Egy utolsó taszítással Faye és én a helyére igazítottuk a fal mellett helyet kapott kanapét, majd mikor ezzel megvoltunk, elégedetten sóhajtottam fel.

    – El sem hiszem, hogy ezt egy hét alatt hoztuk össze – mondtam, miközben körbepillantottam az alagsoron.

    Egy héten keresztül minden délután keményen dolgoztunk azon, hogy helyre pofozzuk a régies családi ház alagsorát, a végeredmény pedig magáért beszélt. Hosszú idő óta ez okozta a legnagyobb pozitív csalódást. Sötét, koszos helyiségből valóságos főhadiszállást varázsoltunk, ami pedig a legjobb volt, hogy mind a tízünk hagyott valamilyen nyomot az alagsor valamely szegletében, így olyan lett ez, mint egy közös kis otthonunk. Kelly, Alisson és én a tőlünk telhető legnagyobb gondossággal négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre kitakarítottunk, búcsút mondtunk a pókhálóknak és lakóiknak, a patkányoknak nyoma sem volt, emellett egy hatalmas darázsfészektől is megszabadultunk. Faye felhurcolta a kartondobozokat az üres hálószobába, és sikeresen megjavította a világítást, így már nem kellett félhomályban üldögélnünk. Lacey elintézte az apróbb praktikai és esztétikai dolgokat: szerzett egy barnás szőnyeget, mondván, hogy ezen a színen látszik meg legkevésbé a piszok, talált falra fúrható tárolóeszközöket az olyan dolgainknak, mint az ő íja, vagy a tőröm, amelyet így már nem kellett senki más kollégiumi szobájában rejtegetnem, de helyet kapott az összes fegyver is, amely többnyire mind Faye-től származott. Jay, Harry, Mike és Faye kisebb-nagyobb erőfeszítések árán lecipelték a korábban a nappaliban porosodó két kanapét és fotelt, és kicsit későn jöttek rá, hogy valószínűleg sokkal egyszerűbb lett volna Greg segítségét kérni, tekintve, hogy az esetlen fiú tulajdonképpen az egyik legtapasztaltabb a képességével – amely ugyebár telekinézis. Mindeközben Draven céltáblákat készített és nyomtatott, Greg és Mike pedig nem tudtak ellenállni a kísértésnek, hogy be ne szereljék a nappaliban talált régi tévét. Mindezt összefoglalva, kihoztuk a maximumot az alagsorból.

    Na nem mintha ez véresen komoly munka lett volna elejétől a végéig – többnyire folyamatosan ordított valamilyen zene Jay Bluetooth hangszórójából, habár Lacey folyamatosan elégedetlenkedett, hogy nem elég hangos, és hogy már csak azért is venni fog egy ütős hangládát. Igaz, a szomszédság így is valószínűleg azt gondolja, hogy egy elvetemült egyetemistákból álló baráti társaság vagyunk, akik jószerével csak alkoholfogyasztás céljából járnak a régi házba, és csak idő kérdése, amíg Faye-t fel nem jelentik csendháborításért, de belegondolva ez tökéletes kép volt rólunk idegenek számára. Még Draven – jobban mondva: a hangulatgyilkosok királya – is felengedett idővel, még ha ez abba is került, hogy Alissonnal szüntelenül vízzel fröcsköltük le, mikor nem figyelt, vagy éppen port fújtunk rá, amelyet iszonyatos undorral próbált lesöpörni fekete ruhadarabjairól, végül azonban elnevette magát, és hadat üzent ellenünk.

    Itt voltunk tehát mind a tízen az egy heti munka után, és csendben csodáltuk a végeredményt, amely bőven felülmúlta az elképzeléseinket, még ha nem is volt egy masszív erőd.

    – Na? Hogy tetszik, apróság? – kérdezte Harry, aki eközben a fejem tetejére tette tenyerét, és enyhén összeborzolta vörös tincseimet.

    Könyökömmel oldalba böktem a fiút, majd elvigyorodtam. – Tökéletes. Köszönöm, hogy segítettetek.

    Faye a cipekedéstől kifulladva dőlt a falnak, de még így is a jól ismert féloldalas mosoly bujkált a szája szegletében. Koptatott farmert és poros bakancsát viselte, sötétkék pulóverét még órákkal ezelőtt a dereka köré kötötte, így csak egy szál ujjatlan pólóban maradt, amely láttatni engedte mindkét izmos karján a precízen kidolgozott tetoválásmintákat. Némiképpen lenyűgözve állapítottam meg, hogy Faye valószínűleg a legizmosabb lány, akit valaha láttam. Meglepő módon most rendezetlen lófarokba kötötte sötétrózsaszínre festett haját, a két oldalt felnyírt frizura pedig csak kiegészítette azt a bajkeverő punk megjelenést, amelyről a lány olyan híres volt a baráti körökben. Letörölte a homlokáról az izzadságot, majd csípőre tette a kezét. – Akartok ünnepelni? – A lépcső felé szegezte mutatóujját. – Tegnap este ránéztem a hűtőre és még működik. Van hűtött pia, ha valaki kér. Én legalábbis biztosan. – Ezzel el is indult a földszint felé. Szürke pólója hátulján hatalmas izzadságfolt éktelenkedett.

    Draven eközben valamikor a hátam mögé lopózhatott, majd a két karomra tette csontos kezeit. Állát a vállamon pihentette. – Iszunk a sikerünkre?

    Apró mosoly jelent meg az arcomon. – Azt hittem, az ünneplés nincs a szótáradban – jegyeztem meg a szememet forgatva.

    – Habár mindenem szürke a portól, amit Alissonnal rám dobáltatok – fintorodott el Draven –, valahogy mégis élveztem ezt az egészet.

    – Nos, ezt örömmel hallom. Gyere! – ragadtam meg a fiú kezét, miközben a lépcső felé kezdtem húzni.

    Szemem sarkából Harry-t pillantottam meg, aki felvont szemöldökkel méregetett kettőnket, de egy pillanattal és egy szemüvegigazitással később Faye után kiáltott. – Csatlakozom!

●●●

    Fél óra pihenéssel és néhány pohár hideg itallal később ismét mind a tízen az alagsori főhadiszállásunkon gyűltünk össze.

    – Van még valami terved mára? – fordult felém Draven, miközben lehuppant mellém a kanapéra.

    – Nem is tudom... – gondolkodtam, majd csettintettem egyet az ujjaimmal. – A csapatunk eddig rendezetlen volt. Cox is ezt mondta, és igaza volt. Hát akkor rendszerezzünk!

    Lacey átvetette egyik karcsú, neccharisnyába bújtatott lábát a másikon. – Mármint hogy érted?

    – Nos, Las Vegas sem volt egyszerű menet, de van egy olyan érzésem, hogy ez még csak a bemelegítés volt Bloodwing részéről. Mindnyájunknak meg kell tanulnunk használni a képességünket. Na már most – kihúztam magam, és az ősrégi bőrkötéses könyvre mutattam, amely egy vitrinszekrényben elzárva kapott helyet –, a Könyv képességek alapján három csoportba sorolja a Lerandrie tagjait. Alkossunk kör helyett háromszöget! – csaptam össze a tenyerem. – Az első csoport a Primoris: a négy elem birtokosai, vagyis Aqua, Natura, Ardor és Ventus – magyaráztam, miközben ezzel megegyező sorrendben mutattam Dravenre, Jay-re, Mike-ra és Lacey-re. – Víz, föld, tűz, levegő.

    Mike szeme felcsillant, és az orra alatt elmosolyodott. – Réges-régen a négy nép békében élt együtt...

    – ...de minden megváltozott, amikor a Tűz Népe támadást indított – fejezte be Lacey az idézetet, miközben arcán széles, gödröcskés mosoly jelent meg.

    A többiek csak zavarodott birkák módjára pislogtak hol Lacey-re, hol Mike-ra.

    – Értenem kellene, hogy miről van szó? – szólalt meg Alisson.

    – Ne már, hogy csak Lacey ismeri! – fakadt ki Mike csalódottan, majd legyintett egyet. – Avatar.

    – Ó... – süppedt bele Alisson a kanapé sarkába. – Az valami kínai mese, ugye?

    – Ha arra gondoltál, igen, az egy anime. De amerikai gyártmány. Szóval van ez a tizenkét éves kissrác, Aang, aki igazából száztizenkét éves, mert száz évig egy jéggömbbe volt fagyva a repülő bölényével... – Mike könyökével a combjára támaszkodott, hogy közelebb hajolhasson Alissonhoz, majd heves mesélésbe kezdett. Szemmel láthatóan teljesen beleélte magát, még az arca is belepirult, ahogy széles kézmozdulatokkal kísérve vázolta fel a történetet a lánynak. Közben a többiek is eltértek a témától, és kisebb beszélgetésekbe kezdtek. Percekkel később Mike még lángokat is lobbantott a tenyerében, hogy hatásosabban imitálhassa éppen az egyik karaktert. – Szóval ezentúl követelem, hogy szólíts Zuko hercegnek – fejezte be Mike a hosszadalmas mondókáját.

    Alisson, akinek zavaros tekintetén látszott, hogy már a felénél elvesztette a fonalat, azért figyelmesen hallgatta végig és érdeklődően bólogatott.

    – Mindig is én akartam Zuko herceg lenni... – mondta halkan Draven, szinte suttogva mellettem, hogy valószínűleg csak én hallottam.

    Odakaptam a fejem, és meglepetten állapítottam meg, hogy borostyánszín szemében valami bánatos árnyalat csillogott. A fiú vállára fektettem a tenyerem, és halványan elmosolyodtam. – Nem tudtam, hogy te is ismered.

    Draven a kezemre pillantott, majd rám, de nem lökött el. A fejét ingatta, majd elsöpörte a homlokába lógó fekete tincseket. – Kiskoromban ez volt a kedvenc animém. Össze sem tudnám számolni, hányszor láttam már. De mindegy, ez csak úgy eszembe jutott – rázta meg magát enyhén, mintha csak a gondolatot próbálta volna kizavarni a fejéből, majd felállt mellőlem, és kissé felemelte a hangját, de épp csak annyira, hogy a többiek is figyeljenek rá. – Akkor hát Primoris oda! – mutatott a szemközti kanapéra, ahol Lacey, Mike és Jay is ültek.

    Én is követtem Draven mozdulatát, de helyette állva maradtam, és félig-meddig a két kanapé közötti egyik sárgásbarna fotel karfájára telepedtem. – A második csoport az Alter: ide tartoznak azok a képességek, amelyek nincsenek kapcsolatban a négy elemmel. Ezek ugyebár Animus, Carnificina, Selubritas és Caecus. Vagyis a telekinézis, a kínzás, a gyógyítás és a láthatatlanság. – Sorban Gregre, Harry-re és Kelly-re mutattam. – Ti hárman menjetek a másik kanapéhoz!

    – Meg tudnám szokni, hogy kanapékat használunk bástyák helyett – dörzsölte össze Harry két tenyerét, majd elégedetten ledobta magát az említett kanapéra. Szürke pulóvere kapucniját a fejére húzta, és úgy elterült, mintha aludni készülne, csak annyi helyet hagyott maga mellett, hogy Kelly és Greg még elférjenek. Összekulcsolta az ujjait a mellkasa előtt, és egy apró vigyort visszafojtva bámulta a plafont, mielőtt visszapillantott volna rám.

    Egy pillanatra felvont szemöldökkel elmosolyodtam, majd csak a fejemet ráztam. Harry már csak Harry és az ő kaotikus önmaga. – A harmadik – megjegyzem: kreatívan elnevezett –csoport pedig a Tertius. Az ide tartozó képességek nem tartoznak a négy elem közé, de valamiféle kapcsolat mégis van a kettő között. Ilyenek Tonitrus, Detonatio, Solis és Noxnoctis is. Elektrokinézis – böktem Faye, majd Alisson felé a mutatóujjammal – és robbanás.

    A két lány odagyűlt mellém az üres fotelhez, balunkon a Primoris, jobbunkon az Alter tagjai ültek a kanapéjukon.

    – Ugye tudsz róla, hogy a te képességed a legdurvább? Noxnoctis után persze – szúrta közbe Lacey Alissonnak intézve a kérdést.

    Alisson mindkét szeme tágra nyílt. – Ugyan már, ott van például Mike, meg...

    – De lángra lobbantani valakit nem ugyanaz, mintha egy csettintésedre cafatokra robban az illető. Bocs, Mike – pillantott Lacey egy másodpercre Mike felé, mire a fiú lebiggyesztette az ajkát. – Nem mondom, hogy gyakorolj bármelyikünkön, de terepen hasznát vehetnénk. Nagy hasznát.

    – Az kizárt! Azt hittem, csak viccelsz. Nem robbantok fel senkit és semmit, ami él és mozog – kezdett heves tiltakozásba a lány, mire vállig érő fakó, világosbarna tincsei fel-felröppentek a válláról.

    – Igaz, nem lenne valami szép látvány... – próbálta Lacey tovább győzködni Alissont.

    A másik kanapéról Kelly szólalt meg. – Nem kényszerítünk semmire, amit nem akarsz megtenni, de tekintve, hogy minden tagra szükségünk lehet, és a szemed miatt védtelenebb vagy, mint bármelyikünk, talán egyszer még tényleg hasznát veszed.

    Alisson felsóhajtott, és a földre szegezte a tekintetét, aztán Mike-ra siklott a pillantása. – Nálad van még a pendrive, amire a biztonsági kamerák felvételeit mentetted el? – kérdezte.

    Mike bólintott. – Mindig magammal hordom.

    – Megnézted már újra?

    Újabb bólintás. – Kismilliószor. Semmi használhatót nem találtam, sem pedig olyat, amit korábban nem vettünk volna észre. Iris, te meg akarod nézni?

    – Nem. Ha nincs benne semmi használható, akkor éppen elég, amire magamtól is emlékszem – feleltem határozottan.

    – Akkor...

    – Ideje megsemmisíteni a felvételeket – vágott közbe Alisson izgatottan. Vans cipője orrával mintha ütemre dobolt volna a betonpadlón.