Slovakia szemszöge

- Áh, remek, szünet! - öleltem át a tarkómat. - Na és, mennyire messze van az út?
- Hát... Elég... Elég messze. - magyarázta Poland. - Egy-két óra út lehetségesen meglesz.
- Egy-két óra? - képedtem el. - két másodperc alatt negtudok inni egy üveges Kofolát beosztás nélkül, de... - kezdtem számolni, majd a felénél abba is hagytam. - Inkább beosztással lehet menni.
Egy-két óra a Semmiben... Mintha az emberek hegyet másznának két-három óráig!

- Gyerünk már, csak nem lesz nehéz neked! - legyintett Hun.
- PHersze, hogyha megmászom a Kárpátok legmagasabb pontját, nem lenne nehéz! - nevettem. - De sejtheted, nem tettem meg még.
- Ugyan Slo', ne legyél ismét egy második Czech... - dőlt Hungary mellé Poland. - Gyorsan eltelik az idő! Ráadásul, értünk teszed!
- Csakis értetek... - néztem a dolgainkra. - Na meg hogy én jól érezzem magam!

- Viszont indulnunk kéne akkor... - állt fel Hun. - Tudom hogy hajnalodik, de utána úgy is pihenhetünk ott, és sokkal jobb lesz csak!
- Szerintem akkor indulhatunk! - vontam vállat.

Már egy olyan fél órát mehettünk, mikorra Hungary fogta a legtöbb csomagot. És ahogyan láttam, Poland volt aki majdnem összeesett. Én sem hiszem hogy nagyon bírom már, de érthető hogy Polt rövidebb lábakkal áldották meg, és segístégre szorul...

- ...Hé, hordozzalak? - ajánlottam fel nagysokára.
- ...Megköszönném... De akkor... Lassabbak lennénk... - fordult felém görbült háttal. - Talán... Inkább pihennünk kellene.
- Gyere csak. - emeltem fel a hónaljánál fogva. Nem nehéz ha huszonkilenc centiméterrel magasabb vagyok.
- Remek báty vagy... - mosolygott fáradt szemekkel. Csak aztán engem is nagyjából felemeltek.
- Ny-nyugodtan pihenjetek, én haladok... Közben. - szólalt meg Hungary alattunk.
- Meddig bírsz? - kérdeztem meglepve.
- Egy negyed óráig... Bírok. - suttogta. - Sokat kellett bírnom eddig is...

Régen emelgettek már. Hiányzott igazából, és örülnék ha csak néha ismét az lenne...

Az egész út végül már másfél óránál állhatott meg végre. Addigra már elég erőnk volt hogy egy lassabb sétánál mondja Hun hogy
- Lassan megérkezünk. - sóhajtott fel Hungary. - Ne lazsáljunk most már, mindjárt aludhatunk is...!

Ránéztem a telefonomra. Hajnal hármat mutatott, néhány hagyomány szerint ez a démonok órája négyig.

- Hála ez égnek... - dőlt ismét Hungary nyakába Pol. - Bár nem vagyok fáradt de nagyon álmos. Ha végre aludhatok...
- Sokszor vagy álmos Poland! - kacagtam.
- Az a másik! - tette hozzá. - Az a másik hogy szeretek aludni. Főleg a szeretteimmel együtt! Testvérek vagy jegyes az...
- ...Mindegy is, annyi a lényeg hogy menjünk el végre a helyre. - rázta meg a fejét egy rövid kiesés után hogy meghallotta a "jegyes" szót Poland szájából.
- Pontosan ki is az a személy? - kérdeztem meg végre.
- Megtudod ha sietünk! - vágta rá vigyorogva.
- Nem fair, így hogy ti vezettek csak arra gondolok hogy egy pedóhoz visztek el!
- De fura gondolataid vannak... - kacagott Hungary. - Na gyere, pár ajtó még!

Negyven-ötven méter volt valóban, és az egészről látni lehetett hogy Asiában vagyunk már, olyan messzire jutottunk el ennyi idő és út után. Régen nagyon nehezen lehetett eljutni ide. És úgy mondom a "régent" hogy úgy két évvel ezelőtt, mielőtt a Semmiben lett volna legalább húsz százaléknyi oxigén a hosszú távú túléléshez. De úgy hogy fel-le járkálhatunk, több levegő került be ide, és kevésbé olyan az egész mintha úsznánk benne. Nem csak tanultuk, tapasztaltuk is.

Hungary az egyik ajtónál végül kopogott. Mintha valami jel lett volna a kopogás, de ebben nem lehetek biztos.
- Az ajtó nyitva nektek! - kicsit ismerős  hang, de az ajtó tompítja a hangot. De ha tippelnem kéne, talán épp...

- Heh... Jó reggelt Japan, bocsánat ha megkésve jöttünk... - tette le a dolgainkat Hun, majd rá is feküdt ki. - De most már mondhatom azt hogy... Jó éjszakát... Rögtön....

Igen, ezt csakis értetek tettem...
Nem azért hogy én is szórakozzak...

578 szó.

Nyeeeeeh, ma csak egyet tudtam írni, bocsánat rendszer...

A Nyeh legyen veled!