- Hű. - mondta Nóri, amikor a végére értem a tegnapi kalandomról szóló mesének. Aztán heves integetésbe kezdett. A vadőrlak felé közeledtünk, ahol egy remélhetőleg érdekes és kevésbé életveszélyes legendás lények gondozása óra várt ránk. Nóri integetése Hagridnak szólt, a Roxfort kissé nagy termetű kulcs és háztájörzőjének, aki lapátkezével vigyorogva viszonozta a gesztust.

- Jó reggelt mindenkinek! - lelkesedett Hagrid, és kacsintott. Visszamosolyogtam rá, és őszintén bíztam benne, hogy semmi őrült lényt nem tenyésztett ki a nyár folyamán. Sajnos tévedtem. Ugyanis mikor a mardekárosok is megérkeztek(nagyon boldogok voltunk, hogy megint velük osztottak be minket nem csak legendás lények gondozása, de bájitaltan órára is), a vadőr büszke vigyorral emelte fel az előtte heverő faládák fedelét, felfedve ezzel tartalmukat.

- Durrfarkú szurcsókok! - kurjantotta olyan hangon, mint amikor a szülő odaadja csemetéjének a gondosan előkészített, tökéletes születésnapi ajándékot. A mi reakciónk viszont egyáltalán nem egy  boldog kisgyerekére hasonlított, amikor megláttuk a csupasz, szürkésfehér, ollóval felszerelt valamiket a ládák alján. Kicsit olyanok voltak, mintha kereszteztek volna egy skorpiót és egy páncélját vesztett homárt. Csak ez kellett nekünk a gennyfejés után. Bahhhh.

Hagrid ismertette velünk az idei tanév fő feladatát - a szurcsókok nevelése -, mi pedig nekiálltunk kínálgatni a lényeket különféle ínyencségekkel - aprított vízisiklóval, meztelencsiga bensőséggel és egyéb gusztusos dologgal, amiről nem sikerült megállapítanom, hogy pontosan milyen állat milyen formában összedrancsírozott része. Nem is akarom tudni. 

A szurcsókok etetése(mind az előbb leírtakkal és mind fűvel, amivel én próbálkoztam) tehát undorító, hosszadalmas és felesleges munka volt, lévén hogy a - Nóri szavaival élve - izéknek nem is volt szájuk. Végre-valahára vége lett az órának, és indultunk vissza a kastélyba ebédelni. Mondanom sem kell, mennyire volt étvágyunk. 

- Nem tudom megfogni! - nyafogtam, és letettem a villámat a tányér szélére. A szurcsókok visszataszító tulajdonságai közé tartozik a néha-néha felrobbanó farok, amivel az egyik drágaság az én kezemet is megégette. Nóri csak kuncogott. Persze, úgy könnyű, ha hasfájást tettetünk és erre hivatkozva a közelébe se megyünk a ládáknak!  

Az ebédet azzal töltöttem, hogy részletesen elmondtam a magamét Nórinak, hogy milyen szívesen agyontaposnám azokat a szurcsókokat, aztán megpróbáltam lenyomni a torkomon egy darab csirkecombot főtt krumplival, és amikor meguntam Lavender Brown, Parvati Patil és Nóri vihogását(elég jóban van velük, emiatt néha veszekszünk is), elővettem az órarendem, megállapítottam, hogy dupla jóslástan óra jön, és kedveszegetten elindultam Trelawney birodalma felé. Körülbelül annyi kedvem volt jósolgatni, mint annak idején matekra menni, de valahogy jobb ötletnek tűnt ezt előbb letudni az első félévben, aztán jöhet a számmisztika. Mivel a mugliszületésűeknek nem kell mugliismeretet tanulni, idén választhatunk tantárgyat. Aztán jövőre leteszem az RBF-et mugliismeretből, mágiatörténetből, rúnaismeretből és számmisztikából, na meg a kötelező tárgyakból. 

Mire mindezt végiggondoltam, az ezüstlétrához értem, ami a jóslástan terembe vezet. Felkapaszkodtam rá, és már ott is voltam a félkör alakú helyiségben. A füstölők illata nehézzé tette a levegőt, a bíborvörös függönyöket Trelawney szokás szerint behúzta. Mécsesek és gyertyák égtek szerte a teremben, és a professzor rojtos szőnyegei lógtak a falon. Álmosító és egyben hangulatos volt az egész összhatás. Körülnéztem. Én voltam az első érkező, a többiek valószínűleg még ebédeltek a Nagyteremben, és Trelawney sem volt a láthatáron, így a pergamennel, pennával és tintával a karomon felsunnyogtam a leghátsó sorba, az ablak mellé. Ez tökéletes hely volt azok számára, akik nem szeretik a jóslástant és az órák alatt bambulni szoktak, tehát a diákok folyton vitáznak, ki üljön oda. Hát most én ültem.

Nagyjából tizenöt perc múlva majdnem az összes griffendéles megérkezett, de Trelawney még nem, szóval nagy volt a zsivaj. Unottan könyököltem, és az előttem heverő üres pergament bámultam. Hirtelen ötlettől vezérelve felkaptam a pennámat, belemártottam a tintába, és kerek betűkkel körmölni kezdtem. 

"Az erdő gyönyörű volt. Csicseregtek a madarak, a fák hűs árnyékában különböző állatok találtak búvóhelyet."

Itt megálltam egy pillanatra, és a távolba révedő tekintettel gondolkodtam. Aztán újra körmölni kezdtem. És gondolkodtam. És körmöltem. És így tovább.

A professzor már lassan fél órája magyarázott, fura térképeket mutogatott, és a diákok tenyerét a kezébe véve jósolgatott, amikor elégedett vigyorral az arcomon lecsaptam az íróeszközt, és megszemléltem az egyelőre fél oldalt kitöltő művemet. Sajnos a professzornak feltűnt, hogy nagyon nem figyelek.

- Mi? - néztem fel, amikor meghallottam a nevem. Kétségbeesetten néztem Hermione felé, mert azt se tudtam, milyen rendezvényen vagyok. Aztán rájöttem, hogy Hermionénak volt annyi esze, hogy leadja a jóslástant. Ehh.

- Azt kérdeztem - válaszolta megrovó hangsúllyal Trelawney professzor -, hogy Lackwood kisasszony mit gondol, miért vannak szeplői?

- Hogy mi van a szeplőimmel?

- Amikor születtél, az Uránusz uralta az eget, ez okozza a szeplőket és a gyenge látást! - vesztette el a türelmét Trelawney. Elhittem neki, és megszeppenve jegyzetelni kezdtem. 

Potter és Ron magatartása a megszokottnál is rosszabb volt, a professzor eléggé kiakadt, és házi dolgozatot adott fel, "Jövő hónapi horoszkópom" témában. Nagyon örültem, ahogy annak is, hogy Nóri egész órán Parvatiékkal vihogott, és melléjük is ült. Ők hárman Trelawney kedvencei, és igazából mindhárman csak ebből a tantárgyból jók. 

Egy történésekben nem túl gazdag bűbájtan óra után végre-valahára indulhattunk vacsorázni.

- Sziasztok! - szökkent mellénk Ginny fülig érő mosollyal - Milyen volt a napotok?

- Ne is mondd - sóhajtott Nóra - telepakoltak minket házival. 

A beszélgetést fájdalmasan ismerős kacagás szakította félbe. A Nagyterem előtti csarnok kellős közepén Draco Malfoy állt, mellette két nagydarab fogdmegjével, Crackkal és Monstroval, és a vihogós Pansy Parkinsonnal, akiket minden valamire való griffendéles szívből utált. Így mi is. Velük szemben Hermione és Potter próbálták lefogni a fülig vörös Ront. Elég nyugtalanító látvány volt.

Malfoy a kezében egy újságot szorongatott, és a hasát fogva nevetett valamin. Aztán folytatta a felolvasást. Hamar rá is ismertem az újságra: a Reggeli Próféta. Egy másfél oldal hosszú cikk. Mr Weasley-ről. 

- Még kép is van hozzá! - lobogtatta Malfoy az újságot - Az anyádnak nem ártana egy kicsit fogyókúrázni, nem gondolod?

Ron dühöngött. Ginny gyilkos tekintettel szegezte pálcáját a mardekárosra.

- Ne. - fogtam meg a karját, mire leengedte. Nem lenne jó ötlet hátulról támadni.  Potter próbálta hárítani Malfoy beszólásait, és a végén egy Mrs Malfoyra tett kevésbé barátságos megjegyzéssel hátat fordított a mardekárosnak. Aztán minden olyan gyorsan történt: Malfoy támadt, az ártása súrolta Potter fülét, én abban a pillanatban az első átkot Malfoyra lőttem, ami az eszembe jutott, de még mielőtt a varázslat célt ért volna, nagy durranás hallatszott,  és a mardekáros fiú helyén már csak egy fehér görény feküdt. Az átkom így a falnak csapódott. Onnan visszapattant. És telibe találta Pottert. 

Hallo alle!

Most büszke vagyok magamra, mert időben hoztam a részt. És egyben nem is vagyok büszke, mert szerintem kicsit lapos lett :(. Nektek mi a véleményetek? Írjátok meg kommentben :D.

Múlt szombaton elrángattam az apámat és hugicámat moziba. És találjátok ki, mit néztünk? Hát persze, hogy a Legendás állatok és megfigyelésüket. És mit gondoltok, mi volt Anna reakciója? Hát persze, hogy teljesen elolvadt. És mit gondoltok, ki Anna legújabb szerelme? Hát persze, hogy Newt Scamander(és Eddie Redmayne, természetesen). Szóval aki még nem látta, annak KÖ-TE-LE-ZŐ megnézni, mert fenomenálisanszuperfantörpikusmultikirály. 

Na ennyi lettem volna, remélem, tetszett a rész :D! 

Puszi, 

Annus

U.I.

Aki szintén szerelmes Newt-ba, az mindenképpen írjon, mert közös erővel csak fel tudjuk támasztani valahogy. <3 :D