A győzelmemnek hatalmas ára lesz. Lehet ez az ár bármekkora, megéri, ha Voldemort meghal.

-Vigyázz magadra.-ölel meg Harry szorosan.

-Szeretlek nagyon! Ha kell segítség, akkor csak gondolj rám erősen a tűz mellett, és én ott leszek.-engedek szabadjára egy könycseppet. Még szorosabban szorítom magamhoz, majd egy perc elteltével elengedem. Minél tovább vagyok a közelében, annál nehezebb lesz a búcsú.

-Ne menj el.-kérlel.

-Muszáj. De nem megyek el örökre. Ki lenne ha nem én, aki vigyàz rád, ha te már nem tudsz magadra?-felnevet.

-Szeretlek nővérkém.-néz rám.

-Mindhármótokat szeretlek. Vigyázzatok magatokra, és egymàsra. Sok sikert!-nézek végig hármójukon, majd egy hatalmas sóhaj után megfordulok.

-Neked is.-hallom még Hermione szomorú hangját, majd megpördülök, és dehopponálok a Grimmauld-tér elől.

Az eltelt időben nem sok dolog történt. Harryt kimenekítettük, és Perselus levágta egy kaszaboló átokkal George fülét. Még mindig nem fogtam fel amit tettek. A sebem már lassan teljesen begyógyult, de továbbra is érzékeny. Fleur és Bill esküvője csodás volt, csak sajnos Kingsley közbeszólt. A miniszérium elesett, és végérvényesen Voldemort hatalmába került. Menekültünk, míg végre a Grimmauld-térre értünk. Eljött az idő, hogy különváljak tőlûk, és elkezdjem a küldetésem.

Egy mezőre hopponáltam, mert nem akartam a szüleimnez menni. Túl kockázatos lett volna. Így is félek, hogy Voldemort rájuk talál. A mező nem máshol van, mint Romániában. El kellett jönnöm a társamhoz, Saphirához. Talán ő segíthet nekem megtalálni Sashát.

-Hello!-kiálltok egy hatalmasat.

Visszhangot ver a kihalt mezőn. Pár percig semmit nem érzékelek, majd a mező túlsó végén kezdenek kidőlni a fák. Hunyorogva nézek az irányukba, mikor két szárny tűnik fel a fák között. Egy sárkány...Már csak az a kérdés, hogy Saphira e az, vagy egy másik. Mert ha egy másik, akkor nekem végem. A sárkány kitárja a szárnyát, és felemelkedik a magasba. Hatalmas teste eltakarja a napot, és árnyékot vetít a mező egy részére. Üvölt egyet, és zuhanórepülésben alábukik. Egyenesen felém közelít. Ledobom a hátamról a táskámat, és oldalra vetődök, hogy ne taroljon le engem a sárkány, mint egy bowling bábut. A zsárnya súrolja a karomat. Hátamra fordulok, és szembe találom magam egy felém közelítő, nagyon dühös sárkánnyal. Nem tudnék időben elállni az útjából, ezért eltakartam a szememet. Vártam, mikor a sárkány megtámad, és felfal. Vártam, hogy tűhegyes fogai mikor érnek hozzám, és szakítják darabokra a testemet. De a halál nem jött. Hiába vártam-egyáltalán nem lelkesen-nem jött. Kezemet óvatosan húztam el a szemem elő, és ki kukucskáltan. Egy nekem háttal álló sárkány volt előttem. Saphira...Hát megtaláltam. Beállt közém, és a másik sárkány közé. Valamit mondhatott neki, mert odébb állt, ezzel rálátást engedve az inmáron nyugodt sárkányra. Felém fordul, és fejet hajt előttem. Feltápászkodik, és én is meghajolok előtte. Lehet, hogy nekem nem kötelező, de nem fogok belehalni ha megteszem. Még egyezer megnéz magának, majd egy szárnycsapással felrepül, és eltűnik az erdőben.

-Mit keresel itt?

Saphira felém fordul, és lehajtha a fejét. Megsimogatom pikkelyes bőrét.

-Téged kereslek.

-Azt gondoltam, de minek?

Meg mernék esküdni, hogy megforgatta a szemét.

-Segíts megtalálni Sashát, az előző Főnixet.

-Honnan tudtad, hogy engem kell keresned?

-Megérzés.

Nem mond semmi mást, csak megfordul, és lefekszik. Hezitálva, de felülök a hátára. Nonverbálisan felrepítem a táskámat, és erősen a hátamra rögzítem. Rádőlök Saphirára, majd megfogom az egyik tüskéjét, és erősen belekapaszkodom. Még nem repültem sárkányon, főleg nem úgy, hogy csak ő tudja merre megyünk.

Meglebegteti a szárnyait, majd mikor már biztosan ülök a hátán, felterpeszkedik a két hátsó lábára, és egy hatalmas suhintással felrepül. Majd nem leestem róla, mert szinte álló helyzetben repült. Emelkedett, és emelkedett. Nehezen tudtam kapaszkodni, és a széltől nem is láttam olyan sokat. Pár perc felfele repülés után végre vizszintesbe kerültünk, és fel is tudtam ülni. Egyik kezemmel kitöröltem a szememből a könnyet, majd lenéztem. Szinte súroltuk a felhőket. A hatalmas mező alattunk csak egy kis körnek tűnt. A fák egybefojtak, míg a folyók csak egy hajszálvékony csíkban látszottak. Házak nem nagyon voltak ezen a vidéken. Emberek meg még kevésbé.

Rengeteg ideje repülünk. Kiábrándítottam magunkat. Nem tudom mennyi idő telt már el az indulásunk óta, de ez kegyetlen. Nem tudom hova megyünk, fázom, fáradt vagyok és ideges. Nyugtalankodom Harryék miatt. Még a szép látvány sem kárpótol. Pedig igazán szemrevaló tájakon mentünk keresztül. Hegyeket repültünk át, városokat kerültünk ki, határokon haladtunk át. Vagy lehet hogy nem hagytuk el Romániát. Ki tudja...Erdők nyúltak végig alattunk, síkságok terpeszkedtek, amik szántóföldekbe torkollottak. Falukat összekötő régi utak választották ketté az üres területeket. Csodálatos volt minden.

Percek, vagy órák múlva egy hegy felé közelítettünk. A hegy oldalait bükkfák borították be, mint egy hatalmas takaró. Néhány ház volt az oldalába beépítve, de szinte üresnek tünk a hely. Köröztünk párat a hegy körül, míg egy kisebb tisztásra nem talàltunk. Óvatosan leszálltunk, majd lecsúsztam Salhira oldalán, és ki tudja mennyi idő múlva, a lábaim újra a földet taposták. Kicsit meginogtam, mert ennyi utazás után elgémberedtek a lábaim. Nem panaszkodom, mert nem minden nap utazik az ember sárkányháton, de na. Nem volt a legkényelmesebb.

Körülnéztem a landolási helyünkön. Semmit nem láttam, csak fákat. Saphirát nem kérdeztem meg miért idejöttünk, mert ő már aludt. Levettem magunkról a varázst, és elindultam az erdő felé. Egy furcsa érzés húzott magával. Az erdő szélénél észrevettem egy-már félig benőtt-ösvényt. Nem tudtam mit tenni, elindultam arra. A növények szúrták a lábamat, hiába volt rajtam hosszú leggings. Faágakat húztam arréb, mielőtt még lefejeltem volna. Már vagy tíz perce gyalogolhattam az erdő sűrűje felé, mikor megtorpantam. Összehúzott szemmel méregettem a környezetemet. Erős, nagyon erős varázslatot éreztem, de nem tudtam senkihez, és semmihez kötni. Idegen volt, de mégis ismerős. Kinyújtottam előre a kezemet, majd-mintha meg akartam volna érinteni valamit-előremarkoltam. A kezem egy láthatatlan védelmi mezőn ment keresztül, mert csak a jobb felkaromat láttam. A varázslat biszergett ahol hozzám ért, de nem tett kárt bennem. Hezitálva, de előre léptem, be a varázs hatókörébe. A tétovázás érzését azonnal átvette a csodálat.

A hely teljesen más volt, mint a kinti. Különféle egzotikus növények, páfrányok borították a helyet. Kis virágok keretezték a kavicsból álló uatat. Az ég tisztán csillogott, és kékes fényben tündökölt. A nap sugarai átszűrődtek a fák levelei között, és megvilágították az alacsonyabban fekvő növényeket is. A kicsi kavicsas út végén, egy régi, már hiányos, de gyönyörű hely állt. Díszesen faragott oszlopok, boltívek, és kidolgozott lépcsők alkotnak egy kisebb helyet. Nyitott volt az egész. Öt szintes volt. A növényekkel együtt egy gyönyörű képet alkotott.

Ámulva lépkedtem az úton, az építmény felé. Tétovázva léptem a lépcsőre, attól tartva, hogy az egész csak egy álom. Mikor a lábam megmaradt a lépcsőn, akkor bátrabban mentem feljebb. Egészen a legfelső szintig mentem, és körbenéztem. Varázslattal ugyan, de egy végtelennek tűnő erdő tárult a szemem elé. Madarak repkedtek, egy patak volt a völgy aljában.

-Hol vagyok?-suttogom magam elé, de nem várok választ.

-A Főnixek helyén.xhallom meg magam mögött Sasha hangját. Megpördülök, majd rámosolygok. Viszonozza a gesztust, és mellé lépked. Ugyan úgy tűzből van, de már sokkal jobban látható. Ez lehet az a hely, ahol bármikor megjelenhet, és nem fog elfogyni az ereje.

-Hogy érted?-kérdezem visszanézve a végtelen erdőre. Mellém áll, és ő is kénlelni kezdi a tájat.

-A Főnixek ereje ezen a helyen keletkezett. Sok sok évvel ezelőtt. Mikor a varázserő megszületett, vele egy időben a Főnix erő is létre jött. Nem ember alkotta, hanem a természet. Egyszer csak lett. Ez az erő, mindent felül múlt. Az első Főnixnek-Lydiának-feladata volt a Föld megvédése. Ajándék volt az erő, amit jóra használt. Így ment ez sok sok évszázadon át. Nemzedékek tanították egymást, és ha a szükség úgy hozta, akkor az összes Főnix összeállt, és együtt tettek rendet. Egyszer üldözni kezdték a Főnixet. Az erejét akarták. Menekülésre kényszerült. Hát ide jött. A többi Főnix egészen idáig nem mutatkozott. A létezésükről, és a nevükről sem tudtak. Otthagyták a családjukat, és ide jöttek. Itt élték le az életüket, és csendben segítettek. Rólad viszont kiderítették az igazat. Ez a hely mindennek a kezdete. Nemzedékek tanultak itt. A lányból tanítvány lett, a tanítványból Főnix, és a Főnixből mester. Itt senki nem talál ránk. Ez a hely Magyarország, a Főnixek kezdete.

Hihetetlen. Azon a helyen állok, ahol az erőm keletkezett. Az első Főnix állt itt, majd a tanítványa, és annak a tanítványa. Tudás öröklődött itt sok sok éven át. Eljöhettem arra a helyre, ami az erőm, és mostmár az én múltam is. Eljöttem tanulni, és mikor eljön az idő, akkor szembeszállok a gonosszal, mint ahogy sokan tették előttem is. Eljön majd a nap, mikor mester leszek, és az utósom fog itt állni. Akár a saját lányom, akár egy másik gyermek. Ha legyőzöm Voldemortot, még akkor sem lesz biztonságban a világ. A Főnixekre szükség van addig, amíg az utolsó ember él. Most szükség van rám, és én itt vagyok. Készen állok.

Sziasztok! Bocsánat a késésért, de most kezdtem a gimit, és nincs sok időm. Nap végére elfáradok, ezért csak keveset tudok írni. Nem akarom összecsapni a részeket. Valószínűleg hétvégén lesznek részek. Ez most azért lett ilyen rövid, mert Elena életében elkezdődik egy új szakasz. Innentől kezdve nem lesz megállás, és nem fogyunk ki sohasem a cselekményekből. Köszönöm hogy vártok! ❤️