Slovakia szemszöge

E

z már a harmadik nap. Tegnap nem tettünk semmi hasznosat, így majd ma tehetem meg...!

"Bár... Ahhoz előbb fel kellene ébredni..." gondoltam ahogyan az ágy szélén néztem szét álmosan.
Tényleg, egyébként Hungary vesztett, mivel Poland után nem volt helye, és kitúrni sem tudott engem hogy Poland ne sérüljön meg, így csak magára vállalta.

Ahogy láttam, a föld másik részén, Európában meg ugyanazt tették a többiek is mint itt tesszük. Néhányan írták hogy egy napig bírták, de mások inkább még maradnak kettesben.
Nos amit engem illett, én idevagyok bezárva. Szívem szerint nem akarok maradni itt egy olyannal aki észre sem vesz már, és két gerlicével úgy naphosszat mindig is.

Jó, néha jó ha itt vannak nekem, de most azért mégis az ők saját esküvőjükről van szó, és még a szokásosabbnál is tudnak nyálasabbak lenni a közelemben.
Amit alapjából szeretnék ha elújságolnám a többieknek úgy hogy nem vagyok szingli, és valóéletben is megmutathatnám.

Ezek nélkül kész gyötör.
Annyira szeretnék néha a saját helyükbe lenni Japannal... De nem lehet. Sehogyan sem. Sosem lehetett volna, túl messze vagyunk ahhoz is hogy naphosszat lássuk egymást. Egy hét után belehaltam volna ha nem tudnánk üzeneteken kívül beszélni.
Vagyis így volt.
Mostanra már beleszoktam hogy csak a szemeimet legeltethetem rajta szó nélkül.

Hacsak...
Most nem csak én vagyok összezárva vele, hanem...
Ő is össze van zárva velem együtt...!
Több esélyem van most megpróbálni mint bármikor máskor tehetném!
Csakhogy előbb fel kell hívnom a figyelmemet rá, ami úgy nehéz hogy nem épp te vagy a középpontban alapjából...

Visszamentem az üzenetekre és ami fogadott újként az
- Transyl' hált Roman- - fogtam le a számat. Nem kürtölhetem szét, hogy mellettem fekszik Hungary, vagy hogy Japan meghallja. Mákomra Hun csak felébredt, és nem érdekelte mit mondtam amit ő alighogy hallott. Hunra végignézve, nem is kellett nekem segítség a többiektől. Inkább megszabadulok Huntól és Polandtól egy kis időre...!
(YanderE-)

Egész egyszerű. Éjszakára meghívom kettejüket randizni odalentre, míg én közel próbálok férkőzni hozzá. Ráadásul még szünet előtt szereztem egy miniatűr kamerát, amit bárkire csippenthetek, tehát akár egyikükre is! "E/1" személyből láthatni a randevújukat amit én szerveztem, miközben csak elcsábítom Japant.
Két legyet kapok egy csapásra!

- Hé, Hun...! - szóltam vissza, mielőtt elment volna Japan dolgait is nézni. Délután volt már, most már szóba jöhetett ennek a megemlítése.
- Van még valami? - fordult meg.
- Nem-nem, én mára befejeztem, a testem nem a munkára született. - nevettem. - Csak... Esetleg van kedved lemenni Polanddal? Még egy utolsó találka esküvő előtt!
- ...Igazából nem mondassz kutyát! - gondolkodott. - De nem vagyok nagyon felkészülve rá, általában ilyenkor mindketten kiöltözünk...
- Nem voltatok többször mint három-négy alkalom... - vágtam unott képet.
- Honnan tudhatnád, lesed az életem? - vontam meg a vállát.
- Őszintén, igen! Egyszer voltatok még Orîsban a nyáron, egyszer megkellett kérned a kezét, és kétszer láttam már hogy észlelték a "Magyarország budapesti molyemberpárost"... - soroltam fel.
- Ezzel mire célzol?
- Azt hogy ennyiből nem tudja mennyire szoktál felkészülni ezekre!
- Nagyon erőlteted, talán addig akarsz valamit tenni?

- Szeretnék bizony! - bólintottam. - Látod hogy Japan mennyire ignorál, szeretném megindítani a nyelvét! De ahhoz hogy rám figyeljen, csak nekem kell lennie az egyetlen társasága, ezért segítene nekem! Nagyon sokat!
- ...Úgy érzem ennyit megtehetek, hiszen mégis Visegrádi vagy! - tartott meg ismét, de én még megfogtam a vállát gyors felcsíptetve a ruhájára, tudva hogy nem cseréli már le. - Hm?
- Ne is próbálj másnak mutatkozni! - mosolyogtam. - Maradj úgy ahogy vagy, így lát a legtöbbször és szeret!

- Oké srácok, mi elmentünk! - integetett az ajtóban Pol. - Ne várjatok haza, későn jövünk!
Eközben végig vigyorogva néztem az ajtó oldalából ahogy távoznak, és ahogy Japan végignézi ezt.

- Hova a fenébe is indulhattak... - suttogva elindulva egy irányba. Én természetesen követtem.
Ahogy láttam ismét dolgozott, ezúttal egy tányérral együtt.

Ami igaz, Japan is egy olyan ország, akinek szinte naponta kellene ennie akár egy kis mennyiséget, hogy egy éhezésmentes ország legyen.
Miután leült dolgozni, én is az ölébe férkőztem, és néztem. Ahogy láttam, épp a meghívón dolgozott, gépen, hogy nyomtatva ugyanolyan legyen mindenkinek.
Kicsit jobban hozzáférkőztem, hátha úgy hatásosabb. Hatása volt, mert ezután percekként változni kezdett a bőre árnyalata égővörösig, és még idegesebb arcot vágott, továbbra is a dolgára figyelve.
M

ajd azt vettem észre hogy a gépre kezd írni nyomtatott latin betűkkel, valami olyat hogy...

Hagyj békén végre. Nem tudnál|

Eddig írta. Rájött közben hogy nincs más akivel tudnék együtt lenni. Ettől csak még mérgesebb lett, kitörölte, és inkább folytatta amit elkezdett. De emellett érezni lehetett hogy nem akarná ezt a pillanatot megszüntetni, később írta ezt is ugye le.

Végül lehet sikertelen volt az akció, de azt csak holnapra tudhatom meg volt e haszna ennek a kis flörtnek...

És tudod mit?
Biztosan haszna volt...

757 szó.

Ma még lehetséges írok, de előbb dolgoznom kell, egy pillanat!-

A Nyeh legyen veled!