Hungary szemszöge

"Szerinted nem fura hogy Romania lakat alá helyezte magát de mégis eljött a mai napra...? Biztos még nézni akar téged..." jött Polandtól az üzenet órán papíron keresztül. Végiggondolva a dolgot, Romania tényleg fél szemmel figyelt engem.

"Szerintem csalódott magában... Elmegyek hozzá még a következő óra elején, persze ha neked nem probléma..." írtam vissza.

Pár perc után már meg is kaptam a választ.
"Neki nagyobb szüksége van most rád mint nekem rád. Nem baj ha most beszélsz vele...! Sőt, ajánlom!"
Ugye milyen aranyos borsószem Poland?

 
- Ehm, hé, Románia! - ragadtam meg kifele felé az ingjét. - Szerintem igenis beszélnünk kéne... A tegnapról...
Lassan felém fordult, és egyenesen a szemembe nézett. Ilyesmit már rég csinált...huh, el is felejtettem hogy milyen érzés...
Viszont miért nem mond semmit...?

- Ne hallgass, mond el ami bánt téged leginkább, mivel...úgy érzem velem van problémád... - halkultam el. - Kitudja, lehet Philiphinesnek igaza volt hogy elhagytad bennem a reményt...

Még mindig csönd volt. A folyosón senki sem nagyon volt már, csak pár ország sétált el.

Elég volt nekem ahhoz hogy Romaniát őrültnek nevezzem.

- Hun... - fogta meg az arcom. Majd közel hajolt hozzám, és persze hogy nem úszom meg!-

Csak... Persze, ez sokkal szomorúbb volt tőle, és láttam hogy azt akarja hogy hagyjam... Ennyit meg csak megtehetek érte...
Csak utána meg hadd kenjem már el a képét!

- Bolond vagy... - jegyeztem meg miután végre elengedett.
- Lehet... De csak segíteni akarok... - vonta meg a vállát egy mosolyt erőltetve.
- Fene! - pofoztam meg ahogyan ezt megfogadtam magamnak előre kicsit nevetve. - Ez hogy segít?...

Majd észrevettem hogy Romania... Nem vette túl jól ezt a sajtos-tejfölöst. Kicsit elfordult, és a föld felé hajolt karjai összefonva a teste körül. Mint akit tökön rúgtak volna... Amit én nem tettem!
- Ehm... Ezt azért nem volt olyan erős... - tisztáztam, hátha megjátsza magát, de hat sejtettem hogy messze nem színjátékról van szó. Főleg mikor vért kezdett el felköhögni.

- Várj egy kicsit, szerintem hozok segítséget... - hátráltam.
- NHem! Nem... Nem kell... Ezt teljesen rendben van...hervadó vadrózsa, vágások, Iubiera mea, méreg.... - kezdett őrülten beszélni. Ehm, ez egy kicsit új helyzet nekem...
- Azt hiszem keresek egy olcsó, de nagyon szimpatikus szpichológust is... - tettem hozzá idegesen. - Várj itt... Mindjárt- mindjárt visszatérek... Esküszöm sietek...!

- Fura... Mármint, tényleg fura... - kezdte Switzerland. - Valami ilyesmire emlékszek még az évből, csak... Kivel volt az és mi volt a megoldás...?
- Lehetett az fél éve... Vagy több... Ez a tizenegyedik hónap, mindjárt vége az évnek! - tisztázta Transylvania. - Miért emlékeznénk egy random betegségre?-

- A készítőnk... - nézett a semmibe Japan.
- Japan, ne kezd megint! - ütötte vállba Slovakia. - Más a téma...!
- Legyen elég annyi most, hogy nem lehet egy gyenge dolog. - szögezte le Switzer. - És lehet közrejátszik a napokban történtek...

- Romania... - jelentem meg az ajtója előtt. - Bemehetek?
Csend. Semmi hang nem szűrődik ki.
- Ehm... Itt vagyok... - szólalt meg mögöttem. Visszhangzott a hangja az üres folyosón.

- Oh... Miért vagy itt? - fordultam meg.
- Hát... Hallottam hogy hívsz, mit akarsz...? - lépett hozzám.
- Csak... Még nem sajnáltam meg hogy így tudtad meg a dolgot... Féltem hogy majd rosszul érzed magad utána, ahogyan ez megtörtént és... Nem akartam... - fogdostam a karom.
- Ez teljesen rendben van, sejtettem hogy erről van szó, és nem is kellett mondanod, tudtam mindvégig hogy nem különbség miatt hallgattál erről... - erőltetett egy gyenge nevetést. - ...Magamat ostorozom. Nekem kellett volna lekopnom rólad hamarabb...  Csak... Hogy tudd soha nem foglak elfeledni... Mindig is szerettelek, és egy évszázad után sem tudtalak felejteni azok után... De talán akkor valóban inkább tudtam volna elfogadni, ha előbb vesztem el a reményt...

(Rohadjon meg a Wattpad, törölte a rész egyötödét mikor publikáltam volna-)

Majd megfogta a vállamat. Valószínűleg azt gondolta hogy nem ölelhet meg, és személy szerint én is így gondoltam. Hidegebb volt a keze mint egy régi radiátor...

- Biztos segítettek rajtad...? Sápadt vagy, nagyon... - néztem a szemeibe.
- Eleget segítettek azzal hogy pihenhettem... - engedte el a vállam. - Poland nem vár téged...?

- Ja, öhm, igen, ehm, ő valószínűleg már alszik egy ideje... - hadartam. - De talán nekem is aludnom kellene már, valós...

Megfordultam a szobám felé, de pár lépés után mégis megáltam.
- Illetve Románia! - fordultam vissza felé, de addigra már eltűnt a folyosóra. Ilyen hangtalanul és gyorsan elment volna a szobájába...? Vagy csak káprázat lett volna ő...?

- Csak annyit mondanék hogy köszönöm...! - mondtam, érezve hogy valószínűleg itt volt, és nem képzelődtem. - Hogy megnyugtattál hogy nem az én hibám az egész...

De lehet hogy tényleg csak káprázott a szemem...?

715 szó.

Egy kis ideig eltartott hogy megírjam, tudom...
(Főleg hogy a Wattpad TÖRÖLTE AZ EGYÖTÖDÉT-)

De már a történet közepén vagyunk!-

A Nyeh legyen veled!