A motel hátsó falán nem volt más az emeleti folyosón kívül, csak egy ütött-kopott fémajtó - úgy tűnt, ezt nem újították föl.

- Nem tudom elhinni, hogy bűnözőkkel üzletelünk - morogta Alisson az orra alatt alig hallhatóan.

Faye meghallotta a lány kommentárját, és szikrázó szemmel pillantott barátjára. - Tudod jól, hogy valaha én is közéjük tartoztam. - Faye hangja olyan fenyegető volt, hogy még Alisson is jobbnak látta csöndben maradni. - Kövessetek! - mondta a lány, majd a fémajtó rozsdás kilincsére tette a kezét, és egy határozott mozdulattal belökte azt.

A helyiségben vaksötét volt. Jobb ötlet híján feltartottam a tenyerem, melyből halovány, derengő fényt tört elő. A kevés fényben megállapítottam, hogy a szűk térben nem volt egyéb, csak csövek rengetege, és valami, ami talán egy ósdi kazán lehetett. A sötét sarkokból halk motoszkálás hallatszott, amit úgy sejtettem, patkányoktól származhat. Sikeresen kikerültem egy gyanús tócsát a piszkos betonon, a következő pillanatban pedig nekiütköztem valaminek, vagyis inkább valakinek.

- Bocs - hallottam Draven hangját előlem, arcát sejtelmesen világították meg az ujjaim között kiszökő apró fénysugarak.

- Mi ez a hely? - mondta valaki leplezetlen undorral a hangjában, akit úgy ítéltem meg, Kelly lehetett.

Ezután Faye mély hangja hangzott fel. - A Polaroid kazánháza.

Polaroid. Nem szokványos név egy motelnek - gondoltam.

- Ennél azért valami... Tisztább helyre számítottam - felelte Kelly.

Faye halkan felnevetett. - Igyekezzetek már! - A kazánház túloldalán újabb fémajtót nyitott ki, ami egy halványan megvilágított lépcsőre nyílt. Egy lépcsőre, ami a mélybe vezetett.

- Várj... A föld alá megyünk? - kérdeztem hitetlenkedve.

- Pontosan. A kazánház csak egy álcázott bejárat. Ugye nem gondoltátok komolyan, hogy ez a Polaroid? - mutatott Faye a falakból kiálló rozsdafoltos csövekre.

- A Polaroid nem a motel neve? - kérdezte Harry, miközben a lépcsőn baktattunk lefelé az alagsorba.

A lépcső aljára érve egy meglehetősen szűk folyosón találtuk magunkat, amiket a falra szerelt lámpák sárga fénye világított meg. Itt már nyoma sem volt az áporodott szagnak. A narancssárga falak egy részét gondosan lakkozott lambéria borította, a sötétbarna járólapok fényesen csillantak meg a lámpafényben. A folyosó egyetlen sötétre festett faajtóhoz vezettek.

- De, a motelnek is ez a neve. - Faye közvetlenül az ajtó előtt állt. Ilyen távolságból már ki lehetett venni a rá aranyszínű betűkkel írt feliratot: ÜDVÖZLÜNK A POLAROIDBAN. - Viszont ez az igazi Polaroid.

Az ajtó mögött hatalmas tér nyílt, amelyben mindenhonnan hangulatos fények világítottak. Azt az érzést keltette, mintha az éjszakába léptünk volna be. A helyiségben különböző játékgépek és billiárdasztalok sorakoztak, néhány asztalnál pedig elegáns ruhába öltözött középkorú férfiak kártyáztak - valószínűleg póker lehetett. A szemben lévő fal mentén hosszú bárpult nyúlt végig, mögötte egy fiatal, szőke lány törölgetett el éppen pár poharat, majd valamiféle italt töltött bele a bárszéken üldögélő kalapos férfinak. A hatalmas téret pedig a legkisebb mértékben sem értettem túlzásként; úgy sejtettem, nagysága az egész motel alapterületével egyezhet meg.

Olyannyira elvesztem a kaszinó tanulmányozásában, hogy észre sem vettem, amint Faye elszakadt mellőlünk, és az egyik kártyázó társasághoz igyekezett. Egészen messze voltak tőlünk, és csak annyit láttam, hogy a lány óvatosan megkopogtatja egyikük vállát, mire az a valaki őszinte meglepetéssel az arcán pillantott fel rá. Lapjait az asztalra dobta, felpattant a székből, ahol eddig ült, és szorosan magához ölelte Faye-t. Több okból is vártam, hogy ideérjenek hozzánk, a legfőbb ok talán mégis az volt, hogy hétköznapi ruháinkban igencsak kilógtunk a sorból, és sokan akadtak, akik furcsálló tekintettel bámultak minket.

Faye hamarosan az ismeretlennel az oldalán tért vissza hozzánk. Közelebbről megállapítottam, hogy a fiú korban valahol huszonöt és harminc között lehetett. Fekete farmert, fehér inget és csokornyakkendőt viselt, rövidre nyírt fekete haját hátrasimította. Velünk ellenben ő nagyon is beleillett ebbe a környezetbe, azonban mégis volt benne valami, amitől kiemelkedett a többi vendég közül. Tekintélye volt, ez lehetett talán az oka. Egy pillanattal később pedig rájöttem, igazából mi volt a fiúban olyan különleges: zöld szemei már-már természetellenesen élénk színűek voltak, mégis látszott, hogy ez a természetes színük. A fiú vidáman intett a csapatunknak.

Faye széles mosollyal az arcán mutatta be a fiút. - Zacky, ők itt a barátaim. Srácok, ő Zacky.

- Zachary Halloway, szolgálatotokra. Már vártalak titeket - mondta Zacky szórakozottan, és úgy csinált, mintha színpadiasan meghajolt volna. - Gyertek beljebb! - intett, és a bárpult felé terelt minket, majd odaszólt a pultos lánynak. - Gail, tudnál készíteni valamit a vendégeinknek?

- Persze, máris - vágta rá azonnal a szőke lány.

- Ne haragudjatok, hogy nem térek rá rögtön a tárgyra, de sok idő eltelt azóta, hogy Faye-jel utoljára volt alkalmam beszélgetni. Szóval először is... Meséljetek! Mind ugyanarra az egyetemre jártok? - pillantott rajtunk végig.

Végül Faye válaszolt. - Igen. Tulajdonképpen egy pályázat miatt vagyunk itt, holnap lesz a gála a Mandalay Bay-ben. Nincs kedved eljönni? - A lány reménykedve pillantott Zacky-re.

- Szívesen ott lennék - mosolyodott el a fiú -, de sajnos dolgom van. Ne haragudj.

Meglepetésemre ezután Harry szólalt meg. - Ezt egyáltalán nem bántásból mondom, sőt, kellemes csalódás... De egyáltalán nem így képzeltelek el.

Zacky felnevetett. - Mert túl komolytalan vagyok ahhoz, hogy ilyen mélyen benne legyek a feketemunkában?

- Valami olyasmi.

- Nos, nem tudom. Azt hiszem, azon kevesek közé tartozom, akik a régi önmaguk maradtak, miután elnyelték az ördög utcái.

- Az ördög utcái, így hívod Las Vegast? - vontam fel a szemöldököm.

- Találó név, nekem elhiheted. Te vagy Iris, igaz?

Karjaimat összefontam a mellkasom előtt. - Honnan tudtad?

- Nem tudtam, csak sejtettem. Amikor Faye említett, vörösnek képzeltelek el. Talált - vonta meg a vállát a fiú.

A pultos lány mindannyiunk elé lerakott egy-egy üvegpoharat, bennük narancsos árnyalatú folyadékkal. - Tessék - mondta, és egy valószínűleg jól begyakorolt, tökéletes mosolyra húzta ajkait.

Az elkövetkezendő negyed óra a bárpultnál történő beszélgetéssel zajlott. Szép lassan, de végül mindenki feloldódott a szokatlan környezetben. Úgy tűnt, Harry és Zacky kifejezetten jól kijöttek egymással, ebben pedig valószínűleg az is segített, hogy Zacky kifejezetten beszédes típus volt. Olyan érzésem támadt, mintha nem is a csempésszel társalognánk, akivel üzletet kötöttünk, hanem egy régi jó baráttal. Igaz, ez Faye esetében szinte pontosan így volt.

- Honnan jött az ötlet, hogy Polaroidnak nevezd el ezt a helyet? - kérdezte egy idő után Harry.

- Már vártam, mikor kérdezi meg valaki. Eddig ti bírtátok legtovább, hogy ne kérdezzétek meg. Mikor megvettem ezt az épületet, szörnyű állapotban volt. Az előző tulaj elköltözött Nevadából, ezért meghirdette, hogy eladó. Miután hivatalosan is én lettem az új tulajdonosa a motelnek, átkutattam az összes helyiséget, hogy nem hagytak-e itt valamit véletlenül. Végül semmit sem találtam, csak ezt az egyetlen egy polaroid fényképezőgéppel készített fekete-fehér képet. A régi tulajt ábrázolta az építkezés befejezésének napján. Ennyi a sztori mögötte. A képet az irodámban tartom, később megmutathatom, ha érdekel.

- Ez tök jó - mondta Alisson halkan, most szólalt meg először, mióta megérkeztünk a kaszinóba. - Fényképészetet tanulok, de még sosem volt alkalmam polaroid fényképezővel dolgozni.

Közös egyetértés alapján körülbelül újabb tizenöt perc elteltével úgy döntöttünk, ideje a tárgyra térni. Zacky elvezetett minket egy kétszárnyú ajtóhoz, mely a kaszinó egyik oldalából nyílt, és egy tágas, rendezett irodát rejtett maga mögött, mely első ránézésre sokkal inkább tűnt levéltárnak, mint irodának. Az egyik falat a földtől a plafonig fából készült fiókos szekrény borította, mindet saját számmal és zárral láttak el. Egy másik fal mentén kartondobozok sora állt, a harmadik oldalon pedig a fiú íróasztala, rajta rendezett kupacokban álltak a papírok. Úgy tűnt, Zacky éppoly rendmániás, mint Kelly. A lányra pillantottam, és szemmel láthatóan elégedett volt az iroda látványával.

- Itt van a kép, amiről beszéltem. - Zacky átnyújtott a kezembe egy megfakult fényképet, melyre az 1985-ös évszámot írták.

A képen egy kisebb csapat munkás állt, bár közelségükből úgy ítéltem meg, hogy család, vagy baráti társaság lehettek. Középen egy fiatal, húsz év körüli alacsony nő állt, önfeledten mosolygott, orrán vékony, téglalap alakú szemüvege ült. Nem voltam benne biztos, láttam-e már ezelőtt, de a nő arcvonásai kifejezetten ismerősnek hatottak. Elmémben megcsikordultak a fogaskerekek, ahogy emlékezni próbáltam, majd villámcsapásként ért a felismerés.

- Kelly! - szólítottam a lányt. - Tudnál jönni egy pillanatra?

Kelly bólintott, majd mellőlem pillantott a képre. Mandulavágású szemei elkerekedtek. - Ez lehetetlen.

- Szerinted is ő az?

- Biztos vagyok benne. - Lehalkította a hangját. - Ez a könyvtáros asszony, akit szeptemberben öltek meg.

- Zacky, megengeded, hogy csináljak erről egy képet? - lebegtettem meg a fényképet, amit óvatosan tartottam az ujjaim között.

- Persze, miért ne? - bólintott a fiú.

Miután ezzel is megvoltam, visszaadtam neki a fényképet.

Zacky az íróasztal tetejére helyezte az egyik kartondobozt. - Itt van minden, amit Faye csütörtökön átadott nekem. Nem tudom, mire készültök, de jegyezzétek meg: ez már egy közös titok. A bűntársatok vagyok. Csak jót akarok nektek, hiszen Faye barátai vagytok, de ha bárki is kérdezi, sosem jártatok itt, sosem találkoztatok velem, és én sem veletek. Megegyeztünk?

Kezet ráztam a fiúval. - Meg. Viszont kérnénk még egy aprócska szívességet. Semmi egyéb, csak információ.

- Mondd, és meglátom, segíthetek-e.

- Faye említette, hogy általában tisztában vagy azzal, ami a városban történik. Fülest kaptunk valakitől, miszerint nemrég egy Spencer Cox nevű negyvenkilenc éves férfi érkezett Vegasba. Szőke, kékszemű. A jobb alkarján van egy kezet ábrázoló tetoválás, benne egy csigavonallal, alatta az Unclear felirattal. Nem is olyan régen még NYPD-s nyomozóként dolgozott, de leszerelték ittas vezetés miatt, majd rá egy hétre letartóztatták gyilkosságért. Aztán valahogyan megszökött a New York-i börtönből, alig egy hét alatt. Kétségkívül okos ember. Tudsz róla valamit? - kérdeztem a tőlem telhető leghatározottabb hangnemben.

Zacky elképedve bámult vissza rám. - Oké, ezt nem fogjátok elhinni. Tegnap este járt itt egy Spencer Cox néven bemutatkozó férfi, ráadásul a külső leírás is tökéletesen megegyezik, még a tetoválás is a karján. Azt mondta, ma este valakik itt fogják keresni. Hagyott egy levelet. Azaz, nem tudom levél-e, egy borítékban van, én pedig természetesen nem bontottam fel. - A fiú kapkodva kezdett kutakodni íróasztala egyik fiókjában. Végül egy címezetlen borítékot húzott elő, melyen elégedetten pillantott végig, majd felém nyújtotta. - Azt hiszem, ez a tiétek.

Ez hihetetlen. Ha ez igaz, megint egy lépéssel előttünk jár - mondtam magamban, majd reszkető kézzel téptem fel a borítékot. A levelet kézzel írták, ám a kézírás egyáltalán nem hasonlított a korábbiakra, a jobb alsó sarokban pedig Cox aláírása szerepelt. - Aláírta - hitetlenkedtem. - Miért csinálna ilyet? Ez őrültség, egyetlen telefonhívásba tellene, és máris visszakerülne a rács mögé.

- Szerintem tudja, és nem véletlen, hogy nem óvatoskodik. Tudja, hogy azzal magunkra is felhívnánk a rendőrség figyelmét, azt pedig nem akarhatjuk - érvelt Draven, és bármennyire is ki nem állhattam az okoskodását, beláttam, hogy igaza lehet. - Mellesleg mit írt?

Ismét elolvastam a levél tartalmát: 36° 9' 30.1572'' N, 115° 8' 44.2464'' W. Október 31. - Ezek... - kezdtem, és Draven kezébe nyomtam a papírt.

- Koordináták. Fogalmam sincs, mi ez a hely - ingatta a fejét a fiú.

Zacky eközben leült az íróasztala mögött lévő székbe, és az asztalon lévő számítógép monitorjára szegezte tekintetét. - Mutasd! Rákeresek. - Draven az asztalra dobta a papírlapot, Zacky pedig begépelte a levélben szerepelő koordinátákat. - Szent egek... - Egy pillanatra csak tágra nyílt szemmel meredt a képernyőre, majd felénk fordította, hogy mi is láthassuk a Cox által kijelölt helyszínt. - Zak Bagans' The Haunted Museum - olvasta fel. - Ez az Államok leghíresebb horrormúzeuma. Ez a Cox egy őrült...

- Ráadásul holnap van Halloween - vetette közbe Lacey. - Ettől még bizarrabb az egész.

- Én aztán oda nem megyek - jelentette ki Alisson olyan határozottan, ahogyan még sosem hallottam tőle.

Draven morgásra emlékeztető hangot hallatott. - Ne kezdd már megint! Akkor majd kint megvársz minket.

Alisson szóra nyitotta a száját, de mikor meglátta bátyja arckifejezését, jobbnak találta csöndben maradni, és bizonytalanul bólintani.

Ez nem helyes - szólalt meg egy halk hang az elmémben Alisson rémült tekintetét látván. Emlékeztetnem kellett magam, miért csináljuk ezt, és ezekkel az emlékekkel sikeresen elnyomtam a hangot. Zacky felé fordultam. - Meg tudnád ezeket őrizni holnap estig? - A kezemet a doboz tetejére tettem.

Zacky bólintott. - Persze.

- Szuper. Már csak egy terv kellene - gondolkodtam hangosan.

- Lehetőleg valami olyan, ami elég jó ahhoz, hogy egyikünket se nyírják ki - tette hozzá Faye.

Pár perc alatt egy ötlet úgy kezdett el kibontakozni a gondolataimban, mint amikor egy virág szép lassan bontja ki a szirmait. - Van egy ötletem - szólaltam meg végül. - De ehhez mindenkire szükség lesz. Rád is - néztem egyenesen Alisson különböző színű szemeibe.

Alisson nyelt egyet. - Rendben.

- Ezen kívül már csak egy autóra lenne szükségünk, és valakire, aki várni fog minket a gála után a Mandalay Bay-nél.

Faye sokatmondó pillantást vetett Zacky-re, mire a fiú halványan elmosolyodott. - Azt hiszem, ebben tudok segíteni.