Harmadik napja vagyunk itt, és én mèg életben nem láttam Ádámot ennyit fizikailag dolgozni. Lefestett két szobát, megszerelte a csapot a fürdőben, rendbe szedte az egész kertet, és az udvart, nem mellesleg a garázst is teljesen kipucolta, ahol én is segítettem, hisz volt mit. Sokat nevettünk közben. Találtunk néhány régi fényképet, amiken végre láthattam Ádám családját is. Láttam rajta, hogy hiányoznak neki, ahogyan a fényképeket nézegeti, halvány mosollyal az arcán, kongó szívvel.

- Őket nem szeretnéd felkeresni? - kérdeztem végül rá.

- Jobb ha nem. - tette le fotókat, felkapta az utolsó dobozt, és mehettünk is be a házba. - Ezt hovà tegyem? Ezek azok, amiket használhatónak találtam a lomjaid között. - emelte meg picit a kezében tartott dobozt.

- Fel a padlásra. - felelte kedvesen

- Gyere - intett fejével. Mikor az előszobába mentünk, letette a dobozt, és kinyitotta a plafonon lévő ajtót. - Most megmutatom neked a gyerekkori birodalmam. - mosolygott.

Felérve egyáltalán nem az fogadott, mint amire gondoltam. Nem volt sötét, az ablaknak köszönhetően. Nem volt minden csupa por és pókhálós, és még csak a dohos szag sem árasztotta el a helyet. Volt itt egy kicsi egyszemélyes ágy, mellette egy gitár, éjjeliszekrényen, rajta lámpa. Egy alacsony komód, mellette hanyagul ledobva egy sötétkék iskolatáska a földön, amiből még egy matek füzet is kikandikált. Láttam mèg egy régi Vans cipőt is, ami már határozottan nem lehet jó Ádám lábára, nem mellesleg egy gördeszka is, és egy nagyon régi pici téve, ami hosszabb volt, mint szélesebb.

- Úgy tíz éve nem jàrtam itt, és mégis ugyan úgy hagytak mindent. - tette zsebre kezét

- Szóval te voltál az a tipikus gördeszkázó, gitáros srác, aki jobban tanult, mint az hitték, ennek ellenére népszerű volt, de néha mégis csendes. Lefogadom, hogy mindig füles volt rajtad, és sapka.

- Valami olyasmi. - nézett körül mosolyogva.
- Mindenkinek vannak korszakai. - figyelte, ahogy körbe járom a szobát, és fellapozom az itt talált könyveket, füzeteket. - Neked mi volt az?

- Nekem nem volt.

- Mindenkinek volt. - jött közelebb

- Egyszer azt képzeltem, hogy rapper vagyok. - vallottam be kínosan, összeszorított szemekkel.

- Te? - röhögött fel.

- Igen, és? - csaptam meg a kezemben lévő föci füzettel.

- Esetleg valami kínos videó a YouTube-on?

- Az sajnos lemaradt. - nevettem fel. - De ha már a zenénél tartunk... - ültem le az ágyra, és intettem, hogy ő is foglaljon helyet mellettem. - Játssz nekem valamit. - nyomtam a kezébe az akusztikust.

- Báránykám, tíz éve nem volt a kezemben. -  nézett végig rajta felvont szemöldökkel.

- Valami csak megmaradt. - erősködtem. Sóhajtva elvette, és mikor pengetett rajta, elfintorodott, hogy mennyire hamis.

- Talán így jó lesz. - pengette meg újra, ami már sokkal jobban csengett.

- Van valami, amihez te nem értesz?

- Csak nem bókolsz nekem? - vigyorgott. - Azt hiszem csak egy valamit tudok neked eljátszani, de azt sem végig. - gondolkodott.

- Nem baj, akármi jó lesz! És énekelj is! - tettem hozzá lelkesen

- Még szerencse, hogy VIP vagy. - forgatta meg szemét, azzal bele is kezdett. - Minden éjjel kell egy álom, paplanomban megtalálom, ő vetette még a nyáron. Hajolj még fölém ma egyszer, utoljára mondd hogy tetszel, utoljára mondd és menj el. - énekelte nekem ezt a pár sort, amivel valóban úgy éreztem, mint akit elvarázsolt ebben a fél percben. Annyira máshogy láttam most őt. Mintha egy olyan énje bújt volna elő, akivel eddig nem találkoztam, és valószínű nem is fogok többé, ha csak nem vesz egy gitárt otthonra is. Nyitott könyv volt számomra, aki minden titkát felfedte nekem. Sebezhetőnek tűnt. Először láttam őt is "csak egy egyszerű embernek" mint én. Mert ez volt ő, és nem is akart soha másnak látszani, csak ezt hozta neki az élet. - Ennyi le..- mondatát nem tudta befejezni, hisz kivettem a gitárt kezéből, lassan letettem a földre, és meg csókoltam, miközben az ölébe ültem. Akartam őt. Akartam ezt az énjét is. Mindenhogy kellett nekem, mindig, mindenhol. Heves voltam, alig bírtam már kivárni, hogy végre lekerüljenek rólunk a ruhadarabok. Mikor ez végre megtörtént, felém kerekedett. Vadul faltuk egymás ajkait szeretkezés közben, és simogattuk egymás bőrét. Tökéletes volt, mint mindig. Szemem lehunytam, és csak átadtam magam neki, és az érzésnek, ám ekkor hatalmas reccsenésre eszméltem fel. Megijedtem, és körmeim erősen hátába vájtam, mire ő felszisszent. Leszakadt az ágy egyik sarka.

- Ne törődj vele. - hadarta, azzal folytatta is, ám nem sokkal később leszakadt a másik fele is, és rám ugyan úgy a frászt hozta. - Majd...megcsinálom. - nézett az ágyra, de nem bírtam ki, muszáj voltam felkuncogni.

- Minden rendben? - hallottuk meg nagymamája hangját lentről, mire azonnal szám elé kaptam a kezem. Istenem, de kínos!

- Igen! - kiabált le Ádám, aki még mindig fölöttem volt.

- Biztos?

- Igen! - ez volt az a tipikus "igen, menj már" féle igen. Hallottam Ellát, ahogy kuncog, majd elmegy.

- Leesett neki... - fogtam fejem, ezer fokon égve.

- Most tényleg megint tizenötnek érzem magam. - nevetett fel alsó ajkàt megnyalva.

- Szóval ilyen sok lányt hoztál ide?

- Te vagy az első, akit ide hoztam.

- Tehát érezzem magam megtisztelve? - a kérdésem egyben válasznak is hatott.

- Még szép. Megmutattam neked a szobám. És különben is, te másztál rám. - vágta rá gyerekesen, amire hangosan felnevettem.

Imádok minden egyes percet, amit vele tölthetek, mert mind egytől egyik őszinte.

Este hagytam, hogy Ádám menjen először fürdeni, amiért eléggé fáradtnak láttam. Mire én is megvoltam, és visszaértem a szobánkba, mélyen aludt elterülve az ágyon. Elmosolyodtam a látványon, miközben a szívem melegét éreztem, és ez mindig megtörténik, akárhányszor rápillantok. Halkan felvettem a pizsamám, bele bújtam a papucsomba, eztán lassan becsuktam magam mögött az ajtót.

- Kérsz te is egy kis teát? - mosolygott rám Ella, aki épp egy csészébe töltött ki magának.

- Elfogadom. - vettem le egy bögrét, és miután az is megtelt felajánlotta, hogy üljünk ki még egy kicsit a teraszra a hinta ágyra.

- Örülök, hogy az unokám mellett látlak. - kezdett bele - Ki van simulva, boldognak látszik.

- Én is az vagyok mellette. Ádám a legjobbat hozza ki belőlem.

- Ennek örülök. És annak is, hogy végre meglátogatott. Az idén nem is jött le. A fiam meg hiába kérdezem, nem tudnak róla soha semmit. Mindig ez a munka, munka... - baszki, teljesen ki ment a fejemből! Ella nem tudja, hogy Ádám kicsoda, ahogyan gondolom azt sem, a szüleivel nem tartja a kapcsolatot.

- Sokat dolgozik, az tény. - kortyoltam bele a teámba. - És mi a helyzet magával, mivel foglalkozott? - tereltem el olyan gyorsan a témát, ahogy csak tudtam.

- Világ életemben varrónő voltam. Mikor megszületett a harmadik gyerekem is, muszáj voltam több munkát vállalni, és annyi megkeresésem lett, hogy ez lett a hivatásom. - szóval Ádámnak van még két nagybátyja, vagy nagynénje. Ezt jó tudni. Talán Ella tud valamit Lucáról?

- Kérdezhetek valamit?

- Persze! - mosolygott biztatóan.

- Mi történt Lucával?

- Ádám nem mesélte neked? - pislogott.

- Nem. - ingattam a fejem. - Annyit mondott, hogy ésszerűen évekkel ezelőtt vége lett, de tudom, hogy itt nem csak erről van szó. Senki nem mesél semmit, és ha maga tud esetleg valamit, talán segíthetne nekem megtalálni őt, hogy végre rájöjjek az igazságra.

- Óh, kicsikém. - tette kezét az enyémre sóhajtva. - A teljes igazságot csak Ádám tudja, de egy valamit elmondok neked, ezzel is időt spórolva.
- kezdett bele, én pedig figyelmesen hallgattam.
- Luca meghalt.

Naaaa, várom a tippeket, szerintetek hogy , vagy miben esetleg ki által halhatott meg Luca 😁