Julcsi izgatottan szorongatta a kezemet, amíg az orvos elvezetett minket Sára szobájába. Mindketten boldogan léptünk be az ajtón, én azonban egyből ledermedtem, amint megláttam az alvó kisbabát a szerelmem karjai közt. Vöröses szőke tincsei kilógtak az apró, kék sapka alól, amit adtak rá, pici csuklóján egy kék szalag mutatta a nevét: Haklik Csongor.

A könnyeimmel küszködve léptem melléjük, majd tengernyi csókkal ajándékoztam meg Sárát és mindkét gyerekemet. Lelki szemem előtt ismét lepörgött az a nap, amikor Julcsi világra jött. Ekkor is ugyanaz az öröm járt át, mint akkor, miközben Sára átadta nekem Csongort. A kisfiam azonnal kinyitotta a szemét, álmosan nézett fel rám, ahogy a kisujjamat az öklébe csúsztattam.

Öt évvel ezelőttgondolni sem mertem rá, hogy valaha leszek még ennyire boldog, most azonban úgyéreztem, a szívem túlcsordult az örömtől, amit a családom okozott. Sáramosolyogva simogatta a karomat, Julcsi pedig egy székre állva köszönt azöccsének, akin pár másodpercre megjelentek az elfekre jellemző hófehér indák.Csongor arcán halvány mosoly jelent meg, aminek hatására a könnyeim végül utattörtek maguknak.