El kell mondanunk valamit....

Őszintén? Nem lepődtem meg, hogy ezt mondja. Vártam már mikor jön. Még szép, hogy valamit, sőt nem is valamit! Sok mindent kell elmondaniuk nekem. Először is mi ez a levél? Ha egyáltalán igaz-tegyük fel, hogy az-akkor el kell mennem itthonról? Abba kell hagynom a tornát? Mi lesz a családdal? Hol van ez az iskola? Honnan szerzek ilyen könyveket, és dolgokat? Érzéstelen arccal felálltam, kikerültem a szüleimet, és lementem a nappaliba. Lehet, hogy az arcom nem árult el érzéseket, de belül rengeteg minden kavarog. Félelem, kíváncsiság, értetlenség, és... Talán némi remény is. Hogy mire? Arra, hogy igaz ez az egész. Az iskola, a másik világ, a varázserő. Lehet lenne lehetőségem új barátokra, új életre. Új  esélyre. Esélyre, hogy normális legyek. Hiszen ott nem tudják, hogy örökbe fogadtak, nem tudnak az önbántalmazásomról. Talán ott választ is kapnék arra, hogy ki vagyok. Míg ezen gondolkodtam apa, és anya leültek a kanapéval szemben lévő két világoskék színű kanapéra. Az előttük lévő asztalra néztem. Most a megszokott rend helyett ott volt a levél, a tankönyvek listája, egy üres pergamen tekercs, egy lúdtoll. Anya egy másik levelet szorongatott a kezében. Mikor meglátta, hogy nézem azonnal elrejtette a háta mögé, mintha azt hinné, hogy átlátok a papíron.

-A levélről van szó?-kérdezem egyből. Nem érdekel a kertelés. Az igazat akarom hallani. Vagy legalább egy részét.

-Igen.-feleli csendesen anya.-Ez a levél....nos...igaz.-a szemeim kétszerakkorák lesznek, a számat eltátom.

-Hogy mi van?

-Amit leírtak a levélben az nem átverés. Tényleg létezik ez az iskola.-veszi át a szót anyától apa.-Had meséljem el.-kérlelt. Láttam a szemén, hogy az igazat akarja mondani. Félek attól amit hallani fogok, de talán így megismerhetem a múltamat. És saját magamat ids.

-Mond.

-Egy nyugodt este történt. Anyáddal a kanapén ültünk, és arról beszélgettünk, hogy szeretnénk egy gyereket. Sajátunk nem lehet, ezt te is tudod. Örökbe akartunk fogadni egy kisbabát. Néztünk képeket, lány, és fiú neveket. Kintről zajt hallottunk. Mintha egy rozoga autó ment volna el a ház előtt. Aztán hirtelen csend lett. Lassan felálltam, és elindultam az ablakhoz. Széthúztam a függönyt, és kinéztem. Egy óriás ember tartott a bejárati ajtónk felé. Nem tűnt részegnek vagy hasonló. Teljesen normális volt. Gondoltam ajtót nyitok, és megkérdezem mi szél hozta erre. Kinyitottam. Először meglepődött, utána elmondta, hogy egy gyermeket hozott. Egy lányt. Titkos forrásból tudta, hogy mi egy gyereket szeretnénk örökbe fogadni. Elmondta, hogy a lánynak aznap este haltak meg a szülei. Egyke. nem volt a szülein kívül senkije sem. Átadta a gyereket, és mellé egy levelet. A levélben-idézem-ez állt:

Kedves Goldmanék!

A gyermeket akit kaptak Elenának hívnak. Nem írom le a szülei nevét, mert még nincs itt az idő, hogy tudja. A szülei meghaltak. Rokona nincsen. Biztos vagyok, hogy maguk befogadják. Tudni kell róla néhány dolgot. Tudom lehet nem fognak nekem hinni. A gyermek boszorkány. Van egy világ ami el van rejtve a muglik (varázstalan emberek) elől. Itt élnek a varázslók, és a boszorkányok. Saját kórházuk, boltjuk, utcájuk, minisztériumuk, és iskolájuk van. Vannak aranyvérű családok, akiknek kezdettől fogva varázslók, és boszorkányok az őseik. Vannak a félvérek. Nekik egyik szülőjük birtokol csak varázslatot, a másik nem. És vannak a mugli-ivadékok. nekik egyik felmenőjük sem rendelkezett varázserővel. Elena félvér. Varázslócsaládból származik. A varázsló, és mugli családok gyermekeinek-mint Elena-tizenegy éves korban mutatkozik meg a varázslat. Ilyenkor egy levelet kapnak a Roxfortból. Ez egy iskola ahol a boszorkányok, és varázslók tanulnak. Akik megkapták a levelet, és válaszoltak az iskolának azok elmennek London belvárosába az Abszol útra. A Foltozott Üstön keresztül lehet megközelíteni. Itt szereznek be mindent ami a listán van. utána szeptember 1-én elmennek a King's Cross pályaudvarra. Ott megkeresik a kilenc és háromnegyedik vágányt. A kilences, és a tízes között kell nekifutni a falnak. Felszállnak a Roxfort Expresszre, és kezdetét is veszi a tanulás. Elenának válaszlevél nem kell mivel maguk nem használnak baglyot. Tudni fogjuk ha jön.

Szívélyes üdvözlettel: Albus Percival Wulfric Brian Dumbledore a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola igazgatója

Megijedtünk anyáddal. nem tőled. Nem is a másik világtól. Attól, hogy mindent megtudunk-e adni neked? Mi lesz mikor kibontakozik a varázserőd? Vajon segíteni tudunk majd neked átvészelni vagy nem? El akarsz-e egyáltalán menni majd az iskolába? Hiszel-e majd nekünk? Különcnek fognak-e majd tartani? Féltünk, hogy többet akarsz tudni az igazi szüleidről, és mi nem tudunk neked mondani semmit. Még a nevüket se tudjuk. Elszöknél-e felkutatni a múltadat? Féltünk, de befogadtunk. A legjobb döntés volt a világon.-mosolyodik el apa a végére.  Sírtam. Hogy mikor? Nem tudom. Közben kezdhetett el könnyezni a szemem, mert most már patakokban folyik. Némán, sírva felálltam, és kifutottam a lakásból. Nem tudom merre megyek, csak megyek. A lábaim irányítanak. A könnyfátyolon át látom a rétet ahova elértem. Mindig ide jártunk anyáékkal. Leültem a játszótéri hintára, és gondolkodtam.

Tehát igaz. Igaz. Igaz. Ez az egy szó visszhangzott a fejemben. Boszorkány vagyok. Varázserőm van. Két különböző világ. Észre sem vettem. Mi az, hogy még nincs itt az ideje, hogy tudjam kik a szüleim? Miért írta ezt az igazgató? És mi van ha nem megyek el oda? Akkor nem tudhatom meg az igazság másik felét? De ha igent mondok? Akkor itt kell hagynom a szüleimet akik oly sok évig mellettem voltak? Lenne egyáltalán barátom? Mi lesz ha elmegyek, és kiderül tévedés az egész? nem is vagyok oda való? Még egy csalódást nem bírnék ki. Addig tűnődtem, hogy sötét lett. Minden gondolatommal felkeltem a hintából, és elindultam haza. Tudom anyáék már nagyon aggódnak értem. De ez most a legkevésbé sem érdekel. Csak le akarok zuhanyozni, és bedőlni az ágyba egy kicsit elfelejteni ezt az egészet. Sok ez nekem. Az ajtó előtt veszek egy mély levegőt. Megfogom a kilincset, és benyitok. Anya a konyhapult előtti székek egyikén ül, és sír. Mellette apa aki vigasztalja. A neszezésemre mind a ketten felém kapják a fejüket. Anya egyből odarohan hozzám, és jó szorosan átölel. Vállán átnézve látom apa megkönnyebbülten sóhajt, és odajön hozzánk ő is megölelni.

-Megfulladok!-nyöszörgöm. Mindketten nevetve eresztenek el.

-Nagyon megijedtem.-mondta anya.

-Megijedtünk.-javítja ki apa.

-Jaj! Ne szólj bele folyton a mondandómba!-fordul apa felé anya.

-Azért szóltam bele, mert hibásan mondtad.-kekeckedik apa.

-Hello! Nem lehetne befejezni a vitát?

-De. Majd folytatjuk.-mondja anya. Én erre csak nevetve megforgatom a szemem.-Merre voltál?

-A parkban. Ki kellett szellőztetnem a fejemet. Most viszont elmegyek lezuhanyzok.-indultam el a lépcsőn.

-Nem! Ezt még ma megbeszéljük.-állított meg apa ellentmondást nem tűrő hangja. Nem volt mit tenni. Elindultam a nappaliba, és levágtam magam az ajtótól jobbra eső fotelba.

-Hallgatom.

-Először mond el mi van benned. Mit érzel? Mik a gondolataid?-elmeséltem mindent. A levél elolvasása óta mindent.

-Rendben. El akarsz menni az iskolába?-teszi fel végre az oly sokáig várt kérdést. Nem válaszolok azonnal. Átgondolok mindent.

-Nem tudom. Félek mi lenne ha nem fogadnak be. Félek az igazságtól. Félek az újtól.-hangom egyre halkabb lesz. Aztán hirtelen erőt gyűjtök.-El akarok menni!-mondom határozottan. Ez látom meglepte anyáékat.-Meg akarom ismerni a másik világot. barátokat akarok szerezni. Élményeket. Meg akarom tudni a múltamat!

-Ha így döntesz akkor mi támogatunk.-mondta anya. Mintha azt hallottam volna a hangjában, hogy megkönnyebbült. A szemében őszinte örömöt látok.

-De mi lesz veletek?

-Velünk?-kérdezi apa.-Mi megleszünk ne aggódj. A szünetekben úgy is hazajönnél.

-Rendben. Elmegyek abba az iskolába.-döntöttem el.

-Holnap meglátogatjuk ezt az Abszol valamit.

-Abszol út!-kiálltunk rá anyával egyszerre. Ezen csak egy jót nevetünk.

-Na igen azt.-csóválja a fejét apa.-De most menj aludni!

-Igenis!-szalutálok, és megkerülve a kanapét kirohanok a nappaliból. Felnyargalok a lépcsőn, befutok a szobámba, felkapom a pizsamámat, és elmegyek lezuhanyozni. Amint bőrömet éri a jó forró víz addig minden gondolat elszállt a fejemből. Kilépve a fürdőből elindultam a szobámba. Leraktam az ágyamról a könyvemet, leszedtem az azt takaró plédet, és belebújtam a pihe-puha ágyamba. Nem mondom, hogy azonnal elnyomott volna az álom. Sokat forgolódtam, de még többet gondolkodtam. Olyan fél tizenkettő fele aludhattam el. Akkor néztem rá utoljára az órámra. Holnap hosszú, fárasztó, és izgalmas napom lesz.