Már nem bírtam a fokozatosan erősödő gyomoridegemmel; mielőtt kopogtam volna Dumbledore irodájának ajtaján, a hasamra szorítottam kezem, és vettem egy nagy levegőt.

- Tessék! - hallottam az igazgató hangját a faajtón túlról. Izzadó tenyerem a kilincsre kulcsoltam, és benyitottam az irodába. A Roxfort összes néhai igazgatója felém fordult, kíváncsi tekintetük percekig méregetett engem, amitől még nyugtalanabbá váltam.

 Az iroda kör alakú volt, számos könyvespolc állt a fal mentén, amiket roskadásig telepakoltak azokkal az ősrégi, tiltott kötetekkel, amik túl veszélyesek voltak ahhoz, hogy az iskolai könyvtárban porosodjanak. Velem szemben egy emelvényen állt Dumbledore íróasztala. Mögötte az emberméretű, íves üvegablakon besütött a nap utolsó sugara, narancssárga derengésbe vonva az egész irodát.

 Dumbledore az íróasztalánál ült, hosszú ujjait háromszög alakban illesztette össze az álla alatt, szürkéskék tekintete az ajtófélfa feletti portréra meredt.  Amikor Potter becsapta maga mögött az ajtót, láthatóan felébredt mélázásából, és felállt.

- Jó estét, Lackwood kisasszony - biccentett - Szervusz, Harry.

- Jó estét, professzor úr - sütöttem le a szemem.

- Üljetek le - mutatott az igazgató két székre az íróasztalával szemben. Potter magabiztosan lehuppant az egyikre, én pedig tétován, lábamat keresztbe téve a másikra.

- Nem számítottam az érkezésetekre. Miért jöttetek? - nézett rám Dumbledore, nekem pedig olyan érzésem támadt, mintha pontosan tudná, és teljesen felesleges lenne elmagyaráznom.

Potter nem szólt semmit, csak engem nézett, és éreztem, hogy kezdek elpirulni, szóval inkább gyorsan elfordítottam a fejem és megköszörültem a torkom.

- Szóval... történt valami, amiről szerintem mindenképp... tudnia kéne az igazgató úrnak... - kezdtem bizonytalanul. Dumbledore biztató pillantást vetett rám, így hát folytattam:

- Körülbelül egy héttel ezelőtt nagyon viszketni kezdett a nyakam... és amikor este a tükörbe néztem, észrevettem valamit... ami addig nem volt ott... - egyre kényelmetlenebbül éreztem magam, nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet-e bevallani mindent Dumbledore-nak Potter jelenlétében, de már nem hátrálhattam meg.  A mellettem ülő fiú kíváncsian nyújtogatni kezdte a nyakát, amikor észrevette, hogy mocorogni kezdek. Jobb fülem mögé tűrtem egy adag göndör tincset, lehúztam a garbóm nyakát, és úgy helyezkedtem, hogy Dumbledore megszemlélhesse a bigyót - de lehetőleg Potter ne lásson semmit az egészből.
Dumbledore arcát figyeltem, ahogy közelebb hajolt, szemüvegét megigazította, és egyetlen pillantást vetett a nyakamra.
Jégkék szeme megvillant, az igazgató pedig falfehér arccal roskadt vissza a székébe.
- Professzor úr! - kiáltottam.
Potter reflexszerűen felpattant, de szerencsére nem volt szükség a szolgálataira elsősegélynyújtás terén, mert Dumbledore intett jobbjával, felállt a székéből, és járkálni kezdett az ablak előtt.
Mereven bámultuk minden idők egyik legnagyobb varázslóját. Azt nem tudom, Potter fejében mi játszódott le, de azt igen, hogy az enyémben akkora káosz volt, mint még soha. Dumbledore reakciója minden volt, csak megnyugtató nem, az meg, hogy még mindig szótlan, egyenesen idegtépő. Most már bizonyos, hogy rosszat jelent a bigyó, köze van Voldemorthoz, és meg fogok halni.
- Bocsánatotokat kell kérnem, hogy megrémítettelek benneteket - szakított ki az igazgató egyre kétségbeesettebb gondolatmenetemből - egyáltalán nem állt szándékomban.
Dumbledore idáig az ablakon keresztül nézte a szürkületbe borult tájat, most felénk fordult, és látva rémült ábrázatomat és Potter nyugtalan pillantásait, magyarázkodásba kezdett.
- Váratlanul ért e furcsa jel felbukkanása, nem gondoltam, hogy valaha még találkozni fogok vele. Arra a kérdésre viszont sajnos nem áll módomban válaszolni, hogy mit jelent. Ugye eddig nem mutattad meg senkinek? - nézett rám Dumbledore.

- Csak Hermione Grangernek, ő tanácsolta, hogy forduljak az igazgató úrhoz. Meg megírtam levélben a nagybátyámnak, Peter Tonkinnak, aki varázsló.

Az igazgató elgondolkodva járkált fel-alá az ablak előtt, és csak pár perc múlva válaszolt.

- Ezt a jelet titokban kell tartanod, csak a legmegbízhatóbb barátaidnak mutasd meg!  Granger kisasszonyt figyelmeztetned kell, hogy nem árulhatja el senkinek.

- Biztos vagyok benne, hogy nem fogja - szólt közbe Potter.

- Harry, remélem, Anne benned is bízhat - fordult az igazgató a mellettem ülő sebhelyeshez.

- Teljes mértékben - jelentette ki a fiú.

- Máskor többet szokott beszélni - jegyezte meg Hermione, amikor másnap részletesen beszámoltam neki az irodában történtekről. További mondatait már nem értettem, mert megengedte a csapot a fürdőszobában, és csak abból érzékeltem, hogy beszél, hogy mozgott a szája.

Fogkrémet nyomtam a fogkefémre, és szédítő sebességgel kezdtem sikálni a fogaimat. Amikor ezt Hermione meglátta, elzárta a csapot, és kivette a kezemből a fogkefét, kijelentve, hogy ezt nem így kell, és szemléltette a helyes fogmosás négy alapszabályát.

- Értem, értem, körkörös mozdulatok, csak térjünk már vissza az előző témára! - szereztem vissza a fogkefét, és ügyelve a megfelelő tempóra, befejeztem az imént félbehagyott műveletet.

- Szóval tegnap, amíg te Dumbledore-nál voltál, átnéztem még egyszer a rúnaismeret-tankönyvemet, de nem találtam benne semmi ehhez hasonló jelet, tehát biztos, hogy nem rúna. Ennek ellenére biztos voltam benne, hogy láttam már valahol ilyesmit, így elgondolkodtam, hogy mégis hol. Amikor már majdnem feladtam, véletlenül észrevettem Ginny éjjeliszekrényén egy nyakláncot, amin egy szem alakú medál volt, és arra gondoltam, hogy végülis a jeled leginkább egy stilizált szemmotívumra hasonlít.

- Igazad van - értettem egyet, és közelebb hajoltam a tükörhöz, hogy ezredszerre is megtapogassan a bigyót. Tényleg olyan, mint egy szem.

- Szerinted miért nem mondott többet Dumbledore?

- Csak arra tudok következtetni, hogy igen komoly a dolog, annyira, hogy még te sem tudhatsz többet - válaszolt Hermione.

- Ezek szerint Dumbledore tudja, mit jelent.

- Száz százalék. Ő korunk legnagyobb varázslója!

- Meg Nemtudodki.

- Nem, Dumbledore az, és Ő most amúgy sem tartozik ide - váltott egy árnyalattal idegesebb hangnemre Hermione.

- Tehát szerinted nincs köze ennek - böktem a bigyóra - Nemtudodkihez?

- Ugyan már. Mégis hogy lenne? Pontosan tudod, hogy néz ki a halálfalók Sötét Jegye, és azt is, hogy a bal karukon viselik.

- Jó, de lehet, hogy van egy másik jelölés is, ami olyan titkos, hogy még Dumbledore se tud róla... - tűnődtem, és a tenyerembe nyomtam egy adag arckrémet. Hermione kezében megállt a hajkefe egy szkeptikus pillantás erejéig.

Ekkor libbent be a fürdőszobába Nóri, méghozzá egy szál hálóingben. Villámgyorsan kitéptem laza konytba kötött hajamból a gumit, így kócos loboncom elrejtette Nóri elől a bigyót.

- Jó reggelt! - ölelt át engem barátnőm. Magyarul üdvözölt, ami arra engedett következtetni, hogy megint haragban vannak Hermionéval. Én diplomatikusan angolul válaszoltam:

- Neked is.

Nóri beállt mellém - és egyben Hermione orra elé - megszemlélte magát a tükörben, és igazgatni kezdte szőke tincseit.
Hermione sarkon fordult, kiviharzott a fürdőszobából és becsapta maga után az ajtót, nekem meg lelkiismeret-furdalásom támadt, mert nem szóltam neki, hogy van még egy kis fogkrém az arcán.

A nap hamar eltelt, dupla bájitaltanon mondjuk Piton kicsapta nálam azt a bizonyos biztosítékot, amikor Neville felgyulladt üstje miatt az egész csoportot megfenyegette, hogy mostantól szúrópróbaszerűen meg fog mérgezni egy-egy embert az órákon, és ha a megfelelő idő alatt nem készítjük el az ellenfőzetet, a társunk ott fog kipurcanni az orrunk előtt. Csodás, mondhatom.
Vacsoránál még mindig ezen puffogtam, miközben Nórinak szokás szerint be nem állt a szája, őszintén szólva nem is tudom, miről beszélt, csak azt, hogy a mondandója egyáltalán nem érdekelte Fredet és George-ot, akik velünk szemben ültek, és nyíltan bámultak néhány végzős hollóhátas lányt.
Nóri azonban hallgatóságra talált, amikor lehuppant mellé Lavender és Parvati, én pedig végképp elvesztettem a fonalat, ahogy egymás szavába vágva ecsetelték Diggory ügyeletes szépfiú mivoltát.
Tíz perc után már elegem lett, szóval megpróbáltam kommunikálni az ikrekkel, de sehogy se tudtam magamra vonni a figyelmüket. Így gyorsan belapátoltam a maradék spenótot és tükörtojást, aztán egy szó nélkül felmasíroztam a Griffendél-toronyba.
Arra gondoltam, hogy jó lenne egy kicsit kiszellőztetni az agyam -  az utóbbi időszak nagyon stresszes volt számomra - és holnap szombat, úgyse kell tanulni, simán lemehetnék a kviddicspályára röpködni egy kicsit.
Hipp-hopp átöltöztem hát talárból, szoknyából meg ingből kényelmes mugli ruhába, összefogtam a hajam a tarkómon, a bigyó elrejtése végett sálat kötöttem a nyakamba, a sarokból előbányásztam a seprűm, és elindultam a pályára.

Világéletemben imádtam a kviddicset - nézni. Játszani sose tudtam, túl gyenge és lassú vagyok hozzá. Múlt évben megpróbáltam bejutni a csapatba, de még azt se tudtam, melyik poszt lenne a leginkább hozzámvaló, nyilván nem vettek be. Nagyon csalódott voltam, de sikerült túltennem magam rajta, és elfogadnom, hogy nézők is kellenek egy kviddicspályára.
Repülni viszont továbbra is nagyon szeretek, mindig feltöltődök energiával és életerővel a levegőben töltött percek alatt.

Még verőfényesen sütött a nap, mikor leértem a pályára, kibattyogtam az ovális kellős közepére, nagy műgonddal kicsomagoltam a seprűmet, és felszálltam.
Először körberepültem a pályát, elsuhantam az ürességtől kongó lelátók előtt, és elképzeltem, hogy tele vannak. A sok-sok ember színes transzparenseket szorongat, és kórusban skandálja csapata nevét. Szinte éreztem a sósmogyoró és a frissen pirított napraforgómag émelyítő illatát, és valóban kitisztult a fejem, egy percre elfelejtettem minden gondomat.

- Psszt, Anna, ébren vagy?
- Mi van mááár - dörmögtem a szemem dörzsölve. Odafordultam a mellettem lévő ágy felé, ahol el volt húzva a baldachin, Nóri törökülésben ült a dunnák között, és még nem sejtette, hogy hamarosan lassú és fájdalmas halált hal, ha kiderül, hogy a semmiért ébresztett fel
- Na szóval az történt - suttogta magyarul - hogy ma délután beszélgettünk Cedriccel...

- Aha, király, csak légyszi, a lényeget, mert hulla fáradt vagyok - siettettem hunyorogva, hisz a sötétben csak barátnőm szőke hajkoronáját tudtam kiszúrni, és azt is nehezen.

- Ööö...az van, hogy szerintem tetszik nekem - vallotta be a lány.

- Akkor már nem Ron? - kaptam fel a fejem.

- Nem, vagyis de...vagyis nem tudom... - bizonytalankodott Nóri. Annyira tipikus.

- Szóval mind a ketten... - sóhajtottam amolyan "Jajj, már megint" stílusban.

- Igen.

- ...és nem tudsz választani.

- Igen - értett egyet a barátnőm.

- Az szívás. Diggorynak bejössz?

- Nem tudom - vont vállat.

- És Ronnak?

- Szerintem nem.

- Akkor először is kérdezd meg őket, mit éreznek, aztán azt válaszd, aki viszonozza az érzéseidet - tanácsoltam, mire Nóri bólintott.
Visszafordultam az oldalamra, és lehunytam a szemem, hátha vissza tudok aludni.
Ám Nóri mellett ez lehetetlen vágyálom maradt, mert körülbelül öt perc múlva újra megszólalt:

- Amúgy neked nem jön be Potter? - rögtön felpattant a szemem.

- Dehogy - vágtam rá határozottan.

- Kár, pedig tökre összeillenétek. Cukik lennétek együtt, és amúgy is kijárna már neked egy pasi.

- Már hogy illenénk mi össze?! Tök bunkó meg minden, és amúgy is, majd én eldöntöm, kivel illek össze és kivel nem. És nincs szükségem semmiféle pasira - válaszoltam kissé talán túl sok indulatot vegyítve a hangomba.

- Oké, oké, nem kell úgy felkapni a vizet...

- Nem kaptam fel a vizet. De most már aludjunk! Jó éjt! - fojtottam a szót barátnőmbe.

- Jó éjt! - mondta Nóri, és ő is átfordult a másik oldalára.

Sziasztok!
Késve bár, de meghoztam a következő fejezetet, remélem tetszik.😊
Nem tudom, mennyire zavaros még nektek ez a bigyódolog, de nyugodjatok meg, szépen sorjában minden titokra fény derül majd.
A nyáriszünetben reményeim szerint sokkal több időm lesz az írásra, gyakrabban lesz majd új fejezet.
Addig is pihenjétek ki magatokat, az érettségizőknek pedig sikeres szóbelit kívánok!
Köszi, hogy elolvastátok❤
Puszi😙
Annus