December 23. Mára semmi dolgom nem volt.  Megbeszéltük Luissal és Szandrával, hogy holnap este elmegyünk egy karácsonyi vásárra, aztán ha úgy alakul egy buliba is, mert a klub zavarva van az ünnepek alatt. Ezzel tekintetben ők a mai napot a családjaikkal töltötték, de mivel az nekem nincs, így én csak otthon ültem, főztem, és filmeztem.

- Mi? - ültem fel a kanapén, amikor megláttam, hogyan lett vége a sorozatomnak, és most várhatok egy évet rá, hogy megtudjam ebből mégis mi a szar lesz. - Öcsém! - dobtam el a távirányítót hanyagul a kanapén, ahogyan magamat is, de egyből felülte amikor meghallottam egy kocsit.

- Főnök, hát te? - hallottam meg Kígyót

- Főnök? - álltam fel olyan gyorsan, mint még soha. Meghallottam a hangját, és szinte feltépve az ajtót, azonnal kimentem. Itt volt! Tényleg itt volt! Ahogy tekintetünk találkozott, abbahagyta a beszédet Kígyóval, és rám mosolygott. Nem hittem a szememnek, annyira boldog voltam, hogy láthattam. Hevesen dobogó szívvel lerohantam a lépcsőn, majd a lépteimből futás lett, és egyenesen a nyakába ugrottam, lábaim pedig a dereka köre fontam. Csak érezni akartam őt, semmi többet.

- Ennyire hiányoztam, Báránykám? - fúrta nevetve arcát nyakamba, ami csiklandott, ahogy kifújta a levegőt.

- Nagyon. - vallottam be. - Hogy-hogy itthon vagy? - ugrottam le róla vigyorogva, és tuti, hogy a szemeim is jobban csillogtak, mint máskor bármikor.

- Mondjuk úgy, hogy te is hiányoztál nekem.
- mosolygott sejtelmesen. Azt hittem itt helyben esek össze. Mindenesetre próbáltam legalább normálisan levegőt venni.

- Miattam jöttél vissza? - képedtem el.

- Nem, Báránykám. Kígyó miatt - biccentett felé, aki kicsit arrébb telefonált és idiótán röhögcsélt.
- Mégis ki miatt? - nézett ismét rám.

- El sem hiszem. - vigyorogtam mint a tejbe tök, azzal be is sétáltunk a házba. - Éhes vagy? - fordultam felé. - Biztos az vagy. Csináltam kaját, egyél aztán aludnod kéne, biztos hosszú volt a repülő út és...

- Hé! - fordított magával szembe. Na most felejtettem el levegőt venni. - Lődd le kicsit magad. - nevetett. - Eszek, aztán megyünk veszünk egy fát. Megígértem neked.

- Emlékszel rá?

- Persze.

Miközben Ádám evett beszélgettünk, hogy milyen volt a nyaralás, bár annyira sok mindent nem tudott róla mesélni, hisz minden nap beszéltünk. De ez, hogy miattam ott hagyta a barátait és Ibizát, még most sem fér a fejembe. Ezek szerint igenis fontos vagyok neki!

Kocsiba szálltunk, és elmentünk karácsonyfa vadászatra. Annyira meghittnek indult ez az egész, hogy alig akartam elhinni.

- És ez?  - nézelődtünk a fák között.

- Túl kicsi. Ahhoz mit szólsz? - biccentett egyre, ami kicsit hátul állt legközépen. Az volt itt a legszebb, úgyhogy vittük is.

- Komolyan egy darab díszed sincs? - néztem rá miután betették a fát a kocsiba.

- Mondom,  hogy sosem vettem fát. - indította be a motort. Mentünk venni díszeket is.

Ahogy hazaértünk szólt is a fiuknak, hogy vigyék be a fát, akik tátott szájjal néztek, hogy Ádám vett egyet karácsonyra. Nem értem ezen mi olyan nagy dolog, de perceken keresztül le voltak sokkolva.  Mikor ez elmúlt nekik, végre bevitték és fel is állították. Így történt az, hogy négyen azaz Ádám, Kígyó Levi és én feldíszítettük a valaha volt legszebb karácsonyfát, ami bele is telt kicsit több, mint két órába. 

December 31.

Lassan húsz leszek, de ez volt életem eddigi legjobb karácsonya, amit Ádámmal és a többiekkel tölthettem. Igen, a karácsony a családról szól, és ha bár itt egyikünket sem köt vér össze, én még sosem éreztem magam ennyire itthon, családban, mint az idei december huszonnegyedikén 

- Na, akkor este kilenckor gyertek át Tamáshoz, ott megalapozunk aztán elmegyünk a legkirályabb buliba. - ecsetelte terveit izgatottan Lusi szilveszterre.

- Jól van. Akkor este!

- Csá! - intett mosolyogva. Becsuktam az ajtót, és leültem Ádám mellé a kanapéra.

- Jól vagy?

- Aha, csak nagyon fáj a fejem.

- Mitől?

- Nem tudom, nem szokott fájni semmim. Ezért is nem értem.

- Hozok neked gyógyszert. - indultam meg érte, és egy pohár víz társaságában szervíroztam neki vissza.

- Köszönöm. - vette be.

Este mind a ketten készülődni kezdtünk, és hálát adtam azért, amiért anno hallgattam Luisra, és elhoztam ezt a flitteres pezsgő színű ruhát, ami testre simuló volt, és a háta teljesen kivágott. Cipőnek egy egyszerű fehér magassarkút választottam, mert a ruha magában is elég hangsúlyos volt. A hajam kivasaltam, a sminkem meg a ruhámhoz igazítva füstös lett, egy kis halvány arany színnel benne, de még így sem mondanám valami kihívónak.

- Mehetünk, Báránykám? - jött be szobámba, ahol a tükör előtt álltam, ő pedig épp az óráját vette fel, de mikor megpillantott, megállt a mozdulatában, és kétszer is végig mért. - Ejha!- mosolyogott el kissé meglepetten, ahogy hátra is hőkölt, zsebre tette kézzel - Gyönyörű vagy. - nézett szemembe.

- Köszönöm. - pirultam el. - Te is jól nézel ki. - jegyeztem meg, bár ez nem újdonság.

Lenn még felkaptam a fehér szövet kabátom, így teljesen késznek nyilvánítva magam. Ádám épp az ajtót zárta be kintről, én meg a telefonom nyomkodva megírtam Szandrának, hogy mi most indulunk. Épp hogy elküldtem az üzenetet, és az utolsó előtti lépcsőfokra léptem, kicsúszott a lábam, és a földre estem.

- Picsába! - szorítottam össze a szemem

- Jól vagy?  - szalad le

- Nem tudom, nagyon fáj a bokám. - hajoltam az említett területhez, ami nem festett valami jól.

- Mutasd. - vetett rá ő is egy pillantást. - Nem vagyok orvos, de szerintem elszakadt a bokaszalagod. - nézett rám.

- Kérlek, ne ma!

- Fel tudsz állni?

- Persze. - fogadtam el a segítségét, viszont azt esélytelennek láttam, hogy a jobb lábamra álljak. Ahogy megpróbáltam egyből éles fájdalom nyílalt belé. Se szó se beszéd, egyszerűen a karjába kapott, és a kocsi felé cipelt.  - Mit csinálsz? - karoltam át a nyakát automatikusan.

- Megyünk a kórházba. - nyitotta ki az ajtót, azzal be is tett az ülése. Amíg megkerülte a kocsit és beszállt, hátra hajtottam a fejem, és képzeletben mélyen elsüllyedtem, mennyire kínos is ez. Pont ma este!? Sikeresen elbasztam a szilveszterünket. Főleg az övét..

- Ne! - szóltam rá, mikor ki akart venni. - Be tudok menni, nem akarom hogy mindenki minket nézzen. - sziszegtem a kórház előtt, ő meg csak hagyta hogy kiszálljak, de az arcán ott lapult az a pimasz mosolya, amolyan "aha, be tudsz menni..." stillben. Úgy öt másodperc alatt tudtam tenni két lépést.

- Báránykám, amíg te bebicegsz, új év lesz. - azzal fogott, és ismét karjaiba kapott. Na jó, annyira mégsem rossz azért. - Elnézést! - szólt oda egy asszisztens nőnek, miután engem letett maga mellè, és megkapaszkodtam a karjàban. - Kenè egy orvos most, hogy megrödgenezzék a bokáját.

- Sajnálom, uram, de várniuk kell.

- Azt hiszem nem értük egymást tisztán. - vette elő a tárcáját. - Nekem most kell orvos, nem később. - vett ki pár húszast, amit feltűnés mentesen oda is nyújtott neki. Az asszinszensnő körül nézett, majd a melltartójába dugta.

- Máris kerítek egyet. - biccentett.

- Ezt mért csináltad? Tudtam volna várni. - hajoltam oda hozzá.

- Ja, várhattunk volna reggelig, ha rajtuk múlik. Nekem nem kell bemutatni a magyaregészségügyet. - nevetett fel amolyan "ismerem már kívűlről" stílusban, zsebre tett kézzel.
A következő pillanatban újból megjelent az asszisztensnő, aki intett, hogy kövessük, majd egy szobába tessékelt minket.

- A doktor úr azonnal itt lesz.
Én ültem az ágyra, ő meg nézelődött a szobában.

- Sajnálom!

- Mit? - fordult meg, mert eddig háttal állt nekem.

- Hogy elrontottam a szilvesztered. Most Ibiza helyet itt vagy velem - hajtottam le fejem bűntudattal.

- Báránykám. - lépett felèm. - Miattad jöttem haza, leszarom a szilvesztert.

- Akkor is. Nem így terveztem. - biggyesztettem le a szám, az ajtó pedig nyílt. Egy ötven év körüli férfi lépett be rajta, fekete hajjal, ami két oldalán már ősz volt

- Jó estét! - üdvözölt minket. - Mi történt? - nézett rám, egyből el is kezdve a vizsgálatot.

- Megcsúsztam a lépcsőn, és elestem. - vázoltam fel, míg a bokám nézegette.

- Ilyen magas cipőben nem is csodálom. - nézett rá, én meg Ádámra, aki csak féloldalasan mosolygott összefont karral. Most azt hiszi a cipő miatt estem el, mert nem tudok benne járni, pedig a lépcső volt lefagyva. Kínos...
- A jó hír az, hogy nincs eltörve, viszont az a gyanúm, hogy a szalag el van szakadva, épp ezért csinálunk egy gyors filmet, hogy megnézzük. - javasolta.

A doki, és Ádám gyanúja beigazolódott, szóval most jó pár hétig egy sínt kell viselnem. Kaptam rá egy kenőcsöt, illetve fájdalom csillapítót, de a szilveszternek még mindig lőttek számomra.

- Engem tegyél ki otthon, és menj el a többiekkel a buliba. - kezdtem bele, ő meg csak dermedten figyelt engem.

- Te hallod is amiket beszélsz? Hogy hagynálak egyedül? - indította be a kocsit.

- De új év van! - noszogattam.

- És? - vont vállat. - A lényeg, hogy nem lett nagyobb bajod.

- Jó, akkor mit akarsz ma éjjel csinalni? - csaptam a combomra

- Rendelünk kaját, bebaszunk, nézünk egy filmet és alszunk. - sorolta, amire muszáj voltam felnevetni.

- Annyira rendes vagy velem. - hajtottam hátra fejem a támlán, miközben őt néztem, talán túl szerelmesen is...

Otthon a kocsiból kiszállva, messziről már lehetett a basszust hallani, amik a házakból szűrődtek ki. Az utcákon pár srác petárdázott, nevettek és énekeltek.
Az udvart teljesen belepte a hó, így a kinti világítás még nagyobb kontrasztot kapott. Csodaszép volt. A hó is esett. Minden adott volt egy jó szilveszterhez, de persze, hogy nekem ez sem jön össze. Bocsánat, nekünk, mert az ő estélyét is szépen taccsra vágtam. Megvagyok én átkozva, de komolyan!

- Mit ennél, Báránykám? - tett le a kanapéra, majd telefonját elő kapva ő is ledobta magát mellèm, másik kezével pedig ingje felső gombjait engedte ki.

- Mindegy. - durciztam

- Oké, fejezd be. - nézett rám. - Nem a te hibád, ne érezd magad rosszul, amiért nem tudtunk elmenni. Már mondtam. Miattad jöttem haza. - nyomatékosította, ahogy mélyen a szemembe nézett. - Most pedig mond el, mit ennél. - tért vissza a telefonjához.

- Mexikóit - motyogtam.

Amíg a kaja megjött, felmentem és átvettem valami kényelmesebb ruhát, mert nem láttam értelmét tovább kicsípve feszengeni. Igazán csinos lettem így a második szettemben újév alkalmából, ami egy rózsaszín melegítő nadrág volt és egy fehér pulcsi.

Vacsora után felmentünk a szobájába, és bekapcsoltunk egy sorozatot. Csak figyeltem őt, ahogy fekszik és nézi velem a tévét, ahelyett, hogy most bulizna, mint minden normális ember. Elmosolyodtam, de észrevette, hogy figyelem.

- Mi az? - kérdésére megráztam a fejem, aztán valami oknál fogva egyszerűen megragadtam bal karját, felemeltem és a mellkasára feküdtem, bal lábam (ami nem fájt) pedig felhúztam rá. Olyan volt mintha "haza" értem volna. Mintha megtaláltam volna azt a helyet, ahol eshet eső, fújhat szél, tombolhatnak a legnagyobb viharok, itt sosem fogok megázni, mert biztonságban vagyok.

Kezét lassan a hátamra tette, és simogatni kezdett. Azonnal lehunytam a szemem, mert minden kis pillanatot teljesen át akartam élni. Így feküdtünk pár percig szótlanul, míg nem felnéztem rá, de mintha valami pofán csapott volna. Annyira jó képű. Annyira figyelmes. Annyira kedves. Annyira jól érzem magam vele. És nem utolsó sorban, annyira meg akarom csókolni!

Kezem mellkasáról az arcára csúsztattam a szemkontaktus megszakítás nélkül, és lassan hajolni kezdtem felé, amíg ajkaink össze nem értek, és csokban forrtak össze. Újra átéltem azt, amit aznap, mikor először tettük. Ugyan olyan varázslatos volt, mint akkor, annyi kis csavarral, hogy kezdett behevülni. Csókja követelőző volt, mintha nem tudott volna betelni vele. Kezét a hátamról a fenekemre csúsztatta, amibe belemarkolt, de ekkor elhúzódott.

- Basszus. - szégyellte el magàt. - Sajnálom.. - kezdett szavatkozni.

- Én nem. - szuggeráltam ajakit, és újra nekik estem, közben oda nyúlt a távirányítóhoz, és kikapcsolta a tévét, így csak az éjszaka fényei szűrődtek be a szobába.

Csókjai olyanok voltak, mint a méz, érintése mint a selyem. Magával ragadott. Ahol csak bőröm fedetlen volt csókokkal hamvazta el. A nyakam, a vállam, na meg  a mellkasom. Időközben még több területhez hozzá fért, ahogy gyengéd mégis határozott mozdulatokkal vett le rólam mindegy egyes ruhadarabot. Már csak a piros csipke tanga maradt rajtam, és rajta is csak egy fekete boxer volt. Remegtek az ajkaim, ahogy csókjai a nyakamról lentebb kezdtek vándorolni, át a mellemen, végig a hasamon, végül a combom belsejénél járt, amikor egy laza mozdulattal ujjait a csipképbe akasztotta, és lehúzta azt rólam. Itt már nem csak a szám, de ez egész testem remegett, bizsegtem, és a pillangóim is szép kis halált haltak a sok csapkodástól. Ahogy csókjai a tiltott területre vándoroltak, felnyögtem, hátam megfeszült, fejem pedig hátra hajtottam. Éreztem, ahogy elmosolyodik, és utána tovább falt. A hajában kapaszkodtam meg, másik kezemmel pedig a lepedőt markolásztam, mintha csak az életem múlna rajta. Elbódított, sosem éreztem még ehhez hasonlót, minden egyes kis pihe felállt a testemen.

Mikor felállt, megtörölte ajkait, levette magáról az utolsó darabot is, ami még valamennyire fedte testét, én pedig képtelen voltam nem oda nézni. Perverz gondolat, de csak azt akartam, hogy végre az enyém legyen, és érezhessem. Ziháltam, amikor felém kerekedett, és megtámasztotta könyökét fejem mellett.

- Ha bármin olyat teszek, ami nem tetszik, csak rám szólsz. - nézett mélyen a szemembe amolyan "igen is merj szólni!" Stílusban. Bólintottam, ő pedig megcsókolt és lassan megéreztem magamban. Felsóhajtottam, a mellkasom is megemelkedett. A testemnek jó érzés volt, de az elmémnek már nem annyira. Próbáltam tényleg átérezni őt, azzal hogy megkapaszkodom a vállába/hátába, vagy hogy az illatára koncentrálok, mert senki mást nem ismerek, akinek ilyen jó illata lenne, de sajnos egyik sem vàllt be igazán.

- Báránykám. - állt meg, mire arcom a vállába fúrtam. - Nézz rám. - súgta a fülembe, hát így is tettem. - Abba hagyjuk? - emelte meg szemöldökét, és tudtam, ha igennel illettem volna, sem haragudna rám.

- Nem, csak.. - sóhajtottam feszülten.

- Én nem ő vagyok. Azt szeretném, ha neked is jó lenne. - puszilta meg orrom hegyét, mire aprót felnevettem, és ő is elmosolyodott.

- Tudom. - nyeltem egyet. - Igyekszem koncentrálni, és...

- Pont ez a baj. Ne tedd. - csókolt egyet a nyakamba. - Engedd el magad, és megígérem, olyan lesz, amit álmodban sem hittél volna. - a lábam is megremegett.

- Rendben. Bízom benned. - mondatomra meglepődöttség ült ki az arcára.

- Mondd újra! - kérte, mintha rosszul hallotta volna.

- Bízom benned. - simogattam meg borostás arcát. Megkönnyebbülten felnevetett, majd egy csókban részesített.  Ismét mozogni kezdett, de ezúttal nem engedte, hogy máshová nézzek. A tekintete szinte követelte, de ha akartam sem tudtam volna szabadulni. Úgy éreztem csak ő létezik az egész világon. Annyira szép volt, annyira kívántam őt, és annyira magukkal ragadtak ezek a gondolatok, hogy teljesen megfeledkeztem magamról és minden másról rajta kívül. Csak ő számított. Ahogy a forró bőre az enyémhez ért, és szinte szikrákat szórnak. Ahogy a teste teljesen az enyémnek feszült. Ahogy a fülembe súgott, vagy épp morgott, én pedig a nevét ismételgettem. A szenvedélyes csókjai, és ahogy néha az ajkamba harap, amik már tuti vörösek lehettek. Idővel csak azt éreztem, a szívem kezd nagyon hevesen verni, bizsergek, a légzésem szaporább, a lábaim fentebb húztam, erősebben kezdtem őt szorítani, és a nyögéseim száma is sokkal több, és hangosabb lett, míg nem elért az orgazmus, és pont ahogyan kitört belőlem, tűzijátékot hallottam meg, ami tökéletes hasonlat arra, amit a testemben éreztem. Eszméletlen volt.
Szemem akaratom ellenére is most lehunytam, mégis érzékeltem, ahogyan a különböző színű fények bevilágítnak a szobába, és játszanak testünkön. Ádámot kicsivel később érte el a gyönyör, de a tűzijáték még most sem maradt abba, ahogyan pár ember ujjongása sem, akik az utcában haladtak el, és fújták azokat a tipikus tölcsér alakú, színes papírtrombitákat, amiknek eltéveszthetetlen, tompa hangjuk van. Hagyott egy pár másodpercet magának, hogy normalizálja szívverését és légzését, majd rám nézett és pimaszul elmosolyodott

- Boldog új évet, Báránykám. - nem bírtam ki, muszáj voltam felnevetni, még az arcom is eltakartam egy pillanatra, de mikor hallottam, hogy ő is nevet, ránéztem.

- Boldog új évet, Maffia. - csókoltam meg ráérősen.

- Csak hogy tudd. - feküdt le mellém, és magához húzott. - Ez volt életem legjobb szilvesztere. - súgta a fülembe, zavaromban pedig mellkasába fúrtam az arcom.

- Biztosan... - dünnyögtem.

- Komolyan beszélek - kezdett el simogatni.
- Többet ért, mint akármilyen buli. - bámulta a plafont, ahogy a karomat cirógatta.

- Nekem is. - szólaltam halkan, hatalmas vigyorral a képemen.

- Jól vagy? - döntötte arcát fejemhez.

- Sosem voltam jobban. - simogattam mellkasát, és egy puszit is adtam rá.

- Mától fogva megváltozik az életed, itt és most megfogadom, hogy mindenért kárpótolni foglak, amit eddig veled tettek. Amit kérsz, megteszem. Amit csak akarsz, megveszem. Mindent megadok neked. - puszilt meg. - Csak egy dolgot kérek. Ne hazudj nekem.

- Nem fogok! - néztem fel rá.

Részlet a 17. részből:

- Ádám...- néztem rá remegő hangon

- Báránykám. - jött felém sebes léptekkel, arcom kezei közé fogta. - Nem lesz semmi baj!

- Mi folyik itt? - lábadt könnybe a szemem, a rendőrök pedig már a kertben voltak. - El fognak vinni?!

- El. - bólintott.