[Név] - a neved/karaktered neve

~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~

   Másnap harcra készen álltál a hajó fedélzetén, és a közeledő kikötőt figyelted. Láttad a parton álló orkokat, hallgattad a távolból hangzó csata zajait, és érezted, ahogy az adrenalin megtölti a vénáidat. Alig vártad, hogy végre te is a harcba vethesd magad, s miközben arra vártál, hogy a hajók kikössenek lepörgetted magadban azt, ami a többiekkel történt.

   – Késtetek, mint mindig, kalózférgek! – rántott ki a gondolataid közül egy kicsit sem kellemes hang, s ekkor észrevetted, hogy a hajók végre a kikötőbe értek. – A késeitekre munka vár! Gyerünk, tengeri patkányok, ki a hajókból!

   Szinte fel sem tűnt, mikor vigyorodtál el, ahogy a társaidra néztél, majd egyszerre átlendültetek a hajó korlátján. A lábad keményen ért talajt, aztán tekinteted a meglepett orkokra esett. Azok hamar felocsúdtak, amikor észrevették, hogy csak négyen vagytok. Kardodat harca készen tartva indultál feléjük, s közben Gimli szavait hallgattad.

   – Jut belőle bőven mindhármunknak, győzzön a legjobbik törp! – mondta Gimli, és te úgy döntöttél, hogy nem hozod szóba azt az aprócska részletet, miszerint rajta kívül egyikőtök sem volt törp.

   Amikor végül futásnak eredtetek, a szellemek is csatlakoztak hozzátok. Abban a pillanatban, ahogy az orkok meglátták a zöldes, áttetsző alakokat hátrálni kezdtek, de már késő volt. A kardod mélyen egy ork húsába vájt, ahogy végeztél vele, majd időt sem hagyva, hogy a holttest a földre essen a következő felé lendültél. A szellemek félelmetes gyorsasággal haladtak keresztül az orkokon, és mivel gyorsabbak voltak nálatok, előttetek már tiszta volt az út, hogy a csatába vethessétek magatok.

   Mihelyt kiértetek a kikötőből máris sokkal több dolgod volt. A szellemek kissé szétszéledtek, hogy több orkkal végezhessenek, míg ti előrefelé tartottatok. Sorra végeztél az orkokkal. Hallottad, hogy Gimli és Legolas hangosan számoltak, de te magadban tartottad csupán számon a legyőzött ellenfeleket, miközben célirányosan tartottál egy bizonyos irányba. Tudtad, hogy időben érkezne segítség, de úgy döntöttél, hogy miért is ne menthetnéd meg előbb is Éowynt? Amint megpillantottad a földön kúszó alakot, és a felé tartó orkot, azonnal gyorsabb iramra kapcsoltál. Aragorn előtt értél oda, és levágva az ork fejét a földön fekvő nőre mosolyogtál.

   Éowyn kikerekedett szemekkel nézett fel rád, ahogy tovább küzdöttél. Amikor meghallottad hogy Aragorn Legolas nevét kiáltotta, tekinteted a tünde felé tartó olifántra esett. Láttad, ahogy a tünde felmászott rá, és előkapva az íjadat beleeresztettél néhány nyilat az állaton lovagló ellenségbe. Hármat lőttél le, mielőtt a célod visszatért a földre, ahogy még néhány orkkal végeztél. Nem aggódtál igazán Legolas miatt, tudtad, hogy boldogulni fog egyedül is, egyszerűen csak megragadtad a lehetőséget, hogy ellopj előle néhány áldozatot.

   Amikor minden tiszta volt körülötted, leengedted az íjad, és figyelted, ahogy a kísértetek letaroltak mindent. Az orkoknak esélyük sem volt egy halhatatlan sereg ellen, és a csata szinte pillanatok alatt ért véget. De még így is, sokkal több áldozat volt, mint amennyi kellett volna. Neked csupán rövid idő volt, ameddig harcolnod kellett. Az embereknek napokig kellett kitartaniuk. Győztetek, de ahogy végignéztél a harcmezőn, a halott bajtársakon, nem csakis színtiszta örömöt éreztél. Erősen kételkedtél benne, hogy volt bárki is, aki valaha csak boldogságot érzett egy csata megnyerése után.

   A szellemek végül lassan visszatértek. Aragorn mögött, Gimli és Legolas mellett állva néztél a seregre. Nélkülük nem ti kerültetek volna ki győztesen. Ez egészen biztos volt.

   – Engedj el minket! – mondta a szellemek vezetője.

   – Rossz ötlet! Szorult helyzetben kapóra jönnek e fickók. Nem baj, hogy holtak – rázta a fejét Gimli, miután Aragorn egy pillanatra habozni látszott. Ekkor döntöttél úgy, hogy neked is közbe kell szólnod.

   – De Aragorn a szavát adta – ellenkeztél, és az említett férfira néztél. – Bármennyire is hasznosak lennének, nem szegheti meg a szavát.

   – Teljesítettétek eskütöket – bólintott Aragorn. – Távozzatok! Békével.

   Mosolyogva figyelted, ahogy a szellemek eltűntek a semmibe.

   – Ez volt a helyes döntés – mondtad, ismét magadra vonva társaid figyelmét. – Igaz, Gandalf?

   – Milyen feleletet vársz? – kérdezte a mágus, ahogy felé fordultál. Amikor a tekintete rólad Aragornra esett, fejet hajtott előtte, majd mosolyogva ismét rád pillantott. – Elvégre, mikor nem volt igazad?

   – Ilyesmi még soha nem fordult elő – felelted büszkén vigyorogva. A társaid csak elnézőn nevettek. A mosolyod egy pillanatra sem lett kisebb, ahogy a mágus mellett álló hobbitra néztél. – Hé, Pippin! Rég láttalak!

   A hobbit válasz helyett, csak eléd rohant, majd erős ölelésbe húzott. A hirtelen gesztusra hangosan felkacagtál, majd viszonoztad az ölelést. Tudtad, hogy min ment keresztül, és azt is, hogy nem volt könnyű neki. Ezért hát hagytad, hogy addig öleljen, ameddig jól esett neki, és amikor elengedett, kedves mosollyal ajándékoztad meg.

   Végül a hobbir elindult megkeresni Trufát. Szemeid követték az alakját, ahogy egyre távolodott. A véres csatatéren egyáltalán nem volt odaillő látvány. Akkor néztél csak el róla, amikor hangos, keserves kiáltás hatolt a levegőbe, s tekinteted Éomerre vezetted. A férfi a földön térdelt, karjai között szorongatta Éowyn mozdulatlan testét. Fájdalmat éreztél Éomerért, aki azt hitte, hogy Éowyn meghalt. Fájdalmat éreztél minden elhunyt katonáért, akik az életüket adták, hogy megvédjék az emberek jövőjét.

   A háború borzalmas volt. Legutóbb nem volt időd, hogy ezt teljesen realizáld magadban. Legutóbb túl hamar tűntél el Középföldéről, hogy igazán megértsd, mennyi élet veszett oda aznap, a Helm szurdokban pedig az események túl kaotikusak és gyorsak voltak, hogy észrevedd. De most, itt álltál a halott bajtársaid között, és nagyobb erővel szakadt rád a valóság, mint eddig valaha. Talán Éomernek igaza volt. Nem tudtál semmit igazán a háborúról. Nem arról, amikor a föld vérben úszott, nem a fájdalmas halálsikolyokról, és az egymásnak feszülő kardokról. Sokkal inkább nem tudtál semmit arról, milyen volt, amikor egy csata véget ért. Amikor a győztes fél a harcmezőn állt a halott bajtársai tetemei között, amikor a barátok, és családtagok megpillantották egy szerettüket a halottak között.

   Sokáig álltál ott, némán figyelve, ahogy az emberek átkutatták a vérrel festett földet, ahogy a szeretteik felett sírtak. Te is sírni akartál. Sírni mindenkiért, aki ma meghalt, és azokért is, akik túlélték. Sírni a jövőért, azért a világért, ami már soha nem lesz ugyanolyan. De egyetlen könnycsepp sem jött a szemeidbe. Csak álltál, és száraz szemekkel, de síró szívvel nézted a gyászoló túlélőket. Senki sem volt győztes, aki ezen a földön állt. Itt csak túlélők voltak, azok akik örök életükre emlékezni fognak erre a napra. Azok, akik ezek után is harcolni fognak, akik a látott szörnyűségek után is felállnak majd, és ismét félelem nélkül néznek szembe a halállal.

   Aztán, hangos kiáltásokat hozott feléd a szél. Szemeid a hangok irányába mozdultak, s megpillantottad Pippin apró alakját, ahogy Trufát kereste. A hobbit látványa felmelegítette a szíved, és mielőtt észrevehetted volna, már felé is léptél. Nem volt messze tőled, hamar elérted őt, majd megragadva a kezét te is Trufa nevét kiáltottad. Amikor megláttad az egyik olifánt tetemét, azonnal arra húztad Pippint, és amint elértetek oda, letérdelve legurítottad Trufa mozdulatlan testéről a holttestet. Amint Pippin meglátta Trufát, azonnal melléd térdelt, és a hobbitot rázva a nevét súgta.

   A szólított kinyitotta a szemeit, és rátok nézett. Apró mosoly húzódott ajkaidra a látványára, és gyengéden a karjaidba emelted.

   – Mi vagyunk azok – mondta Pippin, és Trufán látszott, hogy felismert benneteket.

   – Tudtam, hogy rám találsz majd – mondta a hobbit, ahogy Pippinre nézett. – És most itt hagysz?

   – Nem, Trufa – felelte Pippin. – Gondoskodom rólad.

   Pippin Trufára terítette a köpenyét, majd segítségkérően rád nézett. Kissé rámosolyogtál, majd lágyan a karjaidba emelted a hobbitot, és felállva Minas Tirith felé indultál. Pippin szorosan követett, és folyamatosan beszélt Trufához, aki időközben ismét eszméletét vesztette. Amikor beértetek a várba, azonnal a sérültek ellátására kijelölt épület felé indultál, és a gyógyítók gondjaira bíztad mindkét hobbitot.

~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~

   Másnap néhányan összegyűltetek, hogy megtanácskozzátok a következő lépésetek. Előző nap este alaposan megmosakodtál, és immár ismét tisztán, rendesen jelentél meg a teremben. Gimli mellé ültél a lépcsőre, és vártad, hogy Gandalf beszélni kezdjen.

   – Frodó immár eltűnt a szemem elől – mondta, majd rád nézett. – És az egyetlen, ki tudja mi történik vele, félek semmit sem fog mondani nekünk.

   – Bocsi – vontál vállat.

   – A sötétség egyre mélyül – folytatta Gandalf.

   – Ha Szauronnál lenne a gyűrű, azt tudnánk – mondta Aragorn. – És arról, reményeim szerint még [Név] is szólna.

   – Természetesen, azt nem hallgatnám el – bólintottál, habár nem voltál benne ennyire biztos.

   – De ez csupán idő kérdése – vetette fel Gandalf. – Vereséget szenvedett, igaz. De az ellenségünk Mordor falai mögött újra erőre kap.

   – Hadd maradjon ott – szólt most Gimli is, aki békésen pipázgatott melletted. – Hagyjuk elrohadni! Miért érdekes ez?

   – Mert tízezer ork áll most Frodó és a Végzet hegye közt – felelte Gandalf. Erre természetesen Gimlinek már nem volt mit mondania. – A halálba küldtem őt.

   – Gandalf, ugye te sem hiszed, hogy hagytam volna, hogy ilyesmi történjen? – kérdezted, majd felállva a mágus elé léptél. – Tehetünk még valamit. Semmi másra nincs szüksége Frodónak, csak egy kis időre, és egy biztonságos útra. És, ami azt illeti, ezt képesek vagyunk megadni neki.

   – [Névnek] igaza van – bólintott Aragorn.

   – Hogyan? – kérdezte Gimli.

   – Előcsalogatjuk Szauron seregeit – felelte Aragorn. – Ő kiüríti Mordort. Mi meg erőinket összegyűjtve a Fekete Kapuhoz vonulunk.

   – Nem arathatunk diadalt, fegyvereink erejével – szólt közbe most Éomer.

   – Magunknak nem – értett egyet Aragorn. – De Frodónak adhatunk még esélyt, ha Szauron szemét tartósan magunkra vonjuk. Hogy vak legyen minden egyébre, ami mozog.

   – Áltámadás – jelentette ki Legolas.

   – Ez biztos halál – tudatta veletek Gimli. – A sikernek csekély az esélye.

   – Egyetértek – bólintottál te is, aztán, szélesen elvigyorodtál. – Támogatom az ötletet!

   – Szauron csapdát sejt majd – mondta Gandalf, ezúttal csak neked, és Aragornnak szánva a szavait. – Nem kapja be a horgot.

   – Támogatnék én olyan ötletet, ami nem működik? – kérdezted magabiztos vigyorral. Erre Aragorn is elmosolyodott, a szavaid nem hagytak kétséget. Mindenki tudta a választ rájuk.

   A döntés tehát megszületett.

~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~

   Némán álltál Aragorn előtt, a férfi arcán komorságot láttál. A szavai megdöbbentettek, és egy pillanatra azt hitted, hogy rosszul hallottad. Órákkal a tanácskozás után jelent meg a hálókörletedben, azt mondta, hogy mindenképpen beszélni akart veled. Arra számítottál, hogy kikéri a véleményed vagy ilyesmi, ezért gyanútlanul beengedted. És erre most itt álltatok, egymásra bámulva, és közben minden erőddel azon voltál, hogy felfogd az iménti szavait.

   – Megismételnéd? – kérted végül, amikor már sokadjára is úgy döntöttél, hogy egyszerűen csak rosszul hallottad.

   – Nem akarom, hogy velünk tarts holnap – mondta, ezzel bizonyítva, hogy igenis jól hallottál. Nem ez volt az első alkalom, hogy megpróbált lebeszélni a küzdelemről, de ezúttal valahogy más volt, mint eddig. Talán a szemeiben égő aggodalom, a hangjából kicsendülő könyörgés miatt. – Maradj itt, biztonságban!

   – Miért? – kérdezted. Nem ezt akartad mondani, de ez volt az első kérdés, ami eszedbe jutott.

   – Mert veszélyes – felelte a férfi, erős, kérges kezeibe fogva a te sokkal kisebb, mégis hasonlóan durva kezeid. – Rád itt van szükség.

   – Nem Aragorn, rám a harcban van szükség – ráztad a fejed. – Nem vagyok jó abban, hogy csak üljek, és várjak arra, hogy vajon visszatértek-e élve. Nem is azért vagyok Középföldén, hogy így tegyek.

   – [Név], ez a csata nem olyan lesz, mint a többi – mondta, próbált rávenni, hogy belásd, mennyire veszélyes vállalkozásra indultok ezúttal. De nálad jobban senki sem tudta, hogy mi vár ott benneteket. – Itt most nincs esélyünk, hogy győzzünk. Frodó és Samu talán sikerrel végzik a küldetést, de mi valószínűleg meghalunk.

   – Tudom, hogy mi fog történni Aragorn – mondtad határozottan. – Sokkal jobban tudom, mint te.

   – Tudod, hogy velünk mi fog történni – bólintott. – De azt mondtad, hogy arról nincs tudomásod, hogy veled mi lesz.

   – Mit számít az, hogy velem mi történik majd? – kérdezted, és kirántottad a kezeid az övéből. – Egész végig, soha nem számítottam Aragorn! Egyetlen pillanatig sem volt fontos, hogy meghalok-e vagy sem! A lényeg az, hogy a gyűrű megsemmisüljön, hogy Középfölde megmeneküljön. Ha eközben meghalok, hát örömmel fogadom majd a halált.

   – Hogy ne számított volna a halálod? – kiáltotta vissza, úgy tűnt ezek a szavak mélyen felzaklatták. Annyi élet veszett már oda amióta Frodóval elindultatok a Megyéből. Ezek az életek mind azért vesztek el, hogy Középfölde megmeneküljön. Ha meghalnál, te is csupán egy lennél ezek közül az áldozatok közül. – Nem érted, mennyire fontos vagy a számunkra? Gimli, Legolas, a hobbitok, Gandalf. Mindenki szeret téged, és mindenki gyászolna, ha meghalnál. Fontos vagy!

   – Nem, Aragorn, kettőnk közül te vagy az, aki nem érti – ráztad a fejed. A hangod elcsendesült. A haragod egy pillanat alatt elpárolgott. – Ha nem is megyek veletek, amint vége mindennek, el fogok tűnni Középföldéről. Visszatérek a saját otthonomba, ahogy azt hatvan éve is tettem. És ezúttal soha többé nem is jövök vissza. Mindegy ha holnap meghalok, vagy nem. Így is- úgy is eltűnök erről a helyről. Örökre.

   Aragorn torkára forrtak a szavak. Nem volt képes semmit sem mondani, csak állt, és döbbenten nézett rád. Nem tudta, hogy ez fog történni, hiszen soha nem beszéltél neki róla. Soha, egyetlen szóval sem említetted, hogy miután mindezen keresztülmentél Középföldéért, el fogod hagyni őket.

   – Veletek tartok holnap – mondtad, és ezúttal ő sem ellenkezett. Mi értelme lett volna? Bármi is történjen, holnap el fognak veszíteni téged. – Nem tudom, hogy miért pont most lettél ennyire kitartó ezzel a dologgal kapcsolatban, de sajnos nincs beleszólásod a tetteimbe. Senkinek sincsen. Viszont megkérnélek rá, hogy ne szólj a többieknek arról, amit mondtam. Nem akarom, hogy ez elvonja a figyelmüket a harcról.

   – Rendben van – mondta, habár a szavak maguktól csúsztak ki a száján. Nem értett egyet ezzel a döntéseddel, de a sokk annyira erős volt, hogy képtelen volt vitatkozni veled. Szavaira hálásan bólintottál, majd némán nézted, ahogy elhagyta a szobádat. Amikor ismét egyedül maradtál, halkan felsóhajtottál, majd az ágyad felé indultál.

~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~

   Másnap a társaid között lovagoltál. Aragorn előtted haladt, és tegnap óta egyetlen pillantásra sem méltatott. Nem sértődtél meg ezen a viselkedésen, mert értetted, hogy miért tette. Tudtad, hogy azért hagyott figyelmen-kívül, mert úgy gondolta, így könnyebb lesz számára, amikor már nem leszel. Természetesen mindketten tudtátok, hogy ez nem fog működni, de ennek ellenére úgy döntöttél, hogy segítesz neki. Ezért nem is kerested a pillantását, nem szóltál hozzá, és igyekeztél mindig úgy mozogni, hogy még véletlenül se láthasson. Csak ennyit tehettél, hogy megkönnyítsd a búcsút.

   Valójában, fel sem tűnt, de többi társaddal is hasonlóan kezdtél viselkedni. Próbáltad elkerülni Legolast és Gimlit, igyekeztél már most arra összepontosítani, hogy milyen lesz nélkülük. Gandalf volt az egyetlen, aki észrevette a viselkedésed, de ő sem szólt semmit. A mágus tudta, hogy mi fog történni, elvégre hatvan évvel ezelőtt ő maga is ott volt, amikor eltűntél. Észrevétlenül, nyomtalanul, hatvan hosszú évre. Ő nem tudta, hogy vissza fogsz-e még térni ide, de a tekintetedből úgy ítélte meg, hogy te nem számítottál rá, hogy valaha is újra Középföldére lépsz. És az, aki ismerte a jövőt, valószínűleg tudta, hogy visszajön-e, vagy sem.

   Hosszú ideig meneteltetek, és úgy, hogy nem beszéltél szinte semennyit - és így nem volt mivel elfoglalnod magad -, csak még hosszabbnak tűnt. Éppen ezért, amikor megláttad Mordor kapuját, szinte megkönnyebbültnek érezted magad. Ami elég ironikus volt, mivel a Fekete Kapu kicsit sem volt olyan látvány, amitől bárki is megkönnyebbülhetne. A sereg sorokba rendeződött, a katonák készen álltak a csatára. Te előttük álltál, a társaid között, s Mordor kietlen, zord földjére bámultál.

   Ez lesz az utolsó csatád.

   – Hol vannak? – kérdezte Pippin, néhány perces néma várakozás múlva. Válasz helyett, a kapu felé indultatok. Megállva a kapu előtt Aragorn hangosan kiabálni kezdett.

   – A Fekete Föld ura jöjjön elő! – Hangja végigvisszhangzott a környéken. – Hadd mondjunk fölötte ítéletet!

   Egy ideig ismét csak a csend volt a válasz, és észlelted, hogy a többiek egyre nyugtalanabbak lettek. Azt hitték, talán feleslegesen jöttetek el idáig, talán Szauron nem kapta be a csalit. De te jobban tudtad. Ezért, amikor a kapu hangos nyikorgással kinyílt, egy cseppet sem voltál meglepett. Ahogy az sem lepett meg, ahogy a kapun egy alak lovagolt ki, és megállva előttetek beszélni kezdett.

   – Gazdám, a Nagy Szauron üdvözletét küldi nektek – mondta, majd szélesen elvigyorodott. – Van ebben a bandában egy is, aki képes tárgyalni velem? Mondjuk a híres jövendőmondó, akinek minden jóslata valóra válik?

   – Kösz, de kihagynám – felelted, és elhúztad a szádat az undorító lény láttán, aki ekkor feléd kapta a fejét. – Amúgy sem azért jöttünk, hogy tárgyaljunk. Szauron nem tűnik túl... megbízhatónak. Szóval, akár közölhetnéd is a gazdáddal, hogy vagy küldje ide Mordor seregeit, vagy készüljön a küzdelem nélküli vereségre.

   – Ó, hogy felvágták a nyelved, annak ellenére mennyire gyenge vagy – mondta, a mosolya szánakozó volt. Nem igazán élvezted azoknak a rothadó fogaknak a látványát, ezért magadban nagyon remélted, hogy abbahagyja végre a mosolygást. – Ha nem lennél annyira értékes, most rögtön végeznék veled. Ah, van nálam egy jeles tárgy, amit meg kell mutatnom nektek!

   Figyelted, ahogy előhúzta Frodó mithril ingét, majd feléd hajította azt. Könnyedén elkaptad, az arcodon sem aggodalom, sem meglepetés nem látszott. Pippin és Trufa felkiáltott, és Gandalf mindkettőjükre rászólt. Te csak ültél, és a kezedben tartott ingre bámultál.

   – A félszerzet drága volt szíveteknek, látom – mondta Szauron szája. – Vendéglátója kezétől iszonyú gyötrelmeket szenvedett. Ki gondolta volna, hogy egy ilyen kis teremtmény, ennyi fájdalmat képes elszenvedni. És szenvedett kislány, bizony.

   – Nem lehetsz túl okos – mondtad, ezzel megtörve a szavait követő döbbent némaságot. Mindenki azonnal rád nézett. A szokásos mosolyod ült az ajkaidon, ahogy folytattad. – Hazudni próbálsz valakinek, aki ismeri a jövőt. Kíváncsi vagyok, miért gondolta azt Szauron, hogy be fog válni.

   A lény dühösnek tűnt, amiért nem csak őt, de a gazdáját is sértegetni merted, míg a társaid arcán csakis megkönnyebbülést, és boldogságot lehetett látni. Ha te azt mondtad, hogy Szauron szája hazudott, akkor az azt jelentette, hogy Frodó még nem csak, hogy életben volt, de nem is kínozták meg. Aragorn ekkor döntött úgy, hogy ideje előlépnie. A lovát az alak felé irányítva közeledett felé.

   – Ez meg kicsoda? – kérdezte Szauron szája. – Isildur örököse? Egy törött tündepengénél több kell ahhoz, hogy valaki király legyen.

   Vigyorogva nézted, ahogy Aragorn egyetlen mozdulattal levágta a fejét.

   – A tárgyalásoknak ezzel vége, úgy vélem – mondta Gimli, mire halkan felkuncogtál. Aragorn felétek fordult, és a mai napon először rád nézett. Nem csak, hogy rád, egyenesen a szemeidbe.

   – [Név] szavainak hiszek! – mondta, hangja dühről, és bizalomról árulkodott. Dühös volt az orkra és Szauronra, amiért így akartak megtéveszteni benneteket. És bízott abban, amit mondtál. Szauron szájának egy valamiben elvégre igaza volt: soha nem tévedett még egyetlen jóslatod sem. – Frodó még él!

   – Természetesen nekem van igazam – bólintottál vigyorogva, s ebben a percben a Szem rátok szegeződött. Erre a vigyorod kiszélesedett. – És most, itt az ideje, hogy elkezdődjön az utolsó csata.

   És így is történt. A kapu lassan szélesebbre nyílt, és mögötte ork sereg menetelt felétek. Aragorn arra utasított, hogy térjetek vissza a saját seregetekhez, ti pedig azonnal így is tettetek. Ahogy a katonák felé tartottál, észrevetted, mennyire féltek. Érthető volt, elvégre teljesen esélytelenek voltatok. Aragorn kiabálva próbálta biztatni az embereket, akik ennek ellenére is tovább hátráltak.

   – Gondor fiai! S Rohanéi! Testvéreim! – kiáltotta a férfi, miközben a többiek és te elfoglaltátok a helyeteket a sereg élén. – Látom a szemetekben. Ugyanazt a félelmet, mely engem is környékez. Eljöhet a nap, mikor a bátorság elhagy minket. Mikor cserbenhagyjuk barátainkat, felbontjuk szövetségünket, de ez nem az a nap! A farkasok órájának, mikor a pajzsok széttörnek, s az emberek kora széthullik még nem jött el a napja! Mert ma harcolunk! Mindazért, ami számotokra kedves ezen a földön, küzdjetek meg! Nyugat hős népe!

   Ahogy Aragorn kimondta ezen szavakat, és kardot rántott, a katonák is azonnal fegyvert húztak. Mosolyogva szorítottad meg Évëát, ami már a kezedben pihent és figyelted, ahogy az ork sereg egyre inkább körbevett benneteket. Némán álltál, a te szemedben nem volt ott az a bizonyos félelem. Féltél a haláltól? Igen. De nem féltél a harctól, még akkor sem, ha a végén meghalsz.

   Leszálltál a lovadról, éppen akkor, amikor a többiek is így tettek, és elengedve a hátast vártad, mikor kerítenek teljesen körbe. Amikor már nem volt egy centi hely sem a menekvésre, Gimli megszólalt.

   – Nem hittem, hogy egy tünde oldalán küzdve halok meg – mondta. Erre elmosolyodtál.

   – S, ha azt mondanám, hogy egy barát oldalán? – kérdezte Legolas, és lemosolygott a törpre. Gimli felnézett rá.

   – Igen – bólintott. – Azt vállalom.

   – Kicsit fáj, hogy engem kihagytok a dologból, de mondjuk én nem terveztem ma itt meghalni, szóval igazából mindegy is – mondtad, és ragyogó vigyort villantottál rájuk. Legolas és Gimli egy pillanatig csak szótlanul néztek, mielőtt ők is elmosolyodtak.

   – Büszkén halok meg az oldaladon – tudatta veled Gimli. – De ha nem is halok ma meg, akkor is büszkén harcolok melletted.

   – Nem hittem volna, hogy valaha is ezt mondom – kezdte Legolas is. – De egyetértek vele.

   – Ti aztán tudjátok, hogyan kell kiengesztelni valakit – nevettél fel.

   Aztán az orkok megálltak, és a Szem irányából suttogás szerű hangok jöttek. Aragorn lassan előre lépett, majd felétek fordult.

   – Frodóért – súgta, és biztos voltál benne, hogy rajtatok kívül senki sem hallotta. Aztán a férfi felemelte a kardját, és megfordulva az orkok serege felé indult. Nézted, ahogy a köpenye lobogott a szélben, és azonnal tudtad, hogy ez lesz az utolsó alkalom, amikor látod őket. Trufa és Pippin azonnal Aragorn után indultak, és te a sereggel és a társaiddal egyszerre léptél előre. Félelem nélkül vetetted magad az orkok közé, kardod úgy vágta az ellenséget, mint addig még soha. Ezúttal mindennél többet adtál bele, azt akartad, hogy az utolsó csatád örökre megmaradjon az emlékeidben. Mert ez volt a végső dolog, amit Középföldéért tehettél.

   Küzdöttél.

   Küzdöttél Frodóért, a társaidért. Küzdöttél a halottakért, és azokért, akik még csak nem is tudták, mi is történt itt. Küzdöttél Középfölde jövőjéért. A törpökért, akik hatvan éve oly fontossá váltak számodra, a bakacsinerdei tündékért, a Tóvárosbeli emberekért és azok leszármazottaiért. Küzdöttél Beornért, Radagastért, mindenkiért, akivel találkoztál az utatok során. Küzdöttél magadért. Azért az emberért, aki akkor voltál, mikor először Középföldére jöttél, és azért az emberért, akivé azóta váltál.

   Küzdöttél, mert semmi mást nem tehettél.

   Egy pillanatra felnéztél az égre, s tekinteted a nazgûlokra esett, akik mielőtt bármit is tehettek volna, azonnal a sasok áldozataivá váltak. Az ismerős állatok látványára elmosolyodtál, majd ismét a harcba mélyedtél. Tudtad, a sasok látványára azonnal tudtad, hogy hamarosan vége. Már fáradtál, és több helyen is megsérültél. Minden egyes mozdulatra kényszerítened kellett magad, a karod alig bírta már el a könnyű kardodat, de nem álltál meg. Egy pillanatra sem voltál hajlandó kifújni magadat, ha kellett addig harcoltál, ameddig össze nem esel.

   Aztán láttad, ahogy Aragorn a földre esett, és azonnal felé lendültél. Kersztülvágtad magad az orkokon; aki az utadba mert állni, szinte azonnal meghalt. Semmi sem állíthatott meg. Láttad, ahogy a troll a felkelő férfire taposott, és abban a percben értél hozzá. A pengéd nem volt elég nagy, hogy egy ütésből végezhess a trollal, de ez nem állított meg. Évëa pengéje mélyre fúródott a troll kemény bőrébe, aki erre azonnal rád figyelt Aragorn helyett. Hatalmas keze lassú, de halálos erejű ütésre lendült, melyet éppen csak sikerült kikerülnöd. Annyira elfáradtál, hogy a tested nem mozgott olyan gyorsan, amennyire szeretted volna.

   Mégis, amikor sikerült kikerülnöd a csapását, azonnal ismét a testébe merítetted a pengéd. A troll ismét lendítette a kezét, és ezúttal tudtad, hogy nem fogod tudni kikerülni. Némán vártad az ütést, szinte láttad, ahogy a kardja végigszánt rajtad, amikor a Szem felől hangos kínsikolyféle hang jött, és a troll azonnal arra fordult. Ahogy a kínlódó hang tovább folytatódott, a troll és az orkok menekülni kezdtek.

   Megkönnyebbülten néztél a hegy és a Szem felé. Tudtad, hogy Frodónak sikerült. Nézted, ahogy a torony lassan összeomlott, és a Szem egy hatalmas robbanással örökre eltűnt ebből a világból. Hallottad a társaid győzelemittas kiáltásait. A lábaid ekkor döntöttek úgy, hogy felmondják a szolgálatot. Térdre estél, és úgy nézted a boldog katonákat, a barátaidat, ahogy a győzelmeteket ünnepelték. Ajkaidra lassú mosoly kúszott.

   Győztetek.

   A robbanás okozta lökéshullám elért egészen hozzátok, majd a föld beomlott az orkok alatt, éppen ott állva meg, ahol a seregetek állt.

   És a Végzet Hegye kitört.

   Tudtad, hogy a többiek mit gondoltak, tudtad, hogy azt hitték, Frodó és Samu halottak. Látni akartad, ahogy a sasok visszahozzák őket, ahogy a társaid arca felderül, ahogy Középfölde kedvező jövője végre nem csak számodra lesz látható. De érezted. Azt a fáradtságot, a hirtelen álmosságot, amit hatvan éve is, amikor vége volt a csatának. Elvégezted a dolgod itt, és most a saját világod visszahúz magába. Küzdöttél, hogy nyitva tudd tartani a szemeid, csak látni akartad még egyszer, utoljára a barátaidat.

   Tekinteted Trufára és Pippinre esett, akik már sírtak, mert azt hitték, hogy a barátaik meghaltak. Róluk Gimlire néztél, aki néma megrökönyödéssel bámult a hegyre. A törpről Legolasra és Aragorna siklott a pillantásod, kik egymás mellett, szomorúan néztek a vulkánra. Végül Gandalfra néztél. A mágus úgy tűnt, magába temetkezett, a bűntudat jól látszott az arcán. Fel akartál kelni, és megnyugtatni őket. Azt kívántad, bárcsak képes lennél még utoljára mondani valamit, hogy meggyőzd a társaidat: minden rendben volt.

   De a világ hangjai elnémultak, és a fáradt álmosság lassan teljesen elködösítette a tudatod. Egyetlen szó sem jött ki a szádon, már a földet sem érezted magad alatt. Olyan volt, mintha csak lebegtél volna a semmiben, és az utolsó érzékszerved a látásod volt, melybe úgy kapaszkodtál, akár fuldokló a mentőövbe.

   Aztán, behunytad a szemeidet, és csak a sötétség fogadott.