Ádám

Mindenem zsibbadt, de tökéletesen megérte, hisz azzal a lánnyal gabalyodtak össze végtagjaink, aki mindenkinél fontosabb nekem.

Egy mély levegő vétel közepette lassan kinyitottam a szemem, és elém tárult a leggyönyörűbb dolog a világon. Linda.

Békésen szuszogott szorosan mellettem, belém kapaszkodva. Mosolyogva sepertem ki hajàt az arcából. Éreztem, ahogyan biztonságban érzi magát mellettem, és hogy én is hiányoztam neki.
Remélem, mire felébred és kimegy a szervezetéből az alkohol hatása, nem fogja sem elfelejteni, sem megbánni azokat, amiket tegnap este mondott.

Lassan emeltem le karját magamról, és ültem fel az ágyon. Miközben ücsörögtem és vártam pár percet, hogy ne kezdjek el szédülni, hátra fordultam, és őt néztem. Mielőtt elaludt oda adtam neki az egyik pólómat, ami alól kidudorodtak mellbimbói, és felfedte tökéletes, hosszú lábait. A bőre annyira puha és fényes. Nem bírtam betelni a látvánnyal, ha ezer nő állna most itt a szobában, egy pillantást sem pazarolnék el rájuk, amit Lindára is áldozhatnék. Olyan értékes számomra, sosem volt senki ennyire fontos, mint ő. 

Visszanéztem előre, és egy sóhaj közepette a hajamba túrtam, eztán álltam csak fel. Megkerültem az ágyat, hogy betakarhassam őt rendesen, eztán a fürdőbe vettem az irányt egy zuhany jegyében.

Folyt rám a víz, hangosan csobogott. Lehunytam a szemem, de csak őt láttam. Szinte éreztem a csókja ízét még az ajkaimon, a parfümje illatát, a bőre puhaságát. Láttam a szép mosolyát, a szeme csillogását, és itt csengett nevetése a fülemben. Úgy látszik a hiánya teljesen kikészített.

- Benn vagy? - dörömbölt az ajtón.

- Mi a baj? - zártam el a vizet az ajtó felé nézve.

- Be kell mennem, gyere ki! - sürgetett.

Kilépve derekamra csavartam egy törülközőt, és ahogy kinyitottam az ajtót, kis híján fellökve engem, rohant be, és vágta be az ajtót maga után. Mikor hallottam, hogy még volt egy kis nem kívánt alkohol a szervezetében, nevetve megráztam a fejem, lekaptam magamról a törülközőt, amivel a hajam kezdtem szárazzá varázsolni.

- Jól vagy? Ne segítsek? - szóltam be egy melegítő nadrágot felvéve.

- Miben, a hányásban? - köhögött.

- Akár. Foghatom megint a hajad. - szívattam, de már nem jött válasz, csak a csapot hallottam.

- Nem vagy vicces. - nyitotta ki az ajtót. Sose nézett ki még ennyire ramatyul.

- De friss vagy, babám! - néztem végig rajta vigyorogva. Válaszul bemutatott, én pedig nevetve néztem végig, ahogy ismét bedobja magát az ágyba, és betakarózik. Fejem oldalra billentve néztem ismét végig rajta, valami nem stimmelt. Ez nem csak másnaposság volt. - Fázol?

- Ráz a hideg - szipogta a takarót még fentebb húzva magán. Oda sétáltam hozzá, és tenyerem a homlokához érintettem.

- Lázas vagy - egyenesedtem ismét ki.

- És szarul is. Pedig ma nem lehet.

- Csak nem randid lesz? - érdeklődtem

- Dolgoznom kell este, te hülye- vágta rá flegmán
- Vagy elfelejtetted, hogy megint munkát adtál nekem? - vonta fel egyik szemöldökét.

- Nem, de így ma nem jössz be - csóváltam meg fejem

- De be tudok! - erősködött.

- Nem és kész! Ha holnap jobban leszel, jössz ha nem, nem.

- Jó, és hogy fogja vinni Lusi egyedül, pont ma, amikor újra nyitunk?

- Báránykám, bízd azt én rám. Sok embert ismerek.

Ahogy rám nézett, leesett, hogy ismét a becenevén szólítottam

- Hozok neked gyógyszert - köszörültem meg a torkom.

A lépcsőn lefelé tartva Levi vigyorgó fejével találtam szembe magam, aki a szemöldökét emelgette Kígyóval az élen. Szemem forgatva sóhajtottam egyet, és folytattam az utam a konyhába, dehát meg vagyok én velük áldva, így jöttek utánam.

- Igen? - kérdeztem nekik háttal, a fiókban kutakodva.

- Semmi, főnök. Mi csak örülünk neked! - felelte Kígyó.

- Mhm... - motyogtam még mindig keresve. Esküdni mertem volna hogy volt lázcsillapító is itthon.

- Mondd már! - sürgetett Levi.

- Mégis mit? - fordultam meg

- Megint együtt vagytok?

- Nem.

- Hááát, nekem nem úgy tűnt! - grimaszolt idiótán Kígyó. Értetlenül ráztam meg a fejem, hogy mégis mi járhat abban a hülye fejében.
- Láttam a kis jeleneteteket a garázsnál ma hajnalban.

- Te leskelődsz utánam?

- Nem, csak kinn voltam cigizni épp.

- Lehet gratulálni? - emelgette szemöldökét Levi

- Mégis mihez? Semmi sem történt. Találkoztunk a fesztiválon, Linda kicsit bekávézott én meg haza hoztam. Történt vége. - nyomtam be a fiókot, azzal őket kikerülve haladtam vissza az emeletre. - Ja és.. - fordultam meg - Ne merjétek ezzel piszkálni. Nem érzi jól magát, nekem van egy kis dolgom ma, úgyhogy itt fog maradni. - mutattam rájuk felváltva, ők meg mint a kiskutyák bólogattak. - Ha bármire szüksége van amíg nem vagyok itthon, az olyan mintha én mondtam volna.

Mikor benyitottam a gyógyszerrel és a fel literes kólával a kezemben, épp szólásra nyitottam a szám, de láttam hogy alszik, ellenben már ment a mese a tévében. Lassan elmosolyodtam, az éjjeli szekrényre tettem a kezemben lévő dolgokat, hogy újból csekkolhassam a lázát. Még volt neki, de úgy gondolom az alvás most jót tesz.

- Fenn vagyok! - ugrott fel, mikor elhúztam a kezem.

- Vedd be ezt, és aludj vissza.

- Haza megyek...- emelte le a takarót, de én visszanyomtam

- Nem vagy jól, itt maradsz. Vedd be a gyógyszert, nézd tovább a mesédet, ha bármire szükséged van szólj, az irodában leszek. - nyomtam a kezébe a gyógyszert, de ő csak nagy szemekkel nézett rám, apró, bujkáló mosollyal. - Mi az?

- Semmi - hajtotta le a fejét, haját pedig zavartan a füle mögé tűrte  - Köszönöm  - nem igazán értettem mit köszön, de bólintottam.

Magára hagytam őt, had pihenjen, hisz nekem is volt pár elintézni valóm, este pedig mindenképp ott akartam lenni a klubban nyitásra.

***

Szerencsére a helyen egyáltalán nem fogott ki, hogy jó ideig zárva tartott, sőt. A megszokott arcok itt voltak, és jó néhány új is, egyszóval csordultig volt a hely, oly annyira, hogy ki kellett szólnom; több embert már ne engedjenek be ma este.

A szokásos boxban voltunk a srácokkal. Vízipipa, whisky, és telefonok hevertek a jól megszokott asztalunkon. Körül néztem itt, és magamban elmosolyodtam. Van egy pár hely, aminek a tulajdonosának mondhatom magam, de ez a legkedvesebb a szívemnek. Mindig is ez volt, de mióta Linda itt kezdett dolgozni, mèg inkább az lett. Remélem otthon lesz még, mire haza megyek.
   Mosolyom hamar lelohadt. Úgy érzetem mintha gyomorszájon vágott volna valami, és kést szúrt volna szívembe. Mi lesz vele, ha én nem leszek? Mi lesz a srácokkal? Mi lesz mind azzal, amit felépítettem vérrel és verejtékkel?

- Mi ez a komor pofa, szépfiú? - ült le mellém egy alak, s az illata megelőzte őt. Egy friss virágoskerthez tudnám hasonlítani, némi vaníliával.  Nem tehettem róla, muszáj voltam elmosolyodni. Ezt nem hiszem el.

- Téged is lehet látni? - fordultam felé.

- Élek és virulok - mutatott magán végig vigyorogva.

- Azt látom - vettem jobban szemügyre. Vörös Mini ruhát viselt, fekete tűsarkúval. Egyszerű, elegáns. Sehogy se tudsz vele mellè lőni. Hosszú, fekete haja szög egyenesen simul hátára, kék szemei kedvesen, és érdeklődve csillogtak, piros rúzsa még jobban kiemelte foga hófehérségét, meg a kis anyajegyet az ajka felett.

Csillával a főiskolán találkoztam, amit bár kevesebb, mint három hét alatt feladtam, vele mégis úgy érzem életreszóló barátságot kötöttem, ami akkor lett erősebb, mikor egy délután összefutottam vele az utcán. Nekem akkor már jól ment a szekér, ő pedig pont azon volt, hogy feladja a sulit, mert a szülei már nem tudták sajnos tovább támogatni a tanulmányait. Tehát munkát ajánlottam neki, amit az egyetemi óráihoz igazítottuk, ő csinálta a papírmunkát az egyik éttermemben. Valóban jól végezte a dolgát, ezáltal jó gázsit is adtam neki. Ma pedig már Dr. Kertész Csilla néven ismert.
Elismerem, sokszor volt rá példa, hogy egymásba gabalyodtunk, de szigorúan csak stressz levezetésképp, érzelem mentesen. A kémia ilyen terén mégis mindig jól működött köztünk.

- Hallom be volt zárva a hely, mi történt?

- Mondjuk úgy, hogy akadt egy kis privát problémám   - néztem előre, miközben beleittam az italomba.

- És megoldódott?

- Egyre rosszabb  - vontam vállat.

- Üzlet vagy nő?

- Minden egyben.

- Akarsz róla beszélni?

- Szerinted én önző vagyok? - kaptam rá a tekintetem. Láttam rajta, hogy nem tud követni, így kivette az italt a kezemből, és intett, hogy menjünk be az irodába. 

- Miről beszélsz? - csukta be magunk mögött az ajtót. Az asztalomhoz mentem, majd neki támaszkodtam háttal, ő pár lépéssel előttem állt meg és kíváncsian vizslatott.

- Arról, hogy hoztam egy szar döntést. Inkább elmenekültem valami elől, feladtam mindent és mindenkit, csak mert... - gondoltam jobban bele.  - Félek... - esett le most először saját magamnak is. Az arcomról tükrözhetett a felismerés.

- Ismerlek már annyira, hogy nem fogsz most beavatni a részletekbe, csak épp, hogy tanácsot tudjak adni, és ismerlek már annyira is , hogy tudjam, te vagy az, aki semmitől sem fél - billentette picit oldalra fejét, szemöldökét összehúzva.  

- Én is azt hittem 

- Azt mondat szar döntést hoztál  - lépett közelebb  - Van rá esély, hogy helyre hozd?

- Tudok a helyzeten változtatni  - bólintottam 
- De hogy helyre tudom-e hozni, az más kérdés.

- Nem tudom mi ez, de fontos lehet számodra, szóval próbáld meg. Mit veszíthetsz?  - az életem.

- Van valakid? - löktem oda

- Nincs, mi... - beléfojtottam a szót, hogy derekánál fogva magamhoz rántottam, majd megcsókoltam. Meglepte, de egy pillanat alatt belement a játékba, és hevült is felfele. Pólóm nyakánál megragadva vonszolt a kanapé elé, eztán mellkasomnál lelökött arra. Szexi, és határozott, valami mégsem volt rendben, pedig ilyenkor már rég izgalomba szoktam jönni. Úgy voltam vele, talán most túlságosan tele van a fejem, és több idő kell.

Csilla az ölembe ült, hogy tovább falhassuk egymást. Belemarkoltam fenekébe, eztán kezem a hátára csúsztattam, azzal a céllal, hogy lehúzzam a cipzárját, amíg ő a nyakam csókolgatta. Basszus, mi lesz már?
Eltoltam őt magamtól annyira, hogy hozzáférhessek kebleihez. Egyből éreztem, hogy ő már készen áll, és én még most sem álltam sehogy (szó szerint). Szólni akartam neki, de késő volt.

- Ne...  -  keze már a nadrágomba csúszott. Ennyire ciki dolog még sosem történt velem. Szemem lehunyva sóhajtottam egy gondterheltet, fejem hátra hajtva.

- Ejha. Nem ehhez vagyok hozzá szokva, szépfiú  - mosolyodott el.

- Tudom, ne haragudj! Fingom sincs mi van velem  - dörzsöltem meg arcom feszülten

- Már nem vagyok neked elég jó?

- Ne legyél már hülye! - húztam a szám, de ő csak nevetve állt fel az ölemből, hogy felvegye a ruháját a padlóról.

- Szóval ez a bajod - rángatta fel ruháját, csípőjét ide-oda mozgatva, majd hátat fordított nekem, hogy húzzam fel a cipzárt.

- Micsoda?

- Hogy szerelmes vagy  - fordult ismét velem szembe, de én totál értetlenül bámultam rá.

- Mi van?

- Ne játszd már az eszed - forgatta a szemét mosolyogva 

- Azt nem tudom, hogy szerelmes vagyok-e - hajoltam előre nagy terpeszben,  könyököm térdemen megtámasztva, ujjaim összekulcsolva
- De sokat gondolok rá. Nem, ez nem igaz! - ráztam meg fejem idegesen  - Csak ő jár az eszembe  - helyeseltem  - És hiányzik.

- Mi ez a fejed felett? - hunyorgott, hajam megbirizgálása közben  - Jaa, már látom!  - mosolyodott elégedetten - Rózsaszín felhők! - nevettünk fel  - Mondd el neki  - mosolygott biztatóan

- Lehet már késő.

- Dehogy késő! - vette el a táskáját az asztalról.
- Ülj kocsiba, menj el hozzá, és mond el neki. Szerencsés lány.

- Köszi - engedtem el gyenge, fárad kis mosolyt.

- Óh! - fordult vissza az ajtóban - Az Ricsi haverod... szingli?

- Igen - nevettem fel - Vele biztos jobban jársz.

- Köszi, Szépfiú! - dobott puszit, azzal ki is libbent.

Igaza volt. Nincs vesztegetni való időm, sőt! Egyáltalán nincs semmilyen időm! Pedig lehetne... mindegy! Most vele kell foglalkoznom, és elmondani neki, amit érzek, és vele akarok lenni!

Miután megérdeklődtem Levinél, hogy  Linda màr haza ment, hátul kimentem, autóba szálltam, és vettem az irányt a lakása felé. Izgatott lettem az oda vezető úton, de az a jó fele izgatottság járta át a testem, gyermekinek mondanám az egészet.

Kissé hűvös éjjel volta a mai. A fák felett, amik alatt a kocsit parkoltam le, csillagos volt az ég. Semmi mást nem hallottam a csenden kívül, egy lélek sem járt most erre, így amikor csörömpölésre lettem figyelmes, a szokásosnál jobban felütötte a fülem. Felnéztem a lakásokra, csak kettőben égett a villany, és az egyik Lindaé. Rossz előérzetem volt, főleg mikor a lenti bejárati ajtó nyitva volt.

Fel évre a második emeletre már jobban hallottam két embert veszekedni. Ezer közül is felismerem a Báránykám hangját, ahogyan azt is, ha segítségre szorul. Nem terveztem, de ma éjjel meg fogok ölni valakit.

A bejárati ajtó csukva volt, de nem kulcsra zárva. Mikor benyitottam, teljesen felerősödtek a kiabálások. Ezredmásodperc alatt megtelt a testem adrenalinnal, pulzusom az egekben járt, izmaim megfeszültek, mikor megláttam ezt a patkányt, ahogy nyakánál fogva falhoz nyomta a nőt, akit szeretek. Minden fekete lett.

- Te tényleg meg akarsz ma halni  - szólaltam fel, látszólag nyugodtan. Dávid falfehér arccal fordult felém, Linda szemében félelem, és könnyek voltak. Ha eddig nem, majd most fog elborulni az agyam.

Annyira lekötött ő, hogy addig Dávid nekem rontott egy zsebkéssel, de kapcsoltam, még mielőtt belém szúrta volna, és kicsavartam a kezéből. Ordítva görnyedt össze, ahogyan eldobta a tàrgyat. Szerintem eltörtem két újat.

- Mi a faszt keresel itt, ha!? - emeltem meg a hangom, ahogy pulcsija nyakánál felrángattam. Nem vártam választ, tele voltam indulatokkal. Megragadtam a tarkójánál, azzal a konyhapulthoz vertem a fejét. Elvesztette az eszméletét, és a földre esett, mint egy rongy baba. Linda kezét szája elé kapva felsikkantott, szemei kitágultak, és ijedten kapkodta köztünk.

- Meghalt?

- Remélem - néztem le rá a legnagyobb undorral, azzal leguggoltam, hogy csekkolhassam a pulzusát.  - Él. Te jól vagy?  - álltam fel. Bólintott. Végig néztem rajta. Nem volt sérült, csak zaklatott.  - Hogy jött be? Honnan tudta meg, hogy hol laksz?

- Ne-nem tudom!  - túrt idegesen hajába remegő kezeivel. - Elfelejtettem bezárni az ajtót, és...

- Oké, semmi baj! - léptem egyet felé, ő pedig azonnal karjaimba vetette magát. Remegett a teste.

- Itt vagyok  - simogattam a hátát.

- De... hogy kerülsz ide? - kérdezte rá amúgy jogosan pár perc múltán, miközben kibontakozott annyira az ölelésemből, hogy fel tudjon rám nézni.

- Azért jöttem, hogy elmondjak valamit, de ez nem a megfelelő alkalom. Most ezt kell elintéznem.

- De...

- Ígérem neked, hogy el fogom mondani, ha eljön az ideje  - néztem mélyen a szemébe.
Belement. Teljesen elvesztem a zöld szempárban, és még jobban el tudtam volna, ha ez itt a padlón nem kezd el nyöszörögni. - Van egy kis dolgom ..

- Ne csinálj hülyeséget! - kapott a karom után. Mit mondhattam volna erre? Hogy nem fogok? Hazudnék, de mindenre van egy kiskapu, habár elvezném ennek a mocsoknak a szenvedését nézni.

- Gyerünk! - ragadtam meg, mint egy kutyát a nyakánál, úgy rángattam fel, és vonszoltam magam után. A szédülésének köszönhetően be is verte magát az ajtó félfába. - Ejnye na! - álltam meg széttárt karokkal. - Nehogy már megüsd nekem itt magad! - ragadtam meg ismét, és most én löktem szándékosan a falnak a folyosón, ahol újra össze esett.
Olyan volt ez nekem, mint a karácsony. Végre egy kis szórakozás. Mikor visszahajoltam, hogy becsukjam az ajtót, még utánam szólt.

- Aludhatok ma nálad? - okos, mit ne mondjak! Tudja, ha ő ott van, nem csinálok semmi mocskos dolgot a házban, de az van, hogy megígértem hogy ez az utolsó napja ennek az embernek nevezett lénynek.

- Maradj még itt, és gyere le ha írok - szólásra nyitotta a száját, de tudta most esélye sincs ellenkezni velem szemben, így hát bólintott.

Amíg lelökdöstem Dávidkát a lépcsőn, hívtam Levit, hogy fogjon még két fiút, jöjjenek ide, és takarítsák el a szemetet.

- Mit akarsz velem csinálni? - nézett rám vérző fejjel, ahogyan kinyitottam a lenti bejárati ajtót.

- Sokmindent - feleltem, és le is löktem a lépcsőn, aminek hatására fájdalmasan ismét nyöszörögni kezdett. Próbált feltápászkodni a földről, de cipőm talpával visszanyomtam a fejénél, eközben elővettem egy cigarettát és komótosan rágyújtottam miközben leguggoltam mellé. Tényleg nagyon vérzik a feje, csoda hogy eszméleténél van. - Tudod... - szívtam bele a cigarettába ráérősen - Sosem értettem a magad fajtát. Az a lány ott fenn... - mutattam felfele a füstölgő bagóval - Nem akar téged. Fél és undorodik tőled. Hogy tudtál így hozzà érni?

- Mert.. - köhögött - Szeretem.

- Szereted? - nevettem fel - Te beteg vagy! Védtelen nőkkel kezdesz ki? Ők a te ellenfeleid? Ha ennyire sok benned az energia, gyere és velem emberkedj! 

- Sajnálom... ígérem többé nem fordul elő.

- Szarok bele - ahogy ezt kimondtam, felvillant két fényszóró. A srácok voltak azok. A sofőr a kormány mögött maradt, de Levi és Kígyó kiszállt.

- Helyzet? - sétáltak felénk robosztusan.

- Ő itt Dávid. - mutattam be - Képzeljétek, Linda lakásán találtam, ahogy épp fojtogatta, és mind ezt azért, mert szereti. - fontam össze karjaim terpeszben, ahogyan őt néztem.

- Mi? És még élsz? - nevetett rá Levi

- Hogy hogy? - értetlenkedett Kígyó is

- Linda megkért, hogy ne csináljak hülyeséget.

- De azt nem mondta, hogy mi sem! - vigyorgott Kígyó.

- Én viszont mondom. Arra gondoltam hívjátok fel Bakosékat, nekik van pár jó kapcsolatuk. Biztos jó otthon találnánk ennek a korcsnak.
- guggoltam le, hogy elnyomhassam rajtra a cigarettát, ő meg felkiáltott. - Nézd meg, felveri az egész utcát! - csodálkoztam el. - Csendesebben már, na!

- Intézzük! - ragadta meg Levi, azzal a kocsi felè vonszolták.

További szép életet, te beteg állat!