– Iris? Folytasd te! – mondta Kelly újabb ötpercnyi eredménytelen vita után.

    – Azt terveztem, hogy én leszek az utolsó, de akkor rendben. – Egymásba fontam a karjaimat, majd nem is vártam sokat, és máris folytattam, mivel én már előre kitaláltam, mit fogok mondani. – Általános iskolás voltam, talán kilenc vagy tíz éves, amikor szokásom volt ellógni az olyan órákról, amiket unalmasnak tartottam. Elbújtam a mosdóban vagy az udvaron a fák és bokrok közé egy könyvvel, és olvastam. Sőt, még volt, hogy fel is másztam az egyik öreg fára. Egy idő után rájöttek, úgyhogy sajnos abba kellett hagynom. De a lényeg, hogy már akkor is imádtam olvasni. Ó, és vagy tízszer olvastam már A két Lottit. Még mindig az a kedvenc könyvem.

    – Én is imádom A két Lottit! – mondta Lacey és Kelly szinte teljesen egyszerre, ami különösen furcsa jelenet volt, tekintve, hogy ránézésre a két lány egymás teljes ellentéte. Lacey a szokatlanul feltűnő gótikus öltözékeivel, sápadtan hófehér bőrével, hosszú fekete hajával, kék szemével és erős, sötét sminkjével volt az egyik véglet, míg Kelly a titkárnős megjelenésével, rendezettségével, a japán felmenőktől örökölt mandulavágású szemekkel és enyhén napbarnított bőrével pedig a másik. Valahogy azonban, mint kiderült, még bennük is volt valami közös.

    – Lacey?

    – Ó, Lacey-vel kapcsolatban minden furcsa – nevetett fel Faye.

    – És bizarr – tette hozzá Alisson. – Úgyhogy kíváncsian várom, vajon mivel állsz elő.

    – Mintha ti nem lennétek legalább ilyen furák – sóhajtotta Lacey, de az ajkán bujkáló mosoly elárulta, hogy már megszokta a barátai piszkálódását. – Na de hát jól van, gondolkodom... Talán túl egyértelmű, hogy valami zenével kapcsolatosat hozok fel. Nyilván nagy részben látszik rajtam a zenei ízlésem, tizenkét éves korom óta gótikus metált és norvég black metált hallgatok, de igazság szerint ezek mellett élek-halok a régebbi rap számokért.

    Faye felvonta a szemöldökét. – Te még mindig meg tudsz lepni – mondta, mire Lacey elégedetten elmosolyodott.

    Lacey térdével finoman megbökdöste a mellette ülő Jay-t, majd mikor a fiú rá figyelt, állával biccentett, jelezve, hogy most ő következzen. Jay erre csak elgondolkodva bólintott, mintha a pár – akikre bárki jogosan irigykedhetett volna – telepatikusan kommunikálna.

    – Mindig is imádtam a természetet – kezdte Jay –, és kábé három éve fedeztem fel a képességem. Mielőtt kollégista lettem, kertes házban éltünk, és gyakran volt, hogy különböző virágokat és fákat növesztettem, amíg a szüleim nem voltak otthon. A mai napig nem tudják, hogy hogyan kerültek oda, mert a tudomásuk szerint én állandóan a szobámban üldögéltem, és valamelyik hangszeremen gyakoroltam. De mindig is imádtam a meglepetést az arcukon.

    Mikor Jay befejezte, nem tudtam nem elmosolyodni. – Ez messze az egyik legaranyosabb sztori, amit hallottam.

     – Köszönöm – felelte Jay szintén mosolyogva, de a tekintetén látszott, hogy még mindig nosztalgikus állapotban van.

    – Faye? – fordultam a lány felé.

    Faye csettintett egyet az ujjával, majd elvigyorodott. – Mivel nekem nincs több aranyos, szomorú vagy fura sztorim, inkább csak belevágok a mondanivalóm közepébe. Biszexuális vagyok.

    Draven elismerően biccentett. – Ez elég laza coming out volt.

    – Hát, most mit mondhatnék? Nem stresszelem túl a dolgot – vont vállat Faye.

    – Őszintén szólva, szerintem mindenki sejtette – mondta Alisson a legkevésbé sem meglepetten. Úgy tűnt azonban, hogy nem szánta negatív megjegyzésnek.

    – Ennyire nyilvánvaló? – kérdezte Faye.

    – Eléggé.

    – Ezaz. – Faye diadalittasan a levegőbe bokszolt. – Életcél teljesítve. Na, ki következik? Göndörke? – Az utóbbi megjegyzést minden valószínűséggel Gregnek címezte.

    – Hogy én? – ocsúdott fel hirtelen Greg, és a szokatlanul ráirányuló figyelemtől talán még zavarba is jött. – Én, ööö... Gimiben informatika szakos voltam. Van egy YouTube csatornám, és egy időben, amikor a videojátékok megszállottja lettem, feltöltöttem pár játék végigjátszását.

    – Majd küldd el a csatornád! – mondta Jay. – Feliratkozom. Annak idején én is nagy gamer voltam.

    Elgondolkodva pillantottam Gregre. – Ha gimiben informatika szakra jártál, és élvezted is, akkor hogyhogy most dramaturgnak tanulsz? – kérdeztem.

    Greg vállat vont. – Nem tudom. Talán azért, mert egy időben kezdtem el könyveket olvasni és sztori alapú játékokat játszani. Egyszer még lehetséges, hogy én írom meg valamelyik ilyesmi játék forgatókönyvét. Nem tudom, azért elég valószínűtlennek tűnik... A végén lehet, hogy valami unalmas cég lepukkant alagsorában leszek programozó. Majd kiderül.

    – Szerintem még simán szerepelhet valami menő videojáték kreditjei között, hogy te írtad a forgatókönyvet – próbálta Alisson lelkesíteni a fiút. Hogy sikeresen vagy sem, az nem derült ki. – Oké, már csak mi ketten maradtunk, de csak azért is én jövök előbb – mondta a lány Dravennek felszegett állal.

    Draven felvonta a szemöldökét. – Nem fogok sírva fakadni.

    – Jól van, jól van, csak fogd már be! Tehát – Alisson összedörzsölte két tenyerét –, tripofóbiám van.

    – Az meg mi a szösz? – kérdezte Faye.

    Alisson magyarázni kezdett. – Kiráz a hideg a lyukacsos felületektől, mint például a méhkaptárak, szivacsok...

    – És én eddig horrorfilmek karaktereivel próbálkoztam, hogy megijesszelek. – Harry a fejét ingatta. – Jövő Halloweenkor mosogatószivacsnak fogok öltözni.

    Alisson a középső ujját mutatta Harry-nek, majd Dravenhez fordult. – Te jössz!

     Draven felsóhajtott, és látványosan szenvedve elsöpört pár fekete tincset a szeme elől. – Komolyan?

    Felvontam a szemöldököm. – Hé, pár perce még nagyon támogattad az ötletet. Rajta!

    Draven kíváncsian méregetett, miközben alig észrevehetően megrándult a szája sarka. – Jó, ööö... Hadd gondolkozzam!

    – Tedd azt! – feleltem, és a fiú arckifejezését imitáltam.

    – Félek a kutyáktól – bökte ki végül Draven. – Macskás típus vagyok.

    Félrebillentettem a fejem. – Ez édes.

    Harry eközben összefonta két karját a mellkasa előtt. – Jól van, cicafiú, speciel a te kedvedért inkább kutyának öltözök mosogatószivacs helyett – mondta nem kevés szarkazmussal a hangjában, mire Faye és még néhányan felnevettek Harry szóhasználatát hallva.

    – Megtisztelsz – felelte Draven ugyanebben a hangnemben.

    – Jól van, cicafiú és Humor Herold, mi lenne, ha inkább továbblépnénk a lapokra? – tártam szét a karomat, de közben észrevettem, ahogy páran megint felnevettek, Draven a szemeit forgatta, Harry pedig láthatóan küszködött azzal, hogy visszatartsa a nevetését.

    Draven végül összedörzsölte két tenyerét, és elégedetten elmosolyodott. – Kitűnő ötlet.

    Kotorásztam egy kicsit a hátizsákomban, majd előhúztam belőle a lapokat, amit még Las Vegasban gondosan visszacsomagoltam a papírburokba. Összesen négy teljes lap volt, mind sárgák és vékonyak, és csoda, hogy az összehajtogatások mentén nem töredeztek szét. A kézzel kanyarított sötétzöld tintabetűk mintha különös erőt sugároztak volna magukból, és könyörögve vonzották a szemet, hogy olvassák el őket. Áhítattal húztam végig az ujjbegyemet a szavakon, majd a lap teteje fölött elpillantva a kérdőn néztem a többiekre.

    – Olvasd! – bíztatott Draven, és kivételesen nem parancsoló, hanem sokkal inkább izgatott volt a hangja.

    Magam sem tudnám megmagyarázni, de ahelyett, hogy hangosan kezdtem volna felolvasni, csendben kezdte olvasni az a bizonyos belső hang az ősrégi lapokra vetett szavakat. Talán most először tűnt fel, hogy a különböző időkből származó feljegyzések mind ugyanazzal a gyönyörű, kacskaringós kézírással íródtak, mintha csak a szerző halhatatlan lenne, és már mind a negyven generációt átélte volna. A szemeim sorról sorra siklottak, és minden egyes sorral éreztem, hogy egyre hevesebben kalapált a szívem, kíváncsiság és rettegés hidege futott végig a gerincem mentén, libabőrös lett a karom.

    Mire a végére értem, úgy éreztem, teljesen magába szippantottak a szavak, és minden más megszűnt körülöttem a világban. Az ájulás határán voltam, és meg mertem volna rá esküdni, hogy a szöveget már nem is a belső hangom olvassa fel nekem, hanem egyenesen a Földanya suttogta először az egyik fülembe, aztán a másikba, végül pedig örvényszerűen áramlott körülöttem a bódító, isteni hang.

    – Iris! Jól vagy? – Elmosódva és visszhangosan hallottam Harry hangját, és bár a fiú közvetlenül mellettem ült, mintha nagyon messziről szűrődött volna csak be. – Falfehér vagy – tette hozzá ki tudja mennyi idő múltán, mikor én még mindig nem feleltem.

    – Srácok, itt... – kezdtem, de összemosódtak a szavaim, mintha részeg lettem volna. – Sokkal többről van szó, mint gondoltuk. – Az isteni hang, ami szent meggyőződésem volt, hogy csak a Földanyáé lehetett, felerősödött, szinte dalolt egy lágy, ámde baljós hangon. Sípolni kezdett a fülem, és fekete foltok ugráltak a szemem előtt.

    Alisson a csuklómra tette a kezét, és óvatosan megszorította. – Semmi baj. Bármi is az, együtt megoldjuk. Semmi baj...

    – De – nyögtem –, van baj. – Éles fájdalom hasított a fejembe, és szinte semmi mást nem hallottam az isteninek vélt hangon kívül, ami immár artikulálatlan dallammá folyt össze. – Fény... nincs sötétség nélkül, és... nincs külön fény és sötétség, mert a kettő csak... És... És... – Alig kaptam levegőt, és a fájdalommal küszködve préseltem ki magamból a szavakat. – Nincs... külön fény és... külön sötétség, csak olyan van, hogy... fény és sötétség. Solis és Noxnoctis nem... ellentétek, sosem... voltak azok. Solis és Noxnoctis... ikrek. – Üvöltött körülöttem a csontig hatoló dallam, a fejemet ostromoló fájdalom felerősödött, és felordítottam a fájdalomtól.

    Beszippantott a sötétség.