Czech Republic szemszöge

- Hol lehet ez a srác... - vizslattam Budapest utcáit, ügyelve hogy kikerüljem a rendőröket. - Már öt óra van, és csak az utcalámpák világítanak...

Fél várost bejárhattam, főleg a belvárosban.
- Még szerencse hogy te itt vagy, vén olcsó barát... - paskoltam meg az anyósülést. - Nélküled eddig sem jutottam volna el...

Majd eszembe jutott hogy hol szokott Hungary járkálni éjjel. Van egy kis kocsmaszerűség, ott mellette egy kis zsákutca. Ott szoktunk mi beszélgetni. És ha ott volt Hun...
- Ott valószínűleg Romaniacis megjelenik... - fejeztem be a gondolatmenetet. - Arra nem tudok behajtani, szóval valami rejtett helyre kéne beparkolnom.

Félreértés ne essék, dolgozok a jogosítványon, de még egy hónap szükséges a végzésig. Az EU van hátra még, itt nem hiszem hogy szükséges lenne ez esetben. Csak egy kis lelki segéd... Már ha ott van.

- Áhá! Itt vagy! - büszkélkedtem meglátva a teljesen összetört Romaniát látva. - Gyere Ro', mind hiányoltunk...
- Köszönöm nem. - fúrta a fejét a térdeibe. - Megvagyok itt.
„Na, ez nehéz lesz.” forgattam meg a szemeimet, majd odasétáltam hozzá. - Szerinted te vagy az egyetlen akinek megszakadt a szíve egy ember miatt?
- ...Biztos nem. - mormogta. - De miért élem ezt meg rosszabbul? Ja persze, mivel lett volna esélyem ha a félhúgom nem szól bele, és egy évszázadra megutál...

- Ahhj, csak gyere már, a Szombatot még túléled, utána Vasárnap, és segítünk amennyit csak tudunk... - unszoltam.
- Te nem érteheted... - nézett fel. - De azért még elbúcsúzok tőletek...
- Mi a- te mit tervezel?! - értetlenkedtem. - Mindegy is... Csak, menjünk már-!

- Be az anyósülésbe. - vezéreltem.
- ...Te vezetsz? - húzta fel a szemöldökét beüllve.
- Vezetek, de nincs még jogosítványom, és erről ne is szólj a többieknek! - ülltem be én is.
- Miért ne...? - fordult felém.
- Mivel... Öhm, Hunék esküvőjére akartam meglepetésnek... Ezzel nem segítettem, ugye? - igen, ez egy kicsit kínos hogy pont amikor Hunról van szó akkor kérdezi...

- Hát... Egyáltalán nem. - nézett ki az ablakon.
- Nocsak még egy Czech készül? - böktem vállba. - Nem bírok más olyan embereket akik úgy viselkednek mint én, szóval felejtsd is ezt a viselkedést legalább velem a kocsimban!

- Hova megyünk most...? - figyelte Romania.
-  Pillanat, még bemegyek egy... Hagyjuk, nem ihatok vezetés közben... - jöttem rá, majd bekanyarodtam az utcánkba.

- Hun, szerintem kopogtass be Romaniához. Nagyon ki van lelkileg, és a legjobb ha beszélnél vele... - nyitottam be a szobámba.
- Hol volt? - siklott el a kérdésem felől.
- Az most nem számít, le volt a haja nyírva, és teljesen kisírtak voltak a szemei, szóval... Oké, jövök veled, ha annyira erőlteted... - adtam be a derekam.
- Oké... Poland, maradj itt, talán jobb lenne ha kevesen látnánk őt, és a személyek csak befolyásolhatják... - állt fel...
- De csak... De csak egy fél órára menjetek...! - mondta Poland fáradtan.

- Mondott valamit neked amit nekem szerintem elhalgattatna? - kérdezősködött Hungary.
- Nem hiszem, én bírtam csak beszédre ha tettem, de végig csöndben lett volna. - gondoltam végig. - Viszont hova mennek a latin országok...?

Italy, Spain, és Portugal látszólag szétszéledtek dolgokkal a kezükben. Fogadni mernék hogy Romania miatt van.
- Hát ti? Hova tartotok? - lepődtem meg.
- Hogy mi? Csak gondoltuk Romaniának szüksége van magányra, ezért... Gondoltuk hogy elmegyünk másokhoz lakni...pár napig... Heh... - magyarázta Spain. - Portugal, vigyázol majd most Italy-ra? Én most inkább másnál töltöm a napjaimat mint egy olyannál aki világháborúkat indított ki...
- Természetesen! Nem olyan vészes Germany, főleg most hogy egy mukkot sem szól! Igaz Italy? - simogatta meg Portugal Italy fejét.
- Pizsama parti, vee~ - bólintott Italy.
- Nos... Mi most beszélni akarunk lehet-félbátyóval Ittálpia, szóval... Elérhető most? - kérdezte Hungary.
- Kötve hiszem... - kezdte Portugal. - Hét lakat alá zárta magát, nehezen hiszem hogy könnyebb lenne bejutni, mint régen Columbusnak Ázsiába.
- Azért megpróbáljuk. - határoztam.

- Romania...! Ott vagy még? - kopogott Hun. Semmi válasz, csak hörög és szipog.
- Romania, most van itt számodra Hungary, hadd beszéljen veled! - kezdtem én is.
- Úgy érzem még várni kell vele... - fordult felém Hun.
- Romania, szólj nekem ha szükséged van ránk, rendben...? - mondtam máshogyan.
- ... Várjatok. - hallottunk lépteket az ajtó felé, majd a zárral kezdett matatni.

- Csak Czechet akarom... - nyitott ajtót. - Nem sok időre.
- Biztos nem...? - mutattam Hungary felé, majd rájöttem miért én. Arcán a pír jelezte hogy szégyennek érezné hogy előtte beszéljen. Nem érezte már méltónak hogy vele beszéljen...
- Hun viszont szeretne beszélni veled a dolgokról! - fejeztem be így a mondatom.
- Akkor...sajnálom Iubiera mea... De most én nem vagyok erre képes... - vezetett a szobába...

691 szó.

Na igen, ideje lenne már a többi dolgaimmal is foglalkozni-

A Nyeh legyen veled!