Mivel holnap reggeli után Angelica, és Alicia vár a kviddics pályán.

Az igazak álmát aludtam, mikor egy könyököt éreztem a bordáimnál, egy térdet az oldalamban, és egy lábat ami fejbe vert.

-Mi a Merlin?! Normálisak vagytok?!-próbálnék felülni, de a három lány még mindig rajtam fekszik. Emellett nevetnek.

-Sajnáh...náhl..juk.-próbál Lavender kinyögni egy értelmes mondatot.

-Mi a fenének kellett ilyen korán felkelteni?-kérdezem azon a bizonyos fáj az élet hangon.

-Mivel valakit ma megnéznek, hogy kviddicsezik.-mondja halál nyugodtan Pavati. Patil mellette bólogat. Kviddics? Aztán eszembe jutott. Akkorát csaptam a homlokomra, hogy szerintem még otthon anyáék is hallották.

-Elfelejtettem!

-Vettük észre, de attól még nem kell agyrázkódást kapnod.-erre csak egy szemforgatás a válaszom. Felpattanok az ágyról, és rohanok készülődni. Rekord gyorsaság alatt hámoztam magamra a ruhámat. Most csak egy szoknyát vettem fel, felülre a fehér ingemet, rá pedig a griffendéles pulóvert.

-Kész vagyok!-álltam meg lihegve a lányok előtt. Csak most tűnt fel, hogy Hermione nincs sehol. Nem baj. Annyival jobban indul a reggelem. A lányokkal karöltve indultam el reggelizni. A klubhelyiségben Alicia kapott el.

-Reggelizz meg, utána pedig gyere le a kviddics pályára.-mondja mosolyogva. Tovább indulok, de még utánam szól.-Harry kölcsön adta neked a seprűjét. Lent lesz nálunk.-ezzel a seprűvel nyert nem? Az előző kviddics meccsen. A mardekár ellen. Amikor a seprűt valaki megbűvölte. Talán így mesélte Terry. Mivel én tüntetően nem mentem el, mert Harry ott volt ezért nem is tudhatom. Milyen lesz netán-tán egy csapatban játszani? Bele se merek gondolni.

Elindultam a lányok után.

-Remélem sikerülni fog neked. Bár úgy is nagyon jó vagy. Kikérdeztem Lunát. Azt mondja Madam Hooch kedvence vagy.-van benne igazság. Tényleg jól tudok repülni. Azért estem le én is, de azt mondta, hogy első évesen ez hatalmas teljesítmény. Biztat is, hogy jövőre próbáljak meg bekerülni a csapatba. Lehet ez már most sikerülni fog.

-Remélem sikerül. Legyen igazad.-mondom kicsit sem meggyőzően.

-Csak mardekárosok ne legyenek ott.-mondja Parvati. Hogy mennyire igaza van! Nem véletlenül a barátnőm.

-Az kéne még. Hallgatni Malfoyt. Minden vágyam vele kezdeni a szombat reggelemet. Vele, és vakítóan szőke hajával, ami úgy néz ki mintha lenyalta volna egy kecske a fejét.-ezen mind elnevettük magunkat.

-Teljesen igazad van. Ha nem lenne ilyen arrogáns, és beképzeld, meg persze aranyvérmániás akkor még szívesen el is gondolkodnék rajta.-mondja Lavender. Egy sort húúúúúú-ztunk mire ő fülig elvörösödött. Volt benne igazság. Ha kedves lenne még én is meggondolnám. De ilyen csak akkor lesz amikor Voldamort meghal. És ezt most szó szerint értem. Ha ő meghal akkor a családja kikerül abból a kegyetlen helyzetből amibe belekerültek. Ugye az én szüleim nem voltak halálfaló?

-Roxfort hívja Elenát!-integet a szemem előtt Parvati.

-Bocsii. Nem figyeltem.

-Vettük észre.-forgatja a szemét Parvati. Erre én csak kinyújtom rá a nyelvemet. Ő meg vissza. Komolyan mint az óvodában.

-Visszatérhetnénk a témához?-kérdi Patil.

-Persze!-vágjuk rá egyszerre ikertestvérével.

-Na akkor amúgy sem kell izgulni. Ott leszünk mi is. És ha nem bánod Lunáékat is meghívtuk.

-Persze, hogy nem bánom! Nagyon szépen köszönöm, hogy gondoltatok rájuk!-ölelem végig barátnőimet.

A nagyterembe érve leültünk a szokásos helyünkre távol az aranytriótól. Mert miért is ne most reggeliznének. Harry kedvesen intett nekem. Köszönömöt még mindig nem mondott. Míg a többiek szedtek maguknak enni, addig én az üres tányéromat néztem. Féltem hogy fogok teljesíteni. Angelica szerint ha én nem leszek jó akkor nem lesz hajtója a csapatnak. Nem akarom, hogy miattam ne tudjanak játszani. Szeretnék bizonyítani. Bíznak bennem. És én nem szeretném kijátszani a bizalmukat.

-Enned kell.-rak a tányéromra két pirítóst Terry. Várj! Hogy mi? Azonnal oldalra fordulok, és észreveszem két barátnőmet. A rengeteg kíváncsi szem ellenére zavartalanul ülnek le mellénk. Két kék a sok piros között.-Hello seprű királynő!-felnevetek.

-Mit fognak szólni a házatokban, hogy ide ültetek?-kérdezem tőlük. Mert azért miattam ne utáltassák meg magukat. Bár nem is nagyon foglalkoznak a véleményekkel. Főleg nem Luna, akit Lüke Lovegoodnak csúfolnak. Ha ott voltunk Terryvel mindig kiálltunk mellette. Most is, csak van amikor Terry egyedül. Mivel már nem járok abba a házba. Terryt sem kell azért félteni. Ha kell megmondja a magáét. Múltkor egy végzőst oktatott ki. Elsősként. A klubhelyiségben. Ennek sokan szemtanúi voltak. Attól kezdve nem sokan mernek ujjat húzni vele.

-Kit érdekel? Nincs megszabva, hogy hol ehetek. A tojásrántotta itt is ugyan olyan.-ebben igaza van. Nevetve csóválom meg a fejemet.

-Hogy vagytok?-kérdezem.

-Jól. Hiányzol nekünk. De örülünk, hogy ide kerültél.-mondja Luna. Ő mindig olyan kedves.-Izgulsz? Mert apa szerint nem tesz jót a benned lévő animalis vitae-nak.-ahha..... Értem én.-És te hogy vagy?

-Köszönöm jól vagyok. Kicsit izgulok. Hallom ti is megnéztek.-lelkesülök fel.

-Még szép! Hova gondolsz minket?-tettet felháborodást Terry.

-Bocsánat. Egy percig sem kételkedtem.-mondom visszafojtott nevetéssel.

-Ahha.. Szólok ha elhittem.-mindenki szépen befejezte a reggelijét. Luna, és Terry felmentek a téli cuccaikért, mert ugye nem sokára karácsony, ezáltal az idő is egyre rosszabbra fordult. Bár most éppen nem volt hóvihar, de attól még meg lehet fagyni. Mi is felmentünk a lányokkal. Ők is felvették a legmelegebb ruháikat, míg én átöltöztem egy-még tegnap Angelicától kapott-kviddics felszerelésbe. Pont jó volt rám.

Lunáékkal kiegészülve mentünk le a pályára. Míg ők beszélgettek addig én magamban próbáltam csitítani az előjövő feszültségemet. Ha elrontom akkor nekem végem! És tönkre ne tegyem Harry seprűjét. Az kéne még! Leérve elköszöntem a lányoktól, mert ugye ők elindultak a lelátóra. Én lassan ballagtam a pálya közepén lévő két piros pont felé.

-Csak hogy itt vagy! Tessék. Fogd!-nyomta a kezembe Angelica a kölcsön seprűt.  Hűűűű. Egy Nimbusz 2000-es. Tudtommal ez a legújabb seprű modell.

-Szállj fel, és melegíts be!-utasít Angelica. Értetlenül állok. Én még nem voltam kviddics edzésen, pláne nem meccsen.Hogy kell bemelegíteni? Rakjam le a földre, és mondjam hogy: ,,FEL!"? Vagy üljek fel rá, és lebegjek? Esetleg menjek pár kört?

-Bocsi, hogy így mondom, de hogy melegítsek be?-kérdezem Aliciát, mert Angelica már elment. Gondolom vissza jön.

-Menj pár kört a póznák körül. Lehetőleg a leggyorsabban. Esetleg repülj fel Harryékhez, és vissza ide. De mindenképpen kerüld el a mardekárosokat.-mutat a lelátó másik végébe. Már csak ők hiányoznak nekem! Ahogy látom Malfoy is ott van. Seprűvel a kezében. Gondolom akkor ők mára végeztek. De azért megtisztelnek a jelenlétükkel.

Azt tettem amit mondott. De mindenek előtt leraktam a seprűt a földre. Mivel még nem ismerem, és ő se engem, ezért meg kell néznem elfogad e. Mellé álltam, és elkiáltottam magam: ,,FEL!". A seprű elsőnek a kezembe repült. Úgy látszik elfogad. Lassan raktam át a lábamat felette. Felültem rá, de még nem rugaszkodtam el a földtől. Végigsimítottam a seprű gyönyörűen mázolt, és ápolt nyelén. Mikor úgy éreztem, hogy biztosan ülök lassan emeltem fel a lábaimat. Kicsit feljebb emelkedtem a földtől. Egyenlőre csak lebegtem. Óvatosan, finom mozdulattal dőltem egy kicsit előre. Azonnal elindult. Hihetetlen egy seprű. Könnyed, jól irányítható, van tartása, és csak úgy suhan. Bár még nem mentem gyorsan. Elindultam a szemközti póznák felé. Lassan haladtam. Először az elsőt, utána a másodikat, majd a harmadikat kerültem meg szlalomozva. Mikor végeztem elindultam a másik oldalra. Egyre előrébb dőltem, a sebességemet így fokozatosan gyorsítva. Csak úgy suhantam. Először jobbra, majd balra dőltem. Könnyed mozdulatokkal irányítottam a seprűt. Aztán észre vettem Malfoyt. Alicia azt akarja melegítsek be. Mi is lenne jobb annál ha megszívatnám Malfoyt.

Lerepültem a pálya legaljára. Gyorsan elmenetem a pályát, és a nézőteret elválasztó ,,kordon" takarásába. Onnan a lenti öltözőkbe vezető kijáraton át kimentem a kviddics pályáról. Egy gyengéd, mégis határozott mozdulattal felrántottam a seprűmet. Pont Malfoyék lelátója mögött vagyok. Merlin most gyere le! Csendben, hangtalanul suhantam felé. Egy távcsővel fürkészte a pályát. Gondolom engem keresett. Mindjárt láthat. A tornászi mivoltomnak hála tudtam mit akarok. Ahogy egyre közeledtem, úgy gyorsítottam. Mielőtt túl közel értem volna hozzá egyre feljebb emeltem a seprűt. Pár csapattársa észre vett. Ők ámulva néztek, de egy hang sem jött ki a torkukon. Szerencsémre Malfoy annyira el van foglalva a pálya fürkészésével, hogy észre sem vett semmit. Feje fölött egy nagyon kecses előre szaltót csináltam. A seprű nyelét lefelé fordítottam, miközben én vele együtt dőltem előre. Lábaimat szorosan kulcsoltam rá a seprűre. Kezemmel finoman, de mégis erősen-mint aki az életéért kapaszkodik-szorítottam. Egyik kezem-a jobbat-elengedve kikaptam Malfoy kezéből a távcsövet, és tovább repültem. Hátranéztem, mert kíváncsi voltam a reakciójára. A döbbenet, és a hirtelen harag érzése keveredett az arcán. Luna, Terry, Lavender, Parvati, Patil, és Harryék ujjongtak a produkciómon. Malfoy lába alá kapta a seprűjét, és utánam eredt. Most kezdődik csak a játék.

-Alicia! Kapd el!-dobom felé a távcsőt. Alicia egy gyors mozdulattal seprűre ül, és már repül is az említett tárgy felé.

-Ezt megkeserülöd Goldman!-veti oda nekem Malfoy miközben elindul Alicia felé.

-Ide!-szól a pálya másik végéből Angelica. Látom megérkezett.-Szép szaltó volt!-suhan el időközben mellettem Alicia felé. Malfoy a két lány közé próbál berepülni. Nem mondom, hogy nem jó seprűlovas, de egy nála tapasztaltabb ellen esélye sincs. Alicia átpasszolja Angelicának aki a gyűrűk felé hajt. A mardekárosok jót nevetnek. Ahogy én is. Aztán észre veszek valamit.

-Vigyázz!-kiáltom neki. Hátranéz, és meglátja a felé száguldó Malfoyt. Hirtelen lerántja a seprűt, közben elpasszolja nekem a távcsövet.

-Na most már elég!-háborodik fel úgy isten igazából Malfoy. Ajjaj! Ez nem jelent sok jót. Olyan vörös képpel indul el felém, amit még egy pávián hátsófele is megirigyel. Előre fordulok, a szabad kezemmel jól megragadom a seprű nyelét. Magamban elmondok egy imát, hogy ne végezzek a gyengélkedőn. Teljes testsúlyommal nehezedek rá a seprűre. Hihetetlenül gyorsan hajtok a jobb oldalt lévő pózna felé. Érzem, hogy Malfoy igazán a nyomomban van. A süvítő széltől, és a hidegtől bekönnyezett a szemem. Alig látok valamit. Az ösztöneimre hivatkozva hasítok előre. Gyorsan a távcsövet tartó kezemmel megtörlöm a szememet. Előttem a gyűrű. Egy könnyed mozdulattal-hála a tornának-elhajítottam. Csak suhant, és suhant. Malfoy bevágott elém, és a távcsöve után repült. De mire elérte volna, az szép ívesen átrepült a gyűrűn. Visszarepültem Angelicáékhoz. Leszálltam a seprűről, és ők egyből megöleltek.

-Megvan az új hajtónk!-kiállt fel Alicia. Sikerült! El sem hiszem! Lunáék futottak felém. Mielőtt bármit mondhattam volna mind az öten rám ugrottak. Harryék tisztes távolságban álltak meg.

-Lányooook! Megfulladok!-nyöszörgöm. Erre már észbe kaphattak, mert mind az öten lekászálódtak rólam. Alig álltam fel, máris egyesével úgy megszorongattak, hogy a szuszt is kiszorították belőlem.

-Tudtuk hogy sikerülni fog!-szól Terry. A többiek csak hevesen bólogattak. De van egy bibi.

-McGalagony hogy tudja majd megengedni, hogy játsszak?-kérdezem.

-Ha Harrynek is megengedték, akkor neked is megfogják.-mondta, mint aki már biztos benne. Hát jó.

-Tegyük fel, ha megengedik akkor is. Nekem nincs seprűm.-mondom. Ezen elgondolkodik.

-Akkor iskolait fogsz használni. Mindenképpen szerzünk neked egyet.-ígéri meg.-Mond! Hogy csináltad azt a szaltót?-néz rám csillogó szemekkel.

-Egész kicsi korom óta tornázok. Szertorna, talajtorna, felemás korlát, akrobatika, gerenda, gyűrű....Minden. Ezért elég hajlékony is vagyok. Csak tudod itt nincs lehetőségem tornázni.-szomorodok el ahogy felidézem az edzéseket.

Mindig egy hatalmas táska cuccal mentem a terembe. Minden fellépő ruhám benne volt. Az edzős ruha szetteim is. Benne volt egy esetleges fásli. Krétapor a felemás korláthoz. Két üveg víz, és egy törülköző. Mindig mikor beléptem az ajtón, megcsapott a tornaszerek különös illata. Volt ott minden. A lelátó aljára szoktam rakni a táskámat. Semmit nem veszek ki belőle. Át sem kell öltöznöm, mert már eleve edzős ruhában jöttem. A korosztályomban, és még a nagyobbaknál is én voltam az egyik legjobb. És vagyok is. Nem szeretek ezzel felvágni. Sokan azt mondják, hogy nem is érdemlem meg. Szerintem viszont igen. Rengeteget edzettem. Keményen, és kitartóan. Ha azt mondták csináld meg harmincszor akkor én negyvenszer csináltam. Sosem adtam fel bármilyen nehéz is volt a gyakorlat. Zúzódott meg már kezem, tört el ujjam, lábujjam. Voltam beteg. Nem adtam fel. Csak csináltam, és csináltam. Míg mások mikor elsőre nem sikerült bevágják a sértődöttet. A versenyeken sem azért nyertem mert a szüleim lefizették a bírókat. Mivel voltak akik ezt állították. Sokan elítélnek mert hallanak rólam valami hazugságot. Viszont mikor elmondom milyen keményen edzek nap mint nap-és erre az edzőm is rá tud mutatni-akkor meg elcsodálkoznak, hogy ,,Jé! Még sem olyan amilyennek mondták!" Hát igen. Sokszor meg esett. De vissza térve. Bármilyen késztetést éreztem egyből a tornaszerekhez szaladni tudtam, hogy ha nem melegítek be akkor komoly sérülésem is lehet. Tehát általában egyedül, néha engem raktak be pár nálam nagyobb korosztályhoz levezetni a bemelegítést. Futottam a köröket egészen addig amíg össze nem estem. Után a gimnasztika rész. Egy kis nyújtás, néhány spárga, híd. Aztán mehettem a korlátra. A kezemet be kréta poroztam. Megfogtam a korlátot, elrugaszkodtam, és csak pörögtem, meg pörögtem. Kisebbről nagyobbra. Utána szaltóban vége. Ezt ismételtem jó sokszor. Különböző elemekkel. Után a rúd. Néha le estem, vagy csak elveszítettem az egyensúlyomat. Szaltók, spárgák, kecses elemek. Utána gyűrű, dobbantó. Szaltók, rundel flickkel.Zenével, zene nélkül. Koreográfiák. Néha segítettem is másoknak. Órákat képes voltam ott lenni. Ilyenkor megszűnt a világ létezni. Csak én és a torna. Itt éltem ki minden érzésemet. Gondolataimból egy halk hang zökkentett ki.

-Gratulálok!-szólal meg mögöttem valaki. Azonnal felismertem a hangját. Lassan fordultam meg. Egy barna, kócos hajú, szemüveges fiú állt előttem. Harry.

-Kössz.-vetem oda neki.-Itt a seprűd.-nyomom a kezébe az említett tárgyat. Átveszi, én meg indulni készülök mikor utánam szól.

-Köszönjük!-mondja.

-Mégis mit?-hangom tele van cinizmussal. Tudom jól, hogy mire mondta. Csodálkozom, hogy még emlékszik.

-Azt amikor megvédtél Malfoytól. És vállaltad a büntető munkát. Te védtél meg engem mikor én ígértem meg. Tudom most nagyon mérges vagy. Akkor este azért nem mentem le Pitonhoz, mert Georgeval, és Freddel próbáltunk valamit kitalálni arra, hogyan szabadítsunk ki. Sehogy nem sikerült. Gondoltuk reggel elmondjuk majd. Persze nem akartál velünk beszélni. Amit meg is értek. Mikor megláttuk, hogy sántítasz egyből mentem is reggeli után Pitonhoz. Addig dörömböltem az ajtaján amíg ki nem nyitotta. Elkezdtem vele ordibálni, hogy mit művelt veled. Persze vont le vagy ötven pontot. Elmondta, hogy baleset volt. nem is tudod mennyire lelkiismeret furdalásom van. Hogy nem voltam ott melletted. Hogy nem voltam kitartó mikor te látni sem akartál. Megszegtem az ígéretemet. De igyekszem jóvá tenni. Kérlek Elena bocsáss meg! Kérlek hugi.-nem tudom mikor kezdtek el folyni a könnyeim. Erre vártam. Hogy bocsánatot kérjen. Mikor nem is neki, hanem nekem kéne. Én nem hallgattam meg. Miattam még Pitont is képes volt még jobban magára haragítani. Szörnyű bűntudat gyötört. Terrynek igaza volt. Meg kellett volna hallgatnom.

-Te bocsáss meg nekem.-mondom szipogva.-Sajnálom, hogy nem hallgattalak meg. Sajnálom, hogy miattam össze vesztél Pitonnal. Sajnálom, hogy eltaszítottalak. Kérlek. Meg tudsz bocsátani?-az ő szeme is könnyes.

-Gyere ide!-tárja szét a karját. Azonnal bele vetem magam védelmet nyújtó karjaiba. Most jöttem csak rá mennyire hiányzott. Az ölelése, a mosolya. Az egész Harry.

-Szeretlek.-suttogom halkan.

-Én is.-simogatja a hajam.

-Ígérd meg, hogy soha nem hagysz magamra. Kérlek.-könyörgöm neki.

-Merlinre, és Griffendélre esküszöm.-mondja. Eltol magától, és mélyen a szemembe néz. Csak ekkor veszem észre a mögötte álló Ront, és Hermiónét.

-Ti is bocsássatok meg. Mindenért.-megyek oda hozzájuk.

-Megbocsátunk.-mondja Ron, és magához ölel. De hiányzott már ez a zabagép.

-Sajnáljuk Elena. Bár én megmondtam a fiúknak. Persze ők nem hallgattak rám. Miért is tették volna.-forgatja a szemét.

-Ne okoskodj inkább öleld már meg!-mondja Ron. Barátnőm szoros ölelésbe von.

-Köszönöm.-suttogom a fülébe.

-Én is.-válaszol.

Eltol magától, és együtt indulunk el vacsorázni. Mi négyen az arany quattuor. Végre minden, hacsak egy kicsit is, tökéletes volt.