[Név] - a neved/karaktered neve

~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~

Emlékeztél az első alkalomra, amikor orkok ellen harcoltál. Esélyed sem volt, legalábbis így érezted. A kard akkor még közel sem volt annyira természetes érzés a kezedben, előtte soha nem láttál valódi csatát, és a mostaninál sokkal gyengébb voltál. Akkor féltél. Félelmetes élmény volt az, még annak ellenére is, hogy végül jól helyt álltál. Most, ahogy itt álltál, esőtől vizesen, kezedben az íjadat szorongatva, szemben egy sereg urukkal, egyáltalán nem érezted azt a bizonyos félelmet. Magad sem tudtad, hogy miért. Nézted, ahogy az orkok megállnak, és hallgattad az üvöltéseiket.

- Mi történik odakinn? - kérdezte Gimli, aki ugrálva próbált kilesni a fal fölött. A látványra felkuncogtál, és a vigyorgó Legolasra néztél. A tünde szemeiben szórakozás csillogott, ahogy megszólalt.

- Elmeséljem neked - kezdte, mire Gimli felé kapta a fejét. Legolas lepillantott a törpre, - vagy inkább keressek egy ládát?

- Szerintem ültesd a nyakadba - felelted a törp helyett. Legolas felnevetett, amihez te is csatlakoztál, míg Gimli felváltva nézett rátok, majd néhány másodperc múlva ő is nevetni kezdett. Az orkok ekkor a földhöz ütögették a lándzsáikat, és láttad, ahogy Aragorn kardot rántott. Az emberek felhúzták íjaikat, és az orkokra céloztak, de te nem mozdultál, ahogy a tündék sem melletted. Az első nyíl egyenesen egy ork nyakába állt.

Hallottad, ahogy Aragorn kiáltott valamit tündéül, majd a csatatérre néma csend ült. Figyelted az orkot, amit a nyíl eltalált, ahogy a földre esik. Ekkor a sereg megindult. Aragorn újabb kiáltására a tegezedhez kaptál, és az íjad húrjára helyezted a kihúzott nyilat. Bár nem értetted amit a kósza mondott, a tündék ekkor cselekedtek, és te csak utánoztad őket. Nem mozogtál sem olyan gyorsan, sem olyan simán mint ők, de ez egyáltalán nem érdekelt, ahogy az íjadat az orkokra céloztad. Legolas szavait sem értetted, csupán az emlékeidből dolgozva találtad ki, hogy mit mondott. Aztán Aragorn kiadta a parancsot, és elengedted a nyilat.

Egy ork nyakába állt, aki a többi eltalált társával együtt holtan esett össze.

- Eltaláltatok valamit? - kérdezte Gimli, ahogy egy újabb nyílért nyúltál. A kérdésre elmosolyodtál.

- Valamiket - felelted, és Aragorn parancsára ismét kilőtted a nyilat. A tündék félelmetesen gyorsan tüzeltek, és te a nyomukba sem értél. Ez persze nem szegte kedvedet, csak arra figyeltél, hogy eltaláld az ellent. Gimli melletted ordítozott, habár teljesen feleslegesen, ugyanis még mindig nem látott semmit. Az orkok visszalőttek, és láttad, ahogy eltaláltak néhány tündét. Az egyik nyíl éppen a fejed mellett süvített el, ami elég kellemetlen élmény volt. De ennek ellenére sem hagytad abba a támadást.

Aztán jöttek a létrák. Amikor a falnak döntötték őket, azonnal a kardodra váltottál, és láttad, hogy a tündék is így cselekedtek. Az ork, ami előtted volt azelőtt meghalt, hogy felfoghattad volna, mi történt. Gimli gyorsabban cselekedett, mint te tehetted volna, de amikor a következő ork ugrott mellétek, te voltál a sebesebb. Hallgattad a csatakiáltásokat, a fegyverek csengését, miközben folyamatosan vágtad le a támadó orkokat.

- Legolas, már kettőnél tartok! - kiáltotta Gimli büszkén.

- Én tizenhétnél - felelte a tünde, mire hangosan felnevettél.

- Nekem ez a tizenharmadik - vetetted oda nekik, majd megöltél még egyet. - Tizennégy!

- Nem hagyom, hogy egy hegyes-fülű lefőzzön! - kiáltotta Gimli, ahogy egy újabb orkkal végzett. - Ahogy ellened sem veszítek, [Név]!

- Szeretném én látni, hogy legyőzöl! - kiáltottad vissza, majd figyelmed ismét a harcra fordítottad.

- Tizenkilenc! - kiáltotta Legolas.

Csak egy halk kuncogással válaszoltál, miközben futólag eltetted a kardod, hogy kilőhess néhány messzebb lévő orkot. Közben hallgattad, ahogy Gimli hangosan számolt, míg te magadban tartottad számon a kivégzett orkokat. Nem gondoltad volna, hogy sikerül többet ölnöd Legolasnál, de Gimlit nem volt annyira nehéz legyőzni. Ráadásul sokkal jobban élvezted ezt a versenyt, mint azt gondoltad volna. Persze, mindig viccesnek találtad, amikor ezt csinálták, de most, hogy te is benne voltál még az eddigieknél is sokkal szórakoztatóbb volt. Emellett, végre kiadhattad a sok felgyülemlett stresszt, és végtelenül megkönnyebbültél.

Aztán megláttad a kapu felé tartó orkokat, akik felülről és elölről is pajzsokkal és a többi ork testével védekeztek. Azonnal rájuk céloztál, és noha sikerült lelőnöd néhányat az oldalakról; akik középen haladtak, azok takarásban voltak.

- Be fogják robbantani a csatornát! - kiáltottad Aragornnak. A férfi azonnal lenézett, még éppen időben, hogy lássa, ahogy az orkok a bombákat cipelték. Céloztál, és lelőttél egyet, de azonnal egy másik állt a helyére. Amikor ez nem jött be, a tüzet vivő orkra céloztál. Az első nyíl nem terítette le, ezért rögtön kilőttél egy másodikat is. - Legolas!

Már ketten lőttetek rá, de mintha észre sem vette volna, tovább futott. Tudtad, hogy meg fog történni, és azon gondolkodtál, hogy ez is egy olyan esemény volt-e, amit nem akadályozhattál meg, hiába próbáltad.

Aztán a fal betört.

Közel álltál ahhoz a részhez, és a robbanás ledöntött a lábadról. Érezted, ahogy kicsúszott alólad a talaj, majd a zuhanás szelét, és tudtad, hogy leestél a falról. Az ütközés fájdalmas volt, de leginkább a sérült karodnak. Hangosan felsikítottál a fájdalomtól, és behunyt szemekkel igyekeztél valahogy úrrá lenni rajta. Hallottad a melletted becsapódó törmelékek és emberek zaját, majd a kitörő víz robaját, de még mindig csukva maradt a szemed. Összeszorított fogakkal hevertél ott, szabad kezed a sérült karod markolta.

Homályosan tudtad, hogy az orkok a kaput ostromolták, de nem volt lehetőséged, hogy segíts tartani, hiszen megmozdulni sem tudtál. Kinyitottad a szemeid, és próbáltál rájönni, hogy pontosan mi is történik körülötted. A feléd közeledő orkok látványa éppen elég volt, hogy ne érdekeljen, elengedted a kezed, és a kardodat markolva állásba tornásztad magad. A fájdalomtól fehér pontok táncoltak a látásod szélén, és úgy érezted, bármelyik pillanatban eszméleted vesztheted, de ennek ellenére is állva maradtál. Szemeid a nem sokkal távolabb felálló Aragornra estek, majd meghallottad Gimli kiáltását, és a törp a falról az orkok közé vetette magát.

A látvány egyszerre volt borzalmas, és vicces, és te nem tudtad eldönteni, hogy nevetni vagy sírni akartál-e. Aztán a karod ismét eldöntötte helyetted, és kipislogva a fájdalom könnyeit a szemeid sarkából Gimli felé futottál. Ha nem fájt volna piszkosul a kezed, akkor inkább íjászkodtál volna, de így nem sokat értél volna Dauggal. A nyilak még azelőtt érték el az orkokat, hogy te az útjukba kerültél volna. Hallottad ugyan Aragorn parancsát, de mivel tündéül volt, és egyértelműen nem neked szólt, ezért teljesen figyelmen-kívül hagytad.

Kirontottál a várfal mögül, és ellökve a feléd tartott lándzsát a kardodat egy ork mellkasába szúrtad. Ekkor ért utol a tünde sereg Aragornnal ez élen, és immár közöttük küzdöttél tovább. Habár a kezed fájt, úgy küzdöttél, mintha semmi bajod sem lenne. Minden levágott orkot magadban hozzáadtál az előzőekhez, így számolva, hogy mennyivel végeztél már. Közben felsegítetted Gimlit, aki éppen a víz alól dugta ki a fejét, majd vele együtt harcoltál.

Régóta tartott már a küzdelem, és ez idő alatt sikerült rájönnöd, hogy a kezeden a seb felszakadt, és azért fájt ennyire, ráadásul egyre jobban fáradtál. Amikor volt egy kis időd, megint csak az inged egy darabjával rászorítottál a sebre, hogy megállítsd a vérzést, majd tovább folytattad a harcot. Hiába fáradtál el teljesen, hiába kaptál alig levegőt, eszedben sem volt, hogy abbahagyd a küzdelmet.

- Aragorn - hallottad a kiáltást, és levágva egy ork fejét a vár felé kaptad a fejed. Théoden hangja végigvisszhangzott a csatatéren. - Vonulj vissza a toronyba! Mentsd az embereidet!

És Aragorn így is tett. Visszavonulást kiáltott, és tudtad, hogy nem volt értelme vitatkozni. Nem akartad feladni, de nem hitted, hogy sokkal tovább ki tudnál tartani ilyen állapotban. Ráadásul, a tündék már elindultak visszafelé, ha egyedül maradtál volna idekint, azonnal meghaltál volna. Ezért te is a vár felé vetted az irányt, útközben elintézve az utadba kerülő orkokat. A szemeid sarkából láttad, hogy két tünde Gimlit fogva futott a torony felé, aki látszólag nagyon nem örült a visszavonulásnak. Nos, igen, kételkedtél benne, hogy ha most a törpökkel harcoltál volna, azok hallgattak volna a visszavonulási parancsra.

Aztán megláttad Haldirt. A harcban megfeledkeztél róla. Elkerekedett szemekkel nézted, ahogy egy ork hasba szúrta. Anélkül indultál felé, hogy akár csak egy pillanatra is átgondoltad volna a döntést, és amikor megláttad a tünde mögött felemelt fegyverrel álló orkot, lendítetted a kardod. Érezted, ahogy húsba vájt a penge, és azonnal tudtad, hogy az ork halott. De azt is, hogy Haldir is, legalábbis nagyon kevés esélye volt, hogy túléli. A tünde térdre esett, és te próbáltál segíteni neki, de az orkok megállás nélkül jöttek, és egy pár másodpercnél több időd nem volt arra sem, hogy kifújd magad.

Láttad, ahogy Aragorn is ideért, és térdre omolva barátja mellett a karjaiba húzta őt. Tudtad, hogy Haldir nem fogja túlélni. Az ajkadba harapva fordultál vissza a harc felé, ha mást nem is, annyit tehettél, hogy feltartod az orkokat, ameddig Aragornnak szüksége van rá. Láttad, ahogy a kósza a földre tette barátja halott testét, majd az egyik létrához lépett. Figyelted, ahofy ellökte a létrát, és azzal együtt az orkok tömegébe zuhant. Mivel tudtad, hogy mi történik majd nem aggódtál, és utat törve a falon a várkapu felé indultál.

Amikor odaértél, elfutottál a király mellett, aki láthatóan megsérült, és a kapuhoz léptél. Aragorn és Théoden váltott néhány szót, majd a férfi megragadott, és Gimlivel együtt behúzott egy folyosóra. Tudtad, hogy hova vezetett, és amikor kiléptetek az ajtón, eltetted a kardod, az íjadat véve a kezedbe.

A karod még mindig fájt, és nagyon jól tudtad, hogy nem sokáig fogod bírni. Talán csak egy-két nyilat tudsz majd kilőni, vagy ha a szerencse nem állt melletted, akkor egyet sem. De amíg nem próbáltad, nem tudhattad.

- Na, gyertek, elbánunk velük! - mondta Gimli, miután kipillantottatok a fal mögül. Aragorn a törpre nézett, míg te még mindig az orkokat figyelted.

- Messze a híd - mondta a kósza.

- Nálam van íj - felelted, de nem néztél rájuk.

- Hajíts el! - hallottad Gimlit, és az ajkadba kellett harapnod, hogy ne nevess fel hangosan.

- Mi? - kérdezte Aragorn, aki valószínűleg tényleg teljesen megdöbbent a törp szavai hatására.

- Nem bírok távol-ugrani - felelte Gimli, és te hagytad, hogy egy halk kuncogás elmeneküljön az ajkaidról. - Hajíts oda! A tündének ne szóljatok!

- Egy szót sem - ígérte Aragorn, míg te végre elhúzódtál a fal szélétől, és két társadra néztél.

- Tartom a szám - mondtad, de a vigyorod egészen másról mesélt. Ezt pedig mindketten azonnal felismerték. Kihúztál egy nyilat a tegezből, majd kifeszítve az íjad céloztál. Akkor engedted el a nyilat, amikor Aragorn elhajította Gimlit. A fájdalom borzlamas volt, és tudtad, hogy ennél többet nem lőhettél, így el is tetted az íjad, ismét a kardodat véve a kezedbe. Teljesen használhatatlan voltál most távol harcban. Aragornra néztél, majd nekifutottál, és elrugaszkodva a szikláról átugrottál a hídra.

A férfi pillanatokkal utánad érkezett, és te addigra már Gimlivel együtt harcoltál. A híd azon része pillanatok alatt megtisztult, és ezt kihasználva a másik oldalon kidúcolták a kapukat. Azonban, ha a kapun nem jutottak be, akkor ismét a falon támadtak. Láttad a létrákat, és a hatalmas köteleket, melyeket a feljutáshoz használtak, és tudtad, hogy a falon is elkélne a segítség, de nem tudtál két helyen lenni egyszerre. Ráadásul azt is tudtad, hogy Legolas bírni fogja, ezt a visszazuhanó létra is mutatta. Ismét a saját harcotokra terelted a figyelmed, mindent meg kellett tennetek, hogy visszatartsátok az orkokat.

Már alig vártad, hogy végre valahára feljöjjön a Nap.

- Gimli, Aragorn, [Név]! - kiáltotta a király. Felé néztél, miközben végeztél egy orkkal. - Gyertek be onnan!

Gimlit és Aragornt megragadta egy ork, amit te szinte azonnal leszúrtál. Közben Legolas kötelet dobott hozzátok, és Aragorn megragadva a derekadat a kötélhez húzott. Reflexből nyúltál Gimli feléd nyújtott keze után, éppen időben, hogy a törpöt is felhúzzák a kötéllel. Közben a lábaddal igyekeztél segíteni Legolasnak, hogy könnyebben felhúzhasson. Amikor ismét a falon voltál, időd sem volt összeszedni magad, már ismét harcra kényszerültél. Hallottad, hogy a király visszavonulót fújt és melletted Aragorn is parancsba adta, hogy vonuljatok vissza. Levágva az utolsó orkot engedelmesen rohantál a társaid mellett a toronyba.

- Csak jöjjön fel a Nap - mondtad amikor már a toronyban voltatok, ezzel meglepve a többieket. Három bajtársad értetlenül nézett rád, de te nem magyaráztad meg a mondatot.

- Az asszonyok más úton nem juthatnak ki innen? - kérdezte Aragorn, amikor rájött, hogy nem volt több mondandód. - Nincs másik út?

- Van egy átjáró - felelte végül Háma. - A hegyekbe vezet. De nem juthatnak messzire az ellenség miatt.

- A nők és a gyerekek induljanak a hegy felé, az átjárót zárják le! - mondta Aragorn, ahogy Hámát az ajtó felé lökte. Közben a torony kapuján próbáltak betörni az orkok.

- Ennyi halott - mondta Théoden, magára vonva a figyelmet. - Mit tehet az ember ily izzó gyűlölet ellen?

- Lovagoljunk ki - mondta Aragorn. - Ütközzünk meg velük!

- A dicsőségért? - kérdezett vissza a király.

- Rohanért. A népedért - felelte a férfi, majd tekintete rád esett, és fejével feléd biccentett. A király is rád nézett, te éppen az ablakban vártad, hogy meglásd a Nap első sugarait. - A napkeltét várja. Okkal teszi. Csak addig kell kitartanunk.

- Mindjárt pirkad - mondta Gimli, és erre ajkaidra mosoly húzódott. Szavaira csillogó szemekkel fordultál meg, arcod boldogságot tükrözött. Mélységesen megdöbbentett mindenkit ez a kifejezés. Úgy néztél ki, mintha egyáltalán nem aggódnál. Sőt.

- Így van! - kiáltottad, hangodból türelmetlen várakozás csendült. - Hamarosan felkel a Nap!

Aragorn arcán felismerést láttál, ami csak még nagyobb mosolyra késztetett. Théoden téged nézett. A férfi tudta, hogy nem voltál bolond. A szavaid, a viselkedésed, minden erőt sugárzott. És ha te egy ilyen helyzetben mosolyogtál, akkor a remény még nem hagyta el a várat.

- Igen - mondta végül a király. - Igen. Pörölykezű Helm kürtje megszólal a szurdokban! Ez egyszer utoljára!

- Helyes! - kiáltotta Gimli. Théoden Aragorn vállára ejtette a kezét.

- Itt az idő, hogy együtt rántsunk kardot - mondta, te pedig vigyorogva néztél rájuk. Hallgattad a király szavait, miközben kihúztad a kardod, majd a kürt mély hangját. A király, Aragorn, te és néhány katona lóra szálltatok. Az ajtó ekkor tört be, és az orkok besereglettek. A lovad hátán ülve tartottál feléjük, a többi lovassal, és a társaiddal együtt. Kardod ismét ork vért ontott, míg a lovad megállás nélkül nyargalt végig a váron. Orkok hullottak, amerre tartottatok, a híd két oldalán zuhantak le.

Aztán megláttad. Fehér lovon, egy ismerős alak, a Nap első sugaraival érkezett. A mosolyod visszatért, szemeidben élénk fények égtek. Bár még mindig Gandalfot figyelted, fél szemmel a harcmezőre is koncentrálnod kellett. Láttad, ahogy a mágus mellett megjelent egy második alak is, és tudtad, hogy ez a harc hamarosan véget fog érni. A lovasok láttán az orkok nagy része feléjük indult, ők jelentették a nagyobb fenyegetést. Néhányan maradtak, de azokat könnyedén legyőztétek.

Láttad, ahogy a lovasok mögül éles fény gyúlt, és Gandalffal az élen az orkok közé vetették magukat. Eltakartad a szemeid a fény elől, majd hangosan felkacagtál, és folytattad a harcot. Már közel sem volt minden veszve, és láttad, hogy a megmaradt harcosok melletted újult erővel küzdöttek.

Végül az orkok visszavonultak. Théoden kikiáltotta a győzelmetek, te pedig csak álltál, és figyelted, ahogy az orkok elrohantak. Gandalf a közeledben harcolt, s amikor meghallotta a király szavait, rád nevetett. Azonnal te is nevetni kezdtél, magad sem értetted teljesen, hogy pontosan miért. Talán a győzelem miatt. Vagy azért, mert egyszeriben úgy érezted, teljesen megkönnyebbültél. Netán csak Gandalf nevetése volt ragályos. Bár, úgy sejtetted, hogy mindegyik egyszerre.

Aragornra néztél, aki nem nevetett ugyan, de láttál egy apró mosolyt a szája sarkában. A lovasokkal együtt tartottál az orkok után, kergettétek őket. Nézted, ahogy az erdő felé tartottak, és megállítottad a lovad, éppen akkor, mikor Gandalf melléd ért. A mágus oldalán figyelted, az orkok visszavonulását.

- Óvakodjatok az erdőtől! - kiáltotta Éomer. - Maradjatok távol a a fáktól!

Némán nézted, ahogy az utolsó ork is eltűnt a fák között, majd ahogy a lombok mozogni kezdtek. Hallottad a kiáltásokat, és pontosan tudtad, hogy mi is történhetett ott. Félelmetes látvány volt, de egyben megkönnyebbültél. Minden egyes támadó ork meghalt ma. Végül a csapat visszatért a várfal mögé, és leszállva a lóról hagytad, hogy Legolas elvezessen a toronyba. Természetesen a tündének feltűnt, hogy fájdalmaid voltak, előle nem rejthetted el a felszakadt sebed.

Hagytad, hogy ismét lefertőtlenítse, majd jó szorosan bekötözze. Sőt, még azt is nyugodtan végighallgattad, ahogy leszidott, amiért így küzdöttél. Megint. Végül persze megenyhült, és hamarosan együtt tértetek vissza a többiekhez. Gimli éppen pipázott, amikor elértetek hozzá. Nézted, ahogy Legolas végigsimított az íján, ahogy megszólalt.

- A végeredmény negyvenkettő - mondta, mire a törp felnézett rá.

- Negyvenkettő? - kérdezte, mintha nem hitte volna el. Te csak a szemeidet forgattad. - Nem is rossz ez egy hegyes-fülű tündehercegecskétől. Én magam viszont épp a negyvenhármason üldögélek.

Legolas kifeszítette az íját, majd a Gimli alatt lévő hullába lőtt.

- Negyvenhárom - mondta, mire a törp döbbenten nézett fel rá.

- De ez már halott volt - mondta, mire Legolas összehúzta a szemöldökeit.

- Még vonaglott - felelte.

- De csak azért, mert a fejszém beleállt az idegrendszere közepébe - védekezett a törp, és megrángatva a fejszét mutatta, hogy valóban így volt. Ekkor végül felnevettél, és megütögetve Legolas vállát a fejed csóváltad.

- Sajnálom, hogy le kell lomboznom titeket, de ez egy felesleges vita - mondtad, majd Gimlire vigyorogtál. - Én negyvennégyet számoltam.

Ők csak elhűlten meredtek rád, míg te elégedetten nevettél magadban.

- Ja, és valamit még mondani akarok, de azt Aragornnak is hallania kell! - mondtad, majd megragadva két társadat az említett harmadik tag felé indultál. Hamar meg is találtad, a király és Gandalf társaságában. Éppen beszélgettek valamiről, de amikor eléjük léptél, azonnal elhallgattak, és várakozón néztek rád. - Nos, most hogy mindenki hallja: Én megmondtam.

Legolas, Gimli és Aragorn felnevettek erre, míg a többiek csak értetlenül néztek négyőtökre.

~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~

Másnap Gandalf mellett lovagoltál. Tudtad, hogy mit akart mondani. Amikor a lovak megálltak, tekinteted a messzeségben fenyegetően magasló hegyre szegezted.

- Szauron dühe rettenetes lesz, s a bosszúja pusztító - mondta a mágus, amikor mindenki mellé ért. - A Helm szurdokért vívott csatának vége. A Középföldéért vívott harc pedig küszöbön áll. Most minden reményünk két apró hobbit, valahol kinn, a vadonban.

Egy pillanatig csend volt, mielőtt megszólaltál volna.

- Nos, ennél jobb kezekben nem is lehetne a jövőnk.