Ja ez volt a terv...

Még mielőtt bármit is csinálhattunk volna, Kabuto ki kiáltott.

- Gyertek csak be ! Tudom, hogy ott vagytok!

Én Narutoval bementem, Sasuke kint maradt. Mikor már a barlangban beljebb mentünk újra szólt.

- Nekem így is jó - kiáltott - végülis nekem csak ti kellettek - majd hirtelen kint termett, ledöntve maga után a kijáratot. Szóval ez egy csabda volt. Mi pedig jól belesétáltunk. Még hallottuk ahogyan Sasuke visszakiált, hogy hoz erősítést, addig legyünk kitartóak.

- Nem kell segítség - mondja Naruto - saját magam is ki tudok innen jutni!

- Narutoo, ne! - rivalltam rá.

- És mégis miért? - értetlenkedett.

- Kabutonak az volt a terve, hogy ide csal majd be zár. Nem lepődnék meg ha a falat valami áttörhetetlen jutsut védene esetleg lenne itt valami csakraelszívó jutsu is.

- De akkor pedig mit csináljak?

- Ülj le és várd a segítséget.

Még pár percig ültünk egymással szemben, végül nem bírta tovább és megszólalt.

- Nem járok Hinatáva és nem is szeretem őt, csak mint barátot - mondta. Oké ez egy kicsit random volt, de feldobta a labdát, ideje vissza dobnom.

- Shino megcsókolt én pedig akkorát ütöttem, hogy elájult - mondtam. Pár percig egymást néztük, majd kitört belölünk a röhögés, mint a régi szép időkben.

- Bocs a multkoriért. Azóta már kiléptem az akatsukiból - néztem mélyen a szemébe.

- Már rég megbocsátottam - sóhajt - igazából nem is haragudtam rád, csak féltékeny voltam Shino miatt. Folyton vele lógtál. Én pedig próbáltam elhitetni magammal, hogy nem érdekelsz, pedig hát nagyon is igen...

- Én is szeretlek - zártam rövidre. Ő erre először meglepetten nézett majd el mosolyodott.

- Én kis mackóm - kezdett becézni. Na erre aztán nagyon ki akadtam. Tarkól csaptam, jó erősen.

- Ha nem hagyod abba ezt a becézgetést most rögtön, még rosszabbul jársz mint Shino - fenyegettem meg.

- Oké, soha többet - értette meg, feltartva a kezét.

- Na azért - léptem hozzá majd megcsókoltam, majd leültem az ölébe.

- Amúgy tudtad, hogy már egyszer megcsókoltál? - kérdezte. Én csak értetlenül néztem rá. - Akkor, amikor Sakuráéknál voltunk. Felelsz és merszeztünk. Egy pillanatig akkor azt hittem Kibát csókolod meg - emlékezett vissza. Ekkor már nekem is bevillant a kép, de csak homályosan emlékszem rá.

- Tudom. És nem hazudtam.

Még egy kicsi beszélgettünk, amikor elnyomott az álom. Megint egy rémálom.

Az álommomból Naruto ébresztett fel.  Még mindig az ölében feküdtem, közben láttam ahogy aggódva rám néz.

- Ha akarod el mondhatod...

Nagyot sóhajtva erőt vettem magamon és elkezdtem mesélni, mit álmodok nagyjából minden nap, körbe, körbe.

- Az álmom mindig egy sötét szobában kezdődik. Egy széken ülök szembe 3 ajtóval. Mindig amikor kinyitom az első ajtót azt látom ahogy mindenki azt kiabálja milyen hasztalan is vagyok. Meg persze érzéketlen. A második ajtó mögött te és Sasuke harcoltak egymással. A harcról nem bírom levenni a szemem. A harc akkor fejeződik be, mikor már mind ketten meghaltatok. A harmadik ajtó mögött Deidara és Itachi áll, és... - Nem fejezem be. A szemem sarkában már gyülekeznek is a könnyeim.

- Sss - nyugtat, ahogy régen Itachi is, amikor először találkoztunk. - Most már itt vagyok én. Én, Uzumaki Naruto az életem árán is meg foglak védeni, és ne félj, az álmok csak álmok. A valóság ettől sokkal színesebb - erre csak elmosolyodtam. Végre van valaki aki megért, elfogad, segít és szeret.

Estefelé lehetett, amikor hangokat hallottunk.

- Narutoo, Kiyomiiii! Még éltek? - kiáltja oda Sasuke.

- Persze, hogy élünk - értetlenkedtem.

- Akkor most be magyünk! Remélem még van rajtatok ruha.

- Idióta! - kiáltottam.

Pár pillanat elteltével már kint is álltunk, én még jól le csaptam Sasukét. De még mindig nem olyan erősen mint Shinot.

- Baj van, Kabuto feltámasztotta Madarát! Gyertek gyorsan! - informált minket Sakura.

Kilépve a napsütésre, majd megvakultam, nem voltam megszokva a fényre. Egy percig se tétováztunk, rohantam Narutoval és Sasukeval a harcmezőre, Sakura pedig vissza sietett a szanitéc ninjákhoz. A harcmezőre érve csak annyit láttam, ahogy Naruto nekirohan Madarának. Majd miután felnéztem a holdra elájultam. Ájulásom közben még hallottam, ahogyan azt kiálltja: - Ne nézz a holdra!... - már késő volt.

Az valaki ágyában keltem fel. A szobába Naruto nyitott be.

-Na csakhogy felkeltél.

- Mi történt? - kérdeztem.

- Mi történt volna? - kérdezte vissza értetlenül.

- Hát mondjuk Madara megtámadta a falut? - értetlenkedtem én is.

- Az valami madár? - nevette el magát. Én csak értetlenül néztem rá. - Na mindegy, Itachi kint vár az udvaron. Valami olyasmiről beszélt, hogy most megöl. A helyedben nem váratnám meg - lépett ki a szobából. Felkelve kimentem az udvarra és legnagyobb meglepetésemre Itachi ott volt. Olyan gyorsan futottam oda és öleltem meg amilyen gyorsan csak tudtam.

- Nem tudom mi volt ez, de attól még mindig haragszom rád! Mi az hogy este kilopózol és elszöksz Narutohoz? - kérdezte.

- Mivan? - kérdeztem én is. Szóval ezért volt ismerős a hely.

- Ne játszd itt az értetlent! - mérgelődött - most az egyszer megúszod! De máskor ne forduljon elő!

- Oké - válaszoltam még mindig nem értve semmit.

Miután körbe jártam a falut elég furcsa dolgokat tudtam meg. Elsősorban a klánom él, másodsorban nem Tsunade a Hokage hanem Naruto apja, Minato. Harmadsorban pedig, Deidara még él és sose lépett be az akatsukiba. Ez pedig nagyon is hasonlít egy tökéletes világhoz. Túl tökéleteshez, hogy igaz legyen. Pár napig még némán néztem a történéseket, amikor elegem lett az egészből.

- Naruto? - kezdtem, az egyik szokásos sétánk alatt.

- Hallgatlak.

- Én nem az vagyok akit te ismersz - kezdtem minden bevezetés nélkül. Naruto értetlenül rám nézett. - Igazából szerintem én másik világból származok, ahol épp egy háború folyik. - folytattam.

- Mivan? - nevette el magát kínosan. - mégis, hogy érted azt hogy nem ebből a világból származol?

- Az én világomban az Uchihákat lemészároltak, a szüleid nem élnek, Itachi és Deidara halott, én beléptem majd kiléptem az akatsukiból, Sasuke elszökött Orochimaruhoz, hogy erősebb legyen, de végül visszatért ja és a világomban épp haborúzol Madarával, én pedig elájultam amikor belenéztem a holdba - mondtam el minden lényegesebb infót.

- Na jólvan, most már kezdek félni, hogy meghülyültél - neveti el magát - együnk meg inkább egy ráment.

- Legalább valami nem változik - mormoltam.

A következő napokban nem szóltam semmit. Nem éreztem oda valónak magam. Egyszerűen ez nem az én világom. Egyszer csak amikor épp Narutohoz tartottam találkoztam Shinoval. Észvesztve futott előre, biztos valaki elől menekült. A nagy futásban nem vett észre, én pedig őt. Túl késő volt már. Nekem ment én pedig háttal leestem, beütve a fejem.
Hirtelen minden elsötétült.

Egy kórházi ágyban ébredtem, két oldalamon Hinata és Sakura.

- Mi történt - értetlenkedtem.

- Csak hogy végre felébredtél! Madara harca után mindenki ébredezni kezdett csak te nem - szóval vissza tértem a világomba.

- Ez azt jelenti, hogy legyőztük Madarát! - éljeneztem.

- Igen... - Hinata hangját hallva lehervadt a mosoly az arcomról, szomorúan beszélt, mintha történt volna még valami... - A harc után Naruto kómába esett - mondta.

- Ne, ne, ne, ne! Ez nem lehet igaz! - pánikoltam.

- De minden rendben lesz vele! - próbált nyugtatni Sakura - még csak pár napja van kómában. Bármikor felkelhet...

De nem kelt fel. ( Tünn dünn dűűű)

Ez lett az utolsó előtti rész ( 1093 szó). Remélem tetszett!