-Nem akartam, hogy most tudd még meg....Nem tudom, hogy sikerült ezt így elrontani...De eddig korlátozva volt az erőd...

Nem akartam hinni a füleimnek. Igen bevallom, hogy néha vonzott a tűz. De csak az utóbbi egy-két hétben. Nem csak az általa nyújtott fényt, és melegséget éreztem. Sokkal többet. Nem tudom megmagyarázni. Csodáltam. Csodáltam az erejét, ahogy pusztít. Ahogy a lángok magasra törnek, ahogy a füst mindent beborít, és a lángokkal együtt színesre festik az égboltot. Nem éreztem ilyet ezelőtt. Mindig csak néztem, ahogy ropog a kandallóban, a lángok marcangolják a fahasábokat. Csak azt éreztem, hogy fényt, és meleget ad. Nem gondoltam semmi másra. Elborzasztott, ha egy leégett épületet látta. Féltem, hogy egyszer a mi házunkkal is megtörténik ez. Sosem hagytam a konnektorba dugva a töltő, elleneztem mikor anyáék vihar idején Tv-t néztek. Utaink során mindig megjegyeztem, hogy merre van a legközelebbi tűzcsap. Szinte én lehettem volna a rendőr, mert nagyon hárpis voltam arra, ha valaki egy tűzcsaphoz parkol le a kocsijával. Nem tudom honnan jött ez az egész félelem. Valahogy bennem volt. Gyűlöltem, ha valaki a karácsonyfákra gyertyát rakott. Nem félnek az emberek ilyenkor? Elég egy kis szikra, és máris lángokban áll az egész ház.

-Kérem! Ha már a múltamat homály fedi, és nem szeretne segíteni kitisztítani, akkor azt mondja el, hogy mi a hippogriff közöm van a tűzhöz!-állok fel, és mutatok a kandallóra, mintha nem lenne egyértelmű, hogy miről beszélek. Az igazgató meg sem szeppent a felemelt hangomon. Pedig neki hatalmas tekintélye van, és gondolom nem szokta az ilyeneket elnézni. Bezzeg én, még egy fagyit sem tudok dadogás nélkül kérni. A fagyiárus meg vagy gorombán, vagy flegmán szól. De van amikor ki is röhög. Ilyen helyzetekben égek be orbitálisan. Hogy most szó szerint égtem e volna, ha nem korlátozzák az erőm, vagy csak olyan piros lenne az arcom, hogy a féklámpa meg irigyelné, azt nem most fogom megtudni.

-Az úgy kezdődött...-na Dumbli Voldemorttal tudsz beszélni, de egy tizenegy éves lánnyal nem?-Rád születésed óta figyeltünk. Nem tudod, és ezt senki sem tudja, csak nagyon kevés ember, de Harryről szól egy jóslat. A lényege az, hogy ő le tudja győzni Voldemortot. De! Hat ember tudja csak, hogy van még egy jóslat. Én, McGalagony professzor, Piton professzor, a mágiaügyi miniszter, az az ember aki felügyeli a jóslatokat, és maga Voldemort. Nem tudjuk, hogy hogyan szerzett tudomást róla, de hidd el, nem örülünk. Már csak azt reméljük, hogy a róla, és Harryről szóló jóslatot jobban figyelembe veszi, és így lehet esély arra, hogy elfeledje a másikat. Ez viszont nem Potter úrról szól, hanem egy lányról. Egy teljesen átlagos lányról aki januárban születik. A lényege, hogy a lány hatalmas erőt fog birtokolni, de könnyen befolyásolható lesz. Az utóbbit már említettem. Ne feljetsd! Fény, és sötétség! Viszont! Az első része különös. Említették azt, hogy a tűzhöz fog kapcsolódni. Mint kiderült, nem is akármilyen módon. Nem ég meg a tűzben, az egész bolygó pusztulását tudja okozni egy csettintéssel. Ezt úgy kell érteni, hogy minden porig ég. De nem csak ,,rossz'' része van, hanem jó is. Bármilyen leégett épületet, települést, vagy ilyeneket vissza tudsz ,,égetni''. Ezt mi sem tudjuk elképzelni. Tűzben elégett embert viszont nem tudsz vissza hozni. Itt, ha jól figyeltél már el is árultam, hogy te vagy az a lány akiről a jóslat szól. Voldemortnak ez azért fontos, mert a te erőd mindig nagyobb lesz mint bárkie. Nálam is hatalmasabb erőt birtokolsz. Ő ezt elakarja venni tőled. A szerencse, ha nem felejtette el, nem tudja kiről szól. Lehet egy mugli, vagy boszorkány lány. Az erődet meg kell ismerned. Ma este McGalagony professzor, én, és Piton professzor fogunk rájönni, mit is tudsz. Pontban este tíz órára legyél az átváltoztatás teremben.-már megint ennyi információ! Sajog a fejem!

Miért én? Nem lehetett volna valami zseni? Például itt van Hermione! Ő egy nagyon okos lány. Imád tanulni, hamar rájön mindenre amire kíváncsi. Szabálytisztelő. A legjobb ember aki méltó lenne erre az erőre. Terryt, és Lunát azért nem mondanám, mert Luna egy iccccci-piccccit álmodozó típús. Az út közepén képes megállni gondolkodni valamin. Terry pedig bátor. Néha kicsit túl bátor. Sokszor előbb használja a száját, mint hogy gondolkodna azon, hogy mit is akar mondani. Szeretem őket, de úgy mint nekem, nem lenne biztonságos, ha valamelyikük kapta volna az erőt.

-Miért korlátozták az erőmet?-a kérdés szerintem jogos. Ugyan mi okuk lehetett volna ezt IS eltitkolni előlem? Ez nem árulja el, hogy kik a szüleim. Nem fed fel semmi lényegeset a múltamból, ha ezt magát nem lehet lényegesnek mondani. Olyan, mintha egy részemet akarták volna elhalgatni. Még is csak, ha igaz amit mondott, akkor a tűz hozzám tartozik. De ugyan, hogy lehetne egy tizenegy éves lánynak ilyen hatalmas ereje? Hatalmasabb mint Dumbledornak, és Voldemortnak együttvéve?

-Az erőd csak tizenegy éves korodban mutatkozik meg. Nem úgy, mint a kisebb varázslatok. Ez az erő saját magát korlátozta. Utána, meg nekünk nehezebb dolgunk volt. Szüleidet kértük meg, hogy a reggelidbe, vagy a reggelire fogyasztott narancslevedbe tegyenek három cseppet ebből az erő korlátozó bájitalból.-mutatja fel az említett tárgyat.-Persze, mivel az erődnek nincs párja, ahogy már említettem, ezért félő volt, hogy hamar alábbmarad a hatása a bájitalnak. Itt viszont mindig egy olyan serleg került eléd, amiben már benne volt a bájital. Illata, és íze nem volt, ezért nem jöhettél rá.-azta. Most már megnézem, hogy mit fogok inni. Hiába öreg Dumbledor, attól még hatalmas játékos az öreg.

-Kik figyeltek? Mert gondolom nem hagyott figyelmen kívül.-az öreg csak mosolyog egy jót. Megforgatom a szemem. Gondolhattam volna. Mivan még akkor is figyeltek amikor még meg sem születtem? Gondolom nem maga a mágiaügyi miniszter tartott szemmel. Biztos rengeteg más dolga volt. Nem is lehetett az aki a jóslatokra vigyázott. Lehet őt be sem avatták ebbe az egészbe. Csak tudott a jóslatról, de nem osztották meg vele, hogy kikre gondoltak. Maradt McGalagony, Piton, és Dumbledor. McGalagony nem hiszem, hogy lehetett. Persze lakott körülöttünk idős nagymama, de egyik sem hasonlított McGalagonyra. Tudtommal nem metamorfmágus. Dumbledort nem lehetett volna nehezen észrvenni. Ha varázsolt volna, vagy bármi arra egy kisgyerek persze, hogy felkapja a fejét. Mert mi lehetne érdekes egy például hatéves gyereknek, mint a mágia? Ugyan. Ki van zárva, hogy ő lett volna. Piton....Pitonnal egyszer találkoztam az Abszol úton. Most ért a felismerés már másodjára. Egyszer a beosztásicermónián, egyszer meg most. De hogy? Sosem láttam senkit a közelemben. Sem egy gyanús árnyat, sem egy ágzördülést. Ha ő lett volna, akkor hogy csinálta?

-Gondoltam, hogy rá fogsz jönni. Igazad van. Sosem hagytunk gyedül. Egyszer a szüleidet meglátogatta egy pocakos szerelő. Ő volt a mágiaügyi miniszter. Ez négy éves korodban volt. Azóta ő nem látott téged. De hidd el, minden lépésedről tud. Ez most ne ilyesszen meg. Csak vigyázni akar rád. Sokszor volt ott McGalagony professzor is. Csak éppenséggel egy aranyos macska volt, akit ti befogadtatok. Sokszor játszottál vele.-hogy én hogyan felejthettem el, hogy McGalagony animágus?!-Piton professzor viszont amikor tehette meglátogatott. Az maradjon titok, hogy hogyan nem láttad. Egyszer vettted csak észre, az Abszol úton. Én pedig akkor láttalak utoljára, mikor a szüleid házából elhoztunk. Ugyan úgy mint a miniszter úr, én is tudtam minden kis csínyedről. Nem szép dolog telerajzolni a falat. Bár meg kell mondanom, hogy igen egyedi lesz tőle a ház, de akkor sem.-villantott rám egy cinkos mosolyt. Nem tudtam vigyorgás nélkül megállni. Igen, élénken él bennem az emlék. A falat azóta sem festettük le. Bár anyáék először nagyon nagyon nagyon dühösek voltak, de utána beletörődtek. Ilyenkor mondják azt nekem, hogy ha gyereked lesz, akkor mindent tarts elzárva, és sose hagyd magára.-Van még kérdésed?-néz rám továbbra is kedvesen.

-Ha Piton figyelt, akkor miért érintette olyan hirtelen mikor megmutattam neki a karom, és elmeséltem a múltam?-mert most komolyan. Ha egész végig figyelt, akkor hogy nem tűnt fel neki? Pedig maradandó nyom az biztos. Nem is látta, mikor elvitt a mentő, a kórházban feküdtem, vagy mikor pszichológusnál voltam? Elég szembetűnő szerintem.

-Piton professzor.-néz rám. Jól van nah.-Fontos vagy neki Elena.-veszi komolyra a figurát.-Az ilyen helyzeteknél inkább McGalagonyt küldtem. Tudtam, hogy ha Perselus tudomást szerezne az öngyilkossági kísérletedről, a pszichológusról, és a többi ilyenről, akkor hezitálás nélkül leplezné le magát azért, hogy melletted legyen folyamatosan. Nem engedhettem neki. Ez mind neked, neki, és nekünk rossz lett volna.-teljesen egyetértek az igazgatóval. A helyében én is megkíméltem volna Pitont. Szörnyű dolgokon ment át. Nem mondta, de látszik rajta. A rideg arc mögött egy olyan ember van, aki már bele fáradt a sok kínba, amit kapott a sorstól. Megtört, és csendben szenved.

-Értem. Azt hiszem elsőre ennyi. Kicsit lesokkolt amit hallottam, de már hozzászoktam.-ejtettem meg egy mosolyt. Dumbledor úgy nézett rám, mint aki teljesen érti, hogy mit érzek.-Csak tudja, furcsa. Ilyenkor gondol vissza az ember arra, hogy sosem nézte meg jól a környezetét. Nem figyelt az őt körülvevő emberekre. Pedig mennyi minden rejlik a részletekben!

-Ha kell, én mindig itt vagyok. Csak annyit kérek, hogy mindent ami miatt kétségeid lennének, amik aggasztanak mond el nekem. Csak úgy tudok neked segíteni.-értékelem. Örülök, hogy ő is itt van nekem. Mint egy gondoskodó nagyapa. Tudom, hogy ennek az erőmhöz van köze, de most jól esik a törődése.-Ne feledd! Este tíz ótakkor az átváltoztatásteremben.-és ez volt a végszó. Szeretem mikor az igazgató burkoltan jelzi, hogy lépj már le.

Lassan feltápászkodtam. Arcomon egy mosollyal indultam el az ajtó felé. Furcsa, hogy ilyen könnyen választ kaptam a kérdéseimre. Azt hittem győzködhetem vagy egy órát, és akkor sem fog válaszolni.

-Viszont látásra igazgató úr!-mondhattam volna azt is hogy nemsokára találkozunk de ki tudja hogy áll e valaki az ajtóban.

Komótosan sétáltam el lépcsőn. A kőszobor már rutinosan köszönt nekem. Végig haladtam az ezer ablakkal keretezett gyönyörű folyosón. Az egyiknél megálltam és csak néztem az előttem elterülő tájat. Már lassan közeledünk a februárhoz. A tájon még néhol-néhol egy-egy hó bucka felbukkan. A napok már nem telnek el olyan hidegen ellenben az éjszakával. Kezd egyre tovább világos maradni. Nem a borul olyan hamar sötétség a kastély tornyaira. Bár, fűteni még kell de, azért valljuk be melegebb van, mint egy decemberi napon. Fejemben a gondolatok utat törtek maguknak. Először is. Hihetetlen, hogy nekem közöm van a tűzhöz. Mi az, hogy két jóslat? Az elsőről se tudtam, nemhogy a másodikról. Ráadásul a második, rólam szól. Tizenegy évsen, nagyobb a hatalmam mint Voldemortnak, és Dumbledornak. Láttam Dumbledore szemében egy kis félelmet irántam. Azért adott nekem bájitalt, ami korlátozza az erőmet, mert még ő sem tudja, hogy mire vagyok képes. Ma este kiderül, hogy mit is tudok. Milyen erő lehet az, amelytől még maga a nagy Albus Dumbledore is tart. És milyen lehet úgy, hogy Voldemort még ölni és képes lenne azért, hogy megkaparintsa azt. És mi lesz később? Ha igaz, hogy tudok pusztítani vele, és kezelhetetlen lesz, akkor magunkra gyújtom az egész iskolát? És mi van azzal, hogy egy porig éget házat, vagy várost vissza tudok fordítani, és a hamvaikból fel tudnám építeni őket újra? És, ha megpróbálnám ezt egy emberen? Tudom, hogy nem lehet, de ha még is? Ha kitudódna, akkor hányan vadásznának rám? Egyáltalán hogyan lehet elvenni valaki erejét? Túl zavaros még ez az egész. Este remélhetőleg választ kapok majd, valószínűleg nem az összes, de a legtöbb kérdésemre.

Inkább hagyom a dolgot, és vissza megyek a toronyba.

Fent, három elgyötört, és dühös arcot látok. Na mi van leharapta az ujjaikat a sárkány?

-Sziasztok! Hát itt meg mi történt?-ülök le Hermione mellé.

-Az, hogy este megnéztük Hagridnál a sárkányt, de Malfoy valahogy tudomást szerzett róla, hogy elvitték, és beköpött minket McGalagonynak, ezért mint ő, és mind mi büntetést kaptunk.-válaszolja durcásan Harry.

-Mit, és hány órakor?-térek rá egyből.

-Ma este tízkor együtt, és Friccsel kell elmennünk Hagridhoz, aki elvisz minket a tiltott rengetegbe.-válaszolta Hermione.

-Mondanám, hogy veletek megyek titokban, de sajnos nekem Dumbledore professzorhoz kell mennem este tízre. De, le kísérhetlek titeket a lépcsőhöz.-nézek rájuk szomorúan. Pedig már tényleg elképzeltem, hogy a fák között lopakodva figyelem őket, és ijesztgetem őket mindenféle hülyeséggel.  Malfoyra is jó lett volna ráijeszteni egy kicsit. Szívesen megnéztem volna a mardekár hercegét miközben, ijedten szaladt vissza a kastélyba. Legalább így Hattyék tudták volna valamivel szivatni. És persze én is.

-Minek mész te Dumbledorehoz este?-kérdezi tőlem Ron. Hát most mit mondjak? Mert az úgy hülyén nézne ki ha azt mondanám, hogy ,,ja az új erőmet tezsteljük''.Biztos ,hogy egyből megkérdeznék, hogy mi az. Ugyan, nem mondta Dumbledore, hogy titok, de ha nem, akkor gondolom említette volna, hogy nyugodtan megoszthatom a barátaimmal.

-Azért, mert megkérte hogy segítsék neki, átnézni pár első dolgozatát. Tudod, ahol a tanárok nem jutottak dűlőre.-hazudom mint a vízfolyás.

-Miért nem engem kért Dumbledore? Már bocsi Elena, de én azért okosabb vagyok. Tagadhatatlan, hogy te is hatalmas észt örököltél, de érted...-próbál szépíteni Hermione.

-Nyugi. Értem, és igazad van. Szólok majd neki, hogy következőnek téged kérjen meg rá.-még több hazugság juhé! El ne felejtsem ezt Dumbledornak mesélni. Persze, hogy később elfelejtettem....-Még valami mesélnivaló?

-Charlie bátyja átveszi majd a sárkányt. Pontosabban már át is vette. Aki egyébként egy tarajos sárkány, melyet Norbertnek nevezett el Hagrid.-mondta Harry. Nah legalább ezt is tudjuk.

-És le vont ötven pontot.-teszi még hozzá Ron, csak úgy mellékesen. Először csak mosolygok, majd miután kezd szépen leesni a tantusz, elképedt arcot vágok.

-Hogy mi van!?-csak ennyit tudtam mondani.-Piton ennyire szigorú?

-Ohh ez nem Piton volt. McGalagony. Ha nem lenne elég, akkor csak úgy hozzá teszem még, hogy fejenként ötvenet vont le.-oké. Le kell ülnöm! Ja hiszen már ülök. Akkor inkább le kell csúsznom. Így is tettem. Szépen, döbbent arccal csúsztam le a padlóra.

-Ötvenet?-kérdezem mint a süket.

-Fejenként.-bólint Harry.

-McGalagony?

-Igen. Figyelj ne játszuk ezt el. Igen, teljesen jól hallottad. Az egész torony gyilkos arccal néz minket. A házkupát is bukjuk. Még ha meg is nyerjük a kviddicset, nem hozunk vissza százötven pontot csak úgy. Még az olyanok eszével sem mint Hermione.-ebben volt valami. Rengeteg észkombány van a griffendélben. De százötven pontot visszahozni kevesebb mint fél év alatt, az lehetetlen. Úgy érzem, McGlagony nagyon őrjöngeni fog évvégén.

-Most felejtsétek el egy kicsit ezt. Üljünk le, és beszélgessünk.-dobom fel a témát. Nekem is jó lenne egy kis szimpla beszélgetés. Úgy, hogy ők semmiről nem tudnak. Hogy bűntudatom van e, hogy nem mondom el nekik, amit Dumbli mondott? Egy kicsi. De nem akarom, úgy tudatni velük, hogy nem tudok biztosat mondani. Azt sem akarom, hogy féljenek tőlem. Mert ki ne félne, egy labilis, kiszámíthatatlan, szó szerint robbanó lánytól? Ha meg nem félnének, akkor biztos azt akarnák, hogy mutassam meg a képességemet, és együt rájövünk, hogy mit tudok. Ez viszont veszélyes lenne. Nagyon veszélyes.

-De miről?-kérdezi Ron.

-Nem tudom. Csak úgy általános dolgokról, hogy eltereljük a figyelmét, a későbbiekről.-rántom meg a vállam.

Letelepedtünk a szőnyegre. Van elég ülőhely, de számunkra így kényelmesebb. Meg persze közelebb vagyunk így egymáshoz, és sokkal bizalmasabban tudunk beszélgetni. Látják, hogy ,,zárt'' csoport vagyunk, és nem jönnek oda hozzánk. Ellenben most.

-Kössz Potter. Eddig legalább sikerült leelőzni a mardekárt.-veti oda Dean.

-Kössz Dean, hogy ezt így megosztod velünk. Csak mondom, hogy miattad is veszítünk pontot. Nem is keveset.-szólok vissza neki. Arca elvörösödik, és lelép a klubhelyiségből. Az összes bájitaltan órán von le tőle Piton minimum húsz pontot.

-Köszi Elena.-néz rám Harry.

-Bármikor. Na szóval. Arra gondoltam, hogy egy kicsit meséljetek magatokról. Esetleg még a családról is. Kezdem én. A családomról nem tudok sokat mondani, mert velem senki nem oszt meg semmit róluk. Magamról pedig annyi, hogy imádok tornázni. De ez már tudhattátok. Bizalmasabb rólam, hogy imádok olvasni, a kedvenc dalom az I'm only human. A teljes nevem Elena May Goldman. Azt hiszem ennyi.-tűnődöm el. Nagyon nem tudok mit mondani magamról. Vagyis de. De azok csak rosszak.

-Akkor én jövök.-feleli Hermione.-A szüleim fogorvosok, nagyon meglepődtek mikor megkaptam a levelet. Először csak azt hitték, hogy valami vicc. Aztán persze nagyon örültek, hogy nem az. London mellett, egy kisebb városban élünk. Nincs kedvenc dalom. Inkább olvasok. Az iskolában eddig kitünő voltam.-húzta ki magát büszkén. Halkan kuncogok Harryvel együtt, mire Ron csak a szemét forgatja.-A teljes nevem Hermione Jane Granger. Ennyi.

-Ronald Billius Weasley vagyok. Igen nagyon vicces.-néz itt a röhögő Harryre.-Azt sem tudom mik azok a dalok. Igen képzeld, én nem muglik között nőttem fel.-néz itt Hermionére, aki rosszallóan méregette. Hogy lehet zene, telefon, és ilyenek nélkül élni!?-van öt báttyám. Charlie, Bill, Percy, Fred, és George. Van egy hugom is, Ginny. Ő jövőre lesz elsős. Ennyi.

-Az én teljes nevem Harry James Potter. Apa után kaptam a nevem. Anyát Lilynek hívták. Most a nagynénémékkel élek. Kegyetlen kráterek. Ráadásul egy lépcső alatt lakok. Komolyan.-néz rám. Gondolom látta a döbbent arcomat.-A szüleim még kiskoomban meghaltak. Voldemort ölte meg őket, engem is meg akart, de valahogyan nem sikerült neki. Így kaptam a heget a homlokomra. Én nem hallgathattam zenét, Tv-t sem nézhettem. Könyvet sem adtak nekem. Kész megváltás volt, hogy elkerültem onnan.-azt gondolom. Nem is tudom, hogy hogyan bírta ki közöttük. Én már régen elszöktem volna. Senki nem érdemel ilyen bánásmódot.

Eg darabig halgattunk. Mindenki a gondolataiba volt merülve. Én azon töprengtem, hogy vajon az én szüleim mit dolgoztak? Van e más vérszerinti családtagom? Esetleg életben maradt nagyszüleim? Vagy elveszett, esetleg halott testvér? Keresztapa, vagy keresztanya? Annyi homály, és titok fedi a múltamat. Mikor lesz már az a pillanat, amikor kiderül minden? Vagy egy része?

Tíz óráig tanulással ütöttük el a legnagyobb idő, a fiúk örömére. Én hamar megcsináltam minden házimat. Egy kicsit szemvedtem az átváltoztatástannal, de Hermione segítségével sikerült úgy-ahogy megoldani. Viszont ő nagyon behisztizett rám, mert jobban tudtam a bájitaltant mint ő. Nem tudhat mindent nah. De hamar megbocsátott, mert kellett a segítségem. Szerinte csak nem volt benne a könyvben a válasz, de szerintem csak egyszerűen nem tudta. Mert nem csak bemagolninkell, hanem meg is kell érteni azt, amiről tanulsz.

Tíz előtt tíz perccel indultunk el. Ők felöltöztek melegen, mivel már nincs tél, de azért a levegő még hideg. Én ellenben pulcsiban voltam csak. Míg én izgatottan, addig ők meggyötörten sétáltak le a lépcsőn. El is hiszem, az aggodalmukat. Hagrid egy sütit nem tud megsütni, akkor hogyan tudná megvédeni őket a Tiltott rengeteg veszedelmeitől? Mert nem csak unikornisokból áll az az erdő. Rengeteg különféle lény lakja. Nem lennék most a helyükben.

-Köszi, hogy elkísértél minket a halálunkra. Add át a szüleinknek, és Harry nagynénjééknek, hogy szeretjük őket.-mondja Ron drámai hangon.

-Szerintem majd ki fognak repülni a házból örömükben, ha meghallják, hogy meghaltam.-mondja egy savanyú fintorral Harry.

-Harry James Potter! Inkább köszönd meg nekik, hogy eltartanak, és befogadtak. Én a helyedben....-kezdi Hermione a leszidást.

-Értem, de inkább menjünk, mielőtt kapunk még büntetést a késésért.-szakítja félbe Harry. Hermione már tiltakozni akarna, de belátja, hogy most az EGYSZER igaza van Harrynek.

Mind a hárman gyorsan megölelnek, és elindulnak. Nézem még a távolodó alakjukat, amíg el nem nyeli őket a végtelen sötétség. Sóhajtok egyet, és utamat az átváltoztatástanterem felè veszem. Elegek voltak a bájitaltan órák Pitonnal, nem kell még egy külön óra is. Még mindig nem bocsátottam meg neki. Aljas húzás volt. Tudja, hogy elmondtam volna neki, csak időt kellett volna hagynia nekem. De nem. Ő azonnal tudni akarta, hogy miért voltam mérges rá. Nem félt olyan módszerhez sem folyamodni, ami után tudja, hogy csak mégjobban megharagszom rá.

A terem ajtaja előtt megáltam, a kezem a kilincsen pihent. Ha most bemegyek, lehet, hogy minden megváltozik. Ha így lesz, akkor ki tudja kire számíthatok? Ha külön órákat kell vennem, akkor mennyi időm lesz a barátaimra?

Mielőtt az aggodalom átvehette volna, a fejmben az irányítást, lenyomtam a kilincset, és határozottan beléptem. Vagyis csak kívülről tűntem határozottnak, belül rettegtem. Rettegtem, izgultam, álmos voltam. Na az utolsó az nagyon.

A terem, most teljesen máshogy nézett ki. A padok el voltak tűntetve a székekkel egütt, a terem közepén hatalmas helyet hagyva. A falról is lekerültek a képek, könyvespolcok. Gondolhattam volna. Megpróbálták tűzállóvá tenni a helyet. Hát...Nem a legbizalomgerjesztőbb.

-Már azt hittem, hogy el sem jössz.-mondja egy idős hang. Mosolyogva tekintettem előre, a félárnyékban lévő szobában. Dumbledor süvege nélkül, csillagos talárjában lépett elő a gyertyafénybe. Nem mondom, van egy stílusa az öregnek.

-Csak azért jöttem, mert az igazgató úr kérte.-kacsintottam. Felnevetett.

-És én Miss Goldman?-lép mellé McGalagony ugyan csak mosolyogva. Szokatlan tőle. Mondtam már, hogy tegezzen! Jó, tudom, hogy direkt csinálja.

-Professzor asszony ki nem maradhat a körből. És nem sértésből, de mosolyognatna többet. Jól áll magának.-vigyorgok rá huncutul.

-Én is javasoltam már neki. De nem hajlandó megfogadni.-rázza a fejét sóhajtva Dumbledor.

-Majd a kisasszony tanácsára megfogadom Albus.-forgatja a szemét McGalagony. Kicsit kipirosodott az öreglány. Csak nem zavarban van. Dumbledor még mindig mosolyogva figyeli. Ezek között tuttti biztos, hogy van valami. Na majd én össze hozom őket!

-Albus.-lép el mellettem Piton. Mikor jött ez be?-Minerva.

-Szervusz Perselus. Örülök, hogy megérkeztél. Kezdhetjük?-csapja össze a kezét Dumbledor.

-Még is mit?-nézek értetlenül.

-Ó hát azt még mi sem tudjuk Elena.-néz rám egy aggódó mosollyal McGalagony. Ha lehet valakinek aggódó mosolya.

-Ezt, hogy érti?-nézek most már kétségbeesetten Dumbledorra. Pitont most figyelmen kívül hagyom.

-Az erődet nem sokan tanulmányozták. Az erőd mindig átszáll egy újszülöttre, ha meg hal az aki eddig birtokolta. Kivéve, ha utódja születik. Viszont a gyermek tizenegy éves koráig nem tudjuk, hogy kicsoda. Álltalában boszorkány is egyben. Ha nem, akkor nehezebb a dolgunk. Mivel senki nem próbált meg kísérletezni vele, ezért nem tudjuk mire képes az erő. Kicsivel kezdünk. A tűz nem csak gyönyörű, hanem pusztító is. Arra gondoltunk, hogy koncentrálj arra, hogy például meggyújtod a gyertyát. Vagy, hogy elképzeled, hogy porig égetsz egy házat. Már udjuk, hogy nem éget meg. Azt nem, hogy a megbűvölt, vagy elátkozott tüzek nem okoznak e sérülést neked. Valószínűleg nem, de nem vagyunk benne biztosak. Mivel annak is tűz az alapja, ezért gondoljuk. Esetleg, lehetsz összekapcsolva a tűzzel. Ezt úgy értem, hogy esetleg egy, a világ másik végén lévő kandallóba a tüzön keresztül bele látsz. Látod az előtted lévő családot. A ,,visszafordítás'' már nehezebb. De mindent megtudunk. Idővel. Kezdhetjük?-már. Megint. Ennyi. Információ. Miért?

-Van más választásom?-kérdezem elgyötört arccal. Dumbledor, és McGalagony felnevet. Piton szája széle is egy pillanatra felgörbül.

-Szóval. Állj be minél közelebb az ajtóhoz. Ahogy látod veled szemben van három gyertya. A feladatod az lesz, hogy az elsőt a kezeddel próbáld meg meggyújtani, a másodikat úgy, hogy a kezedet a szádhoz rakod, és fújsz egyet. A harmadikat pedig az elméddel próbáld meg meggyújtani. Mi itt leszünk, ha segítség kell. Ne félj! Az erőd nem az ellenséged, hanem a barátod, és a társad. Meg kell bíznod benne. Csak úgy sikerülhet.-kezdi Piton. Igazán elmés megfogalmazás. Bár, tény, és való, hogy igaza van.

-Ürítsd ki az elmédet. Ne gondolj semmi másra. A legfontosabb az, hogy tiszta fejjel, és gondolatok nélkül tud végrehajtani azt, amit akartál.-folytatja McGalagony.

-Hát, ez nem lesz egy könnyű feladat. Hogyan tudnék csak egy dologra fókuszálni? Főleg, miután alig tizenkétórával ezelőtt tudtam csak meg ezt az egészet.-adom be a törülközőt.

-Nem ígérjük, hogy elsőre sikerülni fog, de addig fogjuk próbálgatni, amíg meg nem tudjuk, hogy mire vagy képes. Nem akarjuk azt, hogy egy véletlen folyamán tud meg egyedül, és olyan dolgot tegyél, ami megfordíthatatlan.-ebben is igazuk van.

-Az biztos, hogy én ma egy percet sem fogok aludni.-sóhajtok egyet fájdalmasan. Sok munka fog rám várni az biztos.

Beálltam a ,,kezdő'' pozícióba. Vettem egy hatalmas levegőt, és megpróbáltam kizárni a külvilágot. A szüleimet, Harryéket, a jóslatot, Dumbledort, McGalagonyt, Pitont. Csak a semmire fókuszáltam. Elfelejtem mind azt, amit a tizenegy év alatt átéltem. Elfelejtem az első babámat, melyel órákat játszottam. Elfelejtem amikor apa lökött a hintában, ahog bántottak, az első karácsonyt a nagyiéknál, a nyaralást, mindent. Mikor érzem, hogy nincs amire gondolhatok, veszek még egy nagy levegőt. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideje csinálom. Az emlékképekkel együtt az időérzékemet is elhagytam. Mikor úgy éreztem, hogy teljesen sikerült a semmire(?) öszpontosítanom, akkor kinyitottam a szememet, és csak is az első gyertyára néztem. Hatalmas volt a kísértés, hogy Dumbledor arcára nézzek, de nem hagytam maga. Lassan felemeltem a kezemet. Kinyújtottam, tenyérrel a gyertya felé. Éreztem egy kisebb energialöketet. Továbbra is az előttem lévő gyertyát figyeltem mereven. Aztán ökölbe szorítottam a kezemet. A gyertya pislákolóan lángralobbant, de egy másodperc elteltevel ki ismaludt. Sikerült. Egy puszta kézmozdulattal meggyújtottam a gyertyát. Igaz még nem volt tökéletes, de megtette.

Fáradtan, és büszkén néztem mostmár a három tanárra. Kettő arca hatalmas döbbenetet mutatott, míg a harmadiké csak büszkén mosolygott rám.

-Ez...Csodálatos!-,,szalad'' hozzám McGalagony, és szoros ölelésbe zár. Hihetetlen boldogsággal ölelem át, és ejtek egy könycseppet is. Sikerült. El sem hiszem.

-Gratulálok.-mondja Dumbledor, még mindig mosolyogva. Kivételesen nem zavar az az állandó mosolya.

Piton csak néz. Most mindent kitudok olvasni a szeméből. Csodálatot, és büszkeséget.

-Ha készen állsz, akkor jöhet a következő.

Vissza álltam az eredeti helyemre. Megint lehunytam a szememet, és kiürítette, az elmémet. Félre tettem minden emléket, és érzést. Az utóbbi nehéz volt, mert olyan boldog voltam, mint talán még soha. Megint éreztem az energiát. Szememet kinyitottam, és már határozottabban tettem a szám elé a kezem. Csak a második gyertyára ügyeltem. Vettem egy mély levegőt, és kifújtam. Mint ha a port akarnám lefújni a kezemről. A gyertya nem lobbant lángra. Sőt, nem is pislákolt. Csalódottan engedtem le a kezem.

-Talán ezzel nem lehet. Pedig tök jó lett volna.-rántom meg a vállam. Az örömöm most nagyobb mint a csalódottságom. A biztonság kedvéért mégegyszer megismételtem, azért hogy esetleg később, ha tüsszentek, ne kapjon lángra az előttem lévő haja. De nem. Nem sikerült. Így már nyugodtabban fogtam hozzá a harmadikhoz, egyben a legnehezebbhez.

Most ismmegcsináltam ugyan azt. Mikor nyitva volt a szeme, háromszor akkora odafigyeléssel tartottam üresen az elmémet. Mivel most azzal kellett lángot kovácsolnom, nem hagyhattam, hogy akár valami apróság beférkőzzön a fejembe. Sajnos ezt egy párszor el kellett játszanom, mivel nem sikerült. Vagy a századik próbálkozás után sikeresnek nyilvánítottam. Még nagyobb merevséggel néztem a gyertyát, mint eddig. Úgy, hogy nem csuktam be a szememet magam elé képzeltem a tüzet. Ahogy a sárga, és a vörös árnyalatában nyújtózkodik felfelé, ahogy a kisebb lángok próbálják elérni nagyobb társaikat. Aztán a gyertyát, ahogy hirtelen lángra robban, fényt, és melegséget adva. Pontosan ez történt. A kanóc lángra kapott. Itt is-úgy mint az elsőnél-csak egy pillanatra, de lángra kapott.

Újabb elképdés. Képes vagyok szimplán a tudatommal meggyújtani valamit? Ez hi-he-tet-len. Hihetetlen. Hihetetlen. Hihetetlen. A mai nap már nem tudom hányadik sokkot kapom.

Fáradt mosollya az arcomon ülök le a mellettem lévő padra. Nem mondom, nem volt kimerítő. Sokkal inkább az elmém fáradt le. Az végezte a nagyobb munkát. Persze, nem tökéletes. Egyáltalán nem, de elsőre mit is vártam? Az hittem, hogy nem is fog sikerülni. Hogy majd sok sok próbálkozás után kiderül, hogy nem is én vagyok az, aki birtokolja az erőt. De meglepetésemre nem így lett. Örülök is, meg nem is. Csodásak ezek a kis dolgok, de mi lesz, ha mér nagyobbat kell tennem? Az már felér egy pusztítással. Bár Voldemortot szivesen elpusztítanám egy csettintéssel akár. Szép gondolat, de még sokat kell fejlődnöm. Nagyon sokat. Először a kicsivel kell kezdeni. Még nem is beszéltünk arról, hogy hogyan hozok vissza egy tűz által elégett házat. Na arra kíváncsi leszek. Bár....Azt még rengeteg munka előzi meg.

-Fantasztikus voltál Elena.-teszi a vállamra a kezét Dumbledor.-De nagyon lefáraszthatott. Minerva majd vissza kísér a toronyba. Következőnek akkor találkozunk, ha írok neked. És remélem nem kell mondanom, hogy senkinek ne mond el. Még Potter úréknak sem, ha kérhetem.-csak erőtlenül bólintok.

-Mi lesz, ha félni fognak tőlem?-teszem fel a számomra legaggasztóbb kérdést. Őszintén? Nem tudom, hogy én félnék e magamtól.

-Nem. Nem fognak. Mert meg fogod tanulni használni az erődet. Segítünk neked. Ha később elárulod a világnak, akkor csak azt lássák, hogy tudod uralni, és nem vagy veszélyes.-mondja nekem Piton ellentmondást nem tűrve. Halványan rámosolygok, majd útnak indulok.

-És kérlek....-szól még utánam Dumbledor.-...nélkülünk ne használd az erődet.

McGalagonnyal visszasétálunk a toronyba. Egész úton egy szó nem esik közöttünk, de látom rajta azt, hogy mennyire büszke rám. Fent elköszönök tőle. Nem tudom, hogy hány óra lehet, de nem is érdekel. Hermione még nincsen itt. Szívesen megvárnám őket, de nincs hozzá erőm. Úgy ahogy van bezuhanok az ágyba, és az álom egyből elnyom.