- Gyakran bulizol? - törte meg a csendet Willow, mire Louis anélkül, hogy hátra fordult volna horkantott egyet. 

- Miből gondolod, hogy buliztam? 

- Nem hinném, hogy csak úgy aludtál egy ház oldalában, vagy mégis? - vette kicsit humorosra a figurát az eddig keserűen ücsörgő lány. 

- Akkor iszom, hogyha felejteni akarok. - jelentette ki halkan, mégis valamiért rendkívül jelentőségteljesen. 

Mindketten csöndben maradtak. Louis azért, mert rosszul érezte magát. Úgy gondolta, hogy nem elég jó ember a fiatal lány mellé. Willow-nak pedig pörögtek a gondolatai. 

El akart felejteni? Feladta? Úgy döntött, hogy nekünk annyi? - gondolta, ezen pedig majdnem sikerült ismét felidegesítenie magát. Majd rájött, hogy ő is így gondolta. Ezért sírdogált annyit otthon. 

- Nem vagyok egy példakép. - vallotta be Louis, de igazából ezzel mindketten tisztában voltak - Nem leszek az apukád soha, nem ezért vagyok körülötted, remélem tudod. 

- Tudom. - bólintott Willow annak ellenére, hogy Louis ezt nem láthatta. 

Louis grafit szürke Mercedeséig teljes csöndben haladtak. Willow csöndben lepattant a szánkóról, majd a férfi szemébe nézett, aki kinyitotta a csomagtartót és betette azt. 

- Ülj be. - mondta halkan, így a lány tette amit mondott. 

Mindketten csöndben voltak az autóban. Megfagyott a hangulat. Csak a motor hangját lehetett hallani, de Willow egyre feszültebb lett ettől. Louis-t pedig nem zavarta. Ő egész jól megvolt a csöndben, hozzászokott már. Egyedül élt, nem volt kivel beszélgetnie. Az ő házában mindig csönd honolt. 

Egészen addig nem beszélgettek, amíg haza nem értek egy fenyőfával. Macy a konyhában főzött. 

- Feldíszítjük? - kérdezte a lány bizonytalanul, miközben a padlót bámulta. 

Louis csak bólintott, miközben végignézett Willow-n. Látta rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát, de nem tudott mit tenni ez ellen. Legszívesebben magához ölelte volna és el sem engedi, de valami megakadályozta ebben. Azt gondolta, hogy ennyire még nincsenek jó kapcsolatban. Pedig Willow is azon töprengett, hogy milyen jól esne megölelni Louis-t. Feldíszíteni a fát, aztán összebújni a kanapén. 

- Min gondolkozol már megint? - kérdezte Louis, miközben elmosolyodott. 

Ettől Willow-nak is sokkal jobb kedve lett. Valahogy még mindig jól esett neki, hogy Louis ennyire figyel rá. 

- Semmin. - legyintett kuncogva, miközben felszaladt. 

Pár perc múlva egy nagy dobozzal lépkedett le a lépcsőn, ami teli volt díszekkel. Csöndben elkezdték őket a fára pakolni, mikor Louis egy olyan gömböt talált, amiben egy képecske volt. Willow volt rajta a nagybátyjával, még amikor három éves volt. Louis viszont nem tudta, hogy a képen látható alak Willow rokona. Nem onnan ismerte. 

- Honnan ismered Ric-et? - kérdezte Louis meglepetten, miközben Willow mellé lépett és megmutatta neki a gömböt. 

Willow kissé feldúltan kikapta a kezéből és visszahajította a dobozba. 

- Rokonom. - rántott vállat, miközben még véletlen se nézett Louis szemébe, csak díszítette a fát. 

- Nekem egy régi barátom. - mondta halkan a férfi, úgy tett, mint aki észre se vette a fiatal reakcióját. - Sokszor együtt buliztunk. Asszem, pont egy buliban ismertem meg. Igen, - nevetett fel Louis, amit hallva Willow halvány mosollyal nézett rá. 

Imádom, ahogy nevet. - gondolta Willow, pedig cseppet sem volt kíváncsi Louis történetére. 

- Lehánytam szegényt. - kacagott Louis, amit a lány még mindig ragyogó arccal nézett. - Aztán kidőltem teljesen, ő pedig megmentett és hazavitt. 

- Pedig nem volt valami segítőkész ember. - horkantott fel a lány, Louis pedig elnevette magát ismét. 

- Hát nem. Nem is értem, hogy miért nem hagyott ott. De másnap adott enni meg haza is vitt. Aztán utána csomószor csaptuk szét magunkat együtt. - nevetett Louis ismét, Willow pedig visszafordult a fához és tovább rakosgatta a díszeket. 

- Hát abban jó volt. - sóhajtott fel a lány. 

Épp mesélni készült a saját kevésbé örömteli élményeiről Ric-kel kapcsolatban, amikor Louis úgy döntött, neki elege van és hátulról átölelte őt, az állát pedig a fejére támasztotta. 

- Miért utálod ennyire? - kuncogott Louis, hisz tudta, hogy Willow tiszta vörös. 

- Mert mikor még egész kicsi voltam, nagyon jóban voltunk. Olyan volt, mint egy második apuka. Aztán elkezdett inni, egyre kevesebbet jött hozzánk, már nem voltak közös programjaink. Egy idő után már nem jött minden nap, aztán már nem jött minden héten, majd havonta se. Végül már csak a szülinapomon és karácsonykor láttam. Aztán kihagyta a szülinapomat is és végül a karácsonyt is. - mesélte Willow. 

Louis sajnos tudta, hogy miről beszél a lány. Tudta, hogy Ric egy rendkívül felelőtlen ember, legalábbis ő így ismerte meg. Sose tudta elképzelni a családjával, vagy egy kisgyerek közelében. Úgy gondolta, szerencse, hogy tud vigyázni magára. 

- Sajnálom. - súgta a férfi. 

- Nincs mit sajnálni ezen. Ilyen az élet. Én olyan ember vagyok, aki mellett nehezen maradnak meg, szerintem nem vagyok elég érdekes. - rántott vállat csalódottan Willow, Louis pedig maga felé fordította. 

- Ne beszélj így magadról! Ez mind hülyeség. Érdekes vagy, jó körülötted lenni. Az, hogy a szüleid nincsenek veled, vagy Ric, vagy bárki más, nem azt jelenti, hogy baj van veled. Azt jelenti, hogy nem érdemelnek meg téged. - próbálta Louis elmagyarázni, hogy mit érez, de nem igazán sikerült neki. 

Hihetetlen mód sajnálta a fiatal lányt, majd' megszakadt a szíve. Soha nem akarta elengedni, csak ölelni őt, a karjaiban tartani, hogy örökké mosolyogjon. 

- Louis, ezt te se hiszed el! - vágta rá Willow a szemét forgatva. 

Erre a férfi unottan sóhajtott egy nagyot. 

Tudta, hogy nem fogja tudni meggyőzni Willow-t soha. Csak ha bebizonyítja neki, hogy ő igenis vele fog maradni amíg csak lehet.