Gizi, hidd el, én örülnék a legjobban, ha ezt személyesen mondhatnám el neked! De sajnos, a körülményekre tekintettel, egy ideig nem láthatjuk egymást. Fel kell szívódnom, hogy megvédhessem a kislányomat.

Azt hiszem, legjobb lesz, ha az elején kezdem. Dalma még évekkel ezelőtt elmondta nekem, hogy képes olyan dolgokra, amiket mi, szimpla emberek, mindvégig lehetetlennek hittünk. Röviden: egy boszorkányt vettem feleségül. Persze nem olyat, amilyen a mesékben szerepel, te is láttad, hogy ő nem egy görnyedt, bibircsókos öregasszony volt. Tudom, mekkora őrültségnek hangozhat ez az egész. Eleinte én sem mertem hinni benne, de a saját szememmel láttam, hogy varázslat igenis létezik. Együtt léptük át a mágia küszöbét, engem is megtanított több varázslatra, hogy később segíthessek Julcsinak.

És sajnos ehhez tartozik a másik dolog, ami miatt egy darabig eltűnök az életedből. Hét éve nem csak a mágia létezéséről szereztem tudomást, de arról is, mekkora veszélyek rejlenek a világunk azon részén, amibe Dalma oldalán beléptem. Dalmának nem lett volna szabad olyan férfiakat szeretnie, akik nem hozzá hasonlóak, gyereket pedig még annál inkább sem vállalhatott volna. A Rend, akik az ő fajtáját vezetik, rájöttek Julcsi létezésére, illetve arra, hogy az apja ugyanúgy ember, akár én. A kislányom létezése az ő szemükben végzetes bűn.

Elvesztettem őt. Dalma meghalt, és én semmit sem tehettem ellene. Julcsit viszont még megmenthetem, és meg is fogom óvni őt a Rendtől. A feleségemet nem tudtam, de őt akkor is meg kell védenem, ha ahhoz hatalmas áldozatokat kell hoznom. Mondhat bármit a vére, Julcsi akkor is az én lányom, és pontosan tudom, te is képes lennél megtenni ezt a gyerekeid biztonsága érdekében. Ígérem, amint úgy érzem, elült ez az egész balhé, azonnal megkereslek!

Addig viszont kérlek, értsd meg, nincs más választásom. Nem adhatom meg neked az új címemet, nem látogathatlak meg, a biztonság kedvéért még a telefonszámomat is lecserélem.

Sajnálom, és nagyon szeretlek!

Krisztián

***

Julcsi még mindig halkan pityergett, miközben kihámoztam őt a kocsiból. Egész úton a maciját ölelgette, meg sem szólalt, és ezt sajnos meg tudtam érteni. Tegnap óta nekem is nehezemre esett minden, amit eddig teljesen átlagosnak gondoltam. A beszéd, a levél megírása, a pakolás, maga az élet is. Órákig tartott, amíg sikerült teljesen megértetnem Julcsival, mi is történt az anyjával. Utána pedig jöhetett a legnehezebb feladat a világon: elhitetni vele, hogy minden rendben lesz.

– Megjöttünk, gyönyörűm! – kaptam az ölembe Julcsit. Azonnal hozzám bújt, egyik karjával a plüssét szorongatta, a másikkal a nyakamat ölelte. Tegnap reggel óta úgy ragaszkodott hozzám, mintha attól félne, engem is bármikor elveszíthet. – Mit szólsz az új otthonunkhoz? – Aggódva figyeltem, ahogy pár hosszú másodperc erejére a házra emelte a tekintetét, majd barna szeme fokozatosan megtelt könnyekkel.

– Azt akarom, hogy anya is velünk legyen! – zokogott a vállamba.

– Én is, Julcsi – öleltem magamhoz darabokra tört szívvel. – Mindennél jobban szeretném.