Valami nem stimmel vele, és én ki fogom deríteni.

-Vagy Kupor volt, vagy valaki más.-mondja Hermione a bagolyházban.

-De ki más lehetett volna?-kérdezi Ron.

-Miért nem támadt meg engem is?-kérdezi Harry.

-Ez jó kérdés.-gondolkodok el.-Én a támadó helyében-legyen az Kupor, vagy bárki más-nem támadtam volna rád. Egyszerűbb a halálodat balesetnek álcázni. Erre jó a próba. Mint majd hogy nem minden Tusán meghalt valaki, úgy nem lett volna ismeretlen még egy haláleset. De ha okosabb lett volna a támadó, akkor mind a kettőtöket megölt volna. Így egy egyszerű párbajnak lehetett volna álcázni.-gondolkodok el.

-Ebben van valami.-biccent Ron.

-De eddig minden próbát megúsztam.-mondja Harry.

-Ez igaz.-bólogat Hermione.

-Valaki mindig melletted volt. Mordon, Elena, Bumfolt.-sorolja Ron.-Nem voltál egyszer sem figyelmen kívül.

-Sosem volt ott olyan ember aki keresztbe tett neked?-kérdezi Hermione.

-Nem.-rázza nemlegesen a fejét Harry.-Bumfolt akart csak segíteni, és Mordon.

Mordon még mindig nem szimpatikus nekem. Segíteni akar Harrynek, és elkéri a térképet. Ne mondja nekem senki, hogy nem találta meg Kuport azon a nyamvadt papíron. Ha tényleg tébolyult volt, akkor nem juthatott messzire a birtokról. Hopponálni, és dehopponálni pedig nem lehet itt. Próbálom Mordont szemmeltartani. Szerintem nem az akinek mutatja magát.  Olyan mintha az igazi Mordon lenne, de még sem. Enyhe sötétet érzek benne. Ez zavar. Az igazi Mordonban egy szemernyi sötétség nincsen. Halálfalókat, és feketemágusokat kap el. Sosem kínozza meg őket. Azt a feladatot másra hagyja. Most viszont azt nem értem, hogy hogyan vállalta el a tanári állást? Nyugdíjba vonult, és köztudottan utálja ha ilyet kell csinálni. Még Dumbledore miatt sem menne bele. A nyakamat teszem rá.

-A sebhelyed nem fájt?-kérdezem megvilágosodva. Hátha...

-Nem. Év eleje óta nem.-rázza lemondóan a fejét.

-Nem érezted Voldemort jelenlétét?-kérdezem.

-Nem. Második óta egyszer sem. Először még én ks furcsálltam. Aztán nem firtattam tovább a dolgot.-rántja meg a vállát.

-Cshht.-int minket csendre Hermione. Valaki, vagy valakik jönnek fel a bagolyházba.

-...ez zsarolás.

Azonnal megismertem a hangot. Ezek csak is a Weasley ikrek lehetettek.

-Ki zsarol titeket?-kérdezem őket, amint kinyitják az ajtót. Meglepetten néznek ránk, majd elmosolyodnak.

-Ugyan...

-Hercegnő.

-Minket...

-Senki...

-Sem...

-Zsarol.

-Ezt ne.-mutatok rájuk. Gyűlölöm, ha felváltva beszélnek.

-Bocsi.-mondják egyszerre. Nevetve rázom meg a fejemet, majd tovaállok.

Elveszekednek egy kicsit arról, hogy kinek mihez van köze. Egyik Weasley így, míg a másik Weasley úgy. Ha Molly itt lenne, úgy rendet rakna közöttük, hogy az csak na. Rosszabbak mint Draco. Pedig aztán vele sem könnyű.

-Na jó csibikéim.-állok a testvérek közé.-Menjünk órára. Hess.-hesegetem magam előtt a triót.

Kelletlenül hagyták ott az ikreket. Már majdnem eljutottunk az udvarra vezető kapuig, mikor Harry megszólalt.

-Mordon professzor!

Miért ver engem Merlin?! Hogy sosem lesz nyugtom ettől az embertől, az egészen biztos!

-Menjünk be.-int Mordon egy üres terem felé. Mintha tudta volna, hogy mit akarunk kérdezni. Követtük döngő lépteit. Betessékelt minket, majd bezárta az ajtót. Kiszórt egy némító bűbájt, majd nekidőlt az egyik asztalnak. Míg Harryék a székekre ültek le, addig én lázadó módjára az asztalra.

-Goldman szállj le onnan!-dörren rám.

-Eszem ágában sincs tanár úr.-villantok egy ezervattos mosolyt.

-Megtalálta Mr. Kuport tanár úr?-tereli gyorsan a témát Harry, mielőtt még egymásnak ugornánk.

-Sajnos nem Potter. Használtam a térképet is, de nem volt rajta.-mondja dörmögős hangján. Erről beszéltem. Még hogy nem volt rajta! Azt is lehet látni ha valaki éppen pisil!

-Biztos dehopponált.-von vállat Ron.

-Nem lehet dehopponálni a Roxfort birtokáról!-kiálltunk rá Hermioneval egyszerre. Sosem tudja megjegyezni ez a kettő balfék? Hányszor kell még ezeknek elmondanom?

-Értettem.-teszi fel védekezően a kezét.

-Akkor máshogy? Ugye máshogy is el lehet hagyni a birtokot tanár úr?-gondolkodik el Hermione.

-Jól forog az eszed Granger. Gondolkozhatnál az aurori pályáról.-még mit nem! Hadd legyen öreg korára ő is üldözés mániás.

-Láthatatlan nem lehetett, mert akkor is mutatná a térkép.-gondolkodik el Harry.

-És ha nem saját akaratából ment el?-kérdezi Ron.

-Ebben van valami.-értek egyet Ronnal. Ha felnőtt az illető, akkor varázsolhat úgy a birtokon, és az iskolában, hogy arról Dumbledore nem tud. Viszont ha nem múltál el tizenhét éves, akkor Dumbli minden varázslatodról tud. Lehet az akár nonverbális is.

-Ha valaki idejött, és seprűn vitte el?-kérdezi Ron.

-Az emberrablás is egy lehetőség.-bólint helyeslően Mordon. Ó hogy téged rabolna el valaki!

-Lehet Roxmortsban?

-Bárhol lehet.-rázom a fejemet.-Hiába volt tébolyult-ahogy mondtad Harry-attól még bármerre eljuthatott. Amint kiért a birtokról, már dehopponálhatott is. Vagy el is repülhetett.

-Dumbledore mesélte, hogy szerettek nyomozgatni.-néz végig rajtunk. Varázsszeme csak úgy pörög.-De most foglalkozz Potter a harmadik próbálval.

-Mi?...Ja igen.-eszmél fel Harry a gondolataiból.

Sirius levelében kioktatta Harryt a bóklászásról. Harry persze kiaakdt ezen, hogy pont Sirius beszél róla. Bevallom tényleg nem volt egy jó ötlet Krummal a Tiltott rengeteg szélén sétálgatni. De hát mit ér az én szavam? Semmit. Néha olyan érzésem van, mintha Harryt az apjához-Jameshoz-hasonlítaná. Mintha Harryben keresné régen meghalt barátját. Ezt már Hermione is észrevette.

Ők mentek Harryvel ártásokat, és igézéseket gyakorolni. Szüksége lesz rájuk. Én csak sétálgattam a folyosókon.

-Szia.-szólal meg valaki mögöttem. Reflexből rántom elő a pálcámat, és megfordulva az illetőre szegezem. Két szürke, meglepett szempárral találom szembe magamat. Lassan fogja meg a pálcámat, majd leereszti.

-Ilyet ne csinálj.-mondom neki, miközben elrakom a pálcámat.

-Sajnálom Kis sárkány.-mosolyodik el, majd megölel.

-Ez milyen becenév?-kérdezem nevetve.

-Aranyos.-kacsint rám Malfoyjosan.

-Tudom hogy az vagyok.-rebegtetem meg a szempillámat. Felnevetett, ami visszhangot vert a néptelen folyosón.

-Gyere kicsi egóval rendelkező sárkányom.-leültünk az egyik ablakpárkányar, szemben egymással. Felhúztam a mellkasomhoz a térdeimet, majd átkulcsoltam a kezemmel. Ő az üvegnek döntötte a fejét, és úgy nézett fel rám.

Beszélgettünk a próbákról, a bálról. Tervezegetett a jövőről. Sosem hittem volna azt, hogy Draco egyszer felhozakodik a jövővel. Nem volt nagy elképzelése. Csak annyit akart, hogy legyek továbbra is mellette. Mint barát. Ez egy kicsit szíven ütött. De nem tudom hogy miért. A legjobb barátom már sz első évtől elkezdve. Sosem éreztem többet iránta. Vagy csak nem akartam érezni?

Megkérdezte, hogy én mit akarok majd a jövőben. Ugyan azt kértem, mint ő. De teljesen másra vágytam. Persze szerettem volna ha Draco is benne lesz, de feladatom volt. Meg kell óvnom Harryt, a barátaimat, a családomat, és az összes embert, akire Voldemort fenyegetést jelent. El kell majd mennem Sashához, és tanulnom kell. Meg kell tudnom érteni, hogyan gyógyíthatok, és hozhatok vissza embert a halálból. Meg kell tanulnom bánni az erőmmel. Nem hallottam a teljes jóslatot, de Dumbledore szerint nem csak Harrynek kell Voldemortot megölnie. Hanem nekem, a Főnixnek is. Az első varázslóháborúban élő Főnixnek-Sashának-nem sikerült megölnie, ezért elvonult, és rám vár. Most rajtam lesz a sor, hogy megpróbáljam beteljesítsni a próféciát. Meg kell tanulnom a tűzben olvasni, hogy ha úgy adódik nyomon tudjam követni Harryéket. Bárcsak egyszerűen tudnèk én is tervezgetni. Mennyivel könyebb lenne úgy felkelni, hogy nem attól kell félnem, hogy ma milyen veszéllyel kell szembenézni. Jó érzés lenne nyugodtan tervezgdtni, és egyenesen előre nézni. Igazából nem sajnálom, hogy ez a sorsom. Részben már beletörődtem. Sokkal jobb az a tudat, hogy megmenthetem a legtöbb embert, mint az, hogy otthon ülök, és várom a csodát.

Jóslástanon ülünk, ahol így júniushoz közeledve igen meleg van. Nem képes az a nő eloltani sem a tüzet, sem azokat a senkineknemkell illatosítókat. Meg lehet halni abban a szobában. Ráadásul tök fölösleges az egész.

-Harry!-veszem észre barátomat. Harry egyik pillanatról a másikra leesett a székrő, és rugdosódni kezdett a földön. A fejét fogta, és motyogott. Mint ha Cruciatusszal kínoznák. De...És ha nem őt, hanem valaki mást? Ha valakit Voldemort kínoz, és ő érzi?

-Tanárnő!-kiálltja Ron. Tudtam, hogy ha igaz az amit gondoltam, akkor Trelawney itt nem tud segíteni.

-Ron! Segíts lefogni.-Ron elkapta Harry két karját, és a földhöz szegezte.

-Mit akarsz tenni?-kérdezi nyűglődve.

-Megpróbálok belemászni a fejébe. Foggs szorosan!-szólok neki, mikor Harry majdnem kiszabadította a karját.

-Te tudsz legillimentálni?-képed el Ron.

-Majd elmagyarázom.-előveszem a pálcámat. Nonverbálisan még feltűnőbb lennék, így muszáj használnom.-Legillimens!

Voldemort állt Féregfarkkal szemben. Mellette a kígyója Nagini. Harry külső szemlélőként nézte őket.

-Harry.-szólítom meg. Hátrakapja a fejét, és fellélegzik.

-Nem tudom mi ez. Nem tudom hogykerültem ide. Érzem a haragját.-magyarázza.

-Kiviszlek innen.-fogom meg a kezét.

-Hogyan?

-Koncentrálj erősen valami másra. Bármire, ami nincs ebben az álomban.

-Rendben.

Összeszorítja a szemét, és koncentrál. Érzem ahogy kezdünk távolodni mindentől. A hangok egyre távolibbnak tűnnek, a helyiség kezd homályosodni. Még ennyit hallok: ,,Nagini most nem eszed meg Féregfarkot. Helyette viszont megkapod Harry Pottert. Crucio!"

Felkiálltok, ahogy a felébredt Harry is. Mind a ketten éreztük a fájdalmat, de nem testben, hanem lélekben. Zihálva rogyok le Harry mellé.

-Gyere.-so szó se beszéd, otthagyjuk a tornyot, és kiülünk a parkba.

-Láttam őt.-mondja Harry a tavat nézve.-Gyenge, és erőtlen volt. Teste valami undorítóan nézett ki. Gyenge volt, de erősödött. Valamit tervez, amihez én is kellek neki. Ő dobhatta bele a nevemet a serlegbe.-mondja Harry felém fordulva.

-Nem ő volt. Valaki a csatlósai közül lehetett az.-rázom a fejemet.-A Roxfort az egyetlen hely, ahova addig nem jön, ameddig Dumbledore itt tartózkodik. A védelmi bűbájok a kastély megalakulása óta állnak, amit csak a mindenkori igazgató tud megszüntetni, és újra létrehozni. Esélye sincs áttörni rajta. Ellenben annak, aki beépült ide.

-Honnan veszed, hogy egy halálfaló itt van? Láttuk volna.-néz rám értetlenül. Talán most jött el az idő.

-Mordonra gondolok.-nyögöm ki nem nézve Harryre.

-Mordon?-kérdezi Harry hitetlenkedve.-Nem vagy normális.

-Érzem, ha valaki gonosz. Érzem a benne lakozó sötétséget.

-Hogyan? Beszélsz össze-vissza.-rázza nevetve a fejét.

-Harry. Ezt nem mondhatod el senkinek sem jó?-kérdezem tőle. Arca elkomorodik, és bólint egyet.-Se Ronnak, sem Hermionenak.

-De mégis mit?-kérdezi összeráncolva a szemöldökét.

-Elsőben, lent a bölcsek kövénél emlékszel a tűzre?-kérdezem. Bólint egyet, és pedig folytatom.-Előbb ott voltam. Nem merült fel benned az a kérdés, hogy hogyan nem égtem halálra? Egyszer sem gondolkodtál el rajta?-a fejét rázza.-A tűz nem magától támadta meg Mógust. Én irányítottam.-ledöbben.-Magához hívta a sötét énemet Voldemort. Nehezen tudtam kontrollálni, de sikerült ébernek maradnom. A világkupán segíteni mentem oda. Azért ájultam el, mert az erőmet használtam. Az összes halálfalót visszaküldtem a saját házába. Mordonnal szemben nemcsak egy Protegot használtam, hanem a saját erőmet is. Négy éve folyamatosan edzek. Mikor az Odúban Dumbledore és Piton kihívott az udvarra, akkor párbajoztam velük. Ketten támadtak nekdm, de mindkettőjüket legyőztem. A minisztérium az erőm miatt alkalmaz a tusán. A sárkány szerinted miért nem támadott meg?

-Mert köt hozzá valami?-kérdezi sokkosan.

-Bizony. Azt mondtad hiszel a Főnixben. Akkor higgyél is benne.-lehunyom a szememet és átváltozok.

Hajam fe,veszi vöröses-narancssárgás árnyalatát. Kinyitom a szememet, és érzem, hogy vörösen izzik. Hajam alja lángol, és kicsit a levegőbe emelkedik. Kezemet tűz öleli körbe. Harry szemében sokkot, és felismerést látok.

-Te...-keresi a szavakat.-Te vagy a Főnix!

-Igen én vagyok.-mosolygok rá, majd visszaváltozok. Ujjaim közé egy kis tűzgolyót idézek, és azzal szórakozok.

-De hogyan?-kérdezi egy kis idő múlva.

Elmeséltem neki a történetet. Elejétől a végéig. Annyire persze nem részletesen, a saját érdeke miatt. Az kéne még, hogy bajba kerüljön miattam is.

-Titokban tudtad tartani eddig?-kérdezi meglepetten.

-A világbajnokságon meg kellett mutatnom magamat, de akkor is csak álarccal láttak. Előttetek azért tartottam titokban, mert kellek Voldemortnak. Elég az, ha magad miatt üldöz, nem kell még miattam is.

-És akkor el kell majd menned?-kérdezi szomorúan. Számítottam erre a kérdésre.

Azt hittem, hogy kiakad majd rám. Hogy majd elkezd ordibálni velem, hogy miért nem mondtam el neki az igazat. Azt hittem, hogy majd csalódik bennem. De nem. Teljesen jól fogadta, ami meglepett egy kicsit. Együttérzett velem.

-Egyszer. Addig is melletted maradok.-dőlök a vállára.

-Nem nekem kéne megvédenem téged?-kérdezi. Megrántom a vállamat.-Annyira jól néz ki.-bámulja az ujjaim között lévő tüzet.

-Add a kezed.-nyújtom felé az enyémet.

-Meg fog égetni.-húzza el a száját.

-Főnix vagyok. Tudok bánni a tűzzel. Jobban mint más. Bízz bennem.-nézek mélyen a szemébe.-Bízz a Főnixben.

-Nem a Főnixben bízok. Hanem benned Elena.-elmosolyodik, majd a kezét nyújtja. Tenyérrel magamfelé fordítom a kezét, majd óvatosan átpöccintem a kis tűzgömböt a tenyerére.

-Na milyen?-kérdezem mosolyogva.

-Csikiz.-felnevetünk. Megbabonázva bámulja a tüzet.-Hihetetlen hogy igaz a legenda.

-Én sem hittem el. Azt hittem, hogy Dumbledore szívott valamit.-felnevet.-Most mi van? Tizenegy évesen majd elhiszek egy ilyen mesét. De aztán mégis itt vagyok.-tárom szét a kezeimet.-Nézd.-megégetem egy kicsit a tenyerét, mire felszisszen.

-Ez mire volt jó?-kérdezi morcosan összeszorítva a kezét. Újra tenyérrel felém fordítom a karját, majd két kezem közé veszem a kezét.

-Ne ellenkezz.-lehunyom a szememet-és úgy mint Perselusnál-a gyógyításra koncentrálok. Újra látom ahogy a sejtek összekapcsolódnak, új réteget képeznek a bőrön. A szövetek összekapcsolódnak, majd egy új, egészséges bőr váltja fel az égetett. A tűz szétárad a testében, megvilágítva az ereit, majd beágyazódik a sebbe. És kész is!

-Azta.-nézi tágra nyílt szemekkel inmáron nem sebes kezét.-Elképesztő vagy.

-Tudom.

-Elena!-szól kicsivel később Harry immáron a klubhelyiségben. Éppen az átváltoztatástan házimat  írom, de látom ez őt nem zavarja.

-Hmm?-kérdezem fel sem nézve a pergamenből. Egyszer csak valaki elhúzza előlem, mikor éppen írni akartam volna rá, és így a tinta egy hosszú csíkot hagy maga után.-Bárki is vagy most meghalsz.-nézek fel mérgesen.

-Bocsi.-ül le mellém Ron.

-Idióta.-morogja Hermione.

-Vagy te.-kezdi Ron.

-Szerelmi viszályt későbbre hagyni. Valamit mondani akar Harry.-szólom le őket, mielőtt elkezdenek nekem veszekedni. Nem tudnak együtt meglenni, de csúnyán nézni egyszerre...Na azt tudnak!-Suvickus.-a tintacsík eltűnt a pergamenemről. Összecsavartam, és begyűrtem a táskámba. Majd később folytatom.

-Igen?-kérdezem. És Harry mesél.

Az ügyefogyott sikeresen belenézett Dumbledore merengőjébe. Véletlenszerűen éppen az ifjabb Barty Kupor tárgyalását látta. Persze, mert Dumbledore előhagyja a merengőjét, benne egy emlékkel, mert tudja hogy Harry nem kíváncsi. Jól kezdòdött, de a végét kijavítanám. Harry baromira kíváncsi. Ezért szívtunk az elmúlt három évben folyamatosan. Ki lett volna ha nem Karkarov, aki be akarta sározni Perselust. De legalább azzal jól járt, hogy beköpte Kupor fiát. Bár ezzel keresztbe tett Kupornak, magát mégis csak megmentette. Mielőtt Harry belépett volna Dumbli irodájába, hallotta ahogy Caramel Kuporról beszél. És rólam is kérdezett Dumblitól. Persze ezt négyszemközt mondta el nekem, nehogy Hermioneék rudomást szerezzenek róla. Nekik majd később mondom el. Érdekelte Caramelt, hogy hogyan tanulok, és hogy hogy megy a gyakorlás. Heti egy óra vőven elég.

Ja és Dumbli levelezik Siriussal. A kis csalók!

——-

Az elkövetkezendő idők csak a tanulásról szóltak. Közeledtek az év végi vizsgák. Egész áldott nap csak tanultunk. Esténkét belopóztunk egy üres terembe, és Harrynek segítettünk különböző varázslatokat tanulni. Én nem segíthettem, csak néztem őket. Minden szerda este el kellett mennem a különórámra. Mindezek mellett, a labirintusba be kellett telepíteni az akadályokat, és el kellett helyeznünk a varázsigéket. A kupát csak aznap visszük be a labirintus közepébe. Én akartam bevinni, de Mordon megelőzött. Nem szívleltem az ötletet. De nem tehettem semmit. Vitrol valahogy megtudta hogy Harry rosszul lett jóslástanon. Nem elég, hogy ma van a harmadik próba, neki még ezt is le kellett írnia. Úgy leégetném azt a csodaszépre festett haját a fejéről. Kopaszon jobban nézne ki.

Az alkonyatkor kezdődő próba előtt még vártak ránk a vizsgák. Mindenki ideges volt. Tanárok, diákok mászkáltak fel alá. Sokan nem csak a vizsga miatt izgultak, hanem a harmadik próba miatt is.

Mikor végeztem az összes vizsgámmal, egy lazább ruhában-piros farmer, póló, pulcsi, és sportcipő-indultam le a pályára.

-Gyere Goldman.-hív fel a szobájába Mordon, a próba előtt. Értetlenül nézek utána, és a pálcámat megmarkolva követem őt.

-Igen tanár úr?-kérdezem miközben kinyit egy hét záras ládát. Nem kezdődik jól

-Nézz bele.-utasít. Felé hajolok, mikor megérzem, ahogy bele lök. Pálcámat esés közben kicsavarja a kezemből, és hallom ahogy ledobja a padlóra. Hangos puffanással érkezek az aljára. Azonnal felnézek Mordonra.-Nem állhatsz a nagyúr útjába.-szája megrándul, engem pedig arcon csap a felismerés. Nem lehet! Nem. Lehet. Kicseszettül nem lehet! Ne. Ne. Ne. Ne. Ne!

-Kupor.-sziszegem.

-Az ifjabbik személyesen.-ördögien elmosolyodik, lecsapja a láda tetejét, majd hallom ahogy mind a hét zár kattan. Komolyan bezárt ide? Hogy megtudnék most ütni valakit!

Körülnézek a ládában. Minden fehér, nincs itt még egy létra sem. A sarokban meglátok egy fehér kupacot.

-Ki az?-kérdezem, miközben óvatosan közelítek.

-Mordon.-nyöszörgi. Azonnal odasietek hozzá. Tényleg ő az igazi. Haja megfogyatkozott, mágikus szeme helyén csak egy lyuk van. Egy fehér rongy takarj a testét.-Ki vagy?

-Elena Goldman. Főnix.-neki elmondhatom. Nehézkesen-és egy kis segítséggel-felül, és hitetlenkedve néz rám. No csak! Rémszemet is meg lehet lepni. Ha nem lennék ilyen nyomorult helyzetben, akkor még el is nevetettem volna magamat.

-Főnix?-kérdezi, mire átváltozok.-Lehetetlen.

-Lehetséges. Mit keres itt?

-Ifjabb Kupor rabolt el a saját házamból.-hát ezért jeleztek a Mordon háza előtt álló varázskukák. Mr. Weasley pedig ezért nem találta őt otthon.-Százfűlé főzetet használt. Potter kell neki. Meg kell védened Pottert!-ragadj meg vörös kardigánom garbóját.

Százfűlé főzet. Minden egybe vág! Ezért ivott mindig külön kulacsból. Ezért volt olyan furcsa szaga a benne lévő innivalónak! Ó hogy nem ismertem fel! Merlin forog a sírjában a balfékségem miatt.

-Kitől?-sejtettem a választ. De hallani akartam. Az ő szájából. Mert mi más jöhetne még?

-Voldemorttól.-kár...volt...szólnom.

Az erőm segítségével egy vékony tűzcsíkot lebegtettem a zárakhoz. Mindenek előtt még meggyógyítottam Mordont. Pálcáját neki is elvették, ezért nem tudott segíteni. Már vagy egy órája próbálkozhatok kinyitni a zárakat, és eddig a hétből csak öt sikerült. Tíz perc múlva hallom a hatodik zár kattanását. A hetedikkel már nem időzök, erőmet használva kirobbantom a láda tetejét, és felrepítem magamat. Mordon mondta hogy hagyjam ott. Felkapom a pálcámat a földről, majd egy Alohomorával kinyitom az ajtót. Eszeveszetten rohanok a labirintushoz, ahol már csak pár ember áll ott. Biztos észrevették, hogy történt valami, és visszaküldték a diákokat.

-Elena! Harry eltűnt!-nem foglalkozok Hermionéval. Ron, Cho, Terry, Luna, és a másik két bajnok áll már csak ott. A tanárok, és pár ember a minisztériumból a fejét fogva próbál valami megoldást találni. Elkéstem...

-Dumbledore!-kiálltok az igazgató felé. McGalagony, Perselus, és Dumbledore azonnal idesietnek hozzám.

-Mi történt?-kérdezik.

-Mordon nem Mordon. Ifjabb Barty Kupor az. Bezárt engem az igazi Mordonhoz. Meg kell találnom Harryt. Voldemorttal van.-hadarom el egy szuszra.

-Merlin!-kiállt fel McGalagony.

-Meg tudod találni?-kérdezi Dumbledore megrázva a vállamat. Sosem láttam még tehetetlennek. Szörnyű volt.

-Nem tudom.-rázom a fejemet. Kezdek nagyon kétségbe esni. Nyugodtnak kéne maradnom, de nem megy.

-Mit nem mondasz el nekünk Elena?-kérdezi Hermione. Most vagy soha.

-A Főnix létezik. Én vagyok az! És muszáj megtalálnom Harryt!-Ron, és Hermione hitetlenkedve merednek rám.

-Ez hihetetlen!-nyögi ki Hermione.

Nem figyelek senkire sem, hanem megállok távol tőlük, és koncentrálok. Próbálom magamat rákapcsolni az összes tűzre, és megtalálni Harryt. Érzem ahogy átváltozok, és érzem a hátamon lévő összes tekintetet. Szinte perzselnek, de nem foglalkozom velünk. Próbálok rákapcsolódni a fő ágra. Összeszorított szemmel koncentrálok. Egyszer csak egy lökést érzek, és tudom hogy sikerült. A fő ágon vagyok. Látom a Roxforti kandallók, és fáklyák álltal az adott helyeket. Látom rengeteg csalát kandallóján át a házukat. Fogalmam sincs, hogy meddig keresgélek, mígnem egy nagyon vékony szálat nem találok. Elindulok arra, mígnem kilyukadok a keresett helyen. Egy üst alatt égő tűzben vagyok. Ködös temetőt látok, benne két emberrel. Harry és Cedric. Megvannak. De...látok egy harmadikat is.

-Öld meg a másikat.-sziszegi egy hátborzongató hang.

-Avada Kedavra!-pálcáját Cedricre szegezi, és az átok célbatalál.

-Ne!-nem tudom, hogy én, vagy Harry kiálltott. De nem is érdekel. A szemeim előtt csak Cedric élettelen teste lebeg. Ott fekszik Harry mellett, felakadt szemekkel, és sápadt arccal. Várom hogy felébredjen. Hogy felkeljen. De nem. Ő már nem fog többé felkelni.

Zihálva, és könnyezve térek vissza a valóságba. Dumbledorhoz fordulok, aki arcom láttán még idegesebb lesz. Próbálom megkeresni a szavakat, de nem jön hang a torkomra. Sokkos állapotban vagyok. A gyász, és a szomorúság ólomsúlyként nehezedett rám. Nem tudom kiverni a fejemből, Cedric szemeit. Azok a szemek nem tükröztek már semmit. Nem volt benne szikra, ami jelezné, hogy él. Nem volt benne, mert kioltották.

-Voldemort visszatér.-kezdek bele. Döbbenten néznek rám.-Féregfark megölte Cedriket.

Cho azonnal elsírja magát. McGalagony, és Hermione felsikolt, majd a szájuk elé kapják a kezüket. Kicsordul egy könnycsepp az ő szemükből is. Luna és Terry Cho mellé mentek, és vígasztalni próbálták. Ron és a két bajnok lehajtotta a fejét. Könnyeim hangtalanul folytak le az arcomon. A szomorúságot kezdte átvenni valami más. Hirtelen mintha kattant volna bennem valami, egyszerre mérhetetlen dühöt éreztem. Elvakított a gyűlölet Voldemort iránt. Felbátorodtam.

-Oda kell mennem.-jelentem ki, mire Perselus felém fordul.

-Megvesztél? Megöl ha odamész.-jelenti ki. Lehet, hogy igaza van. Csak én vagyok Harry reménysége. Meg kell próbálnom legalább őt megmenteni.

-Meg kell próbálnom.-nem vártam reakciót.

Átváltoztam, és koncentráltam. A gondolataimat a temető köré gyűjtöttem. Újra és újra lejétszottam a fejemben a jelenetet, és koncentráltam a helyszínre. Az érzéseimet szabadjára emgedtem, és hagytam hogy Harryhez húzzanak. Engedtem az erőnek, és hirtelen egy rántást éreztem. Lábam alól eltűnt a talaj, majd egy perccel később már újra éreztem.

Szememet kinyitottam, és máris a temetőben találtam magamat. Egy sírkő mögé osontam. Féregfark tevékenykedett az üst mellett. Harry az egyik sírjoz volt kötve. Lassan osontam oda. Sem Harry, sem Féregfark nem vett észre. Lapultam ahogy csak tudtam. Pálcámat direkt nem vettem elő.

-Halott apa, csontod tudatlan adatik, s új testet ölt fiad.

Mint valami rossz szektás szöveg. Közelített Harry felé. Felém. Pálcáját a sírra szegezte. A sír megmozdult, majd kiadott magából egy csonotot. Ahogy láttam egy combcsont lehetett. Nem másé mint Voldemort apjáé. A csontot az üst fölé lebegtette, majd beleengedte. Az üst rotyogott, majd a felszíne újra nyugodt lett. Ez nem jó. Nagyon nem jóóó!

-Szolga...élő húsod...ím önként adatik...s életre kel urad.

Féregfark elővett egy kést. A tűt fényében megcsillant az éles penge. Ha azt akarja akkor én...Kinyújtotta a jobb karját, majd egy erőlteljes mozdulattal levágta az alkarját. Nem sikerü,t időben elnéznem. Láttam ahogy a kés a húsába váj, hangosan roppantja át a csontot. A vér folyni kezdett belőle. Féregfark fájdalmában felüvöltött. A levágott végtag beleesett az üstbe. Rosszul voltam a látványtól. A hangtól, melyet a csont törése adott. Hatalmas lélekjelenlétre volt szükségem, hogy ne hányjam el magamat.

-Ellenség...a véred...erővel vétetik...s feltámad ellened.

Harry felé kezd közelíteni a véres késsel. Nem szerezhet Harry véréből, mert akkor Voldemort is megkapja Lily védelmét. A pengét belemélyeszti Harry karjába, aki felkiállt a fájdalomtól. Valami mintát vésett bele. Gyorsan visszament az üsthöz, nehogy akár csak egy csepp is odavesszen. Belecsöppentette a vért. Az üst forrni kezdett. Idegesen vártam, hogy mi lesz belőle. Az üstből egy felismerhetetlenségig megcsonkított test emelkedett ki. Elkezdett kifejlődni a keze, lába. Gerince ropogva nőtt újra. Feje-már nekem fájdalmasan-bukott előre, majd fejlőfött ki. Egy csupasz, kígyószerű ember állt a füvön. Féregfark egy ruhát nyújtott neki. Felöltötte, majd elvette a felé nyújtott pálcát. Megfordult, és egyenesen Harryre nézett. Kígyó arca sápadt, undorítóan csupasz volt. Orra helyén két lyuk állt. Szája apró vonalban díszelgett az arcán. Szemei vörösen izzottak. Ekkor ért csak a felismerés. Nem más áll velem szemben, mint az újjászületett Voldemort. Voldemort nagyúr újra testet öltött. Ami azt jelenti, hogy Voldemort...Voldemort visszatért...

-Kegyelmes uram megígérted.-dadogja Féregfark elvékonyított hangon. Remegve várom a további fejleményeket. Ki kell szabadítanom Harryt, és el kell vinnem innen.

-Nyújtsd a kezed.-Voldemort hangja sziszegésnek hallatszik. Mély, tekintélyt parancsoló. Kiráz tőle a hideg. Csoda, hogy a sötét énem még nem vett erőt rajtam. Ha nem lennék most ilyen helyzetbe, akkor elhánynám magamat tőle.

Féregfark engedelmeskedett gazdájának. Bal karjába megkapta a Sötét Jegyet, míg levágott jobb karja helyére, egy csillogó, fényes műkart kapott. Voldemort nagyúr igazán kegyes volt. Most kéne megtámadnom.

-Már érzik.

Nem tudom mire értette Voldemort. Aztán...Aztán egyszer csak rengeteg fekete árny suhant el körülöttem. Egytől egyig meghajolva érkeztek le Voldemort elé egy körbe. Közrefogták őt is, és Harryt is.

-Néhai apám földi maradványain állsz Potter.-kezdi, miután lerendezte a halálfalóit. Lucius Malfoy is ott virított közöttük. Csak remélhetem, hogy Dracot nem keveri majd bele.-A dombon lévő házban lakott.

Közelíteni kezd Harry felé. Majd megáll. Visszafojtom a lélegzetemet. Voldemort lassú léptekkel sétál el a sír mellett, egyenesen a búvóhelyem felé. Hátrálni kezdek, de beleütközök egy másik sírba.

-Lám lám...-hajol felém.-Vendégünk van.-pálcáját egyenesen rám irányítja, majd egy láthatatlan kötéllel búzsba fog. Hiába próbálok kiszabadulni, nem sikerül.

Lehajít Harryvel szemben.

-Állj fel!-felémfordul, majd nonverbálisan felállít. Olyan szívesen szólnék be neki, de inkább tűrtőztetem magamat. Harryre nézek. Döbbenetet, és félelmet látok az arcán.

-Nem szép leskelődni. Crucio!

Amint elér a varázs, olyan kínt érzek, ami szavakkal nem írható le. Ugyan úgy állva, rángatózok. A fájdalom elér minden egyes porcikámat. Hallom ahogy Voldemort nevet, és ahogy Harry a nevemet kiálltja. A sikoly már marja a torkomat, de nem fogom megadni ennek a kígyónak azt az örömöt, hogy hallja a sikolyaimat. Nehezn, de elfolytom magamban.

Óráknak tűnő percek múlva véget ér a kín.

-Jobban bírod, mint azt vártam.-nevet fel.-Nem szép hallgatózni sem. Crucio!

Mikor már megszabadultam a kíntól, újra köszöntött. Kibírtam sikítások nélkül is.

-Nem érhettem a fiúhoz. Az anya áldozata megvédte a gyermeket. De mostmár nem.-hosszú, csontos újját Harry sebhelyére teszi. Harry felsikít, Voldemort pedig felnevet.

-Elég!-kiálltok fel. Voldemort most újra rámfigyel.-Crucio!

Újra Harry felé fordul. Harry vonaglik, és üvölt a fájdalomtól. Könnyezve nézem végig a jelenetet.

-Elég!-ordítom újra.

-Ne sirasd meg őt.-kérdőn nézek rá, mire ő hátvorzongatóan felnevet. Abbahagyja Harry kínzását, és felém kezd el jönni. Dumbledore nem mondta el neked?

-Mit?-törekedtem rá, hogy a kíváncsiság ne hallatszódjon a hangomban, de az arcát elnézve nem nagyon sikerült. Feszült voltam, és csak szabadulni akartam innen. Fel akartam ébredni ebből a rossz álomból. Azt akartam, hogy Voldemort ugyan olyan gyönge maradjon.

-Nem mondta el neked, hogy kik a szüleid?-kérdezi tőlem vicsorogva.

Kikerekedett szemekkel nézek Harryre. Ő neki is ugyan az a kérdés merül fel a fejében. Honnan tudja Voldemort, hogy kik a szüleim?

-Látom nem.-a nyakamhoz nyúl, de hiába próbálok elhúzódni nem tudok.

Még mindig fogva tart. Nem akarom neki felfedni magamat, ezért nem használom az erőmet. Pedig könnyen le tudnám győzni Voldemortot. Dumbledore is megmondta. Nálam, és Voldemortnál is nagyobb az erőd. A láncomhoz núly, és kiveszi a pulóverem alól.

-Hát nem jöttél még rá?-visszarakja a medált a pulóverem alá, majd úgy fordul hogy mindenki hallj? A szívem ezerrel ver, és a torkomban dobog. Mindig is tudni akartam, hogy kik az igazi szüleim. Nem gondoltam volna, hogy egyszer Voldemorttól fogom megtudni.

-JHEL. Ellenáll. Nem csak a jelentése fontos Miss. Goldman. A szó, négy név kezdőbetűjéből van összerakva.-kikerekedett szemmel nézek, és csak egy mondat fogalmazódik meg a fejemben. Harryre pillantok, aki ugyan így tekint rám.-Gondolkozz. A szüleid ellenálltak nekem. Szedd szét a betűket. J mint James, H mint Harry, E mint Elena, és L mint Lily. JHEL Igazam van Miss. Potter?-néz rám ördögien.

A szívem kihagy egy ütemet. Az nem lehet...De...De mégis...Itt volt a megoldás a szemem előtt, mégsem jutott eszembe. Mindvégig a nyakamban hordtam a válaszra a kérdést. Ennyi idő után végre megtudtam az igazat. A nevem mától nem Elena Goldman. Az én nevem Elena Potter. Lily Potter és James Potter lánya. Harry Potter testvére.

Harryvel egymásra nézünk. Döbbenetet, és szeretetet látok a szemében. Megtaláltam a családomat. Megtaláltam a testvéremet, akiről nem is tudtam hogy létezik. És nem utolsó sorban megtaláltam a szüleim gyilkosát. Újra fellángolt bennem a harag. Cedriket megölte az egyik csatlósa. A keresztapámnak Voldemort miattkell bújkálnis. Voldemort megölte a szüleimet. A testvéremet kínozza. Veget kell ennek vetnem. Meg kell bosszulnom a családomat.

-Állj fel!-oldotta el Harryt. Felédobja a pálcáját. Ez párbajozni akar vele.-Meghajlás.-kényszeríti rá Harryt.

-Avada Kedavra!

-Capitulatus!

Egyszerre hangzik el a két varázsige. A zöld, és a piros nyaláb csattanva találkozik. Mind a kettejük keze megremeg. Középen egy aranycsík jön létre. A két pálca összekapcsolódott. A testvérpálca. Akkor...Az én pálcám is... Hogy is mondta Ollivander? ,,Szilva fa, 11 hüvelyk, főnix toll. Különleges pálcát szánt önnek a sors. A szülei jellemeit örökölte. És még valakijét. Arról a személyről később fog majd tudni. Különleges erejű boszorkány. Tudom nagy a titok a múltjáról, de mindent meg fog tudni." Ezért is kell nekem is legyőznöm Voldemortot.

A pálcák maguk köré egy védőburkot vonnak. Annyira elvakít mindenkit, hogy van időm kiszabadulni. Gyorsan átváltozok, majd megtöröm a rajtam lévő bűbájt.

Elkezdek harcba szállni a halálfalókkal. Egyedül vagyok, sokuk ellen. Rengeteg átkot térítek el, de van ami megsebez. Elkezdem egy helyre terelgetni őket. Mikor sikerült, egy tűzburkot varázsoltam köréjük, ezzel bezártam őket egy helyre. Harryék felé fordulok. Bevetem magamat a burokba, és odasietek Harryhez.

-Te! Te vagy az!-kiálltja Voldemort. Felismert. Felismert, és nem lesz nyugta addig ameddig el nem kap.

-Menny.-mondja valaki. Egy bársonyos női hang szólal meg Harry mellől. A nő rámnét, majd szomorúan elmosolyodik.-Elena?

-Anya?-kérdezem remegő hangon. A Priori Incantatem miatt jelentek ők meg. Mivel Voldemort végzett velük azzal a pálcával, amit most használ, és mivel Harryével és az enyémmel testvérpálca, ezért jött létre a varázsvisszajátszás.-Apa?-nézek az anya mellett álló férfira.

-Kislányom.-suttogja.-El kell engedned.-fordul Harry felé.

-Most!-kiálltom. Harry megszakítja a varázst, helyette viszont én veszem fel a kesztyűt.

-Elena!-kiállt nekem. Két kezemmel tartom a varázssrőmet. Voldemort semmivel sem megy a sajátjával.

-Vidd Cedriket! Bízz bennem!-kiálltok oda neki.

-Gyere vissza hozzám. Most kaptalak vissza. Nem akarlak téged is elveszíteni.

-Nem fogsz. Csak menny!

Harry megfogta Cedric testét, majd magához hívta a kupát. Eltűntek a temetőből. Csak én, Voldemort, és a foglyul ejtett halálfalók maradtunk.

-A Főnix sosem felejt.-bevetettem a maradék erőmet. Voldemort nem tudta tovább tartani, hátrarepült. A tartalék erőmet használva visszateleportáltam magamat a kviddicspályára, majd mikor földet értem lerogytam a földre, és sírva fakadtam.

Sírtam, mert sikerült elmenekülni, és biztonságban tudnom az öcsémet. Sírtam, mert Cedric meghallt. Sírtam mert Voldemort újra testet öltött. Sírtam, mert végre-sok év után-megtaláltam a családomat. Kiadtam magamból az összes érzelmemet, inmáron Elena Potterként.