehm... Igen, van, várj egy kicsit! - rohant rögtön a fiókjához Italy egy csillámporos könyvet kiszedve. - Használtam még a naplómhoz, ami ugyanúgy mint te, lehet-félbátyó!
- Lehet-félbátyó? - könyökölt mellém Spain. - Naplót vezetsz?
- Valami olyasmit... Évszázadok óta, amióta léteznek könyvek. - vontam vállat.

- Az durca... És kiről? Italy mindig egyvalakiről ír...
- És ebből következtetsz? Hát... Akkor a ...Hungary nevű lány. Igen... Már róla írtam a kezdeteknél is...
- Love-Hate thing, igaz?
- Ja... Love-Hate thing...
- Ismerős...

-

Itt a ragasztó! - integetett a kezében egy stiffes ragasztóval Italy.
- A stiffes tökéletes. - vettem elő a borítékot és finoman felbontottam. Tényleg nem volt túl sok minden rajta lényegében, mégis minden:
- "Poland kincsem! Szünet előtti éjjel hétkor várlak az épület előtt, vagy ha tudsz, A lánchíd bal széle mellett! Ezt jelezd nekem szintén levélben... " - olvastam egyre elhalóbb hangon. - "Remélem látlak; Hungary..."

- Te levelet törsz fe- - kezdte Spain, de befogtam a száját gyorsan.
- Da, bajod vele vérengző bikagyilkos?! - suttogtam kezembe véve a ragasztót. - Nem a te dolgod, és fontos volt... Iubiera mea megutál ha Poland meglátja...

- ...Értem, azt hiszem értem... - törődött bele.
- Nos... - sóhajtottam lezárva a levelet. - Köszönöm a segítséget. Én most megyek és odaadom annak akinek már előbb oda kellett volna adnom...

- Poland...? - nyitottam be a szlávok ajtaján.
- Oh, itt van Ro' is! - vigyorgott Slovakia a magaságyáról.
- Pol alszik már. - mutatott Czech, a másik oldalon fekvő ágyra.
- Ébredj álomszuszék-szuszák! - pillantott le Slovakia.
- Aaah, mi az amiért éjjel felkeltettetek? - bújt ki a takaró alól meglátva engem. - Oh, hogy te vagy az... Lesz egy kis beszélgetésem... Odakint...
- Kint?- - kérdeztem rá félénken.
- Mintha baj lenne... - furcsálta Czech.
- Nem-nem! - ráztam a fejem. - Csak mintha félrehallottam volna.
- Nie, kedvem támadt kimenni... - állt fel Poland lekapva egy vörös sálat a fogasokról.
- Miért pont velem?! - néztem végig magamon. - Mármint, most nem bunyóznék ha nem baj...
- Csak mert. - vágta rá.

- Szóval, miért kerestél fel? - csüccsent le Poland a farakás mellé összehúzva a lábait.
- Csak... Hun neked küldte... - nyújtottam felé a kis borítékot a vállamat tapogatva.
- Komolyan, nem csak te voltál az? - nevetett fel.
- Én, miért írnék ilyen illedelmes módon hadat üzenve? - tréfálkoztam.

- Hát... Rendben... - szedte ki a kezemből. - Mintha kicsit ragacsos lenne a szokásosnál... Ezt nyalni szokták, nem?
- Lehet elcseszte... Most az egyszer... Hiába mindenben tökéletes... - tettem hozzá.
- Vicces kedvedben vagy, nemde? - húzta fel a szemdökét mosolyogva.

- Csak... Csak igen... Ha veled vagyok, csak rá tudok gondolni és hogy biztos nem csak téged szerethet... - elég zavarodott vagyok... - Tudva hogy én csesztem el... Meg France... Heh... De mégis szeretem a húgom-nővérem. Csak lehetne néha kegyesebb, mutatva az anyukás énjét nem csak a gyerekeinek.
- Értem... - olvasta végig Poland. - Beszélgetünk még?
- Végülis... - vontam vállat mit sem tudást mutatva. - Nem bánom... De azért mond, mit írt?

Hungary szemszöge

- Uh, hol van már Czech... - türelmetlenkedtem. - Itt lehetne mikor szükséges...

Nem tehettem mást mint várni... Várni és nézelődni. Este volt már hogy nagyrészt csak autók legyenek... Czech mostanában nagyon vizslatja az autókat, nem válaszol sosem arra hogy miért is.

Az autók néha lassabbak, néha gyorsabbak voltak, kelltve bennem egy fura érzést... Egyre erősebben éreztem, de nem emlékszek arra hogy mi ez az érzés... Éreztem valaha?
... Megvan, éhes vagyok...
Csak...
Miért...?
Hirtelen....

813 szó.

Kicsit több mint egy hét után... Heh...

A Nyeh legyen veled!