[Név] - a neved/karaktered neve

~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~

   A harc a szövetséggel egészen más volt, mint a törpökkel akkor régen. A törpök szinte a harcmezőre születtek, olyan könnyedén harcoltak egymás mellett, mintha egy testben lettek volna. Szavak nélkül is könnyedén képesek voltak arra, hogy tökéletes összhangban mozogjanak. Nem is kellett a másikra nézniük, hogy tudják ki hol van, és mit csinált éppen. Velük ellenben a szövetség nem volt ennyire összeszokott. A hobbitok teljesen tapasztalatlanok voltak, viszont ennek ellenére is bátran vetették magukat a csatába. Ettől függetlenül, sajnos eléggé láb alatt tudtak lenni. A többiek persze értettek a harchoz, és noha nem dolgoztak annyira tökéletesen össze, mint a törpök, mégis képesek voltak nem a másik útjába kerülni.

   Nehezebb volt így harcolni. Nem tagadhattad, hogy nem volt túl egyszerű, és egyértelműen sokkal nehezebb volt, mint a törpök között, akik olyan magabiztosan mozogtak egymás és az ellenség között, hogy egyetlen pillanatra sem kellett azon aggódnod, hogy valakinek az útjába kerülsz, vagy éppen valaki a te utadba kerülne. De Dwalin tanításai nem a semmiért voltak. Hosszú hónapokig tartó edzéseket csináltál végig, és a kard már olyan természetes volt számodra, mintha a karod egy része lett volna. Bárki mellett küzdöttél is, képes voltál helytállni.

   Aztán, az ajtó kerete hangos dörrenéssel tört be, és egy barlangi troll lépett be az így keletkezett lyukon. Egyetlen pillanatra mintha megállt volna a csata is, ahogy mindenki a berontó trollra nézett, majd ahogy feldolgozták a jelenlétét ismét folytatták a harcot. Te csupán egy oldalpillantást vetettél a trollra, miközben folyamatosan küzdöttél. Láttad, ahogy Legolas kilőtt rá egy nyilat, és azt is, ahogy Samu sikeresen kitért a troll támadása elől, de túl messze voltál tőlük, hogy segíthess. Mikor volt egy kis időd rá, tekinteteddel Frodót kerested a zűrzavarban, hogy lehetőség szerint megvédhesd, de nehéz volt megtalálni a sok ork között egy olyan alacsony alakot.

   Amennyire tudtad, Pippin és Trufa védték őt, és habár ez segítség volt, azt is tudtad, hogy nem voltak éppen a legeredményesebb testőrök. Kikerülted egy ork kardját, majd közelebb húzódtál a trollhoz. Láttad, ahogy Gimli elhajította felé a fejszéjét, és ahogy a troll szétzúzta a sírt, amin a törp állt. Tudtad, hogy ez fog történni, de személyesen látni, úgy hogy a sírban fekvőhöz érzelmek kötöttek egyszerűen szörnyű érzés volt. Szörnyű érzés, ami végül égető dühöt szült.

   Haragosan lendültél a troll felé, aki éppen Gimlivel volt elfoglalva, ezért nem láthatott téged. Láttad, hogy Gimli a földre került, és hogy a troll lecsapni készült, de nem voltál még elég közel, hogy segíthess a törpnek. Ezért mélységesen hálás voltál, amikor Legolas két nyilat lőtt ki, minek következtében a troll hátraesett. Egyenesen eléd. Évëa nem volt sem nagy, sem nehéz kard, a pengéje vékony volt, viszont halálosan éles. Nem tudtad, hogy mennyit fog érni, de nem is gondolkodtál el rajta, amikor a fekvő trollra ugrottál, és a kardodat a mellkasába döfted. A troll felordított fájdalmában, és még éppen sikerült kirántanod a pengét belőle, mikor hatalmas, nehéz karját lendítve lesöpört magáról. Az ütése erejétől métereket repültél, és végül egy utadba kerülő ork állított meg.

   Az orkon fekve gyorsan magadhoz tértél, tudtad, ha sokáig kábult maradsz, akkor nagy valószínűség szerint meghalsz. Ezért, mielőtt az ork magához térhetett volna, felemelted a kardod, és egyetlen döféssel végeztél vele. Mikor biztos voltál benne, hogy halott, lekászálódtál róla, és talpra állva, ismét a harcba vetetted magad. Láttad, hogy a troll felállt, ezzel biztosítva, hogy a támadásod nem volt számára halálos. Valójában a troll éppen Legolassal volt elfoglalva, aki a vállán állva, a fejébe lőtt egy nyilat. Ilyen közelről bárki más azonnal meghalt volna, de a trollnak ez sem volt halálos.

   Legolas leugrott róla, és csatlakozott hozzátok az orkok levágásában. Láttad, hogy a troll a három hobbit felé tartott, de messze voltál. Tudtad, hogy mi fog történni, ezért nem is aggódtál igazán, habár nem bántad volna, ha megvédheted Frodót. Aragorn Frodó nevét kiáltotta, és amennyire tudott, elindult a hobbit felé. Követted a példáját, az utadba kerülő orkokat levágva, de tudtad, hogy túl messze vagy.

   – Aragorn! – hallottad Frodó hangjában a kétségbeesést, ahogy a troll a lábánál fogva húzta. A hobbit megpróbált megkapaszkodni valamiben, de a troll sokkal erősebb volt nála. – [Név]!

   – Frodó! – kiáltottad, és még eltökéltebben tartottál felé. Dühös voltál, és annak ellenére is, hogy tudtad; nem lesz semmi baja, féltél. Ösztön volt ez, amit akkor érez az ember, mikor számára fontos személyek veszélyben vannak. Frodó pedig egyértelműen veszélyben volt. Sikerült időben odaérned, mielőtt a troll lesújtott volna a hobbitra, és a lábába vágtál a kardoddal. A troll hátratántorodott, és Aragornnak volt ideje belé döfni a lándzsát, amit a kezében tartott.

   A troll eldobta a fegyverét, míg Aragorn mélyebbre vájta a lándzsát. Megragadtad a férfi kezében lévő fegyvert, és teljes erőddel beljebb lökted a troll bőrében, míg Trufa és Pippin kövekkel dobálták. A troll lendítette a kezét, és bár neked éppen időben sikerült a földre vetned magad, Aragornt telibe találta. A férfi a mellettetek lévő falnak csapódott, és azonnal elvesztette az eszméletét. Frodó felé kúszott, míg te lábra álltál, és a kardodat szorosan markolva ismét a troll felé vetetted magad.

   A penge ezúttal a lény hasába mélyedt, és ahelyett, hogy azonnal kihúztad volna, oldalra húztad, ezzel mély vágást ejtve rajta. A troll még azelőtt odébb lökött, hogy végighúzhattad volna a hasán a kardod, és Évëa pengéje a bőrében ragadt, míg te Aragorn eszméletlen testén landoltál. Mivel a férfi felfogta az esést, te magadnál maradtál, noha minden forgott körülötted. Láttad, ahogy Frodó a troll elől menekült, és tudtad, hogy most fog megtörténni. Megpróbáltál lábra állni, de visszahanyatlottál Aragornra.

   Aztán a troll Frodóba szúrta a lándzsát.

   Egy pillanatra úgy érezted, hogy nem kapsz levegőt. Az elméd mélyén tudtad, hogy nem fog meghalni, de a látványa, ahogy a troll leszúrta őt, teljesen elfeledtette ezt veled. Nem hallottál vagy láttál semmi mást, csak ahogy Frodó a földre hanyatlott, miközben a lándzsa még mindig kiállt belőle.

   – Frodó – súgtad, a hangod beleveszett a többiek kiáltásaiba. Alig tudtad felfogni, hogy mi történt, az elméd még homályos volt az előző ütéstől. Mégis, ahogy a földön fekvő hobbitot nézted, érezted a mélyről feltörő dühöt. Dühös voltál, amiért ismét teljesen hasznavehetetlen voltál. Dühös voltál, amiért a troll ezt tette. Dühös voltál, és már azt sem tudtad, hogy pontosan miért. De ez a düh elég erőt adott, hogy lábra állj. Fájt mindened, több sebből is véreztél, és nem volt nálad a kardod. De nem érdekelt.

   Láttad a trollt, amivel a többiek hadakoztak, és láttad a hasából kiálló pengédet is. Anélkül, hogy egy pillanatra is belegondoltál volna, mit teszel, a troll felé vetetted magad. Kikerülted a kezeit, melyekkel hasztalanul csapkodott, és elég közel kerülve hozzá, megragadtad Évëa ismerős markolatát. Ebbe az egy mozdulatodba adtad bele minden megmaradt erődet, és dühös ordítással kísérve végigszántottál a troll hasán. A sebből vér fröccsent fel, majd egy utolsó ordítással a troll a földre rogyott, és többé nem mozdult.

   Nem is néztél többé a halott testre, azonnal Frodó felé rohantál. Az adrenalin megtöltötte a vénáidat, és a félelem az elmédet. A hobbithoz érve térdre rogytál, és segítettél Aragornnak megfordítani őt. Frodó felnyögött fájdalmában, de lélegzett. Élt.

   Ajkaidra mosoly költözött.

   – Minden rendben van – mondtad, ahogy gyengéden végigsimítottál Frodó fájdalomtól eltorzult arcán. A hobbit szemeit a tiédbe fúrta, a fájdalom mellett megkönnyebbülést láttál. Kedvesen rá mosolyogtál, és megnyugtatóan a haját simogattad. – Rendben van. Semmi baj.

   – [Név] – nyögte a hobbit, mire azonnal a karjaidba zártad őt, éppen annyira szorosan ölelve, hogy ne bántsd a fájó sebet. – Élek! Egészben vagyok!

   – Így van – mondtad, majd a rátok megkönnyebbülten, de döbbenten bámuló csapatra kacsintottál. – Bilbó vigyázott rád. Az a Mithrill ing jó szolgálatot tesz, nem igaz?

   – Mithrill? – kérdezte Gimli, mire csak mosolyogva bólintottál. – Tele vagy meglepetésekkel Zsákos úrfi.

   – Az biztos, hogy több van ebben a hobbitban, mint ami kívülről látszik – mondta Gandalf, mire felkuncogtál, és elengedted Frodót.

    – Természetesen – mondtad, egyenesen a hobbit szemeibe nézve. – Hiszen ő Zsákos!

   A boldog jelenetet közeledő hangok törték meg. Mindenki azonnal ismét megfeszült, és még te is szorosabbra fűzted a markolatod Évëa körül.

   – Khazad-dûm hídjához! – adta ki a parancsot Gandalf. Azonnal megragadtad Frodó kezét, és segítettél neki felállni. Mikor már biztos voltál benne, hogy stabilan állt, továbbra is a kezét fogva kezdtél rohanni Gandalf után, aki már az ajtó felé tartott. Kiérve a Roppant csarnokba, ezúttal nem néztél semerre, csak előre. Mikor Frodó hátranézett, rákiáltottál, hogy ne tegye, és sürgetted, hogy fusson, amennyire csak tud. Egyszer sem néztél körbe, nem volt rá szükséged.

   Végül azonban az orkok sikeresen bekerítettek benneteket, és kénytelenek voltatok megállni. Egymásnak vetett háttal álltatok, egy körben, melynek közepére azonnal berántottad Frodót. Kardodat előreszegezve, óvón Frodó elé húzódtál, és dühödten csillogó szemekkel néztél az orkokra. Tudtad, hogy megmenekültök, de akkor sem lankadt a figyelmed.

   Aztán megláttad.

   Messze, a csarnok másik felében erős fény égett. Az orkok azonnal elhúzódtak, és rohanva bújtak vissza a rejtekükbe. A fényhez mély, embertelen hang társult, olyan hang, amire azonnal mindenki felfigyelt. Tekinteted a felétek közeledő lény irányába szegezted, habár még nem láthattad őt.

   – Mi ez az újabb szörnyeteg? – kérdezte Boromir, megtörve a köztetek uralkodó csendet.

   – A Balrog – motyogtad, ezzel ismét magadra vonva mindenki figyelmét. Te csak az egyre közeledő fényt nézted, és észre sem vetted, de egész testedben remegtél. A Balrog ellen esélyetek sem volt. – Gandalf!

   – Az ősvilág egy démona – mondta a mágus, de továbbra sem mozdult. – Ez erősebb mindannyiótoknál. Fussatok!

   Nem kellett kétszer mondania. Azonnal mindenki rohanni kezdett. Egy ajtóhoz érve Gandalf megállt, és megvárta, ameddig mindenki átért rajta. Most Boromir futott az élen, és még éppen láttad, ahogy időben lefékezett a lépcső végén, mielőtt a mélybe zuhant volna ahova a fáklyája is. A peremen egyensúlyozva próbált fent maradni. Legolassal egyszerre értél oda hozzá, és megragadva őt, visszahúztátok a szélről.

   – Gandalf! – hallottad Aragorn hangját, és elengedve Boromirt, aki ekkor Legolasra esett közelebb léptél a mágushoz és a kószához.

   – Aragorn, Gandalf – mondtad, mire a mágus a válladra ejtette egyik kezét. A másikat Aragornéra.

   – Vezessétek őket – mondta, te pedig azonnal tudtad, hogy miért mondta.

   – Várj, mondanom kell valamit! – kezdted, de a mágus nem figyelt rád.

   – Közel a híd – biccentett az említett híd felé. Tekinteted arra vezetted, de szinte azonnal ismét Gandalfra néztél, és szóra nyitottad a szád, éppen akkor, amikor Aragorn is mondani akart valamit. Gandalf egyszerre lökött titeket a többiek irányába. – Tegyétek, amit mondtam! Kardnak itt már nem vesszük hasznát!

   Kelletlenül ugyan, de végül elindultál a többiekkel a lépcsőkön lefelé. Nem tudtad, hogy mit is akartál mondani Gandalfnak. Mit mondhattál volna? De még ennek ellenére is, nem voltál képes elviselni a tudatot, hogy búcsú nélkül fog elmenni. Még ha tudtad is, hogy visszatér majd, egyszerűen nem tehettél róla. Mindig is gyűlölted nézni, ahogy a mélybe hull, és most, hogy személyesen láthatod majd, biztos voltál benne, hogy nem fogod kibírni.

   De nem akadályozhattad meg.

   A lépcsőn lefelé tartva egy ponton le kellett fékeznetek, mert volt egy szakadék ami elválasztotta egymástól a lépcsőket. Legolas volt az első, aki ugrott, majd Gandalf. Amikor a mágus átért, egy lándzsa pattant a lépcsőre előttetek. Azonnal abba az irányba fordultatok, ahonnan jött, így láthattátok, hogy még több tartott felétek. Az orkok így akartak végezni veletek. Nem volt időtök itt tétlenkedni.

   Legolas és Aragorn nyilazott, miközben Boromir megragadta a két előtte ácsorgó hobbitot, és átugrott a másik oldalra velük. Ahogy elugrott, a lépcső egy része leomlott előttetek, így veszélyesen messzire kerültetek a másik oldaltól. Míg Legolas az orkokat nyilazta, Aragorn megragadta Samut, és átdobta a másik oldalra. Mikor Gimlivel is ugyanezt tette volna, a törp magától ugrott át, de éppen a szélére érkezett. Legolas megragadta a szakállát, és annál fogva rántotta vissza, miközben Gimli hangosan panaszkodott.

   Érezted, ahogy megremegett alattad a talaj. Megragadtad Frodót, és hátrahúztad, ezzel éppen időben elrántva a leszakadó lépcsőről. Aragornnak azonban éppen csak sikerült megkapaszkodnia a peremen. Azonnal megfogtad a kezét, és húzni kezdted. Mikor mindhárman viszonylagos biztonságban voltatok, felálltatok, és a másik oldalra meredtetek. Túl messze volt. Az ajkadba haraptál, ahogy a távolságot méregetted, miközben hallottad, hogy mögötted is leszakadt a lépcső egy ráeső szikladarab miatt.

   Ahogy megérezted a billegő talajt azonnal megragadtad Frodót, és magadhoz rántottad, míg Aragorn ugyanezt tette, csak éppen veled. Szorosan tartott téged, ezzel elérve, hogy ne ess el, amikor a lépcső dőlni kezdett.

   – Tartsatok ki! – mondta a kósza, mire erősebben szorítottad Frodót. – Hajoljatok előre!

   A lépcső előre dőlt, és amikor összeütközött a másik oldallal leugrottál róla, még mindig szorosan tartva a hobbitot. Erős karok ragadtak meg, és tartottak a lépcsőn, és amikor felnéztél, Legolast láttad magad előtt. A tünde azonnal lábra állított, és a csapat ismét rohanni kezdett. Mikor leértetek a lépcsőkről, körülöttetek már forró lángok égtek.

   – Fel a hídra! – kiáltotta Gandalf, ti pedig engedelmesen arra tartottatok. Éppen akkor néztél vissza a mágusra, amikor a Balrog kilépett a hatalmas tűzoszlop mögül. Egész testedben megborzongtál a látványára, de tovább futottál.

   A híd vékony volt, és a szakadék mély. Ha tériszonyod lett volna, talán le is estél volna, így viszont csak előre nézve rohantál rajta végig. Az életedért futottál, és nem állt szándékodban egy ilyen semmiség miatt megállni. Amikor végül átértél, csak akkor álltál meg, és visszafordulva Gandalfra és a Balrogra néztél.

   – Nem jöhetsz át! – kiáltotta a mágus, ahogy szembefordult a hatalmas szörnyeteggel. Melletted Frodó Gandalf nevét kiáltotta, de a szólított nem nézett hátra. – A titkos tűz szolgája vagyok. Én táplálom Anor lángját! A fekete tűz nem segít neked Udún lángja!

   A Balrog lesújtott Gandalfra, aki felemelt bottal állította meg az ütést. A szörnyeteg visszatántorodott. Feszülten álltál, és nézted a jelenetet, míg melletted Aragorn Gandalf felé mozdult.

   – Takarodj vissza a homályba! – folytatta a mágus. A Balrog az ostorát csattogtatta, és te tudtad, hogy most fog következni Gandalf ikonikus sora. – Itt úgyse jössz át!

   A mágus a földre csapta a botját, halvány fényt szórva szét vele. A Balrog a hídra lépett, és felemelte az ostorát, amikor a híd leszakadt alatta. Figyelted, ahogy a teste a mélybe zuhan, de még nem lélegeztél fel. Gandalf a híd szélén állt, és nézte a zuhanó Balrogot. Nem volt ott biztonságban. Rá akartál kiáltani, odarohanni és visszahúzni, bármit, amivel megmentheted. De nem tetted. Tudtad, hogy ez fontos esemény volt, hogy a jövő szempontjából sem akadályozhattad meg. Ezért csak álltál ott, és nézted, ahogy Gandalf lassan elindult felétek. Nézted, ahogy a Balrog ostora a mágus lábára tekeredett, és ahogy Gandalf a híd szélén lógott.

   Tudtad, hogy Boromir megállította a Gandalf felé rohanó Frodót, és hallottad a hobbit hangját. De csak a szakadék felett lógó mágusra néztél, a barátodra, arra az emberre, aki már hatvan éve is veled volt. Gandalf amennyire tudott megkapaszkodott a hídban, de amikor rátok nézett, tudtad, hogy le fog esni. De persze, előtte még egy másik ikonikus sor következett.

   – Fussatok bolondok! – És ezzel a mágus eltűnt a mélyben.

   Az idő mintha megállt volna. Az agyad kiürült, minden érzéked eltompult. Kiáltásokat hallottál, halványan felismerted bennük Frodó hangját. Nem értetted, mit kiabált, de az elméd mélyén így is tudtad. De nem érdekelt. Ott álltál, földbegyökerezett lábakkal, és csak néztél a sötét mélységbe, mely csupán pillanatokkal ezelőtt nyelte el Gandalfot. Tudtad, hogy ez fog történni. Vajon hányszor érezted már ezt? Hányszor nézted már végig, ahogy a saját tehetetlenséged miatt életek tűntek el?

   – [Név]! – Meleg, mégis erős kezet éreztél a válladon, ismerős hang hatolt a tudatodba. Tekinteted lassan a melletted álló Aragornra szegezted, aki maga is mélységesen döbbentnek és szomorúnak tűnt. Ő valóban azt hitte, hogy Gandalf meghalt. Ő és mindenki. – Mennünk kell!

   – Igen – mondtad, de a hangod valahogy idegennek tűnt a te számodra is. – Tudom.

   A lábaid maguktól mozogtak, ahogy a kijárat felé tartottatok, egyszerűen nem éreztél semmit. Semmit, csupán azt a lelkiismeret-furdalást, amit már annyiszor, mióta először Középföldére érkeztél. Annyira sok mindent megtehettél volna. Annyira sok embert menthettél volna meg. És mégsem tehettél semmit. Halványan érzékelted csupán, hogy Aragorn keze már nem a válladat fogja. Nem, most ujjait szorosan a tieid köré kulcsolta, és úgy vont maga után a sötét folyosó végén lévő világosság felé.

   Alig értetek ki a szabad levegőre, máris a földön találtad magad, a kemény sziklán térdelve. Aragorn melletted állt, kezével a válladat szorította, de amikor ránéztél, láttad, hogy vissza-visszatekint a bányák felé. Vártad a könnyeket, vagy a dühöt, ami minden alkalommal felbukkant ilyenkor. De nem jöttek. Semmi sem jött, csupán az az üresség, ami azóta uralta a testedet, mióta Gandalf eltűnt a szemeid elől. Talán azért, mert tudtad, hogy ez nem örök állapot, hogy vissza fog jönni.

   – [Név] – kezdte Aragorn, és te tökéletesen tudtad, hogy mit akart mondani. Igaza volt. Nem maradhattatok, nem volt időtök a gyászra. Most nem. Össze kellett szedned magad, hogy támogathasd a többieket, akik nem voltak annak a tudásnak a birtokában, aminek te. Akik nem tudták, hogy még látni fogjátok az idős mágust.

   – Jól vagyok – mondtad, és lassan felálltál. Csak ekkor vetted észre, hogy egész testedben hevesen remegtél. – Menjünk.

   – Legolas, szólj nekik! – kiáltotta Aragorn a tündének, de még mindig a válladat fogta. Amikor a szólított a hobbitok felé indult, visszafordult feléd. – Frodó.

   – Megyek – bólintottad, és remegő kezekkel eltetted a kardodat. Aragorn figyelte, ahogy a tévelygő hobbit felé indulsz. Hallottad, hogy Boromir és Aragorn vitáztak, ahogy azt is, amikor a kósza a többieket nógatta, de nem fordultál feléjük. Éppen elérted Frodót, és mielőtt a hobbit még egy lépést tehetett volna, egyetlen mozdulattal magadhoz ölelted. Frodó teste megfeszült a hirtelen érintésre, de amikor felismerte, hogy te voltál az, azonnal szorosan visszaölelt. A fejét a nyakadba temette, ő maga is annyira remegett mint te. Érezted a könnyeit, ahogy megnedvesítik a köpenyed szövetét, de nem engedted el. Sőt, ha ez lehetséges volt, csak még erősebben szorítottad magadhoz. – Sajnálom Frodó.

   A hobbit nem felelt. Nem tudta, hogy miért kértél bocsánatot, de nem akart elengedni. Gandalf elvesztése borzalmasan fájt mindkettőtöknek, és Frodó tudta, hogy neked is rengeteget jelentett a mágus. Éppen ezért a közelséged jól esett neki. Megnyugtatta. Te is pontosan így éreztél. Habár nem voltál képes sírni, ahogy Fordót ölelted, érezted, hogy egyre jobban tisztul az elméd.

   – Frodó, [Név]! – kiáltotta Aragorn. Tudtad, hogy el kellett mennetek, ezért kelletlenül ugyan, de elhúzódtál a hobbittól, és az ölelést helyettesítendő megfogtad a kezét. Frodó könnyes szemeivel nézett fel rád, arra az apró, fájdalmas mosolyra, amit azért erőltettél magadra, hogy megnyugtasd őt. A hobbit nem tudta, hogy miért kértél bocsánatot, de azt biztosan tudta, hogy nagyon hálás amiért itt voltál.

   – Menjünk – mondtad, a hangod karcos volt, és elcsuklott a szó végén. A hobbit csupán egy bólintással felelt, mielőtt szorosan megragadva a kezedet követett téged a többiek felé.