Azt hittem ez a nap is pont ugyanolyan lesz, mint a többi. Tévedtem.

Reggel a telefon halk pittyegésére ébredtem. Résnyire nyitott szemeimmel kezdtem a telefonom kutatásába, ami igazából csak egy karnyújtásnyira volt a szekrényemen. Megnyomtam a főgombot és hunyorogva meredtem a képernyőre.

,, Ryan West ismerősnek jelölt.''

Oké, Sophie. Lélegezz. Ez nem olyan nagy dolog. -ültem fel ilyen gondolatok közepette.
Nem mutathatom ki. Erős, független nő vagyok. Mi lenne ha nem jelölném vissza? Hah? Áh nem. Na jó. Visszajelölöm, de ennyi.

Lassan kivánszorogtam a fürdőszobába egy gyors zuhany erejéig. Viszont még mielőtt kinyithattam volna a csapot, ismét egy pittyegésre lettem figyelmes. A fürdőszobából szélsebesen rohantam a szobámba, majd ,,fan girl'' módban vetődtem egyet az ágyra. Igen, pont úgy mint a filmekben. Feloldottam a készüléket, majd megnyitottam a Messenger-t. Na találjátok ki, ki volt az? Ühüm. Jó megérzés.
Ryan West.

-Szia Sophie! Nincs kedved eljönni velem a vidámparkba?

Gondolhatjátok erre mi volt a reakcióm. Miután kisikítoztam magamat és megnyugottam egy pöppet, megnyitottam ismét az üzenetét és válaszoltam rá.

-Szia Ryan! Nagyon szívesen elmennék veled a vidámparkba.

Oké, azt hiszem ez így okés. Ugye? Kezdek röhejes lenni saját magam előtt ezekkel az aggódó gondolatokkal.

-  Ma délután 4 óra jó?

*lil fan girl mosoly* Tudom mire gondolsz, de inkább ne mondd ki. Légyszi.

-Igen, persze.
Még jó hogy, jó. Egyszerűen nem tudom leszedni a vigyorgást a fejemről.

- 4-re érted megyek.

-Rendben.

-Addig is szia. :)

-Szia! :)

És itt vége is a beszélgetésnek, ám a lepkék csapkodása nem csillapodott a gyomromban. Egyre inkább csak erősebb lett. Azt eddig is tudtam, hogy hamar meg tudnak fogni az emberek a személyiségükkel. De Ryan valahogy más. Van benne valami titokzatosság. Valami szavakkal megfogalmazhatatlan dolog, ami egyre csak vonz és vonz.

Gyorsan rácsörögtem Sel-re, hogy azonnal jöjjön át és segítsen nekem elkészülni. Őszintén szólva nem vagyok ebben a dologban tapasztalt, hiszem soha nem volt még barátom, se randim. Selena negyed óra múlva bevágtatott a szobámba, majd levetette magát az ágyamra. Csak a szokásos.
-Mizu csajszi?-nézett rám azzal a tipikus Selena-s ,,Érzem a szerelmet a levegőben" fejjel megspékelve egy kacsaszájjal és egy ,,Ühüüm"-mel.
Muszáj volt nevetnem. De most komolyan. Azt senki se bírta volna ki enélkül. A jóízű nevetés után odafordultam hozzá, kicsit komolyabban:
-Sel, tudod nagyon jól, hogy soha nem randiztam senkivel. Én...nem tudom mit kell tenni meg hogyan kell viselkedni.
-Nyugi, kajszi! Segítek neked! Tudod, rám mindig számíthatsz! Na figyi! Tetszik a srác?-kérdezte mosolyogva.
-Naná.-már majdnem kiabálva mondtam.
-Jó.-tette hozzá higgadtan, majd hezitál a hozzátette- Normális, ugye? Oh, bár biztos normális! Miért ne lenne az?
-Szerintem normális. Apa ismeri, nyugi. -nyugtattam meg.
-Szerencse, hogy nem maffiózó vagy ilyesmi.-tört ki hangos nevetésben Selena.
Egy kis fáziskéséssel én is elkezdtem kacagni. De az alatt a másodperc alatt lefutottak az agyamban a nem olyan régen történtek.
-Haha hát hogy lenne maffiózó. -tettem hozzá talán a magam ámítása céljából.- És milyen ruhát vegyek fel a nagy eseményre?-Selena elkezdett gondolkodni, majd egy pompás ötlete támadt.
-Úristen! Mit találtam ki!-csillantak fel a szemei.-Várj itt! Mindjárt jövök!
-Rendi.-de ezt alig mondtam ki, ő már a lépcsőn rohant lefele a konyha irányába, ahol Anyu volt.
Pár susmorgó szón kívül nem sok minden hallatszott fel az emeletre, pedig nagyon figyeltem.
Egy szempillantás múlva lépteket hallottam és a lépcső nyikorgását. Természetesen Anya és Sel beszélgetésével egyetemben.
-Nézd, kit hoztam!-kukkantott be Selena az ajtón és tessékelte Anyut is bentebb.
-Oh, Sophie!-ült le mellém és magához húzott.-Rendes gyerek ez a Ryan!-mosolygott rám.
Erre muszáj voltam elmosolyodni.
-És Apád is tudja, mert ez tény.-simogatta a hajam.
-Köszi! És mégis mit kell tenni egy randin? Mármint jó ez hülye kérdés, mert már láttam sokszor a filmekben, de így élőben ez ijesztő.
-Csak légy önmagad! A legfontosabb ez. És érezd jól magad! Nem olyan nehéz ez, csak szórakozzatok, élvezzétek egymás társaságát, de csak ésszel -bólintottam, mert tudtam Anya mire gondol.- De tudom, hogy sem te, sem pedig ő nem olyanok vagytok. De úgy éreztem ezt is el kell mondanom.
-Köszi, Anya! Most már sokkal jobb és nem is félek a randizás gondolatától.-adtam egy puszit neki.
Eközben Selena valahogy visszajött a ruhásszekrényem Narniájából és egy tucat ruhát tartott a kezében.
-Na, Mrs. Brown, Sophie! Melyik legyen?-mondta aranyosan Selena, de azért látszott rajta, hogy alig bírja a cumókat.
-Várj, segítek.-de mire odapattanhattam volna, hogy megfogjak valamit, addigra levágta mindent egy székre, ami akkorra már hasonlított egy ruhajetire.
-Jó, mindegy.-nevettünk mind a hárman.
-Na, kezdődhet a divatbemutató!!!-ugrált boldogan Sel, miközben mi elnevettük magunkat.

Selena egymás után mutatta fel az esetleges randiruháimat, mi pedig helyeseltünk vagy elleneztük őket. Hosszú idő elteltével sikerült kiválasztani egy kék farmernadrágot és egy fehér buggyos blúzt plusz egy sportcipőt.
-Na, sikerült. El sem hiszem.- vettem fel a ruhákat és fordultam feléjük.
- Gyönyörű vagy, kislányom!-szólt Anya.
- Azta midenét!-csatlakozott Selena is.

Ezután Selena begöndörítette a hajamat egy kicsit és készen is voltam. Alig hogy készen lettem, a csengőnk tompa hangja hallatszott be a szobámba. Selenával ijedten és meglepődötten néztünk egymásra és egyszerre rávágtuk: - Ryan! -
-Figyi, lemegyek és lecsekkolom.- indult Sel.-Te maradj itt! Majd feljövök szólni.
-Menj, menj!-mondtam izgatottan mosolyogva.

Selena lesietett a lépcsőn, én pedig kiosontam a szobám elé. Ryan és Sel gyorsan bemutatkoztak és gyorsan hozzátette, hogy szól nekem. Erre a mondatra gyorsan visszasurrantam a menedéket nyújtó szobába.
-Sophie, gyere, itt van Ryan!-bújt be kacarászva Sel.
-Áh, nagyon izgulok!-mire Sel megragadta a kezeim és ezt mondta.-Sophie, Ryan rendes és helyes. Ne izgulj! Gyönyörű vagy! Imádnivalóak! Jujj!! Na gyerünk!

Lassan lépdeltem a lépcsőn Selena pedig a lépcső tetején megállt és onnan figyelt. A konyhához egyre közelebb érve megéreztem az ételek illatát. Majd megpillantottam Anyát, majd pedig Őt.