[Név] - a neved/karaktered neve

~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~

Másnap Galadriel előtt álltatok. A tünde ruhádat felváltotta egy az utazáshoz sokkal alkalmasabb öltözet, ismét volt cipő a lábadon, a táskád tele volt étellel. Útra készen álltatok. Mielőtt Galadriel hozzátok ért, a tündék egy csapata megállt előttetek, és mindannyian kaptatok egy-egy tündeköpenyt, melyeket az a bizonyos levél formájú bross tartott rajtatok. Galadriel végül elétek lépett, majd Legolashoz fordult.

- Az ajándékom a te számodra Legolas egy galadoni íj - mondta, s átnyújtotta neki az ajándékot. Legolas úgy vette el, mintha a legnagyobb kincset tartaná a kezében. - Mely méltó a fák népének ügyességéhez.

Legolas azonnal kifeszítette a húrt, már próbálgatta. Galadriel mosolyogva nézte, majd Pippinhez és Trufához lépett.

- Ezek a Noldorin tőrjei - mondta, ahogy a két hobbit előhúzta a most kapott tőröket. - Már volt, hogy háborúban jó szolgálatot tettek. Ne félj, ifjú Tuk Peregrin. Majd megjön a bátorságod.

Ekkor Samu elé ért.

- És te, Csavardi Samu - kezdte, a hobbitra nézve. - Tündekötelet kapsz.

- Köszönöm úrnőm - mondta, majd a két társára nézve, folytatta. - Nem lenne még egy ilyen fényes tőre?

Galadriel nem felelt, csupán egyetlen mosollyal tovább lépett. Erre te is elmosolyodtál, Samunak fogalma sem volt róla, mennyire jó hasznát veheti még annak a kötélnek.

- És mi ajándékot kér a tündéktől egy törp? - kérdezte a tündenő Gimlitől.

- Semmit - felelte ő. - Csak még egyszer, hadd nézzen a fák népének úrnőjére. Mert ő szebb a föld mélyének összes drágakövénél.

- Mi lett azzal, hogy nem fog tudni egykönnyen behálózni? - kérdezted, de hangodban színtiszta szórakozós csendült. Galadriel felnevetett, és a többiek is követték a példáját. Gimli, ha ez lehetséges egy törp esetében, csupán zavartan lehajtotta a fejét, de nem vágott vissza neked. Nem tudtad, hogy azért, mert annyira tisztelt téged, vagy azért, mert Galardiel itt állt előtte, netán csak azért, mert nem tudott mit.

- Ha szabadna, mégis kérnem valamit... - kezdte bizonytalanul Gimli, majd gyorsan megrázta a fejét. - Nem, nem, nem, ostobaságot beszélek, úgyis lehetetlen, kár is kérnem.

Galadriel végül tovább lépett a melletted álló Aragorn elé, míg Gimli még mindig magában motyogott.

- Neked nem adhatok nagyobb ajándékot annál, mi már úgyis a tiéd - mondta, és a férfi nyakában lógó nyaklánc fölé tette a kezét. Aragorn szemeiben furcsa villanást láttál, ahogy a nő folytatta. - Habár, a jövő oly kiszámíthatatlan. Még Gulu narante sem tudhatja, mi fog történni.

Aragorn tünde nyelven felelt neki, és mivel Galadriel nem azt mondta, amire számítottál, nem is tudhattad, hogy mi volt a férfi válasza. Csupán Galadriel feleletét érthetted.

- Még előtted a döntés - mondta, s egy futó pillantást vetett rád. - Hogy mi a válaszod, csak rajtad múlik. Namárië(1).

Aragorn lehajtotta a fejét, de Galadriel az állánál fogva felemelte azt. Ismét Sindarin nyelvre váltottak, de ezúttal tudtad, hogy mit mondott. Egy utolsó pillantást vetett még a férfira, majd elengedve őt megállt előtted. Ajkain mosoly tűnt fel, amikor rád nézett.

- Milyen ajándékkal szolgálhatok valakinek, aki ilyen sok tudást őriz, Gulu narante? - kérdezte. Éppen válaszra nyitottad a szádat, amikor a nő az egyik távolabb álldogáló tünde felé intett, aki úrnője elé lépve, felé tartott egy íjat és egy tegezt. Amikor szemeidet végigfuttattad rajta, szavakat láttál belevésve. Maga a dizájnja nagyon ismerős volt, és ahogy Galadriel átnyújtotta neked, azonnal tudtad, hogy ez az íj az egyetlen, amelyik tökéletesen illett a kezedbe. Olyan érzés volt, mint amikor először fogtad a kezedben Évëát. - Ez az íj Daug. A kardod párja.

- Daug? - kérdezted, ahogy végigsimítottál az íjon. Galadriel mosolyogva nézte, ahogy a fegyvert vizsgáltad. Ismét olyan érzés volt, mintha az íj csakis neked készült volna, mintha rád várt volna hosszú évezredekig.

- Azt jelenti, harcos - felelte a nő, ezzel magára vonva a figyelmed. - Legendák szólnak erről az íjról és a kardról. Azt mondják, csupán egyetlen ember kezébe illenek tökéletesen, valaki olyannak a kezébe, aki a jövőért harcol.

- A sors vicces tud lenni - mondtad mosolyogva. A nő halkan felkuncogott az általa használt szavak hallatán, majd lehajolt, és lágy csókot lehelt a fejedre.

- Találd meg a válaszokat, amiket keresel - súgta, majd elhúzódva még utoljára rád mosolygott. - Namárië.

Válaszként te is fejet hajtottál, majd figyelted, ahogy a nő Frodó elé lépett.

- Ég veled, Zsákos Frodó - mondta, ahogy a hobbit felé nyújtott egy bizonyos tárgyat. Tekinteted a kis üvegcsére esett. - Megajándékozlak kedvenc csillagunk, Earendil fényével. Namárië. Fényeskedjék neked a sötétben, amikor minden más fény kialudt.

Ezzel a csapat csónakokba szállt. Te Legolas és Gimli csónakjába ültél, és némán figyelted, ahogy a folyón haladva lassan elhagyjátok Lothlórient. Tudtad, hogy soha többé nem fogsz ide visszatérni, hogy soha többé nem találkozol ezekkel a tündékkel. Hangtalanul figyelted, ahogy Galadriel egy utolsó intéssel elköszönt tőletek, majd a csónak lassan kisodródott a városból. Percekig csendesen utaztatok, amikor végül Gimli megszólalt.

‒ Ez a búcsú volt a legfájdalmasabb ‒ kezdte, mire figyelmed a tájról felé irányítottad. ‒ A leggyönyörűbbre vetett végső pillantás. Oh, eztán csak az lehet gyönyörűbb, mi az ő ajándéka.

‒ Mi volt az ajándéka? ‒ kérdezte Legolas, te pedig érdeklődve pislogtál a törpre. Ha őszinte akartál lenni, be kellett vallanod, hogy már nem emlékeztél igazán Gimli ajándékára, szóval kicsit kíváncsi voltál.

‒ Kértem tőle egy hajszálat az aranyfürtjeiből ‒ felelte a törp. Kissé elmosolyodtál az álmodozó kifejezésére, de nem szóltál egy szót sem. ‒ Ő hármat adott.

A törp szavait csend követte, és ekkor tudtad, hogy ennek a beszélgetésnek vége. Tekinteted lassan ismét a körülöttetek elterülő világra vezetted, és csendesen a gondolataidba vesztél. Talán órákig haladtatok így, teljesen csendben, mielőtt beszélni kezdtél.

- Legolas? - kérdezted, ezzel magadra vonva a szólított tünde figyelmét. - Mit jelent, amit Galadriel mondott rám?

- A Gulu narante? - kérdezett vissza, mire bólintottál. Legolas kissé elmosolyodott. - Jövendőmondó.

- Óh - felelted roppant elmésen. A tünde csak mosolygott. - Szóval így értette, hogy sokan ismernek ezen a néven. De kik az a sok?

- Hatvan éve, amikor a törpökkel utaztál, mindenhol jövendőmondóként mutatkoztál be - kezdte, miközben szakadatlanul evezett. - Hamar elterjedt a híred, ráadásul amerre jártál, ott mindenütt olyan jóslatokkal szolgáltál, amik megtörténtek. Szerte Középföldén regélik a történetét annak az emberi nőnek, aki ismerte a jövőt.

- Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire híres leszek - nevettél fel. Legolas csak halkan kuncogott, majd a fejét rázta.

- Nem igazán igyekeztél elrejteni a tudásodat - tudatta veled. - Az, ha valaki ismeri a jövőt, és valóban helyesek a jóslatai nagyon ritka. Természetes, hogy hamar eljutott a híred mindenhova. De aztán persze, eltűntél, és a világ lassan csupán legendaként kezdett emlegetni.

- Egyszer jövendőmondóként, aztán legendaként járom végig Középföldét - mondtad szórakozottan. - Mostantól majd így mutatkozom be.

- És reménykedsz majd, hogy az emberek hisznek neked? - kérdezte, mire értetlenül néztél fel rá. - Te ember vagy [Név]. Az emberek nem fogják elhinni, hogy egy halandó hatvan év alatt egy napot sem öregedett.

- De hiszen így van! - ellenkeztél, majd magadra mutattál. - Hatvan év múltán is így nézek ki. Jól tartom magam, nem igaz?

- Még én sem értem, hogyan lehetséges ez, hacsak nem vagy dúnadán - nevetett fel Legolas. - És biztos vagyok benne, hogy nem fogod megosztani velem a titok nyitját.

- Ezt jól látod - bólintottál. - De nem kell ezen törnöd a fejed. Biztosíthatlak, hogy teljesen átlagos ember vagyok. Nos, egy kicsit több titokkal, mint amennyit valaha is akartam volna, de teljesen átlagos.

- Nagyon messze vagy az átlagostól, Meleth e-Guilen(2) - tudatta veled.

- Meleth e-Guilen? - kérdezted félredöntött fejjel, furcsa kiejtéssel. - Ez egy újabb sindarin szó? Mit jelent?

- Egy nap talán elárulom - mosolygott, mire durcás arcot vágtál.

- Miért szeretnek a körülöttem lévők olyan szavakkal jellemezni, amiket nem értek? - kérdezted, ezzel nevetést váltva ki a tündéből. - Ez az, nevess csak ki!

- Sajnálom - mondta, habár a hangjából egy cseppnyi sajnálatot nem hallottál. Gyanítottad ez azért lehetett, mert te pedig nem tudtál igazán felháborodni. Mai napig nem tudod, mit is jelentettek azok a nevek, amiken Kili és Fili nevezett. Sőt, egyszer még Thorin is adott neked egy ilyen becenevet. És most Galadriel és Legolas.

- Jól van, megbocsájtok, ha megígéred, hogy egyszer tényleg elmondod, mit jelent! - mondtad, mire Legolas csak mosolyogva bólintott.

- Megegyeztünk - felelte, ezzel hatalmas vigyort érdemelve tőled.

Ezután a beszélgetés teljesen lényegtelen semmiségek felé sodródott. Leginkább te beszéltél, csacsogtál össze-vissza, míg Legolas szeretettel hallgatta a hangod. Minden egyes szavadra élénken figyelt, még akkor is, ha éppen tényleg teljesen értelmetlen dologról beszéltél. Egyszerűen csak nem akart elvesztegetni egyetlen pillanatot sem, amikor veled lehetett. Tudni akarta, miről mi a véleményed, miket szerettél és miket nem.

Csak akkor csendesedtél el néhány percig, amikor az Argonath-hoz értetek. Akkor ugyanis teljesen lefoglalt, hogy a látványra koncentrálj, mint az, hogy folyamatosan beszélj. Még a melletted ülő Gimli is mélyen lenyűgözöttnek tűnt, amikor a hatalmas szobrokra nézett. Egyszerűen el sem tudtad képzelni, hogyan lehetett ennyire sokszínű Középfölde. Annak a tudatában pedig, hogy ez az egész világ egyetlen ember képzelete volt, csak még jobban csodáltad az egészet.

Végül a csónakok kikötöttek, és ahogy a lábad a talajra ért, feszülten bámultál a fák közé. Frodó melléd lépett, de úgy tűnt, észre sem vette, hogy ott vagy. A tekintete bizalmatlanságról árulkodott, és pontosan tudtad, hogy mi járt a fejében. Nem állíthattad meg, hogy elmenjen, de azt akartad, hogy tudja: rád mindig számíthat. Egyik kezedet a vállára ejtetted hát, olyan szelíden amennyire csak tudtad. Ő mégis megrémült ettől a kis mozdulattól is, és ijedten kapta feléd a fejét. Amikor aztán felismerte, hogy te voltál az, mintha kissé megnyugodott volna, habár nem teljesen.

Bízni akart benned. Mindenki közül benned akart a legjobban bízni. Mégis, a fejében ott motoszkált a „mi van ha" kérdés, ami miatt nem volt képes teljes mértékben megbízni benned. Még benned sem.

- Adok neked valamit, rendben? - kérdezted, ezzel meglepve őt. Tekintete rajtad nyugodott, ahogy a tarkódhoz nyúltál. Amikor elhúztad a kezed, egy aranylánc lógott benne. A láncon nem volt semmi, egy medál sem. - Ez a lánc az édesanyámtól van. Nagyon fontos a számomra, soha nem veszem le.

- Nem adhatod nekem, ha ennyire fontos! - tiltakozott a hobbit, amikor felé nyújtottad a láncot. Erre csak halkan felkuncogtál, majd letérdelve elé, a szemeibe néztél.

- Pontosan azért adom neked, mert ennyire fontos számomra - tudattad vele. A hobbit szemei elkerekedtek a szavaid hallva. - Soha nem adnám oda valaki olyannak, akiben nem bízom az életemmel is Frodó. Odaadom neked, hogy amikor nem leszek veled, akkor is tudd: valahol érted harcolok. Hogy tudd, még ha nem is bízol meg bennem, én akkor is mindig melletted leszek. Ha egyedül leszel, és úgy érzed, nem bírod tovább, csak nézz rá a láncra, és jusson eszedbe, hogy én veled vagyok. Mindig.

Frodó szemeiben könnyek csillogtak, de a hobbit visszatartotta őket. Némán elvette a láncot a kezedből, majd erősen átölelt. Mosolyogva ölelted vissza, hagytad, hogy megnyugtassa magát. Amikor percek múlva elhúzódott, már nem volt ott a szemeiben az a bizalmatlanság, amit az imént láttál. Csak hála, szeretet, és bizalom csillogott bennük.

- [Név], idejönnél egy percre? - kérdezte Aragorn. Felálltál, és egy utolsó biztató mosolyt vetve rá a férfi felé indultál. Elé érve várakozón néztél rá. - Aggódom Frodó miatt.

- Rendben lesz - nyugtattad, de Aragornnak nem volt elég ennyi.

- Veszélyben van, még köztünk is - mondta ő, mire halkan felsóhajtottál.

- Nyugodj meg - néztél egyenesen a férfi szemeibe. - Hidd el nekem, hogy rendben lesz.

- Biztos vagy benne? - kérdezte még utoljára, és amikor határozottan bólintottál, halkan felsóhajtott. - Rendben, bízom benned.

- Helyes - mosolyodtál el. - És most, szerzek egy kis tűzifát.

Azzal sarkon fordultál, és az erdő fái közé vetetted magad. Miközben a fát szedegetted, halkan dúdolni kezdtél egy dalt, ami éppen az eszedbe jutott. Végül a dúdolásból halk éneklés majd hangos dalolás lett. Sőt, annyira belemelegedtél, hogy még néhány táncmozdulatot is ejtettél. Tudtad, hogy nem kellett volna ilyen vidámnak lenned, mert hamarosan beüt a baj, de ahogy a leveleken átszűrődő Nap lágy fényében lépdeltél a puha talajon, elragadott a hév. Valójában elég szép helyen táboroztatok le, és a közelgő események ellenére is élveztél itt lenni.

Aztán, amikor vége szakadt a dalnak, halk tapsot hallottál magad mögött.

Ijedten pördültél meg, és eldobva a felszedett botok nagy részét, az egyiket feltartottad, úgy mintha csak a kardod lett volna a kezedben. Persze Évëa most is az oldaladon lógott, de hirtelenjében nem sikerült gondolkodnod. Amikor tekinteted megakadt a tapsolón, azonnal ellazultál, és a most feléd lépő Boromirra néztél. A férfi arcán hatalmas mosoly volt, szemeiben szórakozott fények égtek. Az utóbbi időben annyira sok minden nyomasztotta őt, hogy már egy ideje nem láttad ilyennek.

- Fenébe is Boromir, megijesztettél! - mondtad neki, mintha ez nem lett volna teljesen egyértelmű. A férfi csak felnevetett, és mosolyogva feltartotta a két kezét.

- Sajnálom, nem állt szándékomban - felelte, mire csak a szemeidet forgattad. Végül a férfi elért eléd, és egyik kezét feléd nyújtotta, tenyérrel felfelé, majd meghajolt előtted. Elég filmet láttál, hogy felismerd, amikor egy férfi táncra kér. - De annyira jó mókának tűnt, hogy nem tudtam segíteni, nekem is táncolni támadt kedvem. Megtennéd, hogy nekem adod ezt a táncot?

- Nem is tudom, nem tudok táncolni, és zene nélkül nem is túl jó - kezdted, de a férfi azonnal romba döntötte a kifogásaidat.

- Az előbb úgy tűnt nekem, hogy nagyon is jól táncolsz - mondta, mire kissé elpirultál. Valójában az amit ő táncnak nevezett, csak ügyetlen csetlés-botlás volt. - És mivel az imént te énekeltél, mit szólnál, ha most én szolgáltatnám a zenét?

- Énekelni fogsz? - kérdezted, és a gondolat annyira szórakoztató volt, hogy a szokásos mosolyod utat tört magának. Boromir egyáltalán nem bánta ezt a kifejezést. Éppen ellenkezőleg, a szíve örömmel dobbant a látványára.

- Ha nem zavar - felelte, mire felnevettél. A gondolat, hogy hallhatod őt énekelni annyira csábító volt, hogy azonnal a kezébe csúsztattad a tiédet.

- De előre szólok, rá fogok lépni a lábadra - mondtad, ahogy a férfi a derekadra kulcsolta a szabad kezét, míg te a vállára ejtetted a sajátod. - Sokszor.

- Ez az áldozat tökéletesen megéri - felelte ő, ajkain boldog mosollyal. Ismét csak kuncogtál, és hagytad, hogy a férfi közelebb húzzon magához. Aztán mély hangja lassú, lágy dallamon kezdett zengeni. Meglepett, mennyire jól hangzott, de nem sokáig volt időd ezen töprengeni, mert a következő pillanatban a férfi mozogni kezdett. Ügyetlenül próbáltad követni a lépteit, tekinteted a cipőjére rögzítve.

Akkor néztél csak fel, amikor Boromir elvette a kezét a tiédből, hogy az álladnál fogva felfelé döntse a fejed. Egyenesen a szemeibe néztél, és úgy tűnt, hogy ezzel elégedett volt, mert visszacsúsztatta a kezét a tiédbe. A dal kissé gyorsabb lett, és a férfi mozdulatai együtt gyorsultak vele. Érezted, hogy többször is a lábára léptél, de egyszer sem panaszkodott. A mosoly végig az ajkain volt, szemeiben olyan boldogság csillogott, amit még nem láttál rajta. Így látva őt, teljesen feloldódtál.

A kezdeti feszültséged eltűnt, és most teljesen a férfire bízva magadat táncoltál. Már az sem zavart, amikor a lábára léptél, egyszerűen csak élvezted a pillanatot vele. Boromir érzékelve, hogy mennyire feloldódtál megpörgetett téged. Hangosan felkacagtál az érzésre, a mosoly már levakarhatatlan volt az arcodról. Teljesen belevesztél a táncba, észre sem vetted, hogy Boromir hangja egyre halkult, hogy a dal a végéhez közeledett, egészen addig, ameddig végül abbamaradt.

Fel sem tűnt, mennyire kifáradtál a táncban, csak most, ahogy csendben, egymásra mosolyogva álltatok, még mindig a másikat tartva, és szaporán vettétek a levegőt. Tekinteted Boromir szemeibe fúrtad, nézted az azokban csillogó boldogságot. Nem akartad, hogy eltűnjön ez az érzés, azt akartad, hogy a férfinek ne kelljen többet szenvednie. Meg kellett védened őt.

- Milyen volt? - kérdezte végül, még mindig mosolyogva.

- A tánc vagy a hangod? - kérdezted nevetve. A férfi csak gyengéden mosolygott rád. A boldogságod látványa felmelegítette a szívét.

- Mindkettő - felelte ő, mire felkuncogtál, és megvontad a vállad.

- Nem is tudom - mondtad, és úgy tettél, mintha mélyen elgondolkodtál volna rajta. - A tánc nagyon szórakoztató volt, még akkor is, ha annyiszor rád léptem. A hangod pedig, valójában nagyon kellemes volt. Többször kellene énekelned.

- Bármikor szívesen énekelek neked, ha cserébe te táncolsz velem - felelte, ezzel újabb nevetést váltva ki belőled. Imádta a nevetésed.

- Ha ennyire szereted, hogy a lábadon lépkedek, akkor ki vagyok én, hogy nemet mondjak? - mondtad. Most az ő sora volt nevetni. Vigyorogva néztél rá, ahogy kissé a fejét ingatta.

- Szavadon foglak - mondta, te pedig mosolyogva bólintottál, habár ez a mosoly sokkal kevésbé volt boldog, mint az eddigiek. Nagyon remélted, hogy valóban szavadon foghat majd.

- Alig várom - felelted, majd hátrébb húzódtál tőle. - De most, azt hiszem, jobb lenne, ha végre tényleg összegyűjteném a tűzifát.

- Igaz - mondta, majd egy utolsó vágyakozó pillantás után végül elment, hogy ő is fát gyűjtsön. Némán néztél utána. Nem engedhetted, hogy meghaljon. Őt meg fogod menteni.

Mindenképpen meg kell mentened.

~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~

(1) Quenya nyelven: Ez egy búcsúforma, valami olyasmit jelent, hogy "Ég veled".

(2) Sindarn nyelven: "Életem szerelme"