Egy szív újra megdobban.

Elena újra kinyitotta a szemeit. Úgy érezte mintha nem is a Földön lenne. Talán nem is ott volt. Álmodik? Vagy...Ez már a menyország? Egyáltalán mi történt vele?

Homályosan látott, a feje fájt. Végtegjait ólomsúlyúnak érezte. Mint aki évek óta aludt. Alig bírta megmozdítani a testét. Nem fájt neki. Csak nem érezte. Nem érezte az ujjait, a karját. Mint ha nem is lennének végtagjai.

Lassan kezdett emlékezni. Lassan érezte az ujjait. Ökölbe tudta szorítani a kezét. El tudta fordítani a fejét.

Kis idő múlva az összes emléke az eszébe jutott.

A csata, Perselus, Voldemort, a végső harc...Mindenre emlékezett az életéből. Arra is hogy meghalt...De ha meghalt akkor nem is kellene itt lennie. Hogy történhetett ez? Érezte hogy elhagyja az ereje. Érezte hogy meg fog halni, és érezte hogy meg is halt. Akkor hogy került vissza Magyarországra és miért van még életben? Egyáltalán mennyi ideig volt halott?

Draco, Perselus, Hermione, Ron, és Harry együtt mennek el Magyarországra. Úgy érzik meg kell látogatniuk azt a helyet ahonnan Elena félig-meddig származik. Úgy érzik talàn így könyebben fel tudjá, dolgozni a történteket.

-Merre?

Harry Dracohoz fordul. Volt ami volt. Látta hogy őszintén szerette a nővérét. Megváltozott érte. Csak is ez számít. Elena örülne ha tudná hogy barátok lettek. Vajon látja őket? Ez a kérdés járt három hónapja Harry fejében.

-Azon a széken ült. Ott.

Draco arra a helyre mutatott ahol hónapokkal ezelőtt Elenát látta. Olyan mint ha újra ott lett volna. Csak képzelte talán hogy nevetni látta a lányt? Fújta a szél a haját? Egyáltalán ott ül? Draco megrázza a fejét. Nem àll ott más, csak egy üres asztal, hat székkel. Árván, mint amik senkinek nem kellenek. Mint amik haszontalanok. Ő is pontosan így érezte magát.

-Akkor menjünk.

Hermione nem tudott nem könnyes szemmel Elenáról beszélni. Egyik legjobb barátja volt. Tudott kihez fordulni. Megtapasztalta mellette milyen az őrült élet. Színt vitt stréber életébe, és legjobb barátnője lett. Annyi mindent kapott a lánytól...Sosem tudta neki megköszönni. Sosem tudta neki viszonozni. Most, hogy itt van-azon a földön ahonnan ereje száramazik-úgy érzi Elena közel van hozzá.

Mind az öten leültek az asztalhoz. Nem kértek màst csak egy ugyan olyan hagyományos limonádét mint amit Elena ivott.

Egyikük sem beszélt. Nem volt erejük elsőnek megszólalni. Fájt nekik még mindig. Belülről őrölte őket. Tudták hogy egyszer el kell kezdeni, és könyebb lesz ha beszélnek róla. De...Mégsem ment. Túl gyengék voltak hozzá.

-Emlékszetek...Emlékszetek mikor visszaszólt Dumbledornak? Mindenki azt hitte hogy majd az igazgató megbünteti...Aztán jól meglepett mindenkit hogy együtt nevettek.

Lehet hogy haszontalan emléknek tűnt amit Ron felhozott. Egy külső szemlélő semmilyennek tekintené. De nem ők...Nekik ennyi is nagyon sokat számított. Megprőbáltak minél több emléket megtartani Elenáról, hogy emlékezzenek rá. Egy ilyen apróság ebben a helyzetben sokat jelentett nekik. Minden egyes szálba megpróbáltak kapaszkodni, mint akik süllyednek. Süllyedtek is. A magányt, a gyászt, és a szomorúságot egyedül Elena emlékével tudták csak távol tartani maguktól.

-Tisztán emlékszem mikor...mikor...mikor Elena üstje felrobbant. Beterítette a zöld bájital, de őt nem érdekelte. Nevetve ment a gyengélkedőre.

Darco nehezen tudott beszélni. A seb amit kapott szinte még friss volt. Mégis...Ahogy felidézte az emléket halványan elmosolyodott. Eszébe jutott mennyire imádta nézni szerelme mosolyát. Gyűlölte szomorúnak látni a lányt. Egyszerűen olyan boldogság sugárzott a lányból, ami rá is átragadt, és szebbé tette nyomorúságos életét. Elena volt élete egyetlen fénypontja. Ő volt a mentőöv, amibe kapaszkodni tudott. Ő volt az akit először, és haláláig utolsóként fog szeretni. Teljes szívéből szeretni.

-Először azt hittem olyan mint az apja. Később kiderült, hogy nem. Ő nem az apja, és nem az anyja. Ő az volt akire nekem mindennél jobban szükségem volt.

Perselusnak nem kellett többet mondania ahhoz, hogy a többiek értsék mire gondol. Mindenki tudta, hogy Elena volt az a változás Perselus életében, amire mindig is várt. Egy új esélyt, egy új életet kapott. Elcseszett életében ő volt az egyetlen jó. És most meghalt, mikor ő él. Elvesztette az utolsó jót is ami az életében volt.

-Oly keveset élt még.

Hermione szeme újra bekönnyesedett. Próbált felfelé pislogni, hogy ne látszódjon.

-Nem ezt érdemelte.

Ron a fejét rázza, miközben átkarolja a barátnőjét. Sosem kedvelte Dracot. Az utóbbi időben lettek csak jóban. El sem tudja képzelni, Draco mit élhet át. Ha ő elveszítené Hermionét akkor nem is...nem is tudja hogyan élne tovább.

-Senki sem érdemli meg a halált!

Harry idegesen csattant fel. Elege van mindenből. Csak vissza akarja kapni a nővérét. Miért kell mindig beszélni? Miért nem hagyják hogy csendben feldolgozza a történteket? Egyszer az életben miért nem lehet őt hagyni, hogy csendben szenvedjen. Csak egyszer...

-Igazad van Potter. Nem kell kiabálni. Nem kell az egész világra haragudni. Az Istenért is! Mindenkinek ugyan annyira fáj Elena elvesztése, nem csak neked.

Perselusnak elege volt Potter folyamatos szenvedéséből. Mindenkinek fáj a lány halála. Míg neki a testvére volt, addig másnak a szerelme, a barátja, a lánya. Perselus is elöször dühös volt a világra. Majd belátta hogy ez nem a lány és nem is más hibája. Ez volt a sorsa. A sorsot avagy a halált pedig nem mindig lehet kijátszani.

————

-Miért történt? Miért vagyok még életben?

Elena napok óta győzködi Sashát hogy mondja el neki az okot. Valamiért életben maradt és ő tudni akarja hogy miért.

-Elena engedd el.

Sasha szerint még nem jött el az idő. Túl labilis volt a lány. Pár napja tért csak magához. Gyenge volt még, és nem tudta fel tudja e fogni amiket mondani akar.

-Kérlek. Hatalmas üresség van bennem. Csak azt akarom tudni hogy miért vagyok még életben. Valami oka biztosan van. Kérlek...

Sasha megszánta a lányt. Való igaz, hogy mióta felébredt nem találja a helyét. Rossz volt így látnia. Féltette nagyon. Nem akarta alezt a terhet ráalasztani. Egyszer már megjárta a halált.

-Rendben.

Leültek az egyik magasabban lévő helyre.

-Szólítsd!

-De mégis kit?

-Tudod te azt.

Elena lehunyta a szemeit. Hagyta, hogy az összes volt Főnix ereje körbejárja. Ő viszont csak egy valakiét kereste. Lassan meg is találta.

-Lydia itt vagy?

A legidősebb Főnixet hívta. Ha ő nem, akkor senki sem tud magyarázatot adni a történtekre. De vajon tud segíteni Elenának? Vagy akar egyáltalán?

-Elena...Bátor hős.

Lydia alakja kirajzolódik a tűzből. Elenával szemben lebeg. Arca lágy volt, és kedves. Pontosan tudta miért hívta Elena.

-Fenség.

Elena fejet hajt Lydia előtt. Még mindig ő a legidősebb közöttük.

-Kétlek segíts nekem.

-Megteszem amit tudok.

Lydia ezt teljesen komolyan is gondolta. Igyekszik legjobb tudása szerint választ is adni a lány kérdéseire.

-Megtudod nekem mondani, hogy miért maradtam életben?

Elena reménykedve tekintett Lydiára.

-A felmenőid pontosan tudták, hogy mit szánt neked a sors. Nem akartuk elárulni neked, pedig megtehettük volna. Azért nem tettük, mert kíváncsiak voltunk hogy miként fogsz viselkedni. Vajon jobban fogod félteni a saját életedet? Netán elvakít a hatalom? Csakis úgy tudtuk megítélni, hogy méltó leszel e majd a mesteri címre, hogy miként cselekedsz. Mikor hezitálás nélkül feláldoztad az életedet mindenkiért, úgy hogy el sem köszönhettél a szeretteidtől láttuk, hogy nálad jobb embernél nem is lehetett volna a Főnix erő. Bebizonyítottad nekünk, hogy képes vagy áldozatot hozni mindenki másért. Úgy véltük, hogy keveset éltél. Túl fiatal vagy. Oly sok nemzedékünkön át haltak meg fiatalok. Hős vagy Elena. Megmentetté, mindenkit. Úgy jó ha téged is megmentenek.

Hát kapott egy esélyt. Egy új esélyt, melyben mindent újra kezdhet. Azokkal akiket szeret. Biztonságban.

———-

-Meg kell keresned őket!

Sasha napok óta győzködi Elenát.

Elena nem akarja felkeresni Harryéket. Jobb nekik, ha nem tudnak róla hogy él. Már elvesztették. Meggyászolták. Felborítana mindent ha újra megjelenne. Őt már elzárták szívük legkedvesebb részébe. Már csak egy emlék marad. Egy fájdalmas emlék. Lezárták a múltjukat. A háborút, Voldemortot, a sok áldozatot, és őt is. Talán már új életet is kezdtek. Nélküle...

-Jobb lesz nekik ha nem tudnak arról, hogy életben vagyok.

Mert félő, hogy a szívem oly' okból tenne dolgokat melyet az eszem nem tudna megmagyarázni.

Sziasztok! Az elkövetkezendő részek azért lesznek rövidek, mert közeledik a történet vége. Így-a rövid részeknek köszönhetően-jobban le tudom majd zárni az egészet.