-Zárva.-Potter berúgta az ajtót. Megláttuk. Nem hittem a szememnek.....

Elena szemszöge:

Nem tudom hol vagyok. Feketeséget látok. Ja nem. Ezek csak a szemhéjaim. Óvatosan próbálom őket kinyitni. Nagyon fájtak. Nem csak a szemeim. Az egész testem. Főleg a fejem, és a karom. Lassan visszakúsznak az emlékeim. Látom, ahogy Piton felhozta a múltat, ahogy elrohanok, Harryék vigasztalnak, ahogy végighúzom a törött üvegdarabot a kezemen, és látom amint a vér vörösre festi a karomat, az ágyneműmet....Hirtelen kipattannak a szemeim. A gyengélkedőn vagyok. Hogy honnan jöttem rá, hacsak a plafont látom? Érzem a különféle bájitalok, a fertőtlenítő maró illatát. Oldalra fordítom a fejem. Harry, és Ron ül az ágyam mellett. Lejjebb viszem a tekintetem. A bal karom be van fáslizva, a kezemet Harry fogja. Megpróbálom kinyitni a számat, de azonnal köhögni kezdek. Olyan száraznak érzem a torkomat. Köhögőrohamomra mind a két fiú felébred.

-Vhi...z..vhizz..ett...-alig tudok beszélni.

-Ron!-nem is kellett volna szólni Harrynek. Ron már egyből nyújtotta nekem a teli pohár hideg vizet. Száraz torkomnak megváltás volt. Miután kiittam a pohár tartalmát leraktam-szigorúan csak a jobb kezemmel-a poharat.

-Mi történt?-nézek rájuk ártatlan tekintettel. Pontosan tudom, hogy mi történt. Szégyenlem is magamat. Már majdnem, hogy egy és fél éve nem ,,estem" vissza.

-Majd nem meghaltál! Van fogalmad róla, hogy ha nem érünk oda időben, akkor elvérzel! Ha elmondod az igazat, segíthettünk volna! Azért vagyunk a barátaid, hogy itt legyünk melletted! Nem kell egyedül szembenézned semmivel!-Harry hangosan kiabált velem. Könnyes szemmel hallgattam. Mi mást tehettem volna? Tudtam, hogy igaza van. Számíthatok rájuk. Nem kell egyedül megbirkóznom mindennel, mégis félek belevonni őket. Olyan bonyolult az életem. Még bonyolultabb lesz, ha megtudom az igazat. Harry már eleve nagy veszélyben van, ahogy Hermione, és Ron is. Mindenki aki közel kerül Harryhez kockáztatja az épségét. Vállalták a veszélyeket. Én viszont nem akarom hagyni, hogy még miattam is életveszélybe kerüljenek. Senki nem tudhat meg semmit, ami nagyon hozzám tartozik, és a múltamról szól.

-Sajnálom.-suttogom.

-Ennyi?! Csak sajnálod?-kiabál velem most már Ron is.

-Igen!-emelem fel a hangomat.-Sajnálom! Higgyétek el nem a legjobb érzés, ha valaki mindig a múltammal jön! Örülök, hogy rajtam kívül mindenki rohadtul tudja, hogy kik a szüleim! Szeretem azt hallani, hogy majd megtudod ha itt lesz az ideje! Könnyen mondják! Nem tudja senki, hogy milyen érzés! Senki! Nem tudod milyen az amikor egy hatalmas űr van benned! Keresed a válaszokat, de hiába, mert nem találod őket! Nincs semmi ami a múltadhoz kössön! Úgy érzed, nem tudod hogy ki vagy! Senki nem érthet meg! Senki!-kiabálok én is. Össze vagyok törve. Hiába próbálom magam erősnek mutatni. Felvenni egy olyan álarcot amit Piton hord. Nem tudom tartani magam. Sok volt ez egy napra. Tudom, hogy nem sokáig menekülhetek. Szembe kell néznem majd, egyszer a valódi életemmel. Legyen az szörnyű, vagy tökéletes. Nagy szerepet adott nekem a sors. Ha elbukok, lehet, hogy a többiek is velem buknak. Nem engedhetem meg magamnak, hogy miattam haljanak meg. Lehet, a legjobb az lenne ha elmennék, és egyedül néznék szembe mindennel. Igen. Ez egy jó ötlet.

A gyengélkedő ajtaja kivágódik, és McGalagony, Dumbledor, Madam Pomfrey, és Piton sietnek be rajta. Dumbledor arca nyugodt mint mindig. Kikészít az öreg. Sosem tudok rajta eligazodni. Poppynak, és McGalagonynak aggódó, boldog, és szigorú arca van. Merlin gyere le, hogy én mit fogok kapni tőlük, azt egy életre nem fogom eltenni az biztos! Piton....Pitonon pedig az aggodalmat látom. Sok arcát láttam már. Csak egyvalakinek mutatta még meg. Egy embernek-feltételezem-egy lánynak. Mesélt róla, mikor meglepett a tornával. Ő is követett el egy hatalmas hibát. Nem mondta mit, tiszteletben is tartottam, hogy nem akart róla beszélni. EIgyszer, taln megnyílik nekem. Tudom, nem vagyok mardekáros, sem ravasz, sem aranyvérű. De úgy tűnik, hogy ezek neki nem is annyira fontosak. Jó, biztos könyebb lenne, ha az ő házában lennék. Nehezen, de néha meg tudok állapítani valamit az arcáról. Hiába próbálja fenntartani a rideg álarcát, velem szemben már úgy sem működik. Többet tudok róla mint bármelyik másik diák. Viszont az utóbbi húzása az kegyetlen volt...

-Mi ez az őrült kiabálás?-kérdezi Madam Pomfrey. McGalagony mellém siet, és aggódó arcal néz rám.

-Miss Goldman...-kezdi. Kérlek még csak tizenegy éves vagyok! Már száztizenegynek érzem magam ettől a hülye magázástól.

-Elena.-mondom kedvesen mosolyogva.

-...Elena. Tudja jól, hogy mi itt vagyunk. A házvezető tanára vagyok. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehetek a barátja. Bármit elmondhat nekem. Ha tudok segítek, de ehhez az kell, hogy megnyíljon. Nem leszünk mindig ott. A múltat el kell engedni.-itt már leül, a Harry által átadott helyre.-Igaz, hogy sosem fogja tudni kitörölni, de a része. A része, mert ezeken ment keresztül, és ezek formálták azzá aki. A múlt meghatározza a jövőt. Nem mindenkinek szép a múltja. Meg kell tanulnod, hogy ne érintsen olyan rosszul, ha valaki felhozza. Meg kell tudnod bízni bennünk, hogy tudjunk segíteni. Ez a legfontosabb.-mosolyog rám szelíden. Lehet igaza van. El is felejtettem, hogy ő is ott van. Végül is tapasztaltabb mint én. Biztos van valami tanácsa.

-Köszönöm.-nézek itt Dumbledorra is. Az igazgató mosolyogva biccent egyet. Tudja, hogy mire gondoltam. Igaz, hogy nagyon sok mindent mondott egyszerre, ezt ő is tudja, de attól még nagyon hálás vagyok neki. Ő volt az egyetlen aki hajlandó volt mondani valamit. Bár nem a múltról, hanem a jövőről, de akkor is.

-Most viszont hess! Pihennie kell még!-terelget ki mindenkit Madam Pomfrey. Nem akarok egyedül maradni! Főleg nem karácsony másnapján, ha már így elrontottam a tegnapomat. Idő közben derült csak ki, hogy átaludtam a tegnapot. Jejj! De ügyes vagyok!

-De Madam! Csak a karom van bekötve. Hadd menjek vissza a toronyba! Kérem szépen!-nézek kiskutya szemekkel. A Madam először McGalagonyra, majd az igazgatóra néz.

-Nagyon unatkozna itt Poppy. Potter, és Weasley úr biztosan vigyáz majd rá. Igazam van?-néz a két fiúra az igazgató. Harry, és Ron hevesen bólogatni kezdenek.

-Nah jól van! Tünés!-gyorsan felöltözök, elköszönök Poppytól, és kilépek a gyengélkedőről. Viszont kint egy nem szívesen látott személy is áll.

-Miss Goldman. Beszélni szeretnék magával.-Ronra támaszkodva válaszolok. Kicsit még fáj a fejem, biztos a sok vérveszteségtől. Nem mertem kérni rá gyógyszert Madam Pomfreytől, mert még a végén képes lenne benntartani.

-Sajnálom professzor úr, de Madam Pomfrey azt mondta, hogy innen egyenesen a griffendél toronyba menjek. Fáradt vagyok, és fáj a fejem, meg a karom. Ha nem gond szalasszuk el a beszélgetést máskorra.-ártatlanul mondtam el mindezt. Majd választ sem várva elindultam, Harrybe, és Ronba kapaszkodva a griffendél toronyba.

-Ez is egy jó karácsony volt.-forgatom a szemem. Ezek itt mellettem csak halkan felkuncognak, és fojtatjuk tovább az utunkat.

A következő egy nap eseménytelenül telt. A fiúk sehova sem engedtek el egyedül. Még mosdóba sem. McGlagony úgy zavarta ki őket a lányvécéből. Egész áldott nap kerültem Piton professzort. Az egyik folyosón majd nem elkapott, de időben el tudtam bújni egy kőszobor mögött. Még jó, hogy a Roxfort tele van ilyen csodaszép (khm..irónia...khm...) tárgyakkal. McGlagony egyszer meglátogatott, és biztosítottam róla, hogy ha következőnek is megyek Dumbledorhoz-vagy önszántamból, vagy ha az igazgató úr hívat-akkor feltétlenül szólok neki, hogy velem jöjjön. Malfoyjal egyszer futottam csak össze a bagolyházban. Aramist etettem meg, ő pedig akkor jött. Próbált beszélgetést kezdeményezni, de rá is haragudtam. Nem értem én a mardekárosokat. Megvárják míg magamra haragítom őket, majd jönnek bocsánatot kérni. Utána meg? Eljátszák újra vagy mi? este viszont történt egy érdekes dolog.

-Elena.-rázogat valaki.

-Hermione még öt percet. Minden házimat megírtaaaaam.-fúrom a fejem a párnába.

-Harry vagyok.-kuncog az illető. Felemelem kómás fejemet, és az asztalomon lévő órára nézek. HAJNALI FÉL KETTŐ.

-Mi a ménykűt csinálsz te itt hajnali fél kettőkor? Amúgy is. Hogy jöttél te fel?-esik le, hogy ide fiúk nem léphetnek be.

-Van az úgy, hogy sokáig próbálkoztam. De legyen ez az én titkom.-kacsint.

-Ahaaaaa. Mond mit szeretnél.-nézek rá fáradtan.

-Mutatni akarok neked valamit. Öltözz fel! Lent megvárlak.-hagyott magamra. Nem siettem el a dolgot. Felöltöztem melegen, mert a kastélyban ilyenkor biztos bagyolyhideg lehet. Lebattyogtam a lépcsőn. Lent már a két fiú várt.

-Estét'-köszönök Ronnak. Az arca ugyan olyan fáradt mint nekem. Úúúúúú Harry ha nem valami jót mutatsz akkor megöllek.-Tudod minek kéretett ide a felség ilyen korán vagy későn, ahogy akarjátok?-Harry megforgatja a szemét.

-Fogalmam sincs.-rázza meg a fejét Ron. Remek, mutassa meg a....

-Ugye nem a háromfejű kutyát akarod te nekem megmutatni?!-kérdezem hisztérikusan.

-Dehogy! Elég volt egyszer látni.-vág savanyú képet.

-Akkor megnyugodtam.-fújtam ki a benntartott levegőt.

-Először is. A fejemben maradt a ,,Használd belátásod szerint." Felvettem a köpenyt, és betörtem a könyvtárba.-már le akarnám szidni, de feltartja a kezét, ezzel belémfolytva a még el nem kezdett szöveget.-Hallgass meg előbb! Na szóval betörtem, és elmentem a tiltott könyvek részlegére. Kutattam egy kicsit Nicolas Flamel után, de meglepő módon nem találtam róla semmit. Viszont véletlen lelöktem a lámpást, és ezt Frics meghallotta. Piton is ott volt, merő véletlen. Együtt indultak el megkeresni az éjszaka járkálót. Én beoldalaztam egy résnyire nyitott ajtón. Miután elmentek, jobban körülnéztem, és egy tükröt találtam ott. Nem tudom, hogy kinek mit mutat, de én láttam a szüleimet benne.-erre felcsillan a szemem. Talán, ha lehetséges....-Gyertek megmutatom.-int a kezével. Látom Ronon, hogy belőle is elszállt az álmosság. Egy együttérző pillantást vet rám. Gondolom eszébe jutott neki is az ami nekem. Harryt túl elvakítja most ez az egész. Halkan indultunk el a folyosókon, Harryt követve. Hála se Pitonnal, se Friccsel, és a macskájával nem futottunk össze. Szabad utunk volt. Kis idő múlva Harry megált egy terem előtt.-Itt lesz.-nem hazudott. Bent, a terem közepén egy hatalmas tükör állt. A tükör maga félkör alakú volt. Körbe, peremként díszesen faragott fa ékítette. A tetejére ennyi volt írva: Edevis amen ahze erkyt docr amen.

-A szüleimet látom.-kezdi Harry.-Anyámnak vörös, váll alá érő haja van. Mosolyog rám. Apám ellenben szemüveges, úgy mint én, és ugyan olyan sötétbarna, már-már fekete rövid haja van mint nekem. Bárcsak tudnék velük beszélni....-helyezi a kezét a tükörre. Igaz, én semmit nem látok rajta, de elhiszem amit mond. Ilyennel nem viccelne. Most Ronon van a sor.

-Mit látsz?-kérdezem.

-Azta.-szemei hatalmasak.-Iskola első, csapatkapitány vagyok. A kezemben van a ház, és a kviddics kupa. Hihetetlen! Sokkal idősebb vagyok.-ámuldozik. Szemforgatva nevetek. Ron mindig arról álmodott, hogy olyan jól teljesítsen mint a testvérei.

-Te jössz Elena.-néz rám Harry. Ron is kicsodálta magát, mert odébb áll, helyet adva nekem.

-Nem hiszem, hogy kéne...-hajtom le a fejem. Nem jó ötlet.-Ha a tükör azt mutatja amire vágyunk akkor nem kéne. Ha azt mutatja.-Azt mutatja. Okos vagy. Dönts szíved szerint. Szólalt meg egy hang a fejemben. Olyan mintha az igazgató mondta volna. Az képtelenség! Ő nincs is itt!

-Figyelj!-jön oda hozzám Ron.-Mi itt vagyunk neked. Bármit is látsz.-fogja meg a vállamat.

-Köszönöm!-húzom magamhoz egy ölelésre. Kicsit meglepődik, de visszaölel. Lassan lépdelek a tükör elé. Szememet csukva tartom. Óvatosan nyitom csak ki. Félek attól, hogy mit fogok látni. Én vagyok ott. Lassan megjelenik mögöttem a nevelő szüleim képe. Mosolyognak. Aztán a bal oldalamon feltűnik két, nagyon homályos alak. Nem tudom kivenni sem a hajuk színét, sem az arcukat. Azt látom csak, hogy egy nő, és egy férfi áll ott. Hogy hosszú hajúak e azt sem látom. Mind a kettőn fekete talár van.Ezt könnyen észre vettem. Akárhogy koncentrálok, nem sikerül élesebbé tennem a képet. Talán igaza van Dumbledornak. Még túl korán van ehhez.

-Na?-kérdezi Harry óvatosan.

-A nevelő szüleimet látom. Az igaziak csak homályosak.-hajtom le a fejem szomorúan. Nem tudom eldönteni, hogy örüljek e neki, mert így később fog érni a baj, vagy sajnáljam, mert maradhatok még az elveszett tudatlanságban.

-Hajuk színe?-kezd el faggatni Ron.

-Semmi.

-Arcuk?

-semmi.

-Valami?

-Semmi.-rázom meg a fejem.

-Ha nem gond én visszamegyek még a tükör elé.-pattan fel az asztalról Ron, melyre időközben ült le.

-Nem! Én megyek.-löki odébb Harry.

-Srácok...-kezdem. Kicsit mintha hangosak lennének.

-Mi olyan érdekes a szüleiden?-kérdi Ron felháborodva.

-Sokkal érdekesebb mint a kupák, és címek melyeket viselsz!-mordul rá Harry.

-Srácok!-emelem fel a hangomat. Már késő mivel meghalljuk a kintről jövő lépteket. Azonnal elbújunk a köpeny alá, és visszasomfordálunk a toronyba. Szegény dáma nem tudja, hogy kik járkálnak ilyen későn kint.

Elköszöntem a fiúktól, és ruhástól beborultam az ágyba. Aludni persze nem bírtam. Folyamatosan arcokat akartam társítani a két homályos alakhoz. Addig addig próbálgattam, míg a végén ebben aludtam el.