A limuzinban Ethan Amy mellett ült, és folyton tapogatni próbálta, lehetőleg úgy, hogy a lány öccse ne vegye észre. Amy azonban igyekezett olyan hangsúlyosan elhajolni előle és eltolni magától a kezét, hogy a testvére felfigyeljen rá. Velük szemben Dan mérges pillantásokat vetett rájuk. Amy kiolvasta a tekintetéből, hogy legszívesebben kihajítaná Ethant az ablakon.

– Befejeznétek? Ez gusztustalan.

Amy megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor Ethan vigyort vetett Danre és hátradőlt.

– Bocs, de irtó dögös a tesód.

Amy felnyögött, és a sötétített ablaknak döntötte a homlokát. Látta, hogy Dan felvonja a szemöldökét.

– Fura az ízlésed.

A lány hálás mosolyt küldött az öccse felé, hogy elvonja Ethan figyelmét.

– Miről beszélsz, Dan? – hökkent meg Ethan. – A nővéred kész bombázó!

– Ööö – rázta a fejét Dan –, szerintem a katonai repülőgépek sokkal jobban néznek ki Amynél.

Ethan láthatóan nem értette a szóviccet, Amy viszont remekül szórakozott rajta. Megpaskolta Ethan combját.

– Engedd el, Dannek béna a humora.

Az öccse felhúzta az orrát.

– Akkor lenne béna a humorom, ha tényleg bombázó lennél – vágott vissza.

– Féltékeny vagy!

– Ugyan mire? Én a női adottságokat nézni szeretem, nem magamon hordani – tiltakozott Dan.

– Na, ugye, hogy vannak női adottságai! – szólt közbe Ethan. Amy erőltetten rámosolygott, Dan pedig gonoszan felnevetett.

– Még jó, hogy vannak – például mindig okoskodik, mindenbe belekotnyeleskedik, azt hiszi, mindent tud...

– Csak nem tudod elviselni, hogy okosabb vagyok nálad – értelmezte Amy. Dan hiába volt húszéves, gyerekesen kiöltötte rá a nyelvét. Mielőtt szóban is visszavághatott volna, a limuzin hirtelen lefékezett. Ethan kihasználta a váratlan pillanatot, kezei gyorsan lecsaptak a lehetőségre. Amy pedig az ő kezére csapott le a kistáskájával.

– Bocs, szívem – szabadkozott, amikor párja fintorogva rázta a kezét.

– Semmi baj – mondta Ethan, és gyors csókot nyomott Amy szájára.

– Anyám – nyögte Dan, és gyorsan kimászott a kocsiból.

– Nem akarsz még kicsit maradni? – kérdezte Ethan a lány nyakába morogva.

– Így is elkéstünk! – pillantott csupasz csuklójára Amy, és hátradőlt az ajtónak, kezével az ajtónyitó kallantyút kereste. Ethan ezt biztatásnak vette, és fölémászott.

Amy hálás volt öccsének, amiért az szinte feltépte az ajtót. Meg azért is, amiért elkapta, nehogy kiessen.

– Ezt nem hagynátok későbbre?

– De, de – motyogta Amy zavartan, és aggódva pillantott Danre, aki rögtön megértette, mit akar kérdezni. A fejét rázta.

Nincs itt Ian, üzente telepatikusan. Amy fellélegzett.

Kikászálódtak a dünnyögő Ethannel a kocsiból, és ámulva nézték a villát. Vidéken lehettek, ugyanis a csillagokon és a villa világításán kívül más fényforrást nem láttak a környéken. Egy hatalmas, modern kiskastély magasodott előttük, üvegfalakkal és szoborkerttel. Csodás volt.

– Amy – fordult a lányhoz Ethan.

– Hmm? – Amy szájtátva meredt a Kabrák otthonára. Más kocsit nem látott a parkolóban, amitől még jobban összezsugorodott a gyomra. Azt hitte, mindenki itt lesz – Jonah, Oh bácsi, tényleg mindenki. Egy kis nosztalgikus kulcsvadász összejövetel. Lehet, hogy csak késnek, nyugtatta magát.

Nem tudta eldönteni, hogy milyennek szeretné ezt a találkozót: szűkkörűnek, vagy inkább kissé gyilkosságra-hajlamos-emberektől zsúfolt partinak.

– Drágám, szóval otthon, vagyis a hotelben nem mentem el indulás előtt mosdóba, és elég régóta jövünk...Nem tudod, hol lehet a mellékhelyiség? – kérdezte Ethan, lábait összeszorítva. Amy nagy levegőt vett. Dan az orrnyergét masszírozta és valamit motyogott az orra alatt, amit Amy nem akart hallani.

– Ööö... – A kiszálló limuzin sofőrhöz fordult. – Elnézést, uram, maga csak a sofőr, vagy itt is dolgozik?

– Utóbbi, kisasszony – biccentett felé udvariasan a sofőr. Bajszot viselt, franciaakcentussal beszélt.

– Ha megkérhetem, elkísérné az urat a mellékhelyiségbe? – mutatott Ethanra, aki aggódva nézett körbe.

A sofőr összeszorította a száját, Ethan Amy mellé lépett.

– Nem bírhja ki az úr? A Kabhrák még nincsenek kész azzal, amit tehrveztek. Szehrették volna egyszehrre beinvitálni a vendégeket.

Ethan a fejét rázta, aztán megvonta a vállát.

– Ha nem akarnak beengedni, elvégzem a dógomat itt valamelyik bokor tövében... Amy eljöhetne megmutatni, szerinte melyik lenne erre alkalmas.

– Na ez már tényleg sok! – csattant fel Dan, keze ökölbe szorult. Amy látta rajta, hogy mindjárt behúz egyet Ethannek. Az igazat megvallva ő is szívesen behúzott volna egyet neki. Sóhajtott. Mikor távolodott el ennyire a párjától? Hiszen egészen eddig még tök jól megvoltak... Még egyet sóhajtott, és kénytelen-kelletlen beismerte magának, hogy valószínűleg az a nyomorult Ian Kabra lehet a hibás.

Dan közben a mutatóujjával mutogatva osztotta ki a többieket:

– Maga, bajszos pasas kísérje el innen ezt a félnótást, nehogy összevizelje itt magát a nője és a nője öccse előtt. Nem érdekelnek a Kabrák, és valószínűleg őket sem érdekli ez a szerencsétlen! – Ethanhez fordult. – Te pedig, ha még egyszer ilyen undorító dolgot akarsz a nővéremtől, nem éled meg a következő órát! Na, nyomás! – tapsolt kettőt, mire három döbbent arccal találta szembe magát.

– Amy – szólalt meg Ethan. – Hallottad, hogy beszélt rólam a tesód?

– Dan! – szólt rá álmérgesen Amy, és próbálta nem elnevetni magát. Hiába, neki van a legzseniálisabb testvére a világon.

A bajszos sofőr szeme tikkelni kezdett.

– Kérem, kísérje el, hadd könnyítsen magán – kérte szépen őt Amy, mire az nagy nehezen bólintott.

– De ha bajom lesz belőle...

– Majd mi kidumáljuk a problémából – legyintett sürgetőn Dan, és Amyre pillantott. A lány kiolvasta belőle, hogy alig várja, hogy kettesben maradjanak.

A sofőr és a furán járó Ethan elment, Dan pedig gyorsan megragadta Amy karját.

– Egy: azonnal dobd ki ezt a kéjenc pasit. Ez már tényleg több a soknál!

– Csak a ruha... – próbált erőtlenül tiltakozni Amy, de tudta, hogy igaza van az öccsének.

– Azért nehogy azt hidd, hogy ennyire jól nézel ki benne – mondta szigorúan Dan. – Ez szimpla kreténség. Na, kettő: nincs itt rajtunk kívül semmi más. Bajt érzek a levegőben. Te nem?

Amy nem akarta bevallani, mit érez. Dan idegesen megrázta a vállát, és lehajolt, hogy a szemük egyvonalban legyen.

– Amy, Ian meg akart ölni. Téged is, engem is, nem egyszer. Tudom, hogy csodásan néz ki, félisten, meg minden, de...

– Dan, tudok vigyázni magamra.

– A nők megbolondulnak, ha jó pasit látnak!

– Ez fordítva is igaz!

Dan habozott, aztán kibökte:

– Jó, igen, de...

Amy megfogta öccse karját.

– Dan, értékelem, hogy vigyázni akarsz rám. Tényleg, eszméletlenül jól esik. De...az elmúlt években nem láblógatással töltöttük az időt, megedződtünk. Nem lesz semmi baj. És különben is, Nellie-ék tudják, hogy mi van. Ha eltűnnénk, rögtön tudni fogják, mit kell tenniük.

– Ez meg a harmadik dolog – bólintott Dan. – Nellie határozottan ellenezte ez az egészet.

– De csak mert utálja a Kabrákat. Nem emlékszel? Megmondta, hogyha kapna is meghívót, akkor sem jönne el.

– Mi is utáljuk a Kabrákat – emlékeztette Dan. Amy csúnyán nézett rá.

– Simán változhattak tíz év alatt! – vágott vissza. – Egyébként meg nem úgy rémlik, hogy te nagyon tiltakoztál volna az összejövetel ellen.

– De csak mert Jonah jó fej – védekezett Dan felemelt kezekkel.

– Aha – hagyta rá Amy. Sejtette, Dan miért nem akart otthon maradni, és direkt úgy nézett, hogy az öccse ezt levegye.

– Amy, ez hülyeség...

Látta a lány képét Dan tárcájában. Natalie divattervező lett, modelkedett is, és nem egy magazin helyezte a középpontjába a szépségtippjeit és ruhaterveit. Interjúkat csináltak vele. A legtöbb divatmagazin címlapján szerepelt már. Amy pedig egy idő után felfigyelt rá, hogy Dan a legtöbb ilyen újságot megveszi.

– Emilynek lesz – mentegetőzött olyankor rögtön. Persze mindig más lánynévvel. De azért egyszer-kétszer takarítás közben felfedezett a csinos Natalie-ről kivágott képeket itt-ott a fiú szobájában.

– Persze, tudom – bólogatott Amy, majd megfogta a testvére kezét. – Nem lesz semmi baj, rendben? Nem iszunk a borból, és csak abból eszünk, amiből ők is.

Lábujjhegyre ágaskodott és megpuszilta Dan arcát.

– Szúrós vagy – dünnyögte, és megölelte.

– Nem éreztem úgy, hogy meg kéne borotválkoznom a Kabrák tiszteletére.

Amy felnevetett. Az esti levegő hűvös volt, fázott a háta, amit ugye nem védett ruha Natalie estélyije miatt. Danhez bújva nem didergett annyira, a fiú simogatva melengette a hátát.

– Miss és Mr. Cahill? – hallottak egy hangot. – Önök azok?

– Nem, sajnos ők megfagytak. Már csak a jégszobrokat találhatja itt – kiabálta rögtön Dan. Amy kuncogott, és kilesett öcsse válla fölött. Egy fiatal férfi közeledett feléjük, inasruhát viselt.

– Mr. és Miss Kabra készen áll a fogadásra – hajolt meg, amikor odaért hozzájuk.

– Ennek nagyon örülünk – mondta flegmán Dan.

– Ne légy bunkó – fedte meg a testvérét Amy.

Dan nem válaszolt.

/*/

Az inas fehér kavicsokkal felszórt úton vezette őket egy hátsóbejárathoz. A bokrok és sövények mintára vágva, másfél méterenként kis kerti lámpás. Szökőkutak, kistavak, pavilonok mindenfelé. Előttük ott magasodott a fehér, szögletes villa. Üvegablakai előtt széles terasz, díszes korláttal, ami nem illett a ház modern stílusához. Napernyők alatt asztalok és székek álltak. Mellettük most sötét lámpások, amik ugyanabból a készletből származtak, mint a kertiek. Fény áradt a házból.

Amy egy kicsit hátrahajtotta a fejét. Csodás volt minimális fényszennyezettségben bámulni az eget. Amy nem sokat járt Angliában, de tudta, hogy ritkák az ilyen tiszta esték. Meg is jegyezte az öccsének:

– Vésd jól az emlékezetedbe ezt a látványt, Angliában szinte soha nem lehet látni az eget az állandó ködtől és az esőtől.

Dan a szemét forgatta.

– Kösz, hogy figyelmeztetsz, nővérkém...

– Igaza van a hölgynek, kincsnek számít minden ilyen derűs éjszaka – szólt egy vidám, bársonyos hang az épületből. Amy szíve kihagyott egy ütemet, és ha Dan nem kapja el, valószínűleg orra bukott volna.

A terasz üvegajtajában ketten álltak: egy fiatalember és egy lány. Amy és Dan megtorpantak. Nem láthatták az ajtóban ácsorgó emberek arcát, de pontosan tudták, kik azok.

– A Kabrák – suttogták egyszerre.

– Jöjjenek! – noszogatta őket az inas, aki már a terasznál járt. Amy és Dan egymásra néztek, majd, hogy egymást bátorítsák, összefonták ujjaikat, majd a fickó után mentek.

– Köszönjük, monsieur – mondta most a lány, nyilván Natalie. Magas, visongó hangjának nyoma sem volt: kellemesen mélyen szólt, és áradt belőle a kedvesség. Persze a kissé arrogáns élt még lehetett benne érezni, de Amy nem volt benne biztos, hogy nem csak beképzeli-e az egészet.

Felléptek a teraszra, és megpillantották egykori ősellenségeiket. Amy ajkába harapva mérte végig őket.

Előbb Natalie-t vette szemügyre. A lány ugyanúgy nézett ki, mint a legutóbbi magazin címlapján, amit Amy látott Dannél. Vállára természetesnek ható csigákban hulló fekete haj, vörös rúzs udvariasan mosolygó, telt ajkain, csillogó borostyánszín szeme fölött szolid arany szemfesték – amihez tökéletesen passzolt arany kisestélyije, ami szabásban nagyon hasonlított Amyéhez. A dekoltázsa olyan mély volt, hogy Amy belepirult. Karcsú lábából is jó rész látszott ki, lábfejét meglepően visszafogott szandálba dugta. Semmi magassarkú, semmi csipkés harisnya. Amy elégedett volt a lánnyal.

Aztán Ian felé fordult. Próbálta nem kimutatni, milyen hatással van rá a fiú. Fiú! Ian egyértelműen férfivé érett. Fekete, egyszerű öltönyt viselt, bőrcipőt. A válla szélesebb lett, és Amy el tudta képzelni, milyen izmos lehet a karja és a mellkasa is. Már ez is elég lehetett volna egy címlapfotóhoz, vagy ahhoz, hogy Amy az öccse (vagy épp Ian) karjába ájuljon. De még ehhez hozzájött az arca is. Ian mindig jóképű volt. Amy kezdte azt hinni, ez az ember tökéletesnek született, és kihagyta a furafejű-baba időszakot. Fekete haja kicsit megnőtt és húgával egyforma borostyánszín szemébe lógott, állát halvány borosta fedte. Amy elképzelte, hogy végigsimít rajta – valószínűleg szúrná az ujjait, és ha megcsókolná, az arcát is, de biztos volt benne, hogy imádná és soha nem tudná abbahagyni. Ajka jókedvű mosolyra húzódott.

Ő szólalt meg először, megtörve a talán percekig tartó néma csöndet, amíg négyen bámulták egymást.

– Sokat változtatok, srácok – mondta, és Amy elszoruló torokkal ébredt rá, hogy a hangja is borzasztó gyönyörű. Szavak tolultak a szájára, de képtelen volt helyes sorrendben kimondani őket.

– T-ti so-sokat i-is – dadogta. Elvörösödve rázta meg a fejét. Évek óta nem volt ezzel semmi baja! Most miért kezdi újra? Miért?

Dan megszorította a kezét.

– Talán annyit mégsem – villantott rájuk csibészes mosolyt, és átkarolva nővére vállát puszit nyomott a lány arcára.

– Micsoda összeborulás! – vonta fel a szemöldökét csodálkozva Natalie. – Régen nem volt szokásotok.

Amy és Dan mosolygott.

– Az a tíz év elég volt, hogy Dan kinője az utálom-a-lányokat korszakát – jegyezte meg Amy, és örült, hogy a hangja könnyeden cseng. Mind felnevettek, Dan pedig rögtön rávágta:

– Ó, hát azt igencsak sikerült kinőni!

– Persze, imádod őket.

– Ki nem imádja őket?

Amy nevetve megpaskolta Dan vállát.

– Ne aggódj, ezt a korszakodat is kinövöd. – Aztán hozzátette: – Legalábbis én remélem, egy idő után az ember már nem tudja követni, melyik lány kicsoda.

Elégtételt érzett, amikor most Dan is elpirult kicsit, és gyors oldalpillantást vetett Natalie-re, aki úgy tűnt, eddig le sem vette a tekintetét a fiúról. Amy szíve megdobbant, ahogy összenézett Iannel.

– Fáradjatok beljebb! Hűvös van kint – intett Natalie, és beinvitálta vendégeit az előtérbe. Mivel nem volt kabát, amit fel kellett volna akasztani, nem sok időt töltöttek itt. Natalie ragyogó mosollyal lépett közelebb hozzájuk. Előbb Amyhez ment, és két cuppanós puszit nyomott a lány két arcára. Amyt meglepte, hogy puszizkodnak, de ő is követte rokona példáját. Közben Ian kezet rázott Dannel.

Amy lába megremegett, ahogy „partnert" cseréltek. Ian előrehajolt és két oldalról arcon csókolta a lányt. Amy próbálta nem mohón viszonozni a köszönést. A férfi – még mindig elég furán érezte magát a hirtelen váltástól – ajka puha volt. És a borostája tényleg jólesőn szúrta az arcát, csiklandozta. Iannek valahogy még egy sima arcra-puszi is jobban ment, mint Ethannek a szenvedélyes csók – ez a finom érintés sokkal több érzést és érzelmet szabadított fel Amyben, mint amikor Ethan végigsimít az arcán.

Végtelennek tűnő pillanat után Ian elhúzta a fejét, borostyánszín szeme gyönyörűen csillogott. Szája egy pillanatra elnyílt, aztán újra derűs mosolyra húzódott.

– Hol maradt a vőlegényed, Amy? – csendült Natalie édes hangja. – Ha jól látom, nincs köztünk.

Dan kisfiúsan kuncogni kezdett, és mielőtt Amy rászólhatott volna, gúnyosan megjegyezte:

– Szegény Ethannek rettenetesen kellett pisilnie. Vagy lehet, hogy csak Amy ruhája tetszett neki ennyire.

Amy rögtön elvörösödött, és összehúzta a szemét. Ezért még számolunk!, üzente a tekintetével. Dan vigyorogva vállat vont. Láthatóan boldog volt, hogy visszaadhatta a beszólást a lányutáló-lányimádó piszkálódást.

Natalie felkacagott.

– Legalább valaki értékeli a munkámat!

Amy mosolyogni próbált, de arcizmai kicsit megmerevedtek.

– Gyönyörű ruha – mondta, és igyekezett nem Iant bámulni, aki viszont őt bámulta. Tetőtől talpig végigmérte, tekintete elidőzött egy-két helyen. Amy szeretett volna betakarózni valamivel, hogy eltakarja magát a világ elől.

– Amy, szívem! Képzeld, itt még a szappantartó is aranyból van! – érkezett meg ujjongva Ethan. – Nem akarod megnézni?

Dan dühösen fújtatott, Amy pedig átkarolta magát és megdörzsölte a karját.

– Örülök, édesem – mondta, és mosolyt kényszerített magára. Ethan ölelésre tárta a karjait, és magához szorította előbb Iant, majd Natalie-t. Dan felszisszent, Amynek pedig a szájába kellett harapnia, hogy ne kuncogjon Ian és Natalie arckifejezésén.

– Ő itt Ethan Smith – mutatta be, bár úgy érezte, fölöslegesen.

– Haver, ez a hely baromi jó! – Egy arany gyertyatartó felé nyúlt, de Natalie gyorsan elkiáltotta magát:

– Ki éhes? Étkező balra! Finom bor, sült csirke, minden van!

Erre felfigyelt Ethan, és megiramodott balra. Amy fellélegzett és szabadkozásba kezdett:

– Igazán sajnálom, én...

– Semmi baj, Amy. Az igaz szerelem már csak ilyen. Ott bukkan fel, ahol legkevésbé számítanánk rá. Vagy ahol legkevésbé vágyunk rá. – Kacsintott egyet, de olyan hangsúlyosan, hogy Amy lába földbe gyökerezett. Ugye Ian nem látta?

Úgy tűnt azonban, hogy a férfi nem figyel. Felvont szemöldökkel nézett Ethan után.

– Érdekes az ízlésed, Amy – jegyezte meg hidegen csengő hangon, és gúnyos vigyort villantott a lányra. Amy kihúzta magát, és biccentett.

– Tudom.

Natalie kuncogott, ahogy Dan is. Igazán illenek egymáshoz, gondolta morcosan Amy.

Ian és Natalie egymásba karolva indultak az étkező felé, Amy és Dan kicsit lemaradt.

– Ne feledd, csak óvatosan! – súgta Dan a nővére fülébe. – Ötletem sincs, miért hívtak minket ide...

Amy bólintott.

– Vigyázunk velük. És vigyázunk Ethanre is.

– Rá csak akkor, ha jut rá időnk.

– Dan!

– Mit sutyorogtok? – nézett hátra széles mosollyal az arcán Natalie.

– Ethant beszéltük ki – közölte Dan. Amy lesütötte a szemét. Nem helyeselt és nem is cáfolta meg. Dan mondatára a még mindig előre fele néző Ian is felfigyelt.

– Még sem olyan tökéletes a kapcsolat, mint a forrásaink állították?

Natalie meglegyintette bátyja hátát.

– Na de Ian!

Amy nem tudta eldönteni, hogy a nő azért szidja-e a testvérét, mert illetlenül beszélt egy olyan dologról, amihez nincs köze, vagy amiért tagadhatatlanul bevallotta, hogy eddig megfigyelték őket.

– A forrásaitok? – kérdezte rögtön gyanakodva Dan. Natalie a fejét ingatta.

– Régi jó ismerősök – válaszolta halvány mosollyal. Az estén Natalie szokatlanul sokat mosolygott. Bár lehet, hogy a tíz év alatt tényleg megváltozott és ilyen kedves hölgy lett belőle. Amynek üldözési mániája lehet, amiért gyanakodik a régen oly kegyetlen kislányra. – Pár hónapja összefutottam Mrs. Holttal a plázában, ő mesélte, hogy milyen jól megvagytok. Az eljegyzéseteket Jonahtól tudom, felkért, hogy tervezzek neki és a háttértáncosnőinek kosztümöket az európai turnéjára.

– Á, értem – bólogatott Dan, egyáltalán nem titkolva, mennyire nem hisz Natalie-nak. Aztán elvigyorodott, és összecsapta a tenyerét. – Na, ne várassuk korgó gyomrunkat!