Jelen
   – Vigyázz magadra! – mondta Ivy, miközben szorosan megölelt. Nagyon fog hiányozni.

   – Te is – mondtam, majd elengedtem.

   Szüleim az utolsó dolgokat pakolták be a kocsiba, pár perc és indulásra készen leszünk.

   Július vége van, nemrég volt a tizenkilencedik születésnapom. Vörös hajamat lófarokba fogtam, egy-egy tincset kihagytam elöl. Öltözékem egy fekete rövidujjú pólóból, farmer mellényből, szürke farmerből és az elmaradhatatlan bakancsból állt. Csuklómon egy vékony karkötő volt, csillag alakú dísszel rajta. Ivy csuklóján ugyanilyen karkötő díszelgett. Barátságunk emlékére vettük, még két évvel ezelőtt.

   Anya intett, hogy menjek, indulnunk kell. Egy utolsót intettem Ivy felé, majd beszálltam Tyler mellé a hátsó ülésre. Letekertem az ablakot.

    – Majd írj! És ne felejts el képeket küldeni! Szia! – kiáltotta Ivy.

    – Megígérem. Szia! – majd feltekertem az ablakot.

   Felzúgott a kocsi motorja, majd szép lassan elindultunk. Néztem az elsuhanó tájat. Izgatott voltam. Vajon milyenek lesznek az ottani emberek? Milyen érzés nagyvárosban élni? Milyen érzés lesz azzal foglalkozni, ami a legjobban érdekel? Milyen lesz a szobatársam?

   A New York Film Academy-n belül forgatókönyvírás és animáció szakra jelentkeztem. A leírásban az szerepelt, hogy az öt év alatt nyolc film elkészítésében is részt fogunk venni.

   – Ez az. Megtaláltam – szólalt meg Tyler mellettem, mobilját nézegetve.

   – Mi az? – kérdezte apa, és hátra pillantott. Igazából apa és Tyler nagyon hasonlítanak, csakúgy, mint anya és én.

   – Millennium Brooklyn Középiskola. Google térkép. Van utcakép – fordította apa felé a telefont.

   – Te inkább az utat nézd! – mondta anya. Szokásos túlaggódás.

   – Mutasd – fordultam el az ablaktól, majd állammal a telefon felé böktem.

   A képen egy egyirányú utcát láttam, mindkét oldalán rengeteg kocsi parkolt. A középiskola "U" alakú, falai kívül téglavörösek, lent krémszínűek. A bejárat fölött díszes boltív látható.

   – Elég sötét helynek tűnik. Úgy értem, nem egy olyan hely ahova nyugodtan mennék önvédelmi felkészítés nélkül – néztem a képet összeráncolt homlokkal, majd Tyler-re pillantottam.

   – Van egyáltalán olyan hely, ahova nyugodtan mennél önvédelmi felkészítés nélkül? – mondta gúnyosan, majd elnevette magát.

   Könyökömmel oldalba böktem, mire mégjobban felnevetett.

   – Annyira sötét vagy – mondtam, és én is elnevettem magam.

   Fél óra múlva felértünk az autópályára. Először Brooklyn felé vesszük az irányt, ahol anyáék és Tyler fognak lakni. Kedd van, én pedig csak hétfőn foglalhatom el a helyem a szálláson, így egy pár napig még én is velük maradok.

   Az út hátralévő két órájában zenét hallgattam, és az egyetemről olvastam és néztem képeket, valamint a szállásról, a Third Avenue Residence-ről. Nem éppen kollégium, igazából az egyetem csak kiadhatja a szobáit. Ez sokkal több, mint kollégium. A képek és a leírás szerint minden szobához külön fürdőszoba tartozik, van családias hangulatú ebédlő, tanszobák, tornaterem, mosoda, sőt, még játékszoba is van. Tény, hogy nem egy olcsó hely, de megéri.

   Elolvastam, mit írnak a közlekedésről. Pár perc gyaloglással és egy átszállással körülbelül fél óra alatt érek a NYFA-hez a Residence-től indulva.

    Megnyitottam a Messengert, és gyors üzenetet írtam Ivy-nak.

    "Mit mondtál, melyik egyetemre mész?" – írtam. Nem sokat kellett várnom a válaszára.

    "NYU School of Medicine :3" – válaszolta Ivy.

    Rákerestem az említett egyetemre.  Nincs messze a NYFA-től.

    "Hát, egész közel van a NYFA-hez. 36 perc *-*"
    "Aw *----*" – írta.      

    Elmosolyodtam. Ivy gyakran használt szavai között az "aw" benne van a top 3-ban.

    Egyre beljebb értünk New York City-be. Délután 5-kor már a hatalmas épületek között kanyarogtunk. Manhattan-ben voltunk, ahol a New York Film Academy és a Residence is van. Egyre izgatottabb lettem.

   Hamarosan Brooklyn-ba értünk, ami sokkal kevésbé nyújtott szép látványt, mint Manhattan. Többségében kopottas, régi épületeket láttam, ha kinéztem az ablakon.

    A kocsi leparkolt az egyik tömbház előtt. Mielőtt a bőröndöket és hasonlóakat elkezdtük volna fölcipelni, minden holmi és táska nélkül elindultunk. Apa a recepciónál bejelentkezett, és elkérte a lakás kulcsát, ami mint kiderült, a második emeleten van.

    – És ha nem tévedek ez az – mondta apa.

    Behelyezte a kulcsot a zárba, majd egy kattanás után kinyílt az ajtó. Fura lehet, hogy költözünk, és a kocsiban csak a bőröndjeink és pár doboz van. Ez azért van, mert a bútorok nagyját a lakással együtt bérlik a szüleim.

    – Hű, hát ez… Igazából ötletem sincs, mit reagáljak – nézett körbe Tyler.

    Valóban. A lakás nem mondható sem nagynak, sem kicsinek. A falak krémszínűek, de nem a legtisztábbak, pár helyen lepotyogott a vakolat. Ahogy az ajtón beléptünk, a konyha, ebédlő, és nappali helyiségben találtuk magunkat. Igen, ez a három egy helyiségben. Középen egy kis ebédlő asztal van, szemben egy ablak, mellette mosogató, és egyéb konyhai dolgok. A falon egy minimum húszévesnek kinéző tévét, balra kettő, jobbra egy ajtót pillantottam meg, valamint egy ósdi kanapét, ami a falhoz van tolva.

    – Örülj, hogy ilyen jó lakást találtunk ennyi pénzért – mondta anya. – Megyek a csomagokért.

    Apa kinyitotta a két bal oldali ajtót. A bejárati ajtóhoz közelebbi egy fürdőszoba, a távolabbi egy hálószobát rejtett.

    Apa az ajtó mellé állt, felhúzta szemöldökét, és karjával a kis szoba felé mutatott, miközben jelentőségteljes pillantást vetett Tyler-re. Tyler megrázta a fejét, majd bement a hálószobába. Pár pillanat múlva a hangját hallottam.

    – Ez kurva jó – mondta. –, lett egy saját egérlyukam – hangjában a lelkesedés legalacsonyabb fokát sem éreztem. Kijött a szobából, és odasétált hozzám. Hiába vagyok három évvel idősebb nála, magasságban már jó ideje megelőzött.

    – Igen? – pillantottam rá idiótán vigyorogva.

    – Utállak.

    – Kösz, ez kedves. Azt elárulnád, hogy hogyan ért ekkora megtiszteltetés?

    – Ha egyszer is meg mersz szólalni, hogy a Third Avenue Residence a legjobb szállás, amiről hallottál, én esküszöm… Esküszöm, hogy nem tudom mit csinálok, de azt nagyon – mondta, miközben mutató ujjával rám mutatott.

    – Hm… Pedig a Third Avenue Residence a legeslegjobb szállás, amiről valaha hallottam. Hallottad, hogy még játékterem is van? – válaszoltam. Imádom bosszantani.

    – Utállak – mondta, és lement a csomagokért.

    Utána néztem, és elnevettem magam.

    – Hihetetlen, hogy nem tudjátok abbahagyni egymás bosszantását – jött vissza apa, aki időközben a jobb oldali helyiségben volt, amely nagy valószínűséggel az ő, és anya hálószobája.

   – És akkor én most…? – tártam szét a karom.

   Apa felhúzta a szemöldökét, egyik kezét csípőre tette, másik kezét a tarkójára helyezte.

   – Hát… – rám nézett, majd a kanapéra, aztán vissza rám.

   – Nagyszerű – mondtam, majd felsóhajtottam, és levetettem magam a kanapéra. – Hát, szia, kedves barátom. Úgy tűnik az elkövetkező hat napban szoros kapcsolatban leszünk – beszéltem a kanapéhoz. Végigsimítottam rajta, de jobbnak láttam a nadrágomba törölni a kezem.