Slovakia szemszöge

-

Hm... - nézte az összegyűjtött pénzt kezében Japan. - Nagyon jól meg mostanában a lapok árusítása... Csak nem több pletykát tud Czechia?
- Nyeh, csak egyszerűen velem van mindig. - szorítottam meg Czech karját. - Illetve, jobb ha csak simán Czechnek hívod, azt jobban preferálja.
- Slo' addig fog velem együtt maradni ötméteres körzetben amíg nem vallom be hogy én vittem el Switzerland pénzének egy részét. - magyarázta. - De eddig is évekig így éreztem, szóval nem annyira zavar mint gondolnánk.

- Mennyi ideig is volt hogy nem álltatok messze egymástól? - érdeklődött Japan.
- Fhú, hát úgy... Születésemtől a huszadik század végéig, szóval igen, fájdalmas életem volt visszagondolva. - pillantott rám, mintha még arra gondolna vissza hogy én mennyit lazsáltam miközben az előző évezred előtt még igazából mindenki túlélőset játszott izgalomból, és ezért csak ő tett is valamit. - De mivel már megéltem, nem tudok visszagondolni rá olyan borzalmasan mint mások gondolnák. És úgy érzem ezért is van hogy ennyire távol laktok egymástól.

Ez egyébként meg is látszott Japan arcán hogy zavarja ez a pár mondat.

- ...Pontosan, akkor mik is voltak ezen a lapon leírva? Nem nagyon dolgoztam éppen ezen az egyen, és ténylegesen csak rajzoltam hozzá, szóval... Megtennéd hogy elmeséled nekem? Ha már az összes elkelt...

- Nos... Hétfőn lesz Hun és Poland leánybúcsúja, arra emlékszem hogy írtam volna bele. A többit Canada intézte el. - meséltem. - Remek hogy neki rengeteg térfigyelő kamerája van, így annyi mindent megtudhat!

- És... A kép után amit tegnapelőtt csináltunk... Lettek újak azóta? - nagyon érdeklődő lett velem, ami ezután a nagy kihagyás után kellett nekem igazán már.
- Azóta? - ismételtem meg. - Párat sikerült, de azért nem lehet több mint amennyi ujja van egy embernek egy kezén.
- Látni akarnám őket... - suttogta maga elé.
- Oh, és én beletehetem a készülő fotóalbumba? - élénkültem fel.
- Miért is ne! Végülis, ha te csináltad, biztosra veszem hogy rólunk szól! - vont vállat mosolyogva, majd körbenézett. - Figyelj, szólnál Czechnek hogy most...

- Oh, persze, kérni sem kell! - értettem a célzást. - Czech, megtennéd hogy becsukod a füledet?
- Mi vagyok én, macska, hogy tudjam mozgatni a fülem? - sóhajtott, elsétálva a legközelibb sarokba a kezeit a fülére tapasztva. - OKÉ, NEM HALLOK SEMMIT!

- Szóval... Tegnapelőtt Transylvania nem azokat az eredezi képeket pusztította el, csak hamisítványok voltak. - nevetett halkan az arcomhoz hajolva. - Most is beletehetünk hamisításokat a többi mellé, hátha majd ismét rácsodálkoznak.
- És az eredeti képek? Hogy vannak nálad? - furcsáltam visszasuttogva.
- Oh hogy azok? Az egyiket Hungary egyik levelében találtam, gondolom véletlen, a másikra ami elveszett még az én otthonomban talált rá Vezlania, fogalmam sincs hogyan is. - gondolkodott. - Hiszen ő nem is tudta a fotók történetetét, ahogy igazából én sem nagyon, amíg nem találkoztam Slovakiával, heh... Vagyis pontosan veled. Te olyan volt akkor is aki az életét kitudná beszélni ha lenne rá ideje.
- Még szép hogy kitudnám! - vágtam rá.
- Heh... Czech szerinted észreveszi ha csak néhány fotó beillesztésére és története leírásához eltünnénk egy kis időre? - nézett a sarokban ülő Czechre.
- Mintha őt érdekelné hogy mit teszek csak menjek már el, igaz a gondolkodásom? - böktem oldalba.
- Valóban, csak közeli testvérek vagytok... - nevetett.
- Hát még mennyire! Én voltam az első amit látott! - büszkélkedtem fájdalmasan visszaemlékezve hogy még akkor csúnyának nevezett. - Meg... Egy kevés vadkendert is utána látott... Heh...

- Ezt a képet mikor szerezted? - emelt fel egyet.
- Oh, hogy ezt? - szedtem ki a kezéből. Ugyanakkor mint amikor tegnapelőtt elmentünk aludni, a latinok szobájában. Talán nem tetszik?
- Nem, nem erről van itt szó... - mosolygott. - Transylvania egyre inkább van együtt Romaniával, és ezt amilyen képen van, ki is mutatja. Azon a képen is ahol a legtöbben ott vagyunk. Látható hogy lefogja Romania kezét ott is.
- Oh igen, az a fénykép valóban jól sikerült... - gondoltam vissza rá, mire megcsapott a szél.

- Áh, látom, tavaszi nagy szél. - nézett rá az ablakra, ahol megakadt egy mai lapunk susogva a széllel.
- Hm... Ez úgy néz ki mint... - szedte ki a lapot az ablakból, miközben lassan lecsukta. - Valóban ő...

- Hm? Megnézhetem mire gondolsz? - adta át nekem. - "Ezekkel a térkamera per perces képekkel bizonyítható hogy Philiphines nem teljesen olyan mint amilyennek hiszik a rajongói..." "Nem csak embereket, de már pasast is szerzett magának valami ügyben lehet hogy kutatnak." Oh, nos ez nem olyan rossz!

- Nem, Suro, Philiphines tudja hogy ezek mögött a lapok mögött én is állok. - komolyodott meg. - Ha ezt látja, vagy mondják nekik, biztosra veszem hogy itt háborúra számíthatunk csakis.

- Háború... - ismételtem. - Mintha lenne annyi embere ellenünk...

707 szó.

Igen, nincs ötletem még így két történet közötti rész kitöltéséhez, de mire számítottatok? Nekem is van olyan hogy írói válság!-

A Nyeh legyen veled!