-Igazgató úr meséljen nekem a szüleimről.

Dumbledoron nem látszott, hogy meglepődött volna a kérésemem. Félhold alakú szemüvege mögül csak nézett az én zöld íriszeimbe. Szeméből a sajnálat, bocsánatkérés, és együttérzés tükröződött. Már tudtam mit akar mondani. Tudtam mielőtt kinyithatta volna a száját.

-Tudom Elena, hogy téged ez érdekel a legjobban, de kérlek értsd meg, hogy nem most van itt az ideje, hogy megtudd kik voltak ők.-néz rám. Sajnál. Engem ne sajnáljon senki!

-Persze!-forgatom meg a szemem. Nem kiabálok. Egyszerűen csak halkan, mégis teljesen érthetően mondom.-Én sosem tudhatok semmiről. Csak két nevet kellene mondania! Lehet, hogy nem is ismerem őket. Csak valami emléket! Maga nem tudja, hogy milyen amikor semmit nem tudsz a valódi szüleidről! Ha azt mondom, hogy nem ismertem őket, mert kiskoromban meghaltak, akkor csak a sajnálatot látom a szemükben. Nekem nem kell a sajnálat! Eleget kaptam már belőle. Nekem az kell, hogy valaki mondjon róluk valamit! Bármit! Vagy hogy mit jelent a nyakláncom. Semmit nem tudok magamról! Hiányzik egy részem. Mintha valaki réges-régen kiszakította volna belőlem. Üressegét érzek. Nincs meg a másik felem. Azt sem tudom, hogy hol éltünk mielőtt meghaltak. Annyi nekem nem elég, hogy miben haltak meg. Valami ami annak az embernek aki mondja nekem apróság, az nekem hatalmas érték. Semmim sincs a múltamból. Elveszett vagyok. Egy apró információ nekem bőven elég lenne. Bármi....-a végére már teljesen halkan beszélek. Ahogy látom, Dumbledor minden szavamat hallotta.

-Megértem, hogy így érzel...

-Maga nem ért semmit!-emelem fel a hangom.

-Hidd el, hogy de. Nagyon is megértelek. Tudom, hogy milyen az ha nem tudsz valamit ami hozzád tartozik. Ami a részed. De idővel minden kérdésedre választ kapsz. Az idő nagy úr, és nem mindig kegyes! Ezt jól jegyezd meg! Sajnálom, de még nem mondhatok semmit. Ha itt lesz az idő mindent megtudsz. De azt elmondhatom, hogy a jövő hatalmas megpróbáltatások elé fog állítani. Tudnod kell, hogy kik a barátaid. Hogy kik állnak melletted, és ki fog hátbaszúrni. Legyen egy támaszod, akire a nehéz időkben számíthatsz. Egyszer majd választanod kell. És neked kell tudni, hogy melyik út lesz a helyes. Erősnek kell maradnod. Ha megtudod az igazat, onnantól kezdve vagy kiszállsz, vagy folytatod. Az életed, és a szeretteid élete lesz a tét. Mindenre figyelj! Alaposan jegyezz meg fontos információkat. Megpróbálok ott lenni, mikor megtudod az igazat, hogy támogassalak. Az életed Merlintől fog felfordulni. Az időd egyre majd csak fogyni, és fogyni fog, mire észbe kapsz, hogy itt a pillanat mikor minden eldőlhet. A jövő egy hatalmas részét te fogod megszabni. Ez attól függ, hogy hogy döntesz.-mondta, végig a szemembe nézve.

Amint befogadtam minden információt, elmerültem a kérdéseim, és gondolataim tengerében. Milyen megpróbáltatások? Mi közöm lenne ilyen nagy mértékben a jövőhöz? Csak egy átlagos lány vagyok. Aki igazán megváltoztatja a jövőt az Harry. Mivel, hogy nem biztos, hogy Voldemort meghalt. Ha igaz az amit mondnak, és életben van akkor Harryn múlik minden. Ő a kiválasztott. Neki kell legyőznie a gonoszt. Igaz barátok? Kire gondolhat? Senkiből nem nézném ki, hogy hátba szúr. Itt új életet tudtam kezdeni. Malfoyjon kívül mindenki békén hagy. Róla meg nem hiszem, hogy barátkozni akar velem pont egy ilyen griffendéles, félvérrel. Lunáékból nem nézném ki. Luna egy hatalmas szívű lány. A légynek sem tudna ártani, sőtt inkább meghívja egy teadélutánra. Terry pedig igaz, hogy merész, és nagyszájú, de bármit megtenne értem. És ez kölcsönös mindkettőjük felé. Akivel még barát lehetek úgy ahogy az Piton. De mit tehetne egy tanár? Megmondja, hogy ő az apám vagy mi? Vagy kiderül, hogy ellenünk van, és megakar ölni? Ugyan...

Aztán ott van az amit a múltamról mondott. Miért lenne veszélyes? Talán a szüleim voltak Voldemort, és valamelyik szolgája? Vagy csak olyanok, akik keresztbe tettek neki. Esetleg csak sima varázserővel rendelkező polgárok. És mi az, hogy választanom kell majd? A jó, és a rossz között? Vagy mi? Mert ha igen, akkor egyértelmű, hogy a jó. Nem tudnak engem választás elé kényszeríteni. Hát hogy én mekkorát tévedtem.......

-Igaz amiket elmondott?-kérdezem felnézve rá. Nem kell válaszolnia. Ott van a szemében minden kérdésemre a válasz. Igaz minden szó ami elhagyta a száját. Tehát a jövő egy része valamilyen okból rajtam fog állni.

-Van még kérdésed?-ereszt meg egy mosolyt felém.

-Igen.-bólintok.-Hogy került magához Harry apukájának a köpenye, és miért csak most adta oda neki, aláírás nélkül?-teszek fel egyszerre három kérdést. Dumbli mint az előbb, most sem lepődött meg. Ez az ember kikészít. Mintha mindent előre lárna, vagy így akarta volna eltervezni.

-Sejtettem, hogy rá fogsz jönni. Okos boszorkány vagy. A kérdésed jogos. Régen én vettem el Jamestől.-gondolom ő Harry apukája. Ahogy Hermione mesélte csak ő lehet az.-A Halál ereklyéit kutattam. Egy dolog már megvolt. Tudtam, hogy van valahol egy köpeny. Egyszer láttam Jamest ahogy a barátaival kioson a kastélyból a köpennyel. Másnap behivattam, és elkértem tőle. Rá jó pár évre rám bízta, hogy őrizzem meg Harrynek. Mintha tudta volna, hogy mi fog történni. Azért most adtam oda neki, mert ha belegondolsz ő is-mint ahogy te is-most került be a varázsvilágba. Eddig a létezéséről sem tudott. Mit gondolsz mit tett volna, ha beállítok hozzá nagy szakállal, csillagos süveggel, és talárral, oda adva neki egy láthatatlanná tévő köpönyget, ami az apjáé volt?-kérdezi az igen jogos kérdést. Elgondolkodok, de nem sokáig töröm rajta a fejem.

-Igazából lehet, hogy elhitte volna. Mivel semmit nem tudott az igazi szüleiről, a nevükön kívül.-amit persze én nem tudok a sajátjaimról.-Lehet, hogy meghallgatta volna magát. De a másik opció az az, hogy nem hisz magának. Mivel nem tudta volna elképzelni. Ez most egy nehéz kérdés volt.-nézek elismerően az öregre. Ő csak mosolyog a bajsza alatt.

-Látod? Te sem hittél benne elsőre. És azért nem írtam oda a nevem, mert kíváncsi voltam, hogy rájön e. Talán majd a későbbiek során. Okos vagy Elena. Lehet egszer ez fogja okozni a vesztedet. Jól jegyezd meg amit az előbb elmondtam! Az időd véges! Használd ki!

-Mit tud az igazgató amit én nem?-kérdezem úgy mellékesen. Tudom, rengeteg mindent tud. De itt arra gondoltam, hogy mit tud rólam, a múlt szörnyűségeiről, és a jövő rejtelmeiről. Nincs még egy olyan ember mint Albus Dumbledor. Hatalmas dolgokat vitt véghez. Az ereje nagy, és bárki fejethajt előtte. Ő az egyetlen ember akitől Voldemort félt. Annak idején azért nem bántotta a Roxfortot, mert Dumbledor itt volt. Rengeteg mindent tett a varázsvilágért. Hatalmas felfedezései voltak. A tudása mindent túlszárnyal. A közelében teljes biztonságban érzem magam. Nincs okom az aggodalomra.

-Sok dolgot tudok. Ezek tudása rengeteg veszéllyel, és kutatással jár. Itt nem tudhattad ki a barátod, és ki akarja elvenni a te érdemedet. Azt javaslom neked, mert tudom, hogy te is fogsz majd kutatni, nem is olyan soká-néz rám jelentőségteljesen. Mi a...-alapos legyél, de figyelj, ne keltse, terelje el más a figyelmedet. Sose akarj többet megtudni mint amit muszáj, mert hatalmas bajba kerülhetsz. Fogadd meg egy öreg ember tanácsát.-mosolyog rám. Nem tudom, csak sejti e, tudja e, vagy fogalma sincs róla, hogy mit csinálunk, de igaza lehet.

-Megfogadom igazgató úr.-bólintok megeresztve egy félmosolyt. Furcsa nekem az öreg...

-Helyes! Van még kérdésed.-mosolyog továbbra is. Hogy nem áll be az állkapcsa?

-Az igazat megvallva...-gondolkodok el.-Mondjon valamit arról, hogy miért a sarkcsillag van a nyakláncomon.-most nem a szüleimrőlmkérdeztem, mert úgy sem válaszolna.

-Cseles.-néz rám egy hatalmas sóhaj kíséretében. Én csak csendben vigyorgok.- A sarkcsillag a Kismedve csillagkép egyik csillaga. A kis medve egy családi jelkép is lehet. A gyerek. Másnéven bocs, kölyökmedve. Ráadásul az északi pólust is mutatja. Ez így együtt, a szüleid meglátása szerint azt jelenti, hogy te vagy a gyermekük, és sosem hátrafelé menj, hanem mindig előre. Felszegett fejjel, csak előre. Fel nézve, pedig a Sarkcsillag mutatja az utat, és onnan néznek le rád a szüleid. Mindig veled lesznek. Te nem látod őket, de ott vannak veled. Semmilyen varázslat nem hozhatja már vissza őket, de ne búsulj! Ők minden apró varázslatodat figyelemmel kísérik.-a végére már ide jött mellém, és vállamra téve a kezét nézett le rám, kék íriszeivel. Könnyes szemekkel néztem fel rá. Szavakkal nem tudtam semmit sem kifejezni, a szememmel ellentétben. Hálát éreztem. Szavai felértek ezer emlékkel. A szüleim így gondoltak rám. Most az sem érdekel, hogy Dumbledor ismerte az igazi szüleimet. Nem tudom, kik lehettek ők, de akkora szeretetet érzek irántuk, hogy az ellmondhatatlan.

Hirtelen kivágódik az iroda ajtaja, odakapjuk a fejünket, és Pitont látjuk meg az ajtóban. Először rám néz. Látom rajta, hogy látja könnytől csillogó szememet. Az arcán egy pillanatra átsuhan a düh, és a kétségbeesés szikrája, de hamar rendezi vonásait. Szemét az igazgató úr vállamon pihenő kezére emeli. Egy pillanatra akad csak meg rajta a tekintete, és máris megy tovább Dumblira. A két tanár különböző tekintettel nézi egymást. Dumbledor jókedéllyel, mosolyogva, Piton komor arccal, elvékonyított ajkakkal néz garkas szemet az igazgatóval. Én töröm meg e jókedvű pillanatot.

-Jó napot Piton professzor!-hangomra felém kapja a fejét.

-Magának is.-veti oda elém. Áucs...

-Majd máskor folytatjuk Elena. Jól jegyezd meg amit mondtam!-még mindig mosolyogva veszi le kezét a vállamról. Felállok a székből, és tüntetően nem nézve Pitonra-hiába érzem magamon a pillantását-elindulok az ajtó felé. Mikor kilépnék még elköszönök.

-Viszlát igazgató úr, és Piton professzor!-majd becsuktam magam után az ajtót.

Lassan sétáltam vissza a klubhelyiségbe. Élveztem a kastélyban lévő kellemesen hűvös levegőt. Ez segített is kicsit tisztábban látni a dolgokat.  Tehát...Valamikor a közeljövőben kutatni fogok, nem tudom mi után. Bár van egy sejtésem. Jobb, ha minél később tudom meg kik a szüleim. Nagyon szerettek engem, ezt Dumbledor is állítja. A jövő egy része rajtam fog múlni. Ááááá... Csöppet sem aggaszt! Miért? Kéne?! Meg kell tudnom, kik az igazi  barátaim. Menjek oda, hogy ,,Hé! Te ott! Az igazi barátom vagy, vagy később tudod, úgy véletlen hátba szúrnál mondjuk egy fogpiszkálóval?! Nem bántásból, csak jó lenne tudni! Köszii!" Ezeket után aludjon az ember. Miért van ilyen bonyolult életem!

-Elena! Várj már!-kiállt utánam egy hang. Egy hang amit ezer közül is felismerek.

-Jó napot Piton professzor.-fordulok meg. A tanár pont előttem áll meg, lobogó talárja nekem csapódik. Semleges arccal nézek rá, ami gondolom neki is feltűnt, mert felhúzott szemöldökkel méreget.

-Halljam, mit tettem?-sóhajt egy nagyot. Na haladunk. Legalább rájött, hogy ő a bajom.

-Semmit professzor úr.-én aztán biztosan nem fogom neki elmondani. Ha tényleg érdekli, akkor jöjjön rá egyedül.

-Ne játszd a sértődöttet, mert olyanhoz fogok folyamodni, hogy megtudjam mi bánt, amit nem hiszem, hogy megköszönsz.-mondja fenyegetően. Ó miért mit csinálhatna? Hogy én mennyire hülye vagyok, hogy nem hallgattam rá....

-Köszönöm a karácsonyi ajándékát. Igen figyelmes öntől professzor úr.-terelem a témát.

-Szívesen. Én is köszönöm...öhömm...az ajándékod.-dadog egy kicsit. Hűűűűű ilyen is tud lenni? Nem kapott ezelőtt semmit karácsonyra? Gondolom nagyon sok barátja lehet, a hírneve miatt. Na meg persze a házából is sokan szeretik. Észbe kapott.-Ne tereld a témát! Mond meg mi bánt, vagy tényleg nem fogsz örülni annak amit csinálni fogok.-arca már-már vészesen komoly volt.

-Nincs semmi bajom professzor úr.-nézek még mindig a szemébe. Sóhajt egy HATALMASAT.

-Te akartad.-hihetetlen gyorsasággal ránt rám pálcát. Nem is tudtam, hogy mit csináljak. Csak álltam ott, és néztem a pálca felé eső-naggggyon nem jó-részét.

-Mit akar csinálni?-kérdezem.

-Mondtam, hogy beszélj, vagy én szedem ki belőled.-hangjában bocsánatkérés hallatszik.-Legilimens!-hirtelen egy erős löketet éreztem a fejemben, és minden ami eddig történt újra lejátszódott bennem, csak éppen én kívülről néztem.

-Anya! Nézd!-mutatok egy hatalmas kutyára.

-Látom kicsim.-lök meg anya a hintán.

-Ide nézz!-mondja apa. Én mosolyogva felé fordulok, ő pedig elkattintja a fényképezőgépet. Aztán egy másik emlék jön, mintha valaki átpörgette volna.

-Add vissza!-kiáltom egy ötödikes lánynak. Jajj ne! Ne ne ne ne! Nem akarom a régi emlékeimet látni.

-Nem! Attól, hogy a szüleid gazdagok, te itt egy senki vagy! Jól jegyezd meg!-mondja gúnyosan, aztán lelök a padról amin ültem, bele egy hatalmas sártócsába. A barátnőivel rajtam nevetnek. Nekem elkezdenek folyni a könnyeim, és nem érdekel, hogy sáros a kezem, megtörlöm az arcomat, felpattanok, és futok. Futok egészen hazáig. Váltás.

-Jason! A lúzer szerelmes beléd!-kiálltja oda Sarah a terem végében álló Jasonnek. James felénk fordul, végigmér, és kinevet. Könnyeimnek szabad utat engedek.

-Hogy tehetted!-kiáltom szipogva.

-Így.-húzza ördögi mosolyra a száját.

-Most már jobban érzed magad?-kérdezem.

-Nem.-hirtelen valami ragadós ömlik a fejemre. Sarkon fordulok, és meglátom Sarah barátnőit, amint egy vödör ragadós valamivel öntenek le.-Most már jobb!-újabb váltás.

A játszótéren ülök egyedül. Hangokat hallok. A kapu irányába nézek, és meglátom az osztályunk ,,nagymenőit".

-Nézzétek! Ott van Etelka!-mondja valamelyik.

-Elena!-ordítom nekik.

-Ez így jobban hangzik!-mondja ugyan csak valaki hátulról.

-És most tanítsuk meg neki, hogy velünk aztán nem beszélhet így.-ezt már Sarah mondja.

-A fiúk hatalmas vigyorral az arcukon indulnak el felém. Nem tudom melyikük ütött meg először, és mivel, csak annyit éreztem, hogy felszakad a hátam, és elkezd vérezni. Tovább ütöttek, rugdostak. Most már a lányok is. Otthon persze nem mondtam el, hogy kik tették. Váltás.

Jó napot Piton professzor!-hangomra felém kapja a fejét.

-Magának is.-veti oda elém. Áucs...

Látom fájdalmas tekintetem.

Ekkor egy újabb erős löketet érzek, és újra az iskola folyosóján állok. Vagyis a földön fekszek. Felülök. Érzem, hogy az emlékek hatására sírok. Nem is sírok. Zokogok. Piton hátrálva egy kicsit, meredt arccal néz előre. Tekintetét lassan emeli fel, egészen az én könnytől nedves arcomig. A könnyek, még mindig megállás nélkül záporoznak a szememből. Az ő szeme ez esetben fájdalmat, és tömény sajnálatot tükröz. Felém akar jönni, de én felpattanok, és hátrálok. Belenézett a fejembe. Hogy képzelte?!

-Elena...-mondja elhaló hangon.

-Ne! Ne jöjjön közelebb.-ő nem hallgatva rám egy lépéssel előttem terem, és megfogja a kinyújtott kezemet.

-Kérlek...Én csak....azt akartam...megnézni hogy...miért vagy mérges rám. Bocsáss meg kérlek.-nem figyelve rá kitépem a kezemet az övéből. Kiáltásaival nem törődve, sírva futok el a csillagvizsgáló toronyig. Leülök a kőre, hátradőlök, lábaimat felhúzom, összekulcsolom rajta a kezeimet, és sírok.

Perselus szemszöge:

Megtörve nézem üres helyét. Nem lehet, hogy ugyan azokat élte át gyerekkorában mint én. De Perselus nagyon is azokat élte át. Sőt! Rosszabbakat!  Százszor rosszabbakat!  Merlin meg kell találnom!

Futva indulok el abba az irányba amerre ment. Mi van ha....Erre nem is gondolok! Muszáj megtalálnom! Ha újra elkezdte magát bántani, akkor mielőbb meg kell találnom.

Elena szemszöge:

Nem akartam, hogy Piton utánam jöjjön. Halkan mentem le a lépcsőn. A folyosó kongott az ürességtől. Futva indultam el a griffendél torony felé. Merlinnek hála senkivel nem találkoztam. Elmondtam a jelszót (vadkan), és bementem az üres klubhelyiségbe. Ron, és Harry persze bent volt. Azonnal észrevettek engem, és a kisírt szemeimet, amikből még mindig, megállás nélkül folytak a könnyek.

-Hol voltál?-ölelnek magukhoz szorosan. Itt még hangosabban zokogok fel.-Ki bántott?

-Dumbledornál voltam.-mondom két sírás között.

-KI-BÁN-TOTT?!-tagolja Ron.

-Senki.-fúrom a fejem jobban az ő vállukba. A portré ajtaja kivágódik, és meghallom az ismerős lépteket, és a hozzá társuló talársuhogást.

-Elena!-hallom a nevemet. Kibontakozok a fiúk öleléséből, és futásnak eredek a lányok lépcsője felé. Oda úgy sem jöhet fel fiú. Csak McGalagony, és a többi nő.-Állj meg!-hátrafordulok, és látom, hogy Pitont megállítják Harryék.

-Mit tett vele?-üvölti Ron.

-Álljon férre Weasley! Vagy halottan akarja látni a barátnőjét?-kérdezi. Ron, és Harry észbe kapva felém fordul.

-Nem! Elena hozzá ne merj nyúlni semmilyen éles tárgyhoz!-mondja Harry úgy mintha az apám lenne. Elindul felém, de én pálcát rántok, és erre megáll.

-Ne gyere közelebb!-kiáltok rá.

-Hugi! Tedd le a pálcát.-látom, hogy Perselus arca értetlenséget tükröz. Aztán vissza tér az aggodalomhoz.

-Nem! És hidd el a lányok sok éles dolgot tartanak a szobájukban.-húzom halvány, már-már beteges mosolyra a számat.-Úgy sem tudtok követni.-fordulok meg, és felszaladok a lépcsőn.

-Elena!-még hallom a kiáltásaikat. A próbálkozásaikat is látom, mivel a lépcső csúszdává alakul. Bemenekülök a szobámba, és kulcsra zárom. Oda megyek a szekrényemhez, és elő veszem a kis tükrös fésűmet. A földhöz vágom, és a darabokból felveszek egyet.

Leülök vele az ágyamhoz, és lassan végig húzom a karomon a hegyes üvegdarabot. A vér vörösre festi a karomat. Fémes illata bekúszik az orromba. Csak legyen vége a sok szenvedésnek! Sosem fogom elfelejteni a múltam! Hiába kaptam egy új esélyt. Mire megyek vele, ha sosem fogom már elfelejteni azt a sok szenvedést amit átéltem. Inkább haljak meg, akkor legalább a szüleimmel lehetek. Egy erős vágás, és már semmit nem érzek. A sötétség elnyelt.

Perselus szemszöge:

-Mit tett vele?-förmed rám Potter.

-Nem tartozok magának elszámolással Potter.-gyűlölöm a fiút.

-Ha bántotta én esküszöm...

-Mit csinál Weasley? Megátkoz? Még varázsolni sem tud! Állítsanak magukon vagy....-egy hatalmas csattanást hallottunk fentről.-Hívják McGalagonyt!-mindkettő csak meredten áll. Nem hagyhatom, hogy baja essen. Bármennyire is nem akarom beismerni, de fontos lett a számomra.-MOST!-mindkettő feleszmélt, és már rohantak is Minerváért. Pár perc múlva vissza is értek.

-Perselus!-szól nekem Minerva.-Mi a csuda történt?-kérdezi.

-Ele...Miss Goldman fent van, és attól tartunk, hogy bántja magát.-az az átkozott nyelvbotlás!

-Mitől tenné ezt?-néz rám. A két fiú az ajtóban próbál felmenni a lépcsőn, nem sok sikerrel. Tehát nem hallanak.

-Belenéztem az emlékeibe, és véletlen felhoztam neki a múltat.-Minerva szemei elkerekednek. Tudja Elena történetét.

-Édes kislány! Engedjenek oda!-megy futva a lépcsőhöz.-Finite!

A lépcsőn most már mi is fel tudunk menni. McGalagony megkereste a szobáját.

-Zárva.-Potter berúgta az ajtót. Megláttuk. Nem hittem a szememnek.....