Finálé 1/2

Hungary szemszöge

Itt is az a bizonyos Nap.
És milyen gyönyörű is az idő, milyen tökéletes ahhoz hogy ismét lent legyünk elhagyva otthonainkat, hogy utána a nászúton elmenjünk még tovább... A helyre már tegnap elindultunk rögtön a Slovakia otthonában töltött este után elpakolva, el Visegrádig.

Igen, ismét Visegrád, ahol a Leánybúcsút is tartottuk. De ezúttal nem Visegrád lesz a kiinduló pont, hanem a Duna másik felén egy kis tisztás a hegyekben, ahonnan lehet tisztán látni a Duna minden részét, és magát Visegrádot, ahova utána komppal megyünk el, és tartjuk meg a végét... Igazán gyönyörűnek hangzik nekem, és akik már megérkeztek, mind segítenek felállítani a helyet, amíg mi elkészülünk egy erdősebb részen közösen szerelmemmel.

- ...Hun? Szerinted így elég jól nézek ki? - Poland sietett felém.
- Hm? - fordultam meg. - Miért kérdezed? Nekem te eddig mindenhogyan tetszettél, nincs nálam hogy 'elég jó'. Vagy hallottál róla hogy én...?
  - ...Majd most... - mosolygott rám nézve. Egy öltözetben voltunk, viszont számára még volt a hajában egy kicsit furcsán álló rövidebb fátyol.
   - Na várj, mindjárt segítek... - igazítottam meg kicsit elhúzva a hálót a tövénél. - Így már vagy nálam taLLán elég jó.
 

  - Szórakozz csak amíg van kedved! - nevetett fel. - Szóval, van még amivel mi nem vagyunk meg?
- Gondolkodok... - figyeltem meg ahogyan hátulról a többiek próbálkoznak felállítani az alapokat. - Hé, ha itt megleszel, én szerintem meg is nézem a többiek hogyan haladnak...!
- Én megleszek itt. - bólintott. - Elég izgatott vagyok ahhoz hogy még négy-öt órán keresztül itt legyek és átgondoljam hogy meddig eljutottam...
- Hm, meghiszem azt...! - integettem még neki, majd átrohantam a többiekhez.

- Hungary! - hívott rögtön hozzá Slovakia. - Hogy nézek ki?
- Szokatlanul... - vallottam be, ahogyan átnéztem rajta. - Szokatlanul de igazán jól...!
- Heheh... Gondoltam hogy kevernem kellene a női és férfiruházatot ez alkalomra. - vont vállat.
- Hun? - figyelt fel rám Czech odafutva hozzám. - Mit gondolsz, beér még öt óra alatt a maradék tizenhárom rokona Polandnak?
- Oh, hogy már itt vannak... - suttogtam. - És van nekik már helyük?

- Kicsit még feltornyosoltunk, deee igyekszünk megoldani, nincs nagy gáz. - legyintett Czech.
- Hm... Én mondtam volna hogy gáz van a helyedben. - tette hozzá Slovakia.
- ...Miért lenne az? - érdeklődött Czech a lába alatt mászkáló Kamengorat nézve. - El vagyunk nagyjából rendeződve, és a többiek is lassan megérkeznek! Illetve Sloven, vidd innen a pörköltnek valódat.

- Hm... Ünnepélyesen levágjuk Kamengorat... - gondoltam át. - Hány éves is ez a csirke?
- Körübelül az évezred elején szerezte... - nézte Czech ahogyan Slovenia kiválik a szlávgubóból és megragadja Kamengorat.
- Úh, vén hús. - jegyeztem meg. - Talán mégsem. Nem sok van neki hátra, bármelyik pillanatban csontkupacként esne össze.

- Ignorálhatnánk most Kamengorat, érdekelne hogy mi az ami megpróbáltatja az egybekelést. - pillantott Slovakiára sohanemlátott komolysággal.
- Nos hát... Izé... Talán nem még, de... - malmozott a kezeivel Slo'. - TaLLLán az lesz majd még... Gyenge probléma, heheh...
- ...Még most mond el ha elhagytad a gyűrűket. - ettől a mondatától Czechnek egy pillanatra is talán, de megállt a szívem.
- Én?! Ch, dehogy is hagytam el... Én... - nevetett kínosan. - Meg van itt mind a kettő nálam, kéznél van.
- ...Ajánlom is. - többet nem tudtam mondani ehhez. Kicsit sem akarom leégetni Poland családja előtt magamat hogy ezzel nem is készülődtem. Pedig szintén én igyekeztem azzal hogy saját kezűleg készítsem el mindkét gyűrűt hozzám képest a legjobban. Feláldoztam rá négy ötforintost amit még Budapest utcáin találtam, frissen 2019-ből készültet mind.

- Hhhhé, Transyl', tudod hol van már Romania? - támadta le Slovakia a magányosan sétáló Transylvaniát.
- ...Az otthonomban? Mi ezen olyan meglepő? - rázta le magáról Slovakiát Transylvania.
- Felhívnád nekem hogy öhm... Ideérne...azonnal? - nyelt nagyot Slo'.
- Mi olyan sürgős neki, csak már elindult az úton, nemde? - jöttem hozzá. - Csak nem lehet az hogy másnaposan indítja a napot most a hívásra...

Romania szemszöge

    Elindult a román himnusz. Legjobb ébresztő, holnapra azért remélhetem jobban is felkelek...
- Hm...Ardeal hív? - néztem meg jobban, de azért felvettem. - Hé, Ardeal, hol vagy hogy így eltűntél az éjjel.
- Te balgatag, várnak az esküvőre. - hallottam meg a hangját odaát.
- Vagy úgy... Az úgy hol is lesz? - álltam fel az ágyamból.

- Öt órád van utazni Visegrádra, majd onnan a szomszédságba. - tisztázta le Transylvania.
   - Romania, nem csalódhatok benne- - ez Slovakia hangja volt, viszont Transylvania idő előtt letette.
 

 
- Na banyek... Az mennyi idő is eljutni? - kezdtem öltözködni gondolkodás közben. Kicsit még fáradt voltam, legutóbb a tegnap reggelre emlékszem csakis, és nem számítottam rá hogy kellemetlenül húzós a helyzetem.
Ennyire. Pontosabban legjobb esetben lehet csak öt óra utazás.

- [^^"]la me... - ez után a rövid mondat után meg csak rohantam felkapva mindenemet, vissza lefele menni, és ezek után addig repülni amíg nem találok valami gyors utat ami kevésbé fáraszt le engem, és kevésbé rongálja meg az öltözetem.
- Ez is csak velünk történhet meg... - dörgöltem a szememet. - Valaki húzósan fog késni, elrontva az egészet.

Már kilométereket sikerült tennem egyedül egy tíz perc alatt, de ezalatt viszont már csak hullaként nézhettem ki, így amint megpillantottam egy autót egyvonalban haladva velem, megállítottam stopposként.
- Kam jdeš? - nézett ki az autó tulajdonosa.
- Nézze, Visegrád felé nem tud hozni minél gyorsabban? - kapartam elő a megmaradt pénzem egy nagy részét, - megtartva még a komphoz utazáshoz, meg volt még valami apró amit nem akartam így a kezébe adni - az ingeinkből még összekapartat. Forintba volt még számolva Czech által, egy tizenötezer állítólag, ami egy ötórás úthoz nem hiszem hogy elég lesz.
- Visegrad? - ismételte meg a személy elnézve ami volt nekem. - ...Pojd'.

Ebből sejthetőleg elfogadta, így el is foglaltam a helyemet az anyósülésben. És szerencsémre így már percekként haladtam kilométereket. Talán így sem lesz elég... De majd betoppanok egy kicsit késve, nem fogják észrevenni hogy kések, ha hátul is leszek.
- Hehhe... Obyčejný cikán. - bökött oldalba a sofőr. - Máš štěstí, jdeme tam.

Talán... Talán hagyjuk itt a beszélgetést abba.

Transylvania szemszöge

- Erdély, az nem törökméz. - szólt oda Hungary nekem.
- Fenébe! - fordultam el a tortától. - Persze hogy inkább karamellt raknak rá, chh... És gondolom még krumplicukor van a tetején.

- ...Valóban, ehhez nem tudok hozzászólni, tetszett a neve. - motyogta Lithuania. - És mivel komoly kémiai tudás kellett hozzá, tiszteld meg kérlek azzal a munkámat hogy nem eszed le azt ott, és emlékben megtarthatja Poland és Hungary.
- Hm... Ettől régen annyira sokszor hullottak ki a fogaim... - emlékeztem vissza. - Azóta visuont már erősebben tartanak ott. Heh, kíváncsi vagyok hogy Románia hogy bírná hogy egy hónapban többször is tudja hullajtani az ő sajátjait...

Igazából, ma még nem is láttam és rögtön rá is gondolok. Ez aztán már őrület, igaz-e?

Kicsit elvonultam a többiektől elővéve a velem hozott öt bábumat. Nem hozhattam el az összeset sajnos a helyhiány miatt, de ez még az amik belefértek. Hoztam kettőt, amik Polandot és a nővéremet utánozta, még a mostani öltőzetükre is tudtam tenni. Persze... Vartam rájuk alsóneműt is, hogy ne kelljen megnéznem őket így sem. A legtöbb személyre viszont rávarrtam a ruhát teljesen. Mint még egyre, ami Czech. Nem is tudom miért őt választottam hogy elhozom, egyszerűen csak ő is a kedvenceim között van... Na meg készítettem magamról is egyet, mivel...

Ezeket már nem mágiából készítem el, egyszerűen csak hogy valamivel ellegyek, és ha egyedül alszok, ne érezzem magamat egyedül ezekkel. Igen, talán vészesen nem szeretek annyira magamba vonulni de inkább csak egyszerűen kettesben lenni, még ha meg is makacsolom a társasági énem.
Szívásos dolog.

Talán ezért is örülhetek hogy visszatértem a saját helyemre, és mellékesen hozhattam még Egrest. Azóta hogy megvan nekem, talán... Kevésbé vagyok félénkebb? Megeshet. Eléggé közel kerültem ismét ő hozzá, akit ugye, szintén hoztam. Mivel, hát...

Na meg itt van még ő is, Romania. Őt muszáj volt elhoznom, egyszerűen csak éreztem hogy később érkezik meg csak ide.

Még most sincsen itt, és fél óra van még tízig, mikor az ünnepség kezdődik. Itt lenne az ideje ismét hívnom őt, ezért magamhoz öleltem a bábuját, és tárcsáztam.
- Romania...? Lassan itt kellene lenned, hol vagy éppen? - szóltam a telefonomba.
- Hol vagyok? Nekem... Nekem úgy tűnik hogy elhagytam az országhatárt, még egy negyven perc mire odaérek...? Ugye az belefér, igaz...? - hallatszódott a hangja.
- És utána meg azonnal kompra kell szállnod, majd akkor fél órát késel legalább... - magyaráztam.
- Igyekszem Ardeal. Eljutok még, nem kell miattam aggódnod. Találkozunk ott, rendben? - mi a- letette! Hogy meri előbb letenni mint én... Heh, kis pimasz...~

...Nem...
Nos, ezek után tudok jogosan aggódni érte... Nem tudom mit gondolt. Az ünnepség nem is lesz olyan hosszú ha rövid beszédeik lesznek, ami esküvőknél nem elterjedt, így rengeteget úgy sem késhet...

Romania szemszöge

  - Már nincs sok hátra... - figyeltem a Duna vizét ahogyan a komp lassít. - Öt perc múlva indul az ünnep, rengeteg időt meg is spóroltam, már csak gyalog kell siet...nem...

Most láttam csak hogy két hegység veszi körbe a helyet, és  civilizációtól biztosan távolabb lesznek a többiek, ahonnan látni lehet a vár romjait, így...

- E-elvinnél még egy kicsit? - fordultam a sofőrhöz, mutatva a hegyekre.
- Na horu? - pillantott a kezem után. - Ano, můžu tě vzít...!
- Ah, Mulțumiri... - paskoltam meg a vállát megkönnyebbüllve, és tudva hogy az Ano pozitív válasz. - Életmentő maga.
Ismét megszólalt a telefonom, ismét Transylvania volt odaát.
- Ezúttal hol vagy már? - magam előtt látom hogy a halántékát masszírozza ezt kimondva.
- Megvagyok, lassan itt is leszek. - válaszoltam neki. - Most viszont üllj csak, és várj ki, eleve majd kezdődik hamarosan. - tettem le neki leegyszerűsítve az egészet. Mindenképp visszahív ha nem fogok odaérni negyedórán belül és engedik neki...

Hamar el is búcsúztam a kedvesnek tűnő illetőtől és a lányától aki valamiért nagyon megkedvelt az út alatt mert ahányszor hátranéztem, pislogás nélkül csak bámult rám. Sejthetőleg Krasna a neve, de igazából csak törten értettem meg hogy miket mondtak... De azért rendesnek néztek ki, és szerintem a gyerek megszerezte a számomat amikor Transylvania hívott... Idegen számot ezután nem hiszem hogy felveszek.

Ami már nem autóút volt, az volt egy hatalmas kavicsos izomlázhegy ha siet az ember, vagy épp más élő lények. De hosszú ideig nem tartott szerencsémre, utána viszont kifáradtam azon az úton ahol már szabadon futhattam volna. Furcsa módon viszont már láttam ott az eseményeket, - eléggé távolról ugyan - tehát anélkül hogy tudtam volna sokmindent a helyről, első próbálkozásra rátaláltam. Nem tudom hogy szerencsés napom vagy egy álmom darabokra tördelése, és még rá széjjelvágni mint szakácsok szokták a petrezselymet.

- V... Várjatok! - miért mondtam ezt? Miért kellett ezt mondanom? Nem is bírok még odarohanni, és van még odáig egy másfélszáz méter. Előtte is csak azt láttam hogy még a saját beszédüket mondják és éppen Poland akarta kimondani azt a szavat, mielőtt be nem léptem.

Minden moraljnak addigra vége volt mire odaértem. Mindenki megvárt a szólalásom hallatára, és végignézték ahogyan megtartok a hátsó sorok felé ballagva, kivörösödött és kékült arccal a tűző Nap hatására, na meg ideges is voltam hogy tönkretettem azt a pillanatot, amit kiemelnek minden esküvőnél.

Transylvania viszont nem akarhatta hogy így legyen, hogy belépek az ünnepség közepére és megvárják ahogyan én leghátulra cammogok, behúzott maga mellé kezemnél fogva a legelőre, ahol senki más nem volt, csak még nagyon hátul a többi haver.

- ...Mit csinálsz? - sutyorogtam, miközben ő igazítani kezdett engem, még a reggeli rohanás után.
- Meh, magányos lenne itt lenni még talán ha másfélszer is vannak itt. Kettő és fél is jobb. Vagy talán három. - nézett maga mellé. Egy üres szék volt ott csak úgy, amellett viszont a kutyája nézte az üres helyet. - Atyám már... Nem igazán egy élő személy, hogy akár félnek is nevezzem.

- Khm... Vissza a kérdésünkre. - csakis most láttam meg hogy Italy ott Hungary és Poland mellett milyen hevesen integet nekem egyedül, miközben a másik kezévelt magasabban tartva a körübelül másfél méter magas Vaticant, aki nemrég idáig vezette tovább az esküvőt harsogató rettentően mély hangjával. - Lechita, elfogadnád lelkitársadnak Magyart, a mai Hungary-t?

- Ez sem még a teljes nevem. - hallottam tisztán Hungary motyogását.
- Őszintén sajnálom, de remélem azért felismerhető voltál így... - zavarodott össze Vatican halkan mondva. - Itt a lényeg hogy mit válaszol nekünk Poland...

Poland már meg is szólalt volna, de még rám nézett előtte, mintha valami eszébe jutott volna.
- Miféle kérdés ez hogy felém van? Hát tőlem nem elég egyértelmű? - ugrott váratlanul Hun nyakába az én irányomba kiálltva. - Hé Rumunia, elrabolhatom ezt előled?

Na ez a kérdés meglepett. Mégis, azért láttam még hogy Transylvania válaszra bíztat, és nem éppen nemlegesre. Én meg már eleve feladtam ezek után hogy közbeszóljak, így egyszerűen bólintottam mosolyogva. Az a legjobb ha tehetem őket akár így is boldoggá.

- Ez így úgy tűnik nekem hogy ez egy igen. - húzta magához Hungary Polt nevetve.
- Kérem ez még nem az a része! - szólította fel őket Vatican még, majd annyiban is hagyta ez után a mondat után egy "Úgy legyennel". A párost már elvesztettük, lehetett undorodni is, képeket készíteni.
- Viszont... - állította meg az eluralkodó kedélyeket Vatican hozzájuk lépve mint Italy lábai. - Még ugye... A gyűrűk. Kiknél vannak a gyűrűk?

Néma csend lett. Az ami új lett ezután hogy mind Czech és Slovakia kipirultak, és ha nem lennének itt ellenszenves rokonok is, itt helyben lenne egy második hidegháború is, mivel, na, esküvő van, nem harcolunk itt, legfeljebb suttyomban fenyegetőzünk.

- Nos... - beszéltem halkan. - Majd ha meglesz lehet róla szó... Amúgy a kompot fizessem én? Az emberem olyan kedves volt hogy meghagyta a felét amit adtam.
- ...Nekem fizess, én majd visszafele is akarok jönni. - figyelt fel rám Transylvania, mire megnéztem hogy az aprókkal együtt mennyim is van. Tudjátok, esetleg... Utána meghívom Ardealt, heh... Ha már kompon a vendégem lesz...

- Egy pillanat... - szűkült össze a szemem összehúzott szemöldökkel. - Ezek az aprók...
Kivettem mindet. Két öt forintos érme, három húszas, és két gyűrű, aminek a széle azonos tapintású volt mint egy százas érmének, de még két-két feketés és fehéres kavics volt bennük lesikálva fényesre, alig meglátszódva a fémben kis szárnyak alakjában.

- ...Ezek itt biztosan azok! - kiáltott fel kicsit talán már túlságosan is hangosan Transylvania, felismerve a kavicsokat benne.
Persze erre mindenki ismét rám pillantott, hogy az már leégette a ruhámat, és alatta a bőrömet. Már az is elég szokatlan hogy a szárnyam még egy kicsit áthasította is, nem lenne jó hogy lézerek fogják okozni a halálomat.
- Ah, szóval ezért mondta Slo' hogy mindenképp kellessz... - rakta össze a képet Transyl'.

Még kotortam a zsebeimben, és egy kis cetlit is találtam üzenettel;

Hé Ro'!
Az utolsó pillanatban csempészem be hozzád a gyűrűket, remélve hogy a toll nyomásának hangjára nem ébred fel Transyl' hogy engem itt megátkozzon. No mindegy, ha kérdeznéd, direkt azért tettem hogy ezek után ne akard elhalasztani az ünnepséget! >:3
HáHá, annyira aljas vagyok mint maga Serbia!
Slo'  (milyen meglepő)

Utóirat: Hiányoznál ott... ;w;
Gyere el kérlek, a tervem ne másísd meg... °^°

Aha... Nagyszerű... Eddig biztosan itt siránkozott hazudva valamit hogy miért aggódik.

Minden esetre, azért inkább kimentem ismét hozzájuk hogy a tenyeremből mindkettőt kivegyék és egymás ujjaira húzzák, és míg vannak ujjaink, rajtuk is legyen...

Ezután rögtön mindenki felugrott szinte, és a tömeg elkezdett elnyomni a párhoz végig. De persze mindenki a haverok közül ért oda előbb hogy beleerőszakoljon egy csoportos ölelésbe és képbe, ahol mind ott vagyunk ezen a nagy napon...
De én nem is bántam, egyszer van ilyen, hiányozni fognak amíg a nászút tart, meg hát... Mégis, mindig kell nekem egy ölelés, akármennyire is vagyok én férfiból...!

2435 szó.

Annyira hosszú lett ez a rész, hogy a Wattpad laggolni kezdett az utolsó hatszáz szavaknál.
Meg most is teszi folyamatosan, ezért inkább be is fejezem-
Na meg ez a Finálé első része volt, a héten jön a valódi legutolsó rész!-

A Nyeh legyen veled!