Cassie:
Miután az egész műszakom önmarcangolással töltöttem, kissé feszülten érkeztem be ide estére, hogy lenyomjam az edzést. Nagyon zavar, hogy ennyire elbizonytalanodtam Peter közelében és most, hogy újra átgondolom a dolgokat, a bűntudat is a fejemben üvölt, amiért lekoptattam.
Na ezt most hagyd abba Cassie!-Szól rám a belső hangom, hogy gatyába rázzon.-O'Donell egy egoista, öntelt hokis, aki úgy mászik be a lányok bugyijába, mintha kötelező lenne. A szava még nem bizonyíték arra, hogy tényleg nem fogadott arra, hogy meg tud fektetni. Ráadásul egy pillanatig sem képes komolyan beszélni és ezzel megőrjít. És ne feledkezz meg arról, hogy nem gonoszságból koppintottad le. Nagyon szűkös az időbeosztásod és nem férne bele még egy tevékenység.
Igaza van.
Tényleg nem azért koptattam le, mert rosszindulatú vagyok. Nem titok, hogy nem csípem Petert és sok mindent mondhatnak rólam az emberek, de gonosz nem vagyok. Még Peterrel se lennék az, tök mindegy, hogy mennyire nem szívlelem. Viszont az is tény, hogy, ha őt zavarja, hogy nem vagyok népszerű, akkor nem is akarok vele mutatkozni. Na meg elég tuskón próbálkozott, szóval még annyira sem szeretnék a közelében lenni.
Veszek egy mély levegőt, majd újra kezdem a talajgyakorlatom.
Mikor az utolsó szaltó után megállok, a fájdalom megint belehasít a lábaimba, amitől megvonaglik az arcom, de nem mozdulok. Az évek során meg kellett tanulnom ezzel a fájdalommal élni. Azonban a füttyentés, ami az ajtótól érkezik, megtöri az addigi fegyelmezettségem.
-Ez nem volt semmi.-Dől az ajtófélfának a fiú.
Ahogy nézem az önelégült arcát és látom a tekintetét, ami már sokadjára végigfut rajtam, eltűnik a bűntudat és önmarcangolás és csak a méreg és rossz érzés marad.
-Peter, mondtam, hogy keress mást, aki korrepetál. Tudod, valakit, akivel nem ciki mutatkozni.-Mondom kissé szemrehányón, ahogy iszom a vízemből, majd a tekintetem az övébe fúrom.
-Egyezséget ajánlok. Olyat, amitől megváltozik a véleményed Carina.-Néz magabiztosan a szemembe.
-Gyerekes vagy.-Vetem oda neki újra a szememet forgatva.
-Csak hallgass meg.-Lép közvetlenül elém.
Habozom.
Ismét.
Ahogy a zöldes-kék szemekbe nézek, elbizonytalanodom és megint megjelenik a bűntudatom, mivel látom, hogy őszintén szüksége van a segítségemre.
-Mi az?-Sóhajtok végül és összefonom a karjaim a mellkasom előtt.
-Ha korrepetálsz, segítek kipipálni ezeket.-Tartja a kezében a bakancslistámat, amit még gimiben írtam, nekem pedig elakad a lélegzetem.
-E...ezt hol találtad?-Hebegek esetlenül a kezében tartott lapra meredve.
-A szobádban miután ott hagytál.-Vigyorog jelezve, hogy mennyire tetszik neki, hogy megfogott.
Zavar, hogy ez a reakcióm így szórakoztatja.
Az csak egy hülye lista. Azóta megkomolyodtam és másképp látok dolgokat. Nem fecsérlem gyerekes szórakozásokra az időm.
-Az régi. Már nem érdekel.-Vonom meg a vállam.
-Aha, szóval az első csók például nem izgat.-Bólogat, de látszik rajta, hogy nem vesz komolyan.-Hogy csinálod, hogy három éve jársz az egyetemre, de még nem hogy pasid nem volt, vagy egy jó estéd, de csókod sem?
-Vannak fontosabb dolgok.-Maradok a nem érdekel stílusnál.
-Ja, mert az tökjó buli, hogy péntek este itt gyakorolsz a torna teremben a felemáskorláton, a lovon, meg a gerendán és a talajon.
-Azta, a hokikirály tudja, hogy mik a női szerek a tornában?-Vágok vissza epésen.
-Aranyom, azért mert a gyűrűn való gyakorlatokban is kell segítened, az nem jelenti azt, hogy nem ismerem a dolgokat.
-Is?-Vonom fel a szemöldököm döbbenten.
-Erre a részre később térünk rá.
-Peter ne...
-Elmondom az ajánlatom-szakít félbe-kimozdítalak kicsit a komfortzónádból. Megmutatom az élet bulis oldalát, te meg segítesz a gyűrűvel, a filozófiával és esetleg az anatómiával.
-Három tantárgy?-Esnek le a karjaim magam mellé, ahogy nő a döbbenetem.-Nem kérek ebből.-Kulcsolom össze újra azokat a mellkasom előtt pár perc után egy fejrázás kíséretében.
-Mért nem?
-Mert nincs időm.
-Hol az a lány, aki ezt a listát írta?-Sóhajt nagyot a hajába túrva.
-Már nincs. Nem ismersz O'Donell. Semmit nem tudsz rólam, az a lány már halott.
-De nem is hagyod, hogy megismerjelek.
-Nem is próbálkoztál azzal, hogy megismerj!-Vágok vissza azonnal.
-De most ide jöttem. Normálisan. Komolyan érdeklődöm, de ellenséges vagy. Nem hagysz közeledni. Csak a miértjét mondd meg és békén hagylak.
Nem válaszolok. Csak nézek rá, megmakacsolva magam és nem szólok. Nem akarom, hogy közelkerüljenek hozzám az emberek, mert utána nagyobb lesz a seb, ami utánuk marad. Márpedig, ahogy hallottam, Peter nem szokott sokáig maradni az emberek életében, csak nagyon ritkán.
Percekig meredünk egymásra, de végül-magam sem hiszem el-én nyerek. Ő sóhajt egy nagyot, majd elindul kifelé.
-Nem fogom feladni Csillagom.-Mondja határozottan, s már kilép az ajtón, amikor kibukik belőlem:
-A gerincem miatt.
-Tessék?-Merevedik le az ajtó előtt, majd visszafordul.
-Egy sérülés változtatott meg.-Mondom, de nem tudok ránézni, így a tekintetem a földre szegezem.
-Milyen sérülés?-Jön vissza és megint közvetlen elém lép.
-Amikor a listát írtam tizenegyedikes voltam.-Kezdem a múltam feltárását előtte, magamat is meglepve az őszinteségi rohammal.-Rá egy évre az olimpiára készültem, amikor leestem a gerendáról és megsérült a gerincem. Gyakorlatilag az egyik csigolyám eltört és sérült a csigolyaívem. Ideiglenesen lebénultam. Az orvosok azt mondták, hogy lehet, hogy soha többet nem fogok tudni járni, de a tornász karrieremnek biztosan búcsút inthetek. Szinte lemondtak rólam, elintéztek annyival, hogy fogadjam el, hogy az életem hátralévő részét egy kerekesszékben töltöm majd, félig bénultan. Anya, apa, a húgom, a bátyám és Melody viszont nem adták fel. Erőt adtak és segítettek a felépülésben. Most itt vagyok és tornász vagyok. Rájöttem, hogy vannak fontosabb dolgok az életben, mint ez a lista, úgyhogy eltettem a dobozomba és nem vettem elő többet. Most pedig versenyre készülök Peter. Saját erőmből, saját felkészüléssel. Igen, talán nem ismernek a fősulin és nem járok bulizni, de minden nap dolgozom és edzem, hogy eljussak a világbajnokságra és később talán az olimpiára.
-De így az életed elszalad melletted.-Nyúl az állam alá megemelve az arcom, majd a szemembe néz, s övéiben egyszerre csillog sajnálat, csodálat és büszkeség.
-Azt hiszed csak erre koncentrálok?-Pislogok nagyokat, hogy ne sírjam el magam az emlékek miatt.-A sérülés megtanította, hogy csak egy apró húzódás és akár az egész karrierem lehúzhatom a vécén. Mai napig fájdalommal élek, kelek és fekszem, mintha a testem csak az orrom alá dörgölné a gyengeségeim. Pszichológiát tanulok és az edzőit is végzem, egy csomó plusz tantárgyam van emellett és több 'B tervem' van a jövőt nézve, de nem fogom feladni, amíg nem vagyok rákényszerítve.
-Cassie, szeretném kicsit megmutatni neked az élet másik oldalát.-Mondja őszintén, s finoman megsimítja az arcom.
Cassie.
Először mondta ki a nevem.
A tekintetem a régi listámra siklik, majd vissza a szemébe. Peter remek hokis és jó tanuló. Nagy esélye van később a profik közt játszani majd, viszont ha most megbukik, mert nem segítek neki, akkor az idei szezontól biztosan, de lehet, hogy mástól is elköszönhet. Ha valaki, akkor én tudom mennyit számít, ha egy sportot szenvedélyesen szeret az ember és azt is, hogy milyen, ha elveszik tőled ezt a szenvedélyforrást. Lehet, hogy Peter nem a szívem csücske és eddig proli volt, de a korrepetálás nem azt jelenti, hogy az én bugyimba is be akar jutni, mint annyi lányéba. Az idő viszont még mindig kérdéses.
-Te szabod meg, hogy mikor vannak edzések és én itt leszek, csak ne a hoki edzések ideje alatt legyenek a mieink.-Folytatja a győzködésem.-Mindent betartok, amit csak mondasz, vagy kérsz, cserébe te eljössz velem bulikba, és együtt kipipáljuk a pontokat a listán.-Nyújtja ki kezét kicsit hátrébb lépve.-Megegyeztünk?
A kezére nézek.
Habozok.
Megint.
És ezt nem szeretem. Soha, senki miatt nem habozok ennyit. Általában mindig tudom, hogy mit akarok. Szinte mindent eltervezek előre. Szó szerint mindent. Épp ezért nem szeretem az ilyen spontán személyeket, vagy azt, ha nem én irányítom a dolgaimat. De aztán eszembe jutnak a bátyám szavai:
-Meg kéne tanulnod lazítani, mert ki fogsz készülni.
És ezt úgy mondta, hogy egy stabil párkapcsolatban van és a profik közt lép a jégre minden egyes mérkőzésen és így is képes lazítani, ha van ideje.
Visszanézek a szemébe, s az alsó ajkamba harapok.
Istenem de utálom, hogy ennyire a habozásra késztet a közelsége.
Végül mégis veszek egy nagy levegőt és...
Kezetrázok vele.
-Megegyeztünk.-Bólintok biztosításként, bár ez lehet, hogy inkább magamnak szól, mint neki, de minden esetre ő elmosolyodik.
-Hallgatom az időpontokat.

Peter:
Sikerült! Belement! Nyertem!
Nem adtam fel és Cassie "kapufát lőttél" kijelentéséből gólt csináltam.
Tegnap este úgy mentem oda, hogy az a bakancslista az utolsó esélyem nála és, amikor először visszautasított, egy pillanatra komolyan kétségbeestem. Viszont, amikor kibukott belőle, hogy a gerince miatt változott meg, akkor már tudtam, hogy nyert ügyem van. Hihetetlen, hogy szegény lány min ment keresztül és ő mégis képes volt visszaszállni a gerendára és tovább küzdeni. Igazi sportoló.
Az egyetlen kudarca a tegnap estének, hogy több információt nem tudtam kiszedni belőle, miközben hazavittem.
Igen, én vittem haza, ugyanis megbeszéltük, hogy minden este ad egy órát az edzéséből, hétvégente pedig a szombat a bulik estéje, vasárnap meg délutánonként ülünk össze tanulni. Nekem csak ott kell lennem, komolyan venni a korrepeket, hazavinnem és vasárnaponként helyet adni magunknak, mert azzal, hogy elvettem a listáját, elértem, hogy nem akar a szobájába engedni többet. Jó, kicsit érthető, mivel tudomásom szerint, abból, ahogy a húgom reagál arra, hogy, ha a cuccához nyúlunk, a csajok nincsenek oda azért, ha bárki a holmijaik közt nyúlkál.
De nyertem és most ez a lényeg.
Miközben a szombat reggeli edzés előtt a folyosón lépdelek, alig várom, hogy megoszthassam a jó hírt az edzővel, azonban mikor az ajtójához érek, a női hang megakadályoz abban, hogy kopogjak.
-Elvállaltam csapatkapitányod Marcus, de kérlek jelezd a csapatodnak, hogy ne írogassanak, ha nemet mondok.
Ez Cassie hangja.
Mi a francot keres Cassie az edzőnél?
És hogy meri Marcus-nak hívni?
Én imádom ezt az embert, a pályán kívül mintha az apám lenne, de még ennek ellenére sem merem lemarcus-ozni. Nekem ő mindig Kennedy edző. Erre itt van ez a lány, a kis termetével és angyali külsejével és Marcus-nak meri hívni az edzőnket. Nem csak, hogy a Marcus nevet használta, de a hangja is olyan, mintha csak egy kávézás közben csevegnének.
-Szóval azt akarod, hogy kitálaljak?-Érkezik Kennedy edző kérdése.
-Szerinted nem kéne?
-Direkt nem adtam meg a számod neki-sóhajt a férfi-erre ő megtalált így is.
-Az nem érdekel, hogy megtalált, de az igen, hogy amikor nemet mondtam neki, akkor a fél csapatod írogatott, hogy vállaljam el. Figyelj Marcus, eddig sosem mondtuk, mert nem okozott problémát, hiszen nem ismertek de most...
-Tudom. Szét is rúgom a seggüket, ha úgy közelednek feléd.
Hogy mi van?
Nem szoktam hallgatózni, mert nem tartom fairnek, de most teljesen lefagyok. Tudni akarom, hogy miről van szó.
-Nem mintha lenne esélyük-nevet fel édesen Cassie.
Nem hallgatózhatsz tovább!-Szól rám a racionálisabb énem.
Gyorsan megrázom a fejem, majd mozgásra kényszerítem a testem és kopogásra a kezem.
-Gyere-hallatszik Kennedy hangja bentről, mire lassan benyitok.
-Jó reggelt edző, Cassie-biccentek neki-zavarok?
-Nem, dehogy. Hallom, hogy találtál embert, aki segít javítani.-Mutat a székre az edző, de valami furcsa melegség van a szobában.
-Igen, öhm Cassie, elvállalta végül szerencsére.-Ülök le a székre.
-Holnap kezdjük a filozófiával-huppan fel az asztalra Cassie, újabb döbbenetet okozva nekem.
Nem szoktam zavarban lenni, de ez az egész beszélgetés és, ahogy ők viselkednek egymással, zavarba hoznak engem.
Ügye nincs köztük szerelmi kapcsolat?
Cassie a lánya lehetne Kennedy-nek.
-Peter, az egész csapatnak el fogom mondani, de örülnék, ha nem csinálnál hülyeséget és vigyáznál az unokahúgomra.
Hatalmas szikla esik le a szívemről.
Az unokahúga.
De várjunk...
Az unokahúga? Nem is tudtam, hogy van neki.
Őszintén, mennyire kell kicsinek lennie a világnak, hogy pont az edzőm rokonát szervezzem be tanárnak?
Viszont így már értem, hogy hogy értette, hogy ő is tud segíteni, ha nem találok tanárt.
-Ígérem, hogy vigyázok rá és nem csinálok semmi hülyeséget.-Nyögöm ki esetlenül.
-Nagyon remélem, hogy be is tartod az ígéreted.-Bólint, majd megemelkedik a székről-öt perc múlva kezdünk, addig megiszom a kávém.-Indul kifelé, mi pedig követjük őt.-Majd beszélünk Hercegnő-öleli meg Cassie-t szeretetteljes mosollyal.
-Mindenképp, jó edzést.-Indul kifelé a lány, miután elváltak, de én utána rohanok, amint Kennedy eltűnik a folyosóról.
-Cassie, várj.
-Nem rosszindulatból szóltam neki-fordul felém, amint megtorpan-csak...nézd... Marcus nem akarta, hogy bármi közöm legyen a hokicsapatához, mert tudja, hogy milyenek vagytok és ezt nem lenézésből mondom. Ha utólag tudta volna meg, kiherélt volna téged.
-Eszemben sem volt, hogy azért szóltál neki, mert keresztbe akartál tenni.-Rázom meg a fejem a szemébe nézve.-Csak meglepett, de...hogy? Mármint tudom, hogy hogy de...
-Peter, mindjárt edzésed lesz, a lényeget.
-Meglepett, ennyi-túrok a hajamba sóhajtva.-Figyelj, ma este lesz egy buli és...
-Peter ne nézz már így rám-fonja össze a karjait maga előtt-a rokona vagyok az edződnek, de ettőlmég ugyanaz vagyok, akire tegnap rárontottál edzés közben.
-Bocsánat, csak...csak ez nekem új, oké?
-És akkor inkább hagyjuk, vagy mi? Mert most úgy nézel rám.
A mondata végére megremeg a hangja. Mintha attól tartana, hogy ettől másképp nézek rá.
Mintha?
Ahogy a szemébe nézek, látom, hogy pontosan erről van szó.
-Nem hagyunk semmit Cass. Nem hátrálok ki. Végre sikerült elérnem, hogy korrepetálj-nevetek fel kissé hitetlenül, mire ő is elenged egy halvány mosolyt.
-Jó, csak tudni akartam.
-Szóval? Ma este buli? Jössz velem?
-A ma este nem jó. Meccsre megyek hattól, aztán még valószínűleg maradok egy kicsit.
-Mázli, hogy a buli kilenctől kezdődik.-Dőlök a falnak mosolyogva.
-Nem is tudom Peter, nekem ez még új és...
-Na nem-szakítom félbe, ahogy rájövök, hogy mire megy ki a játék-nem fogjuk ezt csinálni. Megegyeztünk, nem bújhatsz ki a bulik alól.
-De...
-Mondom, hogy mi lesz-fojtom ismét belé a szót és visszaszerzem a magabiztosságom.-Te elmész arra a meccsre, bármi is legyen az, aztán kilenc körül érted megyek a házatokhoz és elviszlek abba a buliba. Ha azt mondod elég, hazaviszlek, ahogy azt megbeszéltük, de kizárt, hogy kibújsz ez alól, mert akkor már nem teljes a megállapodás. Vili?-Lépek elé, így megcsap az a finom illat, ami tegnap a folyosón.
-Van más választásom?-Állja a pillantásom.
-Csak emlékezz vissza, hogy mi lett a vége annak, amikor legutóbb nemet mondtál-rázom a fejem mosolyogva.
-Akkor ma este kilenckor-sóhajt egy perc csend után.-Viszlát O'Donell.
Reagálni sem hagy időt, mert a következő pillanatban már az ajtónál jár és én ismét a feszes popsiját nézem a bőrgatyában, amit rávett. De a lényeg, hogy megint nyertem.