-Jobb lesz nekik ha nem tudnak arról, hogy életben vagyok.

Elena szemszöge:

Hetek teltek el. Szilárdan kitartottam érvem mellett, miszerint nem fogom felkeresni Harryéket. Jobb nekik nélkülem.

Elgondolkodtam azon, hogy mi van ha csak én félek? Hogy félek az érzéseimtől. Félek a reakciójuktól. Félek újra belekerülni abba a világba, ami egyszer már a halálomat okozta. Félek, hogy továbbléptek már rajtam. Perselus talált magának egy másik kislányt, akit lányának fogadott. Draco talált egy másik lányt, akibe bele szeretett. Féltem, hogy a varázsvilág kigúnyolt úgy mint Dumbledoret.

Egyszerűen félek visszamenni abba a világba, ami az életem. Félek magamtól.

———

-Sarah elmegyek a városba.

-Miért?

-Úgy döntöttem, hogy egy kicsit beújítok.-vigyorogtam titokzatosan.

-Mit akarsz csinálni?-Sarah kételkedve húzza fel a szemöldökét.

-Új frizura.

-Ez nem kezdődik jól.-rázza meg a fejét Sarah. Én csak vigyorgok, mint egy idióta.

-Jó lesz hidd el.

-Persze, persze. Mennyél csak.-legyint egyet Sarah.

Sarahnál tartva. Az erőm megmaradt. Szerinte csoda, hogy életben vagyok és az erőm is megvan.

-De biztos jó ötlet az a valami amit tenni akarsz?-kérdezi kételkedve.

-Hidd el jó lesz.-sóhajt egye, majd elfordul. Az alattunk elterülő mágikus tavat kémleli.

-Tudod sokszor kételkedtem benned. Sokszor őrültségnek tartottam az ötleteidet, és bizton állíthatom néha azt gondoltam, hogy te vagy az eddigi legrosszabb Főnix.-nem tagadom nem estek annyira jól a szavai, de örülök hogy őszinte volt velem.-Aztán...Megláttam benned valamit. Csak figyeltelek. Elszántan gyakoroltál, maximalista voltál, és ha ezredjére is elestél, akkor is fel áltál. Hihetetlen mekkora erő volt benned. Szilárdan elkötelezted magad, hogy bármi áron legyőzöd Voldemortot azért, hogy minden embert felszabadíts. Még akkor is ha a tét az életed volt. Büszke vagyok rád. Minden kétségem elmúlt veled kapcsolatban, de tudd hogy néha vannak még igen ostoba ötleteid.-megrázta a fejét, majd felém fordul. Meghatott arccal nézett rám.

Megleptek a szavai. Nem számítottam rá, hogy ilyen őszinte lesz. Pláne nem ilyen hirtelen.

-Mi...Miért mondtad ezt el nekem?-a meglepettségtől szóhoz sem tudok jutni.

-Tudom milyen érzés, ha azt hiszed hogy egyedül vagy. Nem kell elzárkóznod a világ elől. Én is, Harryék is melletted állunk. Ahhoz viszont, hogy segíteni tudjanak, el kell árulnod nekik, hogy élsz. Kérlek hallgass rám! Szükségük van rád! Neked is rájuk!

Értékeltem hogy őszinte volt, de érzékeny pontra tapintott. Lehet igaza volt. De mégis...Féltem.

Felkaptam a táskámat, majd elindultam a rétre. Saphira már régen visszament a többi sárkányhoz. Fájó szívvel engedtem el. Ez nem a természetes élőhelye. Hosszú távon nem is érezte volna jól magát. Inkább elengedtem. Jobb lesz neki nélkülem. Neki is...

A rétről a belváros egyik zsákutcájába hopponáltam. Mintha semmi nem történt volna, elsétáltam a legközelebbi fodrászatig.

-Jó napot!

Hangosan köszönök. A hely hangulatosan festett. Pár fodrászék volt csak benne. A falak barna színűek voltak. Nagy forgalom nem volt benne, de látszott hogy jól ment nekik.

-Szia. Milyen frizurát szeretnél?-kérdezi egy nálam idősebb lány. Lány? Inkább nő.

Tetszett, hogy egyből rátért a lényegre.

-Valami ilyet szeretnék.

Megmutattam neki a képet a telefonomon. Azért varázsvilág ide vagy oda, nekem is lehet mobiltelefonom. Pontosabban már nem élek a varázsvilágban. Vagyis...Nem tudnak arról, hogy élek.

-Biztos?-bólintok.-Akkor foglalj helyet kérlek.

Az egyik fodrászszékre mutatott. Leültem oda, majd vártam a nőt.

-Kiss Blanka vagyok.

Bemutatkozott nekem. Kicsit megkésve, de jobb mint soha.

-Elena Goldman.

-Turista vagy?-kérdezi meglepetten. Felnevetek.

-Anyukám magyar volt.-valamit muszáj volt hazudnom neki.

-Értem. Mennyit vághatok majd?-kérdezi megcsattogtatva az ollóját.

-Körülbelül ennyit.-mutatom meg neki az ujjammal.

-Rendben.

Megmosta a hajamat, majd befestette. Miután kimosta a festéket visszaültetett a székbe és elkezdte levágni a hajamat.

-Csalódás?-kérdezi Blanka hirtelen.

-Tessék?-annyira elbambultam, hogy nem is hallottam a kérdést.-Bocsánat nem figyeltem.

-Csak annyit kérdeztem hogy csalódás miatt változtatsz? A legtöbb lány azért változik meg külsőleg. Néha belsőleg is.

Nem nézett fel a munkából. Elgondolkodtam azon amit kérdezett. Hogy csalódtam e volna valakiben? Esetleg valamiben? Nem...Nem igazán. Perselus és Draco mindennek a végén végül a jó oldalt választotta. Engem választott. Harryék kitartottak egymás mellett, és nem hagyták cserben a másikat. Nem felejtettek el engem sem. A szüleim, akikre először haragudtam, ők sem hagytak el. Az életüket áldozták értünk. Sasha sem hagyott magamra. Ott volt a legnehezebb pillanataimban. Dumbledore és McGalagony szívüket és lelküket adták oda nekem. Kell ezeknél több? Nem...De mégis...Egy valakiben csalódtam. Magamban...

-Igen. Csalódtam magamban, és szörnyű időszakom volt.

Szemem bekönnyezik egy kicsit. Blanka a tükörből rám pillantott, majd bíztatóan megszorította a vállamat.

-Nem tudom min mentél keresztül, nem tudom mi történt, és nem fogok kíváncsiskodni mivel ez a magánéleted, de mond meg nekem. Csak egyet kérdezek erről a kényes témáról. Ha változtathatnál a múltadon, akkor megtennéd?

Újra a gondolataimba merültem. Ezen még nem is gondolkodtam. Persze ott volt az időnyerő, meg hasonlók, de sosem gondoltam arra, hogy megváltoztassam a múltamat. Úgy gondoltam, hogy minden okkal történik. Ha túl sokszor módosítanánk a múltat, a végére olyan tökéletes lenne, hogy már szinte unalmas lenne. Meg persze nincs olyan hogy tökéletes élet. Mindig találnánk valamit amit megváltoztatnánk. Ezért is...Lepörgetve magam előtt az életemet, nem tennék semmit máshogy. Nem véletlenül választott engem a Főnixerő. Nem véletlenül lettem Potter. Nem véletlenül haltam meg. Mindennek oka van. Ezek az okok kihatnak majd a jövőre. Jobb ha a jövő egy hatalmas ködfelhő marad, ami minden egyes tettünkkel megváltozhat, minthogy egy átlátszó tó legyen, és minden egyes történést tisztán lássunk. Egy szó mint száz, semmin nem változtatnék.

-Készen is vagy.

Észre sem vettem amint végeztünk. Annyira a gondolataimba voltam merülve, hogy a szárító zaját sem hallottam.

Hevesen verő szívvel pillantottam fel a tükörre. Azonnal elállt a szavam. Na ez voltam én. Teljes egészemben. Ez a valódi énem.

A hajam teteje sötét volt. Aztán ilyen ombre hatással elkezdett sötét lilából pirosra, majd narancssárgára, aztán narancssárgás-sárgára változni. Kicsit rövidebb lett mint eddig volt, de nem bánom. Majd vissza nő.

-Ez...ez egyszerűen gyönyörű.

Csak ámulok és bámulok.

Megköszöntem. Csodálatos frizurát, fizettem, majd távoztam. Mérhetetlenül boldogan hopponáltam vissza a rétre. Mielőtt beléptem volna titkos kis lakóhelyemre, gyorsan kiszórtam a hajamra egy tartósító bűbájt. Ha már ilyen szép, akkor maradjon is meg.

Beléptem a bűbáj hatókörébe, és elindultam volna, mikor észre vettem valamit. Egy szempárt figyelt engem. Megmerevedtem. Egész testemben éreztem az idegességet. Szívem hevesen kezdett el verni.

-Nem hiszem el.-suttogtam a velem szemben álló emberrel egyszerre.