Lassacskán elnyomott az álom, megannyi gondolattal a fejemben.

-Ébresztő kis boszorkány!-szólongat valaki miközben gyengéden rázza a vállamat. Miután beazonosítottam a hang forrását, ami természetesen anya volt egyből átfordulok a másik oldalamra, s fejembe húzom a takarót. Nagyon rosszul aludtam. Sőt mondhatni semmit nem aludtam. Csak forgolódtam.

-Lekésed a vonatot!-szólt anya.

Kipattant a szemem, és azonnal felültem az ágyamon. Akármennyire is voltam fáradt, ettől a hírtől nagyon éber lettem. Kimásztam az ágyamból, belebújtam a papucsomba, és elindultam a szekrényem felé.

-Öltözz fel mugli ruhába, utána pakolj össze, és gyere le reggelizni.-mondta anya.

Választ sem várva kiment a szobámból. Gondolom ment reggelit készíteni. Egy fekete V nyakú pólót vettem fel, fölé egy vajszínű kötött kardigánt. Egy fekete nadrágot vettem fel alulra, mellé egy barna lovagló csizma szerűséget választottam.

Hajamat kifésültem, befontam mivel hosszú, és leültem a hatalmas könyv, ruha, és egyéb dolgok kupijába. A ládám már középen volt kinyitva, az oldalán a nevem monogramjai: E.G. Először az összes könyvet raktam be a ládám legaljára. Próbáltam úgy elrendezni őket, hogy egy szinten legyenek. Aztán jöhetett az üst, és a bagolycsemege. Ezeket a láda jobb oldalára raktam. Pont befért egymás mellé. Eléjük a kristályfiolákat raktam, mivel azok törékenyek, ezért úgy gondoltam, hogy majd a másik oldalról egy ruha fogja biztosítani. Ezért ide raktam a szépen összehajtogatott három darab munkataláromat. Ezek mellé a bőrönd bal oldalára a teleszkópot, és a rézmérleget raktam. Feléjük került a süvegemet, munkavédelmi kesztyűmet, és a vastag, összehajtogatott téli köpenyemet. Mindezek tetejébe egy családi képet, a torna ruhámat (hátha lesz valahol lehetőségem legalább egy pár gyakorlatot végrehajtani), és egy ékszeres dobozt raktam. Erről a szüleimen kívül nem tud senki. Még a fogadásból velem lévő barátnőm sem tudott róla.

A levéllel együtt adta az óriás. Egy medál volt benne. A sarkcsillagot ábrázolta. Hátuljára a JHEL szó volt írva. Nem tudtam mit jelent. Leültem a gépem elé, megnyitottam a fordítót, és addig kerestem amíg meg nem találtam. Hindi nyelven azt jelenti, hogy ellenáll. Nem tudom, hogy miért ez került rá. Vajon azért mert apa ellenállt a betegségnek? Küzdött ellene, de nem járt sikerrel? Vagy anya ellenállt az életnek, nekem, és apa után ment? Anyáék szerint a vér szerinti édesanyám kezében találták, mielőtt meghalt volna a bánatban. Féltem hordani az iskolában. Féltem elveszik tőlem mint oly sok minden dolgomat, amit mai napig nem kaptam vissza. Most viszont egy új kezdet elé nézek az életemben. Felnyitottam a dobozt, kivettem belőle a medált, és felcsatoltam a nyakamba. Felálltam, megnéztem a tükörben, hogy mutat rajtam. Végighúztam a kezem a medálon. Most, hogy a nyakamban van egyre közelebb érzem magamhoz a szüleimet. Letöröltem az éppen kicsordulni vágyó könycseppet az arcomról, és visszaindultam a ládámhoz. Mielőtt lecsuktam volna a ládám tetejét még egyszer körülnéztem a szobámban. Úgy véltem hétvégén nem lesz tanítási nap, ezért nem ártana beraknom néhány mugli ruhát. Egy szürke, kötött, hosszú nyakú pulóvert, két világos színű rövid ujjút, és egy szürke, térdnél szakadt farmert raktam be. Lecsuktam a ládám tetejét, kétszer is ellenőriztem, hogy rendesen be van-e zárva. Ezután megfogtam Aramis kalitkáját, a ládámat, és elindultam lefelé a lépcsőn. Az előszobában leraktam a ládám, és a kalitkát, majd konyha felé vettem az irányt. Már mindkét szülőm a pultnál ült. Beszélgettek, kávét ittak, és ették a reggelijüket. Akkor vettek észre amikor leültem közéjük.

-Varázslatosan fényes reggelt!-köszönök egy levakarhatatlan vigyorral az arcomon.

-Jó reggelt kicsim!-köszönnek a szüleim.-Mindent össze pakoltál?-kérdezi anya. Nem feleslegesen, mert én mindent elfelejtek.-Üst, talárok, könyvek....-úgy bólogatok,mint a kocsi hátulján ülő bólogatós kutya.-....varázspálca?-na itt hagyom abba a bólogatást.-Elena! A legfontosabbat akarod itthon hagyni?-választ már nem kaptak tőlem, mert felpattantam-hozzá teszem felborítva a széket-elkezdtem futni fel a szobámba. Vigyáznom kellett, hogy ne essek el, ne verjek le semmit, ne borítsam fel a baglyom kalitkáját, se a ládámat. A lépcsőn majdnem elestem, szerencse, hogy korlát van rajta amiben most megkapaszkodhattam.

Mindent feltúrtam a szobámban. Szó szerint. Az ágyam alatt nem volt. Tovább haladtam az íróasztalomhoz. megnéztem a rengeteg füzet, könyv között. Semmi. Akkor a sminkes szekrényemhez léptem. Tudom tizenegy éves vagyok, de a versenyekre kell. Ecseteken, alapozón, és szemfestékeken kívül nem volt ott semmilyen varázspálca. Megnéztem az ágyamban, de semmi. Emlékszem pedig, hogy tegnap este rengeteget tanulmányoztam. Egy sima egyszerű lecsiszolt fadarab, amin vékony, alig látható indák tekeregnek. Az indák végén egy-egy szépen faragott rózsa volt. Egyel kisebb pálca volt mint Harryé. Már kezdtem feladni amikor végső elkeseredésemben benéztem a ruhás szekrényembe. Végig kotortam a nadrágjaimat, a pólóimat, pulcsiimat, de semmi. Már becsuktam volna a szekrényt amikor a legalsó polcon a kupáim között megtaláltam. Kihúztam a hosszú dobozt, és felemeltem a tetejét. Hála a pálca benne volt. Már csak azt nem tudom, hogyan kerülhetett oda. Hiába érdekelt a válasz, ha tovább húzom az időt akkor tényleg elkések.

Elindultam ki a szobámból ,de mielőtt becsuktam volna az ajtót visszanéztem. Legközelebb a téli szünetben leszek újra itthon. Egy hatalmas sóhaj kíséretében becsuktam az ajtót. Ezzel a szobába zárva minden rossz emléket. Minden titkot. Minden sérelmet. És azt a csekély boldogságot amit ötödikig kaptam.

A lépcsőn lefelé haladva rájöttem, hogy én újra elsős leszek. Csak most egészen máshogy. Olyan tudományt sajátíthatok el amit életemben nem gondoltam volna. Sok embernek ez nem adatik meg. Büszke vagyok magamra.

A ládám előtt megállva felnyitottam azt, és a bal oldalába a teleszkóp mellé raktam be a dobozával együtt. A vonat út alatt úgysem lesz rá szükségem. Visszamentem a konyhába, és leültem reggelizni.

-Na elraktad a pálcád?-kérdezte visszafojtott nevetéssel apa.

-Eleve elvolt rakva! Nem vagyok ennyire feledékeny!-játszom a sértettet.

-Persze kicsim tudjuk.-nyugtat meg anya. Mindhármunkból egyszerre bukik ki a nevetés. tudjuk, hogy nem volt igazság alapja annak amit mondtam.

-Ebben a kis táskában van pénz.-teszi le elém az említett tárgyat anya, amit pénzcsörgés kísér.-Most még legyen nálad, utána rakd el a ládád legmélyére.-mivelhogy a szám tele volt bundás kenyérrel, ezért csak serényen bólogattam.

Mindenki befejezte a reggelit, anya gyorsan elmosogatott. Apa időközben lement a garázsba, hogy kiálljon a kocsival, mert nem akart már így is több időt elpazarolni. Én még elmentem fogat mosni, nah itt jöttem rá, hogy a tisztálkodási szereimet sem raktam el, és fogmosás után orvosoltam is a problémát. Először Aramis kalitkáját vittem ki, és megígértem a kisfiúnak, hogy majd ha odaértünk kiengedem. Erre csak finoman megcsípte az ujjaimat jelzés képen, hogy nem haragszik. Bocsánatot kértem tőle, mert ott kell hagynom, mivel vissza kell mennem a ládámért. Na igen a láda. Nem maradt hát más mód, húznom kellett végig a kerten. A kocsiba már apa tette be. Nem akartam hogy a csomagtartóba rakja a ládát, és Aramiszt, ezért megígértem, hogy ha berakja mellém akkor vigyázok nehogy koszos legyen az ülés. Nehezen, de beleegyezett, mivel már tíz óra volt, és így is minimum egy fél óra mire odaérünk a pályaudvarhoz. Mindenki beült a kocsiba, és indulhattunk is. Senki nem szólt egy szót sem, csak élveztük egymás társaságát, és látványát. Négy hónapig ez úgysem lehetséges majd.

Ösztönösen odanyúltam a nyakamhoz, és megszorítottam a láncom. Tegnap óta amikor csak van időn, a medál hátulján lévő szón gondolkodok. Ellenáll. Ekkor eszembe jutnak a szüleim. Vajon büszkék lennének rám, hogy én is ott fogok tanulni ahol ők? vagy egyáltalán nem akarták, hogy boszorkány legyek? Bárcsak élnének, hogy megkérdezzem őket. És ott van az a másik személy akiről Ollivander úr beszélt. Testvérem nem lehet, mert Dumbledor azt írta a levélben. Sőt, nem is említett senkit. Talán unokatestvér, esetleg vér szerinti keresztszülő? Ki tudja? Még jól viselem a múltam homályát, de ahogy más is tenné a helyemben, egyszer biztosan elszakad majd a cérna valahol, és válaszokat akarok. Nem mintha most nem akartam volna. De azt mondta Ollivander úr, hogy ha eljön az ideje minden kérdésem meg lesz válaszolva.

Csak néztem az elsuhanó tájat, észre sem vettem, hogy már csak öt percre van az állomás. Csúcsforgalom miatt csak egy húsz perc múlva találtunk parkolóhelyet. Összesen tíz percünk maradt. Apa a ládát, én a kalitkát vittem. Az állomás előtt szereztünk egy kulit amire a felpakoltuk a ládát, és a kalitkát. A nagy forgatagban megláttam egy ismerős barna, már-már fekete hajú buksit. Anyának adtam a kulit, én meg elkezdtem felé szaladni. Csak legyen az akire gondolok, mert ha nem akkor az hatalmas nagy égés lenne. Egyedül volt, és tehetetlenül álldogált ott. Mögé lopóztam, és szorosan átöleltem hátulról. Hirtelen megijedt, lelökte magról a kezeimet, és hátrafordult. Mikor meglátta, hogy ki vagyok egyből fellélegzett.

-Ne ijesztegess többet Elena!-,,szidott le". Ezen csak elnevettem magamat.

-Bocsi.-néztem rá boci szemekkel. Ennek sem ő, sem a szüleim nem tudtak ellenállni. Hirtelen magához rántott, és megölelt. A legutóbbi óta az Abszol úton kicsit felbátorodtam, ezért már tudtam mit kell csinálni. nem álltam ott esetlenül, hanem felemeltem a karomat, és én is átöleltem.

-Te tudod merre van a kilenc, és háromnegyedik vágány?-kérdezi.

-Persze. Nézd!-mutatok a szüleim irányába.-Ott jönnek anyáék. Ők kaptak egy levelet mikor Hagrid elvitt hozzájuk amiben le volt írva, hogy jutunk át oda. De sietnünk kell.

-Szia Harry!-köszönt anya. Magához húzta az éppen köszönni akaró fiút, és átölelte. Harryt kicsit meglepte, mivel neki nem nagyon jutott anyai szeretet, ezáltal anyai ölelés sem. Apával is köszöntötték egymást, aki inkább szolidan kezet fogott vele.

-Gyertek gyerekek. A kilences és a tízes vágány közötti falnak kell nekifutni.

Baglyaink Aramis, és Hedvig testvérek, ezért jó hangosan köszöntötték egymást. Ez kezdett feltűnő lenni a mugliknak, ezért Harryvel elindultunk a mondott irányba. Ott viszont egy vörös hajú családot láttunk. Ők is oda tarthattak ahova mi, mivel futottak a fal irányába ami elnyelte őket. A vörös hajú nő-gondolom az anyukájuk a kulink fékhangjára hátra fordult, és barátságosan ránk nézett.

-Sziasztok! Ahogy látom ti is Roxfortba készültök. Ron fiam is most lesz elsős.-az említett személy kihajol anyukája mögül, és barátságosan intett nekünk. Vörös haja van, mint a család többi tagjának. Arcát szeplők díszítik.

-Üdvözlöm! Az én nevem Elena. Elena Goldman. A mellettem lévő fiú Harry. Harry Potter.-mutattam be magunkat az asszonynak. pillantását elkapta rólam, és kikerekedett szemekkel nézte Harryt. Vagyis inkább a homlokát. Tudni illik ugyan is, hogy Harry megosztotta velem amit Hagridtól megtudott.

-Szentséges Merlin!-csodálkozik.-Örülök, hogy megismerhettelek kis drágáim!-mosolyog újra barátságosan. Észre vesz valamit, vagy inkább valakiket a hátunk mögött.-Üdvözlöm önöket! Molly Weasley vagyok.-nyújtja a kezét apának.

-Részemről a szerencse. David Goldman vagyok.-fogadja el a nő felé nyújtott jobbját. Aztán Mrs. Weasley anyához fordul.

-Elizabeth Goldman.-nyújtaná anya a kezét, de a nő őt is magához öleli. Anya kicsit megszeppen ezen a kedves gesztuson, de elmosolyodik, és viszonozza az ölelést.

-Elnézésüket kérjük...

-Édesanyánk miatt....

-Kicsit....

-Túl....

-Közvetlen.-mondja két hang a végét egyszerre. Irányukba fordulva meglátunk ugyan csak két vörös üstököt. Azonnal feltűnik, hogy ikrek. Anyjuk rosszallóan néz rájuk, de úgy látszik őket nem nagyon érdekli.

-Fred Weasley vagyok.

-George Weasley.-mutatkoznak be. Mi is szépen sorban elmondjuk a nevünket. Harrynél ők is elcsodálkoznak egy pillanat erejéig, de utána jókat mesélnek nekünk Roxfortról, és a családjukról. Apukájuk Arthur Weasley. Három bátyjuk Percy, Bill, és Charlie Weasley. Ugye az öccsük Ron akit már ismerünk úgy-ahogy. A legkisebb Weasley a húguk Ginny. Mint kiderült ők aranyvérűek, de szeretik a muglikat, félvéreket, mugli-ivadékokat. Ezért a többi aranyvérű család vérárulónak tartja őket. Nem nagyon foglalkoznak vele. Ebből a pár percből is rájöttem, hogy mennyire rendes család. De nem várakozhattunk tovább, mert már csak öt perc maradt. Az ikrek előttünk mentek át, utána húguk az apukájukkal, Ron apával, Harry velem, és anya Mrs. Weasleyvel. Hallottam, hogy közben Mrs. Weasley folyamatosan a varázslóvilágról beszél, az iskoláról, hogy jó helyem lesz ott, nem kell félteni, a fiai majd vigyáznak rám. És a legfurcsább az az, hogy nyári szünetre meghívtak minket magukhoz. Anya kicsit habozott a válasszal, de végül belement. Ezután már csak az Óduról-a Weasley család házáról-esett szó közöttük.

A vonat vége felé álltunk meg. Az ikrekkel együtt nagy nehezen felpakoltuk a csomagjainkat, és a két kalitkát. A húguk Ginny csak jövőévre csatlakozhat hozzánk. A fiúk megígérték, hogy írnak neki, és küldenek ajándékot. Mi is szavunkat adtuk Harryvel, hogy írunk pár kedves sort neki. minden végeztével odafordultam anyáékhoz, magammal rántva Harryt aki nem akarta megzavarni a szerinte családi elköszönést. Ezzel csak az volt a baj, hogy anyáék úgy a szívükbe zárták őt is, hogy muszáj tőle is elköszönniük. Osztom a nézeteiket, ezért nem hagytam, hogy felsomfordáljon a vonatra.

-Nagyon vigyázzatok magatokra! Amikor csak tudtok írjatok. Harry ha baj van nyugodtan fordulj hozzánk vagy Elenához. Már te is a családhoz tartozol.-Harryt meghatották anya szavai. Megölelték a fiút-hozzá teszem apa is!-és ellátták jókívánságokkal. Aztán Harry odébb állt, és én következtem.

-Kicsim.-szólított meg anya.-Ne gondolj a múltra. Szerezz barátokat. Például itt van Harry. Ha bármi bajod van fordulj hozzá, és a tanárokhoz bizalommal. Nekünk is írhatsz. Várni foglyuk. Hidd el mi jól leszünk. Nem kell értünk aggódnod. Te csak tanulj, és barátkozz.-mindent elmondtak ami a szívemet nyomta.-A nyakláncra...-mutatott a nyakamban lógó sarkcsillag alakú medálra.-....nagyon vigyázz.-mindketten nyomtak egy puszit az arcunkra, és útnak indítottak.

Pont egy perc volt még az indulásig. Elhaladtunk a Weasley család mellett, s még egyszer elköszöntünk tőlük. A vonat lépcsőjéhez érve még hallottuk ahogy Mrs. Weasley kioktatja a fiúkat, hogy ne csináljanak semmit, ne robbantsák fel a wc-t. Az ikrek kapva kaptak az alkalmon, és megígérték húguknak, hogy számítson egy wc ülőkére. Innentől már semmit sem hallottunk. felszálltunk, és elkezdtünk keresni egy üres fülkét. A vége felé találtunk egyet. harryvel szemben ültem le, és beszélgettni kezdtünk. Ő mesélt Dursleyékről, én meg a nyakláncomról. Csak ámult, hogy milyen figyelmesek voltak a szüleim. Viszont ő sem értette mi értelme van annak a szónak a medál hátulján. Ezt találgattuk amikor egy ismerős alak jelent meg a kupéban.

-Sziasztok! Ron vagyok, de szerintem ezt már tudjátok. Csak azt szeretném kérdezni, hogy leülhetek-e hozzátok? Mármint persze ha nem foglaltak a helyek vagy ilyesmi. Mert akkor keresek másik helyet. Nem gond.-dadogott szegény össze-vissza. Lehajtott fejjel várta a választ.

-Pont szabad ez a hely. Ülj csak le nyugodtan.-invitálom be. Felkapja a fejét, és elmosolyodik.

-Én Elena vagyok, ő pedig Harry. Bár te is biztosan tudod.-mosolygok rá. Ezután beszélgetésbe kezdtünk. Nem tudom mennyire bízhatok benne, de Harrynek jeleztem, hogy nem mondjon semmit rólam.

-Melyik házba szeretnétek kerülni?-kérdezi.-Az én családom mind a Griffendélben van vagy esetleg már volt.

-Én őszintén nem tudom. Nekem nem árulták el kik a szüleim, ezért azt sem tudom melyik házban voltak.-hajtom le szomorúan a fejem.

-Nem tudod kik a szüleid?-kérdezi döbbenten. Basszus! Most árultam el magam.-Akkor azok kik voltak akikkel jöttél?-erre milyen kitérő választ adhatnék? Jaj csak vicceltem ők az igazi szüleim! Biztos bevenné. Nem tehetek mást, mint elmondani az igazságot. Nem az egészet csak a felét. Ha jól fogadja, és később is tartjuk a kapcsolatot, függetlenül attól ki melyik házba kerül, akkor lehet, hogy mindent elmondok neki. Idővel.

-Örökbe fogadtak. Az apukám rákban halt meg, az anyám pedig a bánatba halt bele.-mondtam szűkszavúan. Látom, hogy megértette még nem akarok erről beszélni. A későbbiekben nem is firtatta a dolgot. Ez plusz pont. Nagyban beszélgetünk mikor a büfés boszorkány elhalad a kabinunk előtt.

-Kedveskéim kértek valamit?-én megkérdezem miből lehet választani, mivel nem nagyon ismerem az itteni édességeket. Végül egy darab csokibéka mellett döntök, aminek odaadom az árát. Még jó, hogy anya gondolt rá, hát ha kell egy kis pénz.

-Én mindenből kérek.-mondja Harry. Ronnal meglepődve néztünk rá, de nem volt mit tenni. Tudtuk, hogy Dursleyéknél nem annyira kapott enni. többek között erről is beszélgettünk. Míg a fiúk dézsmálták a rengeteg cukrot, édességet, addig én elmentem a mosdóba. Lassan haladok a folyosón, kikerülve a sok velem egyidőst. Mikor elérném a mosdót valaki fellök. Annak a valakinek gyors reflexei lehetnek, mivel hogy azonnal elkapta a karomat mielőtt még a fenekem megpuszilta volna a padlót. erősen visszarántott aminek a következménye az lett, hogy az arcunk centikre volt egymástól. Azonnal felismertem a szürke szemeit, hátranyalt tejfölszőke haját.

-Malfoy.-sziszegem a fogaim között.

-Goldman.-vigyorog rám.-Egy köszönöm jól esne.

-Nekem meg egy kedves fiú esne jól.-vágok vissza kicsit gyengén. Hülye vigyorát látva kitéptem magam a szorításából, és a mögötte lévő lánymosdóba mentem. Dolgom végeztével, és Malfoy nélkül mentem vissza a kabinunkba. kicsit bosszúsan téphettem fel az ajtót, mert a fiúk úgy megijedtek, hogy leestek a székről. Nevetve felhúztam őket, és levágtam magamat szemüveges barátom mellé.

-Neked mi bajod van?-kérdi a vöröske.

-Malfoy.-mondom. Ron a név hallatán majdnem megfulladt.

-Te találkoztál Malfoyjal?-és elkezdtem mesélni Ronnak az Abszol úttól ez idáig a Malfoyjal való kapcsolatomat. Állítása szerint semmi jóra ne számítsak. A családja elsők között tért vissza hozzánk miután Tudjukki vagyis Voldemort-én nem félek egy névtől-eltűnt. Azt állították Voldemort megbabonázta őket. De Mr. Weasley szerint nem kellett Malfoy apját sokat győzködni, hogy átáljon a Sötét Oldalra. Remek. Még oda sem értem, de már nem lehet nyugtom.

Draco szemszöge:

Ez a lány elképesztő. Míg más a karjaimba omolna addig ő szemrebbenés nélkül ellök magától, és se szó, se beszéd otthagy. Kedvelem. Várj! Mi? nem kedvelhetek egy félvért? Mit szólnának a szüleim? Mit tennének velem? De főleg vele mit tennének? Nem szerethetek bele, mert nem akarom látni ahogy szenved. Jobb ha távolról figyelem. Nem engedek egy fiút sem a közelébe. Remélem a Mardekárba fog kerülni. Akkor jobban szemmeltarthatom. Ha meg nem akkor szünetekben, étkezéseknél, és órán láthatom. Bár tudnám ő mit gondol rólam!

Elena szemszöge:

Beszélgetésünket egy barna hajú, kócos, ugyan csak elsősnek kinéző lány zavarta meg.

-Sziasztok! Nem láttatok egy varangyot? Egy Nevill nevű fiú elhagyta.-modta közben szétnézve a kabinunkban.

-Sajnáljuk, de nem.-nézek kedvesen a lányra.

-Áh varázsolni akarsz?-fordul Ron felé. Nem is láttam mikor vette elő a pálcáját.

-Igen. De nem vagyok jó úgyhogy nem próbálom meg.-hajtja le szégyenlősen a fejét.

-Majd én  utatok neked egy kis varázslatot. Szabad?-kérdezi a mellettem lévő helyre mutatva.

-Persze.

-Köszönöm.-mosolyog rám. Előveszi a pálcáját, és Harry összeragasztott szemüvegére mutat.-Oculus Reparo!-barátom szemüvege hirtelen összefort. Annyira nem hiszi el, hogy le kellett vennie megnézni.

-Köszönöm.-néz a lányra.

-Szent Merlin! Te Harry Potter vagy! Hermione Granger.-mutatkozik be.-És ti?-néz felváltva rám, és Ronra.

-Ron Weasley.

-Elena Goldman.

-Örülök, hogy megismertelek titeket. Sajnálom, de mennem kell.-elindul kifelé, de még hátranéz, és rém mosolyog. Szimpi a csaj. És nagyon okos. Mivel megéheztem kibontottam az út elején vásárolt csokibékámat. Harry nem merte kibontani. Most viszont egyszerre fogjuk.

-Ez igazi?-kérdem.

-Nem csak elvarázsolt.-válaszol Ron. egyszerre nyitjuk fel. Míg Harrynek kiugrik a vonat ablakán addig én megfogom. Elfelezem Harryvel mivel ő elhagyta az övét. Pontosabban hagyta elugrani. Megnézzük a benne lévő mágikus kártyát.

-Dumbledor!-kiálltok fel.

-Nekem is.-mondja Harry.

-Itt azt írja: Albus Dumbledor sokak szerint korunk legnagyobb varázslója. Jelenleg a Roxfort igazgatójaként működik.Legfontosabb tetteként tartják számon, hogy 1945-ben legyőzte Grindelwaldot, a sötét varázslót. Dumbledor fedezte fel a sárkányvér tizenkét felhasználási módját, és jelentősek a tudóstársával, Nicolas Flamellel véhzett alkímiai kutatásai is.Dumbledor professzor hobbija a kamarazenélés, és a kugli.

-Azta.-mondja Harry.

-Bizony. Zseni az öreg.-bólogat Ron.

-Öt perc múlva megérkezünk Roxfortba.-búgott fel egy hang a vonat fülkéiben.-A poggyászt kérjük a vonaton hagyni, azt külön szállítjuk át az iskolába. Gyorsan, kapkodva vettük fel a talárokat. A vonat fék csikorgatva megállt, és minden diák elkezdett leözönleni a vonatról. A pályaudvar túlsó végén, ellenkező irányba amerre a többi diák ment, egy óriás kiabált.

-Elsősök! Ide hozzám!-azonnal felismertem Hagrid hangját. Harryvel előre furakodtunk nyomunkban Ronnal.

-Szia Hagrid!-köszöntünk. Viszonozta a köszönést, de nem tudott sokat beszélni mert mindenkit összeszedett, és indulhattunk is. Egy folyóhoz mentünk. Hagrid megállt sok csónaknál, és így szólt:

-Minden csónakba négy ember fér be. Mindenki üljön be, és ne rakja ki egy végtagját se!

-Szia Goldman!-csapódik hozzám Darco.

-Mit akarsz Malfoy?-kérdezem szemforgatva.

-Ülj velem egy csónakba.-kért meg. Meglepődtem, de velem nem szórakozhat.

-Inkább a halál!-hagyom ott, és elindulok Ronék felé. Én, Ron, Harry, és a vonaton megismert lány Hermione ülünk egy csónakba. Minden elsős érdeklődve nézett előre, mikor pillantják már meg a száztornyú kastélyt.

-Elena. Nézd!-mutat Hermione a hegy irányába. Lassan fordítom oda fejemet, és......