- Elmondod akkor végre mi folyik itt? Vagy folyt. - helyesbítettem hajamba túrva, és az addig benn tartott feszült levegőt hosszasan fújtam ki. - És ne gyere nekem azzal, hogy minden rendben van, minél kevesebbet tudok, annál jobb - hajoltam közelebb, tekintve, hogy többen is voltak körülöttük, és bár a beszélgetések zsivaja elnyelte most halk hangom, mégsem kockáztattam.

- Bence egy pszichopata állat. És az a baj, hogy elvesztettük.

- Mi? - remegtek meg ajkaim. Sűrű szemöldöke alól feszülten csillogtak szemei. Láttam, ahogy az izmai is megfeszülnek, miközben elvette a szalvétát, és azzal kezdett babrálni.

- Nem műveltem szép dolgokat oda benn. Megfenyegettem, és megölettem embereket. - meredt rám jéghidegen, a gyomrom ezáltal pingpong labda méretűre ugrott. - Muszáj voltam. Nem találtak semmit, mégis benn tartottak. Mint kiderült, a tag aki vizsgálta az ügyem Bence ismerőse. Vagyis csak volt - tette hozzá

- És most Bencével mi lesz?

- Meg találom - tartott sokat mondó szünetet
- , és megölöm.

- Egy valamit nem értek. - könyököltem az asztalra. - Ő volt az, aki lefeküdt a te nőddel. Miért akar most mégis ő visszavágni?

- Mert miattam majdnem lebénult. Állítólag kómába került. És meg mert beteg az agya, nem tudom mi lett vele. Irigy. - dobta meg izmos vállait, ahogy hátra dőlt a széken, és elnézett balra le a teraszról. - Mindvégig az volt, csak valahogy elkerülte a figyelmem. Kicsi korunk óta barátok voltunk, nem is mertem volna ezt feltételezni. Hisz ami nekem volt, ugyan úgy adtam neki is. Erre most tessék. - nyújtotta ki bal karját cinikusan felnevetve. - Rám küldi a jardot, börtönbe zárat, bemegy a házamba... - sorolta.

- Tényleg megölt volna?

- Szerintem igen. Mindent megtett, hogy nekem fájdalmat okozzon. - túrt nyugtalanul hajába, én pedig csak csendben bólintottam. - Mi az? - állt meg a mozdulatban. - Mit mondott neked?

- Semmit!

- Linda..- billentette oldalra a fejét amolyan "ismerlek már" stílusban

- Összezavart. Nem is kicsi. - testem máris remegni kezdett, ahogyan ugrottak be az emlékek. - Azt mondta függöm tőled, és igaz van!
Neked dolgozom, és nálad élek! - magyaráztam, de nem álltam a tekintetét, helyette mindig máshol cikàztak szemeim. - Tudod, mikor Szabri kidobott megfogadtam, hogy újra kezdtem egyedül, erre ez lett. - tártam ki két karom, de el is hallgattam, mert a pincér meghozta az italokat. Csendben vártuk, míg elmegy és folytattam. Ádám olyan mélyen és hidegen nézett a szemembe, mint eddig még soha, miközben beleivott az italába. A tekintete már-már a húsomba várj. Még csak nem is pislogott. - Most még annyim sincs, mint akkor volt. Abba a kis lakásban közös volt minden. Jó, mondjuk Szabri lenyúlt mindent... - húztam a szám.

- Hát... - mosolygott gúnyosan. - Gratulálok annak a fasznak, amiért ilyen jól be tudott téged folyásolni egyetlen beszélgetés után. - tette le kicsit erősebben poharát, mire összerezzentem. Basszus ezt nem kellett volna! - És neked is, amiért elhitted. - nézett végig csalódottan rajtam.
- Tudni akarod az igazat, mért nem hívtalak? - dőlt előre ujjait összevonva, állával felfelé biccentve. - Meg van hekkelve a telefonod. - mutatott az asztalon pihenő darabra.

- Mi? - azt hittem rosszul hallok.

- Senki nem tud téged hívni, hacsak neked nincs elmente a száma. Az Instagram, Facebook, Messenger stb csak azoknak működik akik az ismerőseid. Rajtuk kívül senki nem tud bejelölni, vagy írni neked. És igen, inkább vállaltam azt, hidd, hogy szándékosan nem kereslek, mint hogy bárki le tudja nyomozni a telefonod, és megtudni épp hol vagy. Szerinted nekem nem volt nehéz? Mit gondolsz mit éreztem, amikor megtudtam hogy ott vagy vele a házba, és én semmit, de tényleg semmit nem tudok tenni? - tekintve, hogy nyilvános helyen voltunk, nem rendezett jelentet, de láttam, ahogy lüktet a teste, és hogy ha tehetné, kiabálna.

- Én... - nem tudtam mit mondani. Tokromra forrtak szavaim.

- Nézd. - sóhajtott, és láttam egyben azt is, ahogyan próbál lehiggadni. - Tudtad, hogy ki vagyok, amikor hozzám költöztél. Tudtad akkor is, amikor egy ágyban aludtunk. Próbáltalak óvni, és nem belekeverni semmibe, de ez az életem. Drogbáró vagyok, egy bűnöző. Kisebb nagyobb bakik elő fognak még fordulni, és az sem kizárt, hogy holnap felkelek, kimegyek az utcára, és lelőnek. - már a gondolattól is üveges lett a tekintetem.   - Nem tettem, és nem is akartam veled erről ennyire nyíltan beszélni, de eljött az ideje. Ahogy tőlem telik, úgy próbállak védeni mindentől, de most még elmehetsz. Megértem, ha ez nem az az élet, amit elképzeltél magadnak, de ha akarnék se tudnék kiszállni. Ezt nem lehet abbahagyni, és nem akarom, hogy később ezen menjen a vita. Szóval Báránykám, most döntened kell, hogy velem maradsz az életemmel együtt, vagy kezdesz egy normálisat.

- Azt akarod, hogy elmenjek? - suttogtam döbbenten, mire megenyhült az arca.

- Nem. Én csak azt akarom, hogy neked jó legyen.

- Akkor soha többé ne hagyj el! - kaptam a kezére, ami az asztalon pihent összefogva. Megijesztett a gondolat is. A fiú lassan mosolyra húzta telt ajakit, áthajolt és egy rövid csókkal ajándékozott meg. Mielőtt még visszaült volna, a fülembe súgott.

- Soha. - lehet apró puszit orrom hegyére.

A pincér nem sokkal később kihozta az ételeket is, és miközben beszélgettünk, mind végig azon járt az eszem, rá kérdezzek-e arra a bizonyos Luca nevű lányra, de féltem. Most jött ki a kóterból, Bence szabadon mászkál, és nem tudja merre. Fáradt, és leharcolt. Majdnem elvették tőle a szabadságát egy életre. Úgy döntöttem ismét hanyagolom a sötét múltja kifaggatásában. Talán egyszer nyílik majd rá megfelelő alkalom, vagy ami még jobb lenne, talán egyszer maga fogja elmondani.

Lassan gurultunk be a felhajtón, szemem sarkából pedig figyeltem azt a gyermeki örömet rajta, amit igyekezett eltakarni, én mégis felfedeztem. Boldog volt, hogy vége. Boldog volt, hogy itthon lehetett.

Mikor kikapcsoltam az övem, szemem a tükörre vándorolt, amiben a srácokat véltem felfedezni, ahogy éppen kijöttek. Mind megállt egymás mellett, és csak feszengtek.

- Csá, főnök! - intett neki Kígyó esetlenűl, majd kezét a tarkójára tette, és azt vakargatva a betont bűvölte tovább szemeivel. Nem értettem mi van. Felnéztem Ádámra, aki olyan szintű szigorral, és ridegséggel pásztázott végig rájuk, hogy én is mentem elkaptam a fejem. Nagyon is illett most rá a "főnök" jelző.

- Kezdjek bele, vagy tudjátok?

- Sajnálom. - szólalt fel végül Levi. - Azért - lépett egyet felé, és egy mosolyt is megkísérelt
- Örülök, hogy itthon vagy. - Ádámnak megenyhült az arca, azzal meg is ölelték egymást, és az tipikus férfias hátba veregetés sem maradhatott el természetesen.

Mosolyogva figyeltem a jelentet, majd oda dobtam valamit, hogy be kell mennem a házba, hátha van olyan megbeszélni valójuk, amiről én nem feltétlen kell tudjak. Ádám viszont nem tétovázott túl sokat, perceken belül ő is bejött.

- Hova szöknél, Báránykám? - ölelt át hátulról, és a nyakamba is csókolt.

- Gondoltam magatokra hagylak titeket kicsit. - fordultam vele szembe, ezzel a mozdulattal pedig át is karoltam a nyakánál. - Miért haragudtál rájuk?

- Te érted.

- Értem?

- Mhm. Amiért egyedül hagytak, és meg is lett a baj.

- De én mondtam nekik, hogy menjenek nyugodtan! - pártoltam ki őket azonnal.

- Ez nem így megy. - ingatta fejét lassan, aztán a nyakamba csókolt. Majd újra, és újra. Jólesően felsóhajtottam, kezem tartokjáról a hajába csúsztattam, aprót markolva rajta. Felmordult, és egy határozott mozdulattal felkapott, én pedig lábaim dereka köre fontam, miközben követelőző, forró és szenvedélyes csókokat váltottunk, ahogy a kanapé felé cipelt, majd az ölébe ültetett. Itt éreztem meg, mennyire is kíván, és belemosolyogtam a csókunkba. Válaszként fenekembe markolt, amitől felnyögtem. Ismét nyakam vette célba, eközben kicipzárazta pulcsim, és a földre hajította. Nagy kezeit vállamra tette, és a spagetti pántos felsőmet a melltartó pántommal együtt olyas féle gyengédséggel húzta le, hogy a testem minden egyes kis szegletét a hideg rázta ki, és a gyomrom is megremegett. Testem még közelebb nyomtam övéhez. Pillanatok kérdése volt, és a melltartóm a toppommal együtt a pulcsim sorsára jutott. Melleimet forró csókok érték, amitől légzésem szaporább, és szabálytalan lett. Kezeimmel megragadtam pólójának peremét, és csak annyira toltam el magamtól, hogy le tudjam venni azt. Tekintetem mégis (ha csak rövid ideig is) elidőzött szépen kidolgozott mellizmán, széles vállain, és kockás hasán. A látványtól még jobban kívántam őt, szinte már remegtem. Nem bírtam tovább, a nadrágját is kibontottam, kezem pedig a boxerébe süllyesztettem.
Fejét hátra hajtotta, szemét pedig lecsukta. Ezt kihasználva azonnal a nyakát kezdtem el csókolgatni. Ajaki résnyire nyitva voltak, állkapcsa mégis megfeszült, amikor  egy apró csókot leheltem arra is. Ismét lentebb vettem az irányt, a nyakára, mellkasára, és végül át az egész hasán, amiket csókokkal árasztottam el, míg már elé nem térdeltem, és valóban kényezteti tudtam. Felmordult, kezével pedig a hajamba markolt, másikkal átnyúlt a feje mögé, és a kanapé hátába kapaszkodott , így bicepsze kitüremkedett, és még nagyobb lett. Tetszett a látvány, hogy élvezi. Csak jobban beindított, így még jobban szerettem volna, ha élvezi.

Pár perccel később újra az ölébe ültetett. Tekintetünk összetalálkozott. Mogyoró barna szemei most teljes feketében pompáztak, és olyas fajta dominancia uralkodott bennük hogy egyszerre éreztem magam aprónak, de királynőnek is. Ha lehetséges még mohóbban csókolt, már-már levegőt is alig kaptunk, mert szó szerint elszívtuk a másiktól. Egy hirtelen, és kiszámíthatatlan mozdulattal fordított az álláson, és most én feküdtem a kanapén. Nem vesződött, lehúzza rólam a nadrágom, a fehérneműmmel együtt, eztán ő is letolta sajátját, és felém kerekedett. Hirtelen, és gyorsan éreztem meg őt, amitől kicsit talán hangosabb is voltam, mint azt akartam, de ő csak pimaszul elmosolyodott. Válaszként lentebb húztam magamhoz, és egy csók után ajakiba haraptam, amiből felserkent a vér, de ő nem szisszent fel, helyette olyan erőset lökött rajtam, amitől újra felnyögtem, így elengedtem fogaim szorításából alsó ajkát. Ezt kihasználva nyelvét a számba csúsztatta, hogy ne próbálkozzak újra az előzővel. Nyelvünk tökéletes szinkronban mozgott együtt, ahogy a testünk is, amik már szikrát szórtak. Csak mi voltunk a világon. Nem hallottunk, és nem láttunk senki és semmi mást. Nem voltak zavaró tényezők. Csak ő és én. Testünk, ahogy egymásnak feszülnek. A csók váltások, nyögések, morgások és lihegések hangja töltötték be az egész nappalit, de talán még az egész villát is. Hangosak voltunk, és abban a pillanatban nem érdekelt, hogy kint meghallják. Mert amikor rád tör a gyönyör, minden más jelentéktelenné válik.

Hevesen dobogó szívvel, zihálva és leizzadva néztünk a másikra, aztán egyszerűen csak könnyedén felnevettünk. Mindig ez volt, és nem tudtuk miért. Lehetett a szex igazán vad, vagy gyengéd is, a végén mindig a másikra nevettünk és egy hosszú csókot váltottunk. Ez volt az egyik kedvencem az együttlétekbe. Mindegy mennyire volt durva, akkor is éreztem utána, hogy fontos vagyok neki, és sosem éreztem magam kihasználva, mert ő mindig mindent tökéletesen csinált.

- Nagyon csöndben vagy. - szóltat fel hosszú percek múltán, ahogy hátamat cirogatta, miközben rajta feküdtem. Combom belseje, és csípőm még mindig zsibongott.

- Nem voltam neked az előbb elég hangos? - simogattam mellkasát.

- De. - nevetett fel egy puszit nyomva fejemre.
- Tökéletes voltál. - suttogta fülembe. El sem mondom mekkora vigyor ült ki a fejemre ezt hallva. - Viszont fel kéne öltözni, Ricsi át fog jönni. - sóhajtott.

- És mi itt enyelegtünk a kanapén? - ültem fel azonnal. - Basszus, és ha meglátott volna minket? - nyikkantam fel.

- Nyugi. - mosolygott féloldalasan, totál lazán.
- Kint is hallani lehet, ahogy a nevem kiabálod, nem jött volna be. - suttogta. Égett az arcom ettől a mondattól, és csak annyira futotta tőlem, hogy a mellkasára csaptam, de ő nevetve elkapta a csuklom, és visszatartott amikor fel akartam kelni. Ahogy tekinthetünk ismét találkozott, a levegő is megállt. Láttam a szemében az újból fellobbanó tüzet. Alsó ajkát megnyalta, és lassan beharapta azt. Csuklómról a keze a derekamra siklott, majd le a csípőmre, amit lassan megemelt, én pedig ráhajoltam. Akkor mehet a második menet.

Szerencsére Ricsi nem volt se szem, se fültanúja a két menetes kis együttlétünknek a kanapén, ami nagy szerencse, hisz nem egyedül érkezett. Ádámnak sok barátja van, és annyian jöttek át, hogy akaratlanul egy kisebb házibuli alakult itt ki.

Jól éreztem magam, mert most valóban volt ok az ünneplésre. Boldog voltam, hogy végre itthon van, ám az ünnepelt eltűnt. A konyhában találtam meg, ahol egy szekrényben kutakodott.

- Hát te? - léptem oda hozzá, miközben beleittam
Italomba.

- Gyógyszert keresek. - matatott tovább fel sem nézve.

- Már megint a fejed? - tettem le a poharam a pultra, és aggódóan kezdtem vizslatni.

- Ja... - sóhajtott fáradtan.

- Holnap elmegyünk orvoshoz.

- Mert fáj a fejem? - mosolygott rám a tablettával amit ajaki közt tartott, és pohár vízzel le is húzta az.

- Mert egyfolytában fáj a fejed. - helyesbítettem.

- Talán te jobb gyógyszer lennél nekem. - húzott közelebb magához.

- Hé - toltam el - Kinn zajlik a bulid - emlékeztettem

- De én inkább veled lennék. - csókolt meg

- Wow! - rontott be Ricsi is, amikor Ádám épp konyhapultra ültetett, így cuppanva váltunk el egymás ajkaitól. - Legalább mennének szobára. - dőlt neki a bútornak vigyorogva.

- Nem mennél ki?  - sóhajtott

- Ádám! - sipákoltam. Komolyan azt hitte, lesz itt valami a konyhában, úgy hogy több tucat ember van kinn?

Kiakadásomra a fiúk összenevettek, és Ricsi valóban kiment. Kitágult szemekkel néztem a röhögcsélő fiú után, aki komolyan azt hitte, folytatjuk itt az enyelgést.

- Visszatérve... - fordultam ismét Ádám felé, aki pimasz mosolyra húzta azokat a szép ajakit.
- Nem arra - tettem kezem mellkasára, a távolságtartás végett, a fiú meg csak unottan felsóhajtott. - Holnap elmegyünk egy dokihoz.

- Nem. - gördült le nyelvéről lazán

- Ádám!

- Semmi bajom. - csókolt meg mosolyogva, ezzel egy időben mögém nyúlt, ahol egy drága üveg pia bújkált, lecsavarta a tetejét, és bele ivott.

Nem tetszik ez nekem. Látom, hogy valami nincs rendben, az pedig az egészsége. Aggódom érte, de láthatóan ő le sem szarja, mindig csak rá fogja valamire, viszont ez nem normális.

~~~

Két hét telt el, a kapcsolatunk Ádámmal nem áll valami fényesen. Folyamatosan megy a vita, hogy menjünk el egy orvoshoz, tekintve, a fejfájása egyre csak rosszabbodik. Megvolt az első komolyabb vitánk is ajtócsapkodással, majd jött a békülős szex, amihez ő felettébb ért, így nyugalma volt tőlem a nap hátralevő részében az euforikus hatás miatt, amit okozott. Persze másnap kezdődött elölről. Tudom, hogy ő kicsoda, ahogyan azt is, megszokta a főnök szerepét és hogy nincs aki megmondhatná neki mit csináljon, de én nem félek tőle. Igenis addig fogom győzködni, amíg rá nem bólint. Ha neki nem fontos az egészsége, majd nekem az lesz!

Jelenleg épp egy helyről tartunk hazafelé, a levegőben vágni lehetett a feszültséget köztünk. Elgondolkodtam azon, mi van ha ez a kapcsolatunk rovására megy. Ha talán máshogy próbálnám megközelíteni a dolgot, vagy...

- Ádám! - kiabáltam kezem az övére kapva. Átsiklott a szembe lévő sávba, ezzel majdnem karambolt okozva egy másik autóval, aki eszeveszetten dudált. Az utolsó pillanatban kapta el a kormányt, így nem haltunk meg, mert a gázt is jobban nyomta, mint azt megengedett sebesség diktálta.

A pulzusom az egekben volt, remegett a kezem, ráadásul láttam, hogy ő is megijedt. Nem szóltam semmit, amíg le nem húzódott, és leállította a kocsit. Sóhajtva karjait a kormányra tette, azokra pedig a homlokát nyomta. Tudtam, ez is a fejfájásának volt betudható.

- Nem akarok veled veszekedni. - tettem kezem a hátára, ami magasan emelkedett, ahogy újabbat sóhajtott. - De ez így nem mehet tovább. Mi van, ha egyedül vagy, és nem szólok?

- Nem lett volna semmi. - motyogta.

- Ádám, majdnem meghaltunk! És nem csak mi! - emeltem meg a hangom. Eddig tartott a nyugodtság. - Nem értem, miért nem akarsz elmenni egy orvoshoz, és...

- Mert tudom, hogy baj van! - kiabált rám. Nem tudom mikor lett könnyes a szemem. - És semmi kedvem a rossz hírekhez! - ütött a kormányra. - Végre kezd egyenesbe jönni az életem minden terén! - karjain kidagadt pár ér az idegességtől. Szinte lángolt. - És nem akarom elbaszni. - dőlt hátra megtörve.

- Nem lesz semmi baj. Vagy ha van is, és időben észre vesszük... nem tudhatod.

- De, tudhatom. - nézett rám, hangja pedig ridegen csengett. Csak nyeltem egyet. Sosem láttam ilyennek.

- Kérlek! - tettem remegő kezeim karjára, könyörgő tekintettel üveges szemeimben. - Segíteni akarok! - ismét előre nézett, gondterhelten sóhajtott ahogyan sötét hajába túrt. Nem felelt, újra beindította a kocsit, majd nem épp szabályos módon megfordult a záró vonalon. Ezek szerint az orvoshoz tartunk.

Belépve kevés várakozás után sorra kerültünk. Ilyen az, ha ez embernek privát biztosítása van. Ádám elmondta az orvosnak a panaszokat, aki azonnal CT-t és vérvizsgálatot javasolt.
Imádkoztam, és reménykedtem benne, hogy nem lesz semmi baja, és hogy ezt az egészet valóban csak a stressz okozza, de rajta mást láttam.

Hazaérve mint akit fejbe vágtak dobta le hanyag módon a cipőjét és a kulcsát, azzal felslattyogott a lépcső, és hallottam ahogy felmegy a szobába.

Sóhajtva néztem fel utána, miközben levettem a pulcsim, és a cipőm eztán én is utána eredtem. Az ágyon feküdt a hátán, a redőny több mint félig leengedve, alkarját pedig a homlokán pihentette, másik kezével az ágyneműt piszkálgatta. Lassan lefeküdtem mellé, és az oldalamra fordulva figyeltem őt. Ahogy mogyoró barna szemei csak egy pontot figyelnek rezzenéstelenül. Ahogy alsó ajkaiba aprókat harap. Ahogy mellkasa egyenletesen emelkedik majd süllyed. A karját, amin kidagadtak az erek.

Nem szóltam semmit, mert tudtam hogy ő szeretne mondani valamit, csak még maga sem tudja.

- Büntetés. - szólalt fel hosszú másodpercek múltán. - Amiért túl sok rossz dolgot tettem.

- Még semmit sem tudnunk. Az orvos azt mondta holnap jönnek meg az eredmények. - próbáltam biztatni, lelket önteni belé, de nem szólt. - Idenézz! - ültem rá hasára, majd felé hajoltam, és kezeim arcára tettem. - Minden rendben lesz! Te, Farkas Ádám vagy a legerősebb férfi a világon. Az én szememben hős vagy! - ezt mondva éreztem a szívemben azt a szorító érzést, és annyira késztetett rá, hogy kimondjam, de féltem, és mintha a torkomra akadt volna a szó. 

- Elképesztő egy nő vagy, tudod? - csókolt meg.
- Hol a faszomba voltál eddig? - második csókja már sokkal szenvedélyesebb volt, keze is lentebb csúszott a fenekemre, és ahogyan belemarkolt felnyögtem egy aprót. Ezredmásodperc alatt fordított a pozíciónkon, kezeim fejem felé tette és le is szorította azokat. Tombolt bennem a vágy éreztem, ahogy bizsereg a testem, de ő csak nézett. Nem tudtam mire vélni ezt, vagy hogy mire vár. Úgy tűnt valamit mondani akart, de mintha csak elvetette volna inkább ezt az ötletét, aprót rázott a fején, és újra ajkaimnak esett.

Vajon ő is azt a bizonyos szót akarta kimondani? Vagy képzelődőm?

Nem lehet már olyan korán, mikor reggel megébredtem, és automatikusan balra nyúltam, de már csak hűlt helyét találtam. Komótosan felültem, egy ásítás közepette megborzoltam már így is kócos hajam, de mintha valami a szívembe mart volna. Odakaptam, majd értetlen tekintettel néztem magam elé, hogy mégis mi ez az érzés?

Úgy ahogy voltam fogat sem mosva, fel sem öltözve rendes ruhába, csak felkaptam a fehér szatén köntösöm, papucsom és hevesen kalapáló szívvel rohantam le, bár tudnám miért. Eztán mintha minden lassítva játszódott volna le. Ahogy megpillantottam a medence mellett Ádámot sápadt arccal. Ahogyan erőtlenül kinyomja a telefonját majd lassan leengedni kezét és kicsúszik belőle. Ahogy lehunyja szemeit, egyszerűen hátra engedni magát és a medencébe zuhan. Úgy éreztem ide gyökerezett a lábam, olyan nehéz volt megmozdítani őket, de mikor sikerült, a teraszajtóhoz rohantam, feltéptem azt és gondolkodás nélkül úgy ahogy voltam ugrottam be mellé, aki csak a hátán lebegett.

- Mi a baj?! Ádám! - ráztam meg, aki mintha csak akkor vette volna észre, hogy ott vagyok, nézett rám.

- Rákos vagyok. Agydaganat.