- Mateo, maradj már nyugton! Mi bajod van? - kérdezte tőle fáradtan Kígyó, mert még mindig sírt.

- Talán éhes? - kérdezte Ádám úgy, mintha ez egyértelmű lenne.

- De az anyja nem tett neki semmi kaját. - kutakodott a táskába. - Annyira sietett az is. - mormolta az orra alatt.

- Mert gondolom már ehet rendes ételt is. Menj a konyhába, és csinálj neki valamit. - erre kígyó olyan segélykérően és tehetetlenül kapkodta a tekintetét, hogy Ádám sóhajtva felállt, felkapta Mateot és a konyhába ment vele.

- Kígyó. - csúsztam mellé közelebb. - Mond el kérlek mi folyik itt!

- Én sem értem, Linda. Nehéz egy gyerekkel. - csóválta a fejét úgy, mint akinek tízre kéne vigyáznia.

- Nem az. - legyintettem. - Ádámmal. Mit titkoltok ennyire?

- Semmit. - vágta rá.

- Kígyó, kérlek!

- Figyi, annyit mondok neked, hogy a főnöknek volt egy nagyon nehéz pont az életében, amiről nem akar beszélni, mert el akarja felejteni,
de őszintét, szerintem sosem fogja. Többet nem mondhatok, mert a végén még meg fog érte murdelni. Ha van elèg kurázsi benned, kérdezz rá, de én nem bolygatnám az alvó oroszlánt. - húzta a száját.

Semmit sem értettem. Úgy voltam vele, hogy kiderítem kerüljön amibe kerül, de mikor bementem a konyhába, olyat láttam, ami egyszerre melengette meg a szívem, és facsarta ki.

Mateo a pulton ült és evett, Ádám meg csak mosolyogva figyelte, de szomorú is volt. Mindent elvetettem, ami a fejemben volt. Láttam a szemében valamit, és nem akartam az lenni, aki ezt jobban elő hozza belőle.

- Jól bánsz a gyerekekkel. - szóltam fel, ő pedig kizökkenve gondolataiból egyből rám nézett.

- Szeretem őket. Jó fejek. - nézett vissza Mateora mosolyogva.

- Szeretnél majd sajátot? - könyököltem rá a pultra.

- Persze, de még nem most. Még agilisnak érzem magam  hozzá.

- Te? - furcsáltam, tekintve hogy milliomos, vagy akár milliárdos is.

- Mármint. - nevetett kissé zavartan. - Gondolom nem kell elmondanom, miből van a pénz. Most épp azon vagyok, hogy igyekezzek minél több mindent tisztára mosni, hogy ha úgy van, ne nagyon találjanak rajtam fogást. Legalábbis ne mindenen. - magyarázta, miközben megtörölte Mateo kezét, aki végzett az evéssel. - De majd pár év múlva azért szeretném, ha egy kis seggfej itt rohangálna. - mosolyogott elmerengve - De nem most.  - tért vissza a valóságba, azzal felkapta a karjába, és ismét kiment vele. Itt jöttem rá, Ádám sokkal többet rejt magában, mint az ő mutatja.

Késő délután volt már, amikor a kanapén ültem, és olvastam, de egy kis zavargásra lettem kintről figyelmes. Összecsuktam a könyvem és átnéztem a vállam fölött, egyenesen a kertre. Úgy látszik megjött Mateo anyukája, mert Kígyó rohant ki vele amolyan "vidd innen, csak vidd már, majdnem meghaltam!" stílusban, amire fel is nevettem magamban. Nem hallottam semmit, de láttam, ahogyan váltanak pár szót egymás közt, ekkor fedeztem fel mèg egy alakot, aki eddig a kocsiban ült, aztán Kígyóhoz rohant, majd hevesen magyarázni kezdett. Egy kissrác volt, nem lehetett több tizenháromnál. Kígyó csak lazán mosolygott és bólogatott, ekkor a kölyköt mintha puskából lőtték volna ki, rohant be a házba.

- Hello, Karcsi vagyok! - intett nekem, ahogyan zihált. - A főnököt keresem, nem láttad?

- A fő...- ekkor esett le, hogy Ádámról beszél, akinek fel is csendült a hangja. A lépcsőn tartott épp lefelé telefonját a füléhez tartva. Karcsi megbabonázva nézett felé, és tátott szájjal, lassú léptekkel ment a lépcső elé, így a "főnök" ha akart se tudott volna tovább menni, szóval egy "később visszahívlak" után kinyomta a telefont és így szólt:

- Tudok neked segíteni? - döntötte oldalra fejét össze húzott szemmel.

- Te vagy El Patron! - nézett végig rajta csodálkozóan.

- Hogy ki? - pislogott kettőt.

- El Patron, a nagy drog báró! - hadonászott.

- Össze keversz valakivel. Az a csávó lassan harminc éve halott. - utalt Pablo Escobárra, hisz ez az ő beceneve volt, legalábbis egy a sok közül.

- Ádám vagy, nem?

- Ez már stimmel. - nézett le a nála kb fele akkora fiúra

- Akkor te vagy az! Kígyó legendákat mesélt rólad! - lelkesedett tovább.

- Valóban? - hallgatta érdeklődéssel. - Miket? - fonta össze maga előtt karjait.

- Hát a sok pénzről, meg a kokainról. - súgta oda az utolsó szót, mire Ádám felnevetett. - Hogy mekkora hatalmad van, és hogy mindenki fél tőletek!

- Hazudott. Életemben nem láttam még kokaint, és neked se kéne tudod egyáltalán mi is az.

- Pedig én tudom! Egy nap én is Maffiózó leszek!

- Majd hívj fel, ha sikerül. - mosolyogott rá, és figyelte ahogyan kiszalad, miközben egyfolytában Kígyót nézte, míg rá nem pillantott, ő pedig a leghűvösebben intett neki, hogy azonnal jöjjön be. Kígyó nyakát behúzta meg is indult. Tudtam, hogy baj lesz.

- Mit fogsz csinálni? - ültem fel a térdemre a kanapén, de rám sem hederített. Mintha itt sem lettem volna. 

- Igen, főnök? - állt meg előtte Kígyó a padlót nézve.

- Mi az első szabály?

- Nem beszélünk senkinek. - motyogta.

- És te mit csináltál? - kérdezte már félelmetesen nyugodtan.

- De főnök, ő még csak egy gyerek!

- És te rólam mesélsz neki sztorikat, meg a kokainról? Teljesen hülye vagy? - emelte fel a hangját, amire össze is rezzentem, és csak meghúztam magam a kanapén.

- Sajnálom!

- Én is. - kapta elő pisztolyát, célzott, és lőtt.

Ekkor tudatosult úgy isten igazából bennem, hogy kinek is a házában élek. Ő tényleg egy drogbáró, aki ha kell, hideg vérrel öl, ezzel megvédve, ami az övé.