Fáj mindenem. Megpróbálok fészkelődni de nem mozdulok.  Lassan kinyitom a szemem. De amikor meglátom saját magam ami képtelenség leszámítva azt ,hogy lehet a szoba tükörből van de ahogy körbe nézek látom ,hogy ez a valóság. A testemet látom kívűlről. Ott fekszem az ágyon és Carl fogja a kezemet. A szívem összeszorúl ha itt kell hagynom. Most, hogy tudom van esélyünk egy boldogabb jövőre.

-Kislányom!-hátra fordulok és anyát látom. A szemem könnybe lábad és oda futok hozzá. Szorosan a karjaim közé zárom. Hiányzott. Hiányzott az ölelése a hangja az illata a gondoskodása.  Minden ami ő.

-Anya mit keresel itt?

-Tudod esélyt kaptál arra ,hogy vissza térj az élők közé. De dönthetsz úgy ,hogy feladod és eljösz velem.

-Én . Nem tudom.- Ránézek Carlra és a lányra. A lányra aki olyan mint a hugom. Nem hagyhatom őket magukra.

-Megértem. -egy utolsó ölelésre a karjaiba zár majd eltűnik. Tudom mit kell csinálnom. Magamra nézek veszek egy mély levegőt. Újra az életemet akarom . Azt amiért küzdöttem. Amiben nem haltam meg. Amit megérdemlek. Kinyitom a szemem és most már a saját testemben ébredek.

-C...Carl-felemelkedik és könnyek kezdenek potyogni a szeméből. Angel felkiállt és szorosan megölel.

-Úgy aggodtam érted.

-T...tudo..m-nehezemre esik beszélni de senki sem fog arra ösztönözni ,hogy abba hagyjam.

-Nagyon hiányoztál Harley néni.-és elkezd kuncogni Angel.

-Nekem is fekete angyal.-Angel elhúzódik majd Carl jön közelebb és megcsókol. A csókja elsőre visszafogott ,gyengéd mintha attól tartana mi lesz ha összetör. De hatalmába keríti a vágy és a hiányom. Nekem is hiányzott. Meddig lehettem itt? Mióta fekszem az ágyban? Elvállnak ajkaink.

-Mióta is vagyok itt?

-Egy hete.

-M..mi?-a szívem őrűlt iramban kezd el kalapálni. Mi az ,hogy egy hétig nem voltam magamnál?

-Nyugodj meg Harley. Hívok orvost.

-R..rendben.-Kisiet az ajtón majd pár perc múlva egy doktor társaságában tér vissza.

-Kérem mennjenek ki.

-Rendben.

-Pár vizsgálatot elkell magán végeznünk.

-Oké. De mikor mehetek haza?

-Ez a vizsgálatok eredményétől függ.

-Akkor hajrá kezdjünk neki. Vár a családom.

-Ahogy szeretné.

Aztán jött megannyit vizsgálat. Megnézték a sebemet akkor megröngeneztek vért vettek és még egy csomó dolog azt hittem sose végzünk. Ráadásúl az volt a durva  ,hogy sokat kellett várnunk az eredményekre. Bezuhantam az ágyba majd Angel meg rám feküdt. Megcsikiztem és elkezdett röhögni és könyörgött az életéért.

-Létszi ne...e...l...ég.. ne.. nem...ka..pok..le..levegőt....

-Oké de most az egyszer úsztad csak meg .

-Rendben rendben.

-Hoztam vacsit a kajaautómatából!-mondta Carl majd felmutatta a kezében lévő szendvicseket meg csipszet és dobozos üdítőt. Mi meg elkezdtünk röhögni.

-Mi olyan vicces?-helyettem Angel válaszólt.

-Ugye tudod Carl bácsi ,hogy van itt konyha ahonnan lehet kikérni meleg ételt?

-Hát... izé...-vakarta meg a tarkóját ösztönösen. A kaja meg kiesett a kezéből és a földön landolt . Na itt meg még jobban röhögtünk.

-Na jól van elég lesz béna vagyok felfogtam.

-Persze ,hogy az vagy szívem de mi így szeretünk.

-Engem nem lehet nem szeretni .

-Persze tudjuk.-mondta Angel.

-Kis egoista.-mondtam nevetve.

-Jó nézzünk egy filmet.- hozta a leptopot. Majd Angel választott valami mesefilmet . Megnéztük majd lefeküdtünk aludni.

Olyan jó volt velük időt eltölteni. Olyan jó ,hogy itt vannak nekem és támogatnak ,hogy szeretnek.
Ez a valódi család.

𝓘𝓵𝓭𝓲𝓴𝓸