És eljött egy újabb roxfortos év. Visszatérhetek oda, ahol három éve teljesen megváltozott az életem. Persze ez a nyár miért ment volna zökkenőmentesen? Sarah, és a csatlósai a minap megtaláltak engem az utcán. El akarták érni, hogy újra egy senkinek érezzem magamat. Meg akartak alázni, a földbe tiporni. Csakhogy ez most nem jött össze nekik. Nem adtam magamat könnyen. Kiálltam velük szemben, megmondtam a magam igazát, és beolvastam nekik. A velük lévő lányok, és fiúk egyöntetűen mellettem áltak ki. Nagyon a szívükre vehettek, mivel fogták magukat, és mérgesen eltipegtek. Utána már minden nyugisabb volt. Sok időt töltöttem a szüleimmel. Tudtam, hogy nem szívesen engednek vissza az iskolába. Igazuk is volt, mert én eddig mindenben benne voltam, amiben Harry-ék is.

A félelmem még mindig megvan a négyedik évvel kapcsolatban. Valahogy érzem, hogy történni fog valami. Valami szörnyű, valami hatalmas dolog. Ez olyan mintha egy második megérzés lenne. Tehát ezt nem én érzem, hanem az erőm. Mintha üzenni akarna nekem. Üzeni hogy ebben a tanévben sok dolgunk lesz egymással. Az eddigi három év alatt Voldemort, csak kétszer tűnt fel. Nem tudjuk, hogy a másodiknál meghalt e. Reményeim szerint igen, de az érzésem azt súgja, hogy ebben az évben még látni fogom.

-Elena! Leveled jött!-miért van deja vu érzésem? Jajj megvan. Négy évvel ezelőtt minden így kezdődött.

Leraktam a kezemben lévő bájitalos könyvet, és lementem a nappaliba. Nehogy azt higgyétek, hogy Hermione vagyok. Ez az egyetlen könyv, melyet elővettem eddig a nyárom. Dumbledor professzor még nyár közepén hozta el nekem az összes negyedikes tankönyvemet, hogy ebből is tudjunk gyakorolni. Mint egy kiképzés, ahol egy gyilkost képeznek belőlem. Voltaképpen nem is áll messze a valóságtól. Csak egy feladatom van. Megölni Voldemortot. Persze a jóslatot még nem mutatták meg nekem. Miért is?

Na de visszatérve a bájitalokhoz. Kétség kívül ez lett a kedvenc tantárgyam a Roxfortban. Magát a tanárt is kedvelem. De bájital készítés közben teljesen ki tudok kapcsolni. Komolyan. Eltereli a figyelmemet mindenről. Nem koncentrálok másra, csak az üstömre, és a benne készülő bájitalra. Nem csak hogy eltereli a figyelmemet, hanem büszkeséggel is tölt el, ha egy bájitalt hibátlanul tudok elvégezni. Kihívással töltenek el a nehezebb bájitalok. Persze kísérletezni is szeretek. Ezt viszont csak Perselus közelében csinálhatom.

Igen. Most már Perselus. Az utóbbi két évben nagyon szoros lett a kapcsolatunk. Bár nehezen, de meg tudtam bocsátani neki azt, amit tett. Később megtanultam, hogy az legilimentálás. Magyarán olvasni tud más elméjében. De megnyugtatott, hogy ezt többet nem teszi meg velem. Hiába, mert én azt akartam, hogy tanítson meg rá. Bármilyen szenvedéssel, szörnyűséggel is jár. Sok kérlelés után, beadta a derekát, és megtanított a legilimencia, és az okklumencia fortélyaira. Annyira jól még nem megy, de már észrevétlenül tudok emberek gondolatai között kutakodni. Mindig is érdekelt, hogy ki mit gondol. Mivel mindenki más, ezért egy képről például ezer féle gondolat születhet, minden emberben. Néha csak elmentem egy kávézóba, leültem, és észrevétlenül belenéztem egyes emberek gondolatai közé. Nem csak ez a haszna, de menekülés esetén nagy segítséget tud nyújtani. Így könyebben meg tudom állapítani, hogy ki ellenség, és ki barát. De nagyon veszélyes az emberi elmével játszani. Súlyos, maradandó károkat tudunk okozni.

De Perselusnál tartva. Lassan át tudtam törni a maga köré emelt falakat. Nem az összeset, de a legtöbbet. Mesélt a szörnyű gyerekkoráról, Lilyről Harry édesanyjáról, a Tekergőkről. A kényesebb témákat nem firtattam, mert féltem, hogy újra bezárkózik majd. A sok információért róla nekem is ,,fizetnem" kellett. Én is meséltem. Bár az én életem annyira nem volt érdekes. Az érdekesnél álltalában ő is jelen volt, mivel egy kastélyban éltünk. Volt olyan, amikor eljött egy versenyemre. Bevallotta, hogy csodálattal tölti el amit csinálok. Nem tagadom, nagyon örültem, hogy büszke rám. Néha már apám helyett is apám volt. Egyszer véletlen így szólítottam őt. Erre kaptam tőle egy hatalmas mosolyt. Perselus Pitontól. Meglepett. Láttam rajta, hogy mennyire örült annak amiért így hívtam. Mikor ketten vagyunk akkor már átszoktam az apára. Meg is ölelhetem. Mert megengedi. Nem húzódik el, vagy veszi vissza mogorva álcáját. Elkezdett félteni engem. De nagyon. Mint egy igazi apa. Megérdemli a szeretetet. És én meg is adom neki, ahogy csak tudom. A szívemhez nőtt. Nagyon...

Dumbledor, és McGalagony is sokat járt hozzánk, nem csak Piton. Olykor-olykor egy veszélyesebb gyakorlásn bevittek a kastélyba, néha pedig a garázsunkat használtuk. Dumbledore elkezdett megtanítani engem a nonverbális varázslatokra. Az ilyen alapokra. Amik ugyan csak jól jöhetnek egy menekülés során. Mint ha tudnák, hogy a közeljövőben lesz ilyen. Már most többet tudok mint egy heted éves. Néha abba akartam hagyni. Feladni, mert már nem bírtam. Az agyam nem tudott több információt befogadni. Nem akartam a Főnix lenni. Néha egy gyakorlás teljesen elvette az erőmet. Egyszerűen felakartam adni. A legilimenciát, az okklumenciát, a nonverbális varázslatokat, a Főnix énemet....Aztán eszembe jutott, hogy miért csinálom ezt. Pontosabban kikért. Az emberekért. A védtelenekért. Legyen az mugli, varázsló, vagy boszorkány. Ha életre kel a mese, akkor csak én tudom majd őket biztonságban tartani. Ha Harry minél később győzi le Voldemortot, akkor addig talpon kell maradnom. Nem adhatom fel, mert számítani fognak rám. Rám, és az erőmre. Nekem kell megvédenem őket. Ez ad erőt ahhoz, hogy tovább küzdjek. Hogy ájulásig tanuljak, gyakoroljak, kísérletezzek. Mert. Nem. Adhatom. Fel!

A nappaliban tiszta káosz volt. Levágtam magam egy szabadon lévő fotelbe, és kérdőn néztem apára.

-Dolgozik.-biccent anya felé, aki szélsebesen irogat valamit. Csoda, hogy a papír nem szakad át a toll alatt.

-Értem.-csak a munka.

-Nincs valami gyorsító varázslatod?-kérdeti apa már-már lemondóan.

-Hány órája csinálja?-akarom én tudni a választ?

Köztudott, hogy ha anya dolgozik, akkor őt aztán semmivel sem lehet kirobbantani a munkájából. Lehet rá azt mondani, hogy egy egyszerű titkárnő, de a szakmájában ő a legjobb. Komolyan. Senkit nem láttam még ilyen gyorsan dolgozni. Egy heti munkát képes megcsinálni egy nap alatt. Odafigyel, sosem ad be félkész, hanyag munkát. Viszont van amit a munkánál sokkal előbbre helyez. Az a család. Esetleg, ha egy óra múlva kéne beadnia a főnökének a papírokat, de nekünk akkor kell anya, akkor kérdés nélkül hagyja ott a munkát. Sosem volt neki gond, ha suli után bementem a munkahelyére. Persze, ha itthon dolgozik akkor nem zavarjuk.

-Három. Csodálom, hogy még nem kell pisilnie.-gondolkodik el apa. Van benne valami.

-Hányadik kávéját issza?

-Negyedik.-igen. Van ami az én hiper jó agyamat is túlszárnyalja. Az nem más mint: négy csésze kávét meginni úgy, hogy három órájig nem álssz fel pisilni.

-Bocsi anya, nem akarlak zavarni.-egy percre felnéz a papírok hadából, jelezve, hogy mondjam figyel, csak nem válaszol.-Nem kéne elmenned pisilni?-egy percre megáll, és leteszi a tollat. Felnéz, és azt hiszem, hogy most jön a lecseszés azért, hogy miért kérdezek tőle ilyen értelmetlen dolgokat. Ez tök lényeges!

-De. Köszi kicsim.-kel fel, nyom egy puszit a fejemre, és elmegy. Gondolom pisilni.

Összenézünk apával, és egyszerre nevetjük el magunkat. Szeretjük mi nagyon anyát, de néha úgy bele tud merülni a munkába, hogy elfelejt dolgokat. Igen lényeges dolgokat. A múltkor az ebédet hagyta benn a sütőben úgy, hogy ott állt mellette, de nem érezte a füstöt, amit én egészen fenn, zárt ajtón át is éreztem. Mi lett volna, ha nem szólok? Felgyullad a ház? Jó bennem nem tett volna sok kárt a tűz.

-De amúgy azt hiszem van valamilyen varázslatom, de tudod, hogy nem varázsolhatok tizenhét éves korig?-mert ez így volt igaz. A kiskorúak bűbájgyakorlásáért felelős szakember már itt is lenne, és törné is ketté a pálcámat, ha varázsolnék. Bár nem mondták, hogy nonverbálisan nem lehet. De inkább nem kísérletezek.

Lehetne most kérdezni, hogy hogy volt mikor a tanárok jöttek ide. Nos. Mivel a mágiaügyi miniszter tudja, hogy ki vagyok, ezért engedélyt adott a varázslásra. Meg persze mellettem volt Albus Dumbledore. Hülye lenne az aki megbüntetne, ha ő ott van.

-Emlékszem. Kár. Majd tizenhétévesen. De hamar eljön az is. Emlékszel mikor megkaptad a leveledet? Mint ha tegnap lett volna.-mereng el apa. Ezt nem nekem kéne? Bár igen, igaza van. Mint ha tegnap lett volna. Ahogy az is, hogy egy Baziliszkusszal küzdöttem meg, egy szökött gyilkossal, és kétszer Voldemorttal.-De ha lehet, ne kerülj bajba ebben az évben. Tudjuk, hogy vonz a sötét oldal, és ez Tudjukki közelében mindig erősebb, de kérlek. Vigyázz magadra. Nekünk csak te vagy. Ha elveszítünk abba mind a ketten belehalunk. Nem kérhetem tőled, hogy maradj ki a rosszból, mert tudom, hogy nem hallgatnál rám, de azért ne a legrosszab részébe kerülj. És ha kehet, ne fedd fel a kiléted. A saját magad érdekében.-mondja komolyan.

Nem bírnám ki, ha meghalnék. A halál így is úgy is bekövetkezik majd. Nem attól félek. Valahogy már felkészültem rá. Nap mint nap az életemet kockáztatom. A halál gondolata már nem ilyeszt meg. Azt nem bírnám ki, hogy a szüleim elveszítenének. Tudom, hogy nem kehet gyerekük. Ha én meghalnék, nem biztos, hogy képesek lennének egy másik gyereket örökbe fogadni. Én nem lennék rá képes. Oly sok időt töltöttünk már együtt. Ha eljön a nagy harc, mert bizton állíthatom, hogy el fog majd jönni, akkor úgy akarom, hogy felkészüljenek rá. Arra, hogy lehet, nem élem túl. Esküszöm egyszerűbb lenne kitörölni az emlékeiket. Ha Voldemort él, és vannak hívei, akkor a szüleim nagy veszélyben lehetnek. Megjegyezte a bölcsek kövés ,,árulásomat". Ezért akart megölni a Titkok kamrájában. Ha háborúra kerül a sor, akkor ígérem, hogy bármi áron, de biztonságba helyezem őket. Ezt megígérem.

-Köszönöm apa. Köszönöm, hogy itt vagytok mellettem, és támogattok. Ígérem, vigyázni fogok magamra, és megpróbálok a bajból kimaradni. Már ha lesz.-ölelem át. Kisgyermek koromban mindig azt hittem, hogy apa ölelése mindentől megvéd. Az ágyam alatt lakó szörnyektől, a rémálmokig. Mindig segített.

-Valahogy érzem, hogy lesz baj.-hangja aggódóan csengett, de kihallottam belőle némi mosolygást is. Ha tudná, hogy én is pontosan ezt érzem.

-Kicsi a rakás!-kiállt fel mögöttünk anya. Mire észbe kaphatnánk hátulról ránk ugrik, és leterít minket a földre. Amilyen vékony, olyan erős. Nevetve gurulunk le egymásról.

-Neked nem dolgozni kéne?-kérdezem magamba szívva az éltető levegőt. Hát mert ki más került volna alulra, ha nem én?

-De. De ez most jó ötlet volt.-nevet rajtunk. Feltápászkodik, és felhúz minket is. Még apát is. Mondom, hogy nagy ereje van ennek a pindúrnak. Jó, nem fikázom a magasságát. Nem szép dolog.-Itt a leveled. Deja vu.-kacsint.

-Nem hiszed el, de fél órával ezelőtt én is ezt gondoltam.-nevetek fel. Valahogy sejtettem, hogy emlékezetes lesz az az első levél. *kacsintás*

Átvettem a levelet, és vissza ültem a fotelembe. Anya visszatért a munkához, apa pedig a nagyon érdekesnek tűnő újságához. A levél ugyan úgy nézett ki, mint a Roxforti. A borítékon pecsét nem volt, sem írás. Fogalmam sincs, hogy kitől jöhetett. Felnyitottam a borítékot, és kiszedtem belőle a levelet.

Kedves Mr, és Mrs Goldman!

Molly Weasley vagyok, Ron Weasley édesanyja. Egy házba járnak a gyermekeink, és jó barátok. Nem sokára megrendezésre kerül a kviddiccs világkupa, melyre a férjem-Arthur-szerzett jegyeket. Azt szeretnénk megkérdezni, hogy Elena eljöhet e velünk. Ott lesz az egész családom, köztük két felnőtt varázslóval. Hermione, és Harry is eljön velünk.
Sátorban aludnánk, persze varázslókhoz méltóan nagyítottban. Semmi fontosat nem kell hoznia, mert minden lesz.
Vissza már nem jönne, hanem együtt mennénk ki a Roxfort expresszhez. Az iskolás dolgokat, és a ládát nálunk le tudja rakni. Az állomásra persze maguk is kijöhetnek.
Ha elengedik Elenát akkor bagolyfordultáva üzenjék meg kérem. Ha elengedik, akkor pénteken reggel tízkor ott leszünk érte.
Szívélyes üdvözlettel:
Arthur, és Molly Weasley

Oda adtam anyának a levelet, aki elolvasta, és megbeszélte apával.

-Biztonságban lennél ott?-kérdezi anya aggodalmasan.

-Persze. Mr, és Mrs Weasley kiváló varázslók. A két idősebb fia Bill, és Charlie. Charlie sárkányokkal foglalkozik, tehát rajta nem fog ki semmi. Bill pedig a mágiaügyi minisztériumnak dolgozik. Percy most lesz végzős. A legokosabb, baj esetén ügyesen ki talál valamilyen menekülő utat. Az ikrek, George, és Fred a megtévesztés mesterei. Gondolom nem kell magyarázni. Másnál nem lennék ekkora biztonságban.-hű...Csak most veszem észre, hogy milyen sokrétű is a Weasley család. Ráadásul úgy, hogy aranyvérűek. Gratulálnom kell majd nekik.

-Ez igen meggyőző volt. Rendben. Elengedünk.-néz apa anyára. Anya mosolyogva bólint egyet. Eldőlt. Megyek a kviddics világkupára.

A nap többi részében választ adtunk Weasleyéknek. Mivel holnap péntek, ezért be is pakoltunk. Nem fogok már vissza jönni anyáékhoz. A világkupa hétvégén lesz. Pontosabban vasárnap. Már szombaton ki fogunk menni. Bepakoltam a ládámat, és a ruháimat. Utána együtt volt a család. Téliszünetig amúgy sem láthatjuk egymást. Társasoztunk, beszélgettünk, nevettünk, sokáig fennmaradtunk, és filmet néztünk. Mint egy normális család. Ahol a gyerek nem boszorkány. Ahol nem kopogtat bagoly az ablakon. Nem jön minden héten három taláros emberke ide, és varázsol. Egyszerűen csak egy átlagos angliai család voltunk. Félretettünk mindent. Csak hárman voltunk. És Aramis. Mint ha értené amit neki mondok. Nagyon intelligens egy bagoly. Tehát. Így négyen töltöttük, hosszú ideig az utolsó esténket együtt.

———————-

Másnap már reggel nyolckor ébren voltam. Felöltöztem egy kicsit kényelmesebben, mint a farmer. Még nem is volt annyire hideg, tehát a kicsit lengébb öltözet még elfogadható volt.

Levonszoltam a ládámat, és a hátizsákomat. Annyira sajnáltam, hogy nem varázsolhatok. Sokkal egyszerűbb lett volna. Lent egyből a konyhába mentem. A szüleim is ott ültek. Mind a ketten a számukra éltető fekete löttyöt itták, míg én egy jó kis barackos teát. A reggelit nem vittem túlzásba. Tükörtojás pitítóssal. Tipik angol. Na nem baj. Anyáék átvonultak a nappaliba, míg én elmosogattam. Egy kisebb sikítást hallottam. Egyből kirántottam a zsebemből a varázspálcámat, és a nappaliba szaladtam. Nagy meglepetésemre Mr Weasley, és Fredék álltak ott.

-Fred! George!-ugrottam az ikrek nyakába. Minde a ketten szorosan öleltek meg. Hát igen. Könnyen megkedveltek. Ez azért van, mert minden csinytevésükben hatalmas örömmel vettem részt.

-Hello...

-Hercegnő...-mondtam már, hogy utálom ha így beszélnek.

-Anya, apa. Ők itt az ikrek. George-mutatok a bal oldalamon álló fiúra.-és Fred.-mutatok a másik oldalamra.

-Honnan tudtad?

-Álltalában mindenki össze kever minket.-néznek rám büszkén.

-Az maradjon az én titkom.-amúgy George mindig a bal oldalamra áll, mert bal kezes, Fred pedig jobb kezes.

-El ne fogadjatok tőlük semmit.-mondom figyelmeztetően anyáéknak.-A csínytevés mesterei.

-Megfogadom a tanácsot.-bólint szórakozottan anya.

Még beszélnek pár szót Mr Weasleyvel, majd tőlem elbúcsúznak.

-Nagyon vigyázz magadra. Madj sokszor írj. És ha lehetséges akkor ne kerülj bele a bajba. Kérlek.-mondja anya már-már nevetve.

-Vigyázok magamra. Sziasztok!-ölelem meg még őket.

-Utaztál már hopp porral?-kérdezi Mr Weasley.

-Persze Mr Weasley. Mit kell kimondanom?

-Odú-hát az nem lesz nehéz.

Bementek előttem a Weasleyék, majd én is beléptem. Még integettem anyáéknak, majd beleszórtam a zöld port a kandallóba, és kimondtam az uticímet.

-Odú!-és egy szempillantás alatt máshol termettem. Már megszoktam a folyamatot, ezért nem is nagykn foglalkoztam a kezdeti rosszulléttel.

Egy takaros házba érkeztem. Pontosabban a konyhába. Isteni illatok voltak. A helységben egy hatalmas asztal volt, körülötte sok székkel. Minden fából volt. Láttam önműködő szövő tűt, kést, és mosogató kefét. Szekrények voltak mindenhol roskadásig edényekkel, poharakkal. A tűzhelynél Mrs Weasley sündörgött pálcával a kezében. Az egész háznak nagyon családias hangulata volt. Már értem, hogy miért szeret Harry itt lenni.

-Elena.-fordul felém Fred.-Üdvözlünk az Odúban.