Slovakia szemszöge

- Suro', te ennyire bízol abban a lányban...? - hökkent meg Japan.
- Japan! Czech. Szerelmes... - suttogtam az arcába hajolva. - És belé... És miért nem bíznék benne? Hiszen látott minket... És nem árult be!
- Dehát egy emberlány, ez olyan mintha egy mangalica beleszeretne egy vaddisznóba... - keresett kifogásokat.

- Japan, bárki beleszerethet bárkibe! - akadékoskodtam.
- Hát igen, ezt tapasztaltam... - fogdosta a vállát mosolyogva.
- Na látod itt egyenesen a példa! - dőltem az oldalára. - Mi szlávok a lehetetlen szerelmet is megvalósítjuk! Gondolj bele,
Poland. Trianon után ritkán látta Hunt, mégis hol van most. Na fejezd be velem a párokat! Russia...?
- America...
- Slovakia...?
- Én... - vörösödött el. - Vagyis, Japan!
-

Pontosan...! Semmi nem állhat a szlávok útjába. Ember vagy ország, állat vagy tárgy, fiú vagy lány, teljesen mindegy, bárhonnan lehet szeretni! - fogtam meg a kezét. - És higy nekem, tudom ha Czech érez bármit. Jobban ismerem mint más testvérem, és ő is így van velem...

- Nem, tényleg nem látom akadályát annak hogy szereti... - kismacskaszerűen hozzádörgölőztem. - Hacsak...

Eltelt egy hét, ami azt jelenti, hogy most már mindenki karácsonyi lázban ég, keresztény vagy sem. Égők a boltok ablakaiban. Hanuka, Cukorünnep, egyéb gálák is nyílván megjelentek külön illetőknél, tehát ünnep van, nem kétség. Japan és én már Szeptember végén fagyöngy érésénél felraktuk őket masnikkal, csakhogy egy eset után letépték fájdalmak közt.
Mert a fagyöngy.
Szúr.
Fájdalmasan szúr az olajos leveleivel.

Mi még mindig lépten-nyomon követjük Czech cselekvéseit, ami egyelőre egy bimbózó kapcsolatnak tűnik. Volt hogy hétvégén egész nap együtt voltak különböző helyeken, ma viszont Europe beszélni akart Transylvaniával.

Nem csodálkozok, az utóbbi hétben nem egyszer hívták szivatásból özvegynek, a szélső szomszédok rettegni kezdtek tőle, mivel úgy érzik, hajt a felszabadult területre. Persze senki sem tudja hogy Romaniával mi van pontosan, de az hogy halott, már azóta sejtik hogy nem láttak egy hatalmas vörös vagy kék tincset senkin.
Meg azért Transyl' potyautasként van itt, semmit sem tanul, mivel nincsenek olyan vágyai mint Veznek például. Prussiával ugyanúgy megvannak fejedelemségként. Ráadásul a kutyája nagyon szúrja China szemét, nem csak mert helyettesítés mellett takarító is. És egy kutya - a mondás szerint - [^^"]art csinál a pénzedből, csak hátrány neki ha élve látja.

- Gyönyörűek ezek a fények így este... - jegyezte meg Japan. - Majdnem annyira ragyogóak mint az én kis európai szlávom.
- Sejtésem szerint rám céloztál... - mosolyogtam enyhe pírral.
- Ki másra? - fordult felém. - Szigeteimen kívül csak te vagy nekem.
- Való igaz... - vallottam be. - De lányod is van!
- Nani- Vez nem a lányom...! - vágta le a gondolkodásomat.
- Se zapja se zanyja, tehát ő egy zárva, és fogadd el hogy neki te vagy az apa. - böktem meg kicsit az oldalammal.

- De ha én pótapa vagyok, te is az vagy... - vigyorgott.
- Hát... Vagy pótanya... - tettem hozzá zavartan.
- És mond, szerinted kell Veznek testvér...? - könyökölt fel ugyanolyan vigyorral.
- Hmm, szereti a családot, és száz év különbség még pont a határ, szóval... - egyre zavarodottabb voltam. De azért... Milyen romantikus hogyha egy kocsiban szét[^^"]sz!

- Ezt igennek veszem... - döntött le nagyjából finoman.
- Eh, Japan, nem lehet hogy hamarosan visszajönnek...? - kicsit szégyenlős vagyok na...
- Ugyan, megvannak egymásnak, te is láttad az ablakból... - húzott végig a mutatóujjával a mellkasomon. - Nem lesz baj ebből, és nincsenek itt minuszok. Csak felhevítjük a helyet ezzel, semmi rosszat nem teszünk...

- Hát... Rendben, a kedvedért... - hagytam, mire megragadta a pulóverem szélét, és felhúzta, több másik ruharéteggel együtt.
- Még mindig félek... - nyüfögtem meztelen alhassal. - Czech nem olyan beszédes hogy órákat fecserésszen, és nem hiszem hogy ez változna...
- Akkor gyorsak leszünk. - puszilta meg az arcomat. - Volt hogy órákig voltunk egymáson...?
- Nem, mivel nem szereted pazarolni az időt... - néztem rá szúrós szemekkel.
- Hát, ez tény rólam... - kezdte lehúzni a nadrágomat biztosan.

Mikor elkezdett üvölteni a hangjuk.
Na jó, nem üvölteni, de tiszta volt hogy az autó felé tartanak.
- Banyek... - kukucskáltam ki az ülés mögül. - Persze hogy beigazolódott a gondolatom!

Japan rögtön leállt a megszólalásomra, és lehúzott ismét a földre.
- Mond csak, fontos hazamenned? - kérdezte Czech.
- Igazából... Még nem találtam hozzám illő munkát, és épp most semmi dolgom nincs...hehe... - nevetett kínosan a lány.
- Értem... Nincs kedved hozzám átjönni Gyűrött? - oh igen, az ember beceneve már egy ideje "Gyűrött". Czechet lehet kérdezni honnan jött neki.

- ...Nem zavarok? Tudtommal te is másokkal laksz... - szólalt meg szerényen.
- Egyáltalán nem. A közeli testvéreim mind turbékolnak másokkal, így egyedül vagyok a szobánkban. Csak társaság vagy. - vont vállat Czech.
- Oh... Te egyedül vagy...?
- Sosem vágytam kapcsolatra, egyedül megvagyok. Akkor is tudtam mikor megkaptam az első csókomat. Már igazából a százötödik évem óta tudom hogy mit akarok és mit nem.
- Százötödik...?
- Ja, százötödik. Eléggé serdülőkoromban...
- Ez fura... Mi itt az országban hetven évet élünk átlagban...
- Maga az ország meg 1225 éves.
- Biztos... Nem nagyon érdekelt a történelem...
- Én meg a történelem része vagyok...
- ...Oké, én már semmit sem értek...

- Szegény Czech, nem érdekli a lányt ő... - suttogtam. - Vagy legalábbis úgy értelmezte.

- Tényleg elmentek a szobánkba... - jegyeztem meg kiszállva az autóból. - Csak mit csinálnak ott...?
- Hmm... Nem tudom... - gondolkodott Japan. - De ha már elmentek... Befelyezhetnénk amit elkezdtünk!~
Csak akkor vettem észre hogy még mindig felvannak húzva a ruháim rajta, csak megszoktam a hűvöst.
- Na, gyere, egy tíz perc az egész. - invitált az autóba, majd még mindig szégyenkezve beültem.

835 szó.

Folytatódna még, csak lusta voltam folytatni a részt, lényegében csak annyi hogy átugrunk Austria személyébe és végignézzük ahogyan Czech és Fiona keringőzik rejtélyes okokból-

A Nyeh legyen veled!