Addig addig próbálgattam, míg a végén ebben aludtam el.

Fáradtan, fájó fejjel keltem fel reggel. Lebotorkáltam a fiúkhoz, akik úgy látom nagyon unatkoztak.

-Jó reggel!-vágom le magam az egyik fotelba, Ron mellé.

-Neked is.-motyogja maga elé.

-Mi ez a nagy gondolkodás?-nézek egyik fiúról a másikra. Azért valljuk be, hogy ők nem a gondolkodásról híresek.

-A tükrön gondolkodunk. Ma este visszamegyek.-jelenti ki szilárd elhatározottsággal Harry.

-Nem kéne.-húzom el a számat.

-De! Most láthatom a szüleimet!-mordul rám. De sajnálom szegényt (öhm...szarkazmus...öhm...)

-Képzeld én csak két homályos foltot látok abban a tükörben! Ne feledd! Van aki nálad rosszabb helyzetben van!-oktatom ki, szerintem reálisan.

-Boccs. Igazad van.-hajtja le a fejét.

-Semmi baj.-sóhajtok. Ennek a kettőnek előbb jár a szája, mint hogy meggondolnák mit akarnak mondani.-Ha vissza akarsz menni akkor veled megyek. De ne járj oda sűrűn. A tükör varázsa hatalmas. Csalódás fog érni, ha egy nap mikor elmész oda, eltűnik. Ez csak egy, a szívünk által alakított kép. Nem tudom pontosan mit mutat a tükör. A könyvemet is végig néztem. Annyit írnak róla, hogy hatalmas vonzerővel bír, és ha sűrűn használod a végén az őrületbe kerget, és ki tudja mit leszel képes megtenni.-figyelmeztetem. Bármilyen kegyetlen ezt hallani, amit mutat az nem is a jövő, és nem is a valóság. Csak egy kép, melyet egész nap eltudnánk nézni.

-Köszönöm. De ha nem bánod egyedül megyek.-bólintok. Megértem. Biztos ki akarja tárni nekik a szívét. Nem hülye, tudja, hogy nem fognak hozzászólni, de attól még jól esik neki. Bár....A biztonság kedvéért követni fogom.

-Te Ron?-nézek még mindig a gondolataiba merülő fiúra. Nem válaszol, ezért kénytelen vagyok megdobni egy párnával. Összerezzent.

-Hé! Ezt miért kaptam?-kérdi morcosan.

-Azért, mert szóltam, és nem válaszoltál.-nézek rá egy nem helyeslő pillantással.-Min gondolkodtál ennyire?

-Azon, hogy bárcsak igaz lenne amit a tükör mutat. Egyszer én is had legyek jó valamiben.-arca csalódott.

-Ron....Rajtad múlik csak, hogy ezeket elérd. Tudom, hogy nehéz, de sok kitartással sikerülni fog. Mi itt vagyunk. Hermione a tanulásban segít, Harry, és én pedig a kviddicsben. Bátran fordulhatsz hozzánk.-nézek biztató mosollyal rá.

-Ezt pont te mondod?-kérdezi hitetlenkedve. Ez most szíven ütött.

-Igen képzeld. A saját káromon tanultam meg.-mutatom fel neki a még mindig bekötött bal karomat. Zavartan lesüti a pillantását. Most nem leszek nagyon elnéző. Csak is a színtiszta igazat fogom mondani, egy-két dolog kivételével.-Azt nem akarom elmondani, hogy mit csinált Piton. Viszont! Rengeteg mindent gondoltam át. Meg kell tanulnom együtt élni a múltammal. Tudom, hogy sok ember van akinek rosszabb volt, vagy rosszabb még most is az élete. A múltam formált olyanná, amilyen most vagyok. Nem hátrafelé, hanem előrefelé kell tekintenem. Egész este azt próbálgattam kitalálni, hogy kik lehetnek a szüleim. Azt hittem a tükör majd megmutatja. Láthatom majd anyám mosolygó arcát, apám idősödő vonásait. Ehelyett csak két homályos alakot láttam. Semmi nincs bennem róluk. Ki tudja, mikor fogom megtudni kik ők? Mindenki ezzel jön.

-Igazad van. Tényleg nem lehet könnyű. Örülök, hogy ezt megosztottad velünk. Sajnálom, hogy ilyen goromba voltam. Menjünk ki Hagridhoz.

A nap további része tök gyorsan eltelt. Hagrid leállított minket a keresésről. De mi ha már belekezdtünk, akkor fojtatjuk is. Szerinte Pitonnak semmi köze ehhez. Én nem akartam egyik félnek sem igazat adni. Most csak a harag beszélne belőlem. Bevallom, nekem is gyanús, de nem hiszem, hogy fájna neki a foga arra amit Bolyhoska őriz. Este, viszont követtem Harryt. Ne mentem oda az ajtóhoz hallgatózni. Megvártam amíg kijön, és én felváltottam. Hiába álltam b még egyszer a tükör elé, az ugyan azt mutatta mint legelőször.

-Úgy látom te is eljöttél még egyszer.-szól egy hang mögülem.

-Igen Dumbledor professzor.-megfordulok, és az öreg csillagos talárral, és süvegben tündököl az egyik pad tetején. Megpaskolja  a mellette lévő helyet.

-Mond Elena, szerinted mit mutat a tükör?-néz le rám.

-Minek mondjam, ha a professzor úgy is tudja?-erre csak felnevet. nem értem mit akar.

-Én azt akarom megtudni, hogy te hogyan gondolkodsz.-bök meg. Engem ne bökdössön.

-Miért érdeklem ennyire?-teszem fel a szerintem teljesen jogos kérdést.

Tudod....-kezdi. Figyelmesen hallgatom.-Ha a jövőben segíteni szeretnék neked-már pedig segíteni akarok-akkor meg kell ismernem téged. Meg kell ismernem a gondolkodásmódodat, a gondolataidat. Most újabb információkat fogsz kapni. Ha kérhetlek ezt se mond el Potter úréknak.-bólintok.-Köszönöm! Szóval....Te egy-mint mondtam már-nagy erejű boszorkány vagy. Viszont! Lesz egy válasz út. Ezt is említettem. Benned a sötétség, és a fény ugyan annyi arányban van meg. Tehát. Ha egy kicsit is megbillen a mérleg a sötétség felé, akkor lehet, hogy olyan dolgokra fog rávenni, melyeket nem akarsz megcsinálni. Itt kellenek a barátaid. De csakis az igaz barátaid. Ők mellettem lesznek, és nem fogják hagyni, hogy bajod essen. Mindig a fény útját kell majd követned. Gondolom ez most lesokkoló volt.-hát nem is kicsit.-Most beszélegessünk inkább a tükörről. Mit mutata?

-Szerintem nem a jövőt látjuk benne. Bár Ronnál úgy nézett ki, mintha azt mutatta volna, de Harrynél nem lehetett az. Az ő szülei meghaltak, és tudtommal, ahogy a professzor úr említette, semmilyen varázslat nem hozza vissza a halottakat. A tükör-nem biztosan, de-a leghőbb vágyunkat mutatja.-rásandítok a professzorra, hogy jól gondolkodtam e.

-Helyes! Nem mutat se többet, se kevesebbet, mint szívünk leghőbb vágyát. Ronald a bátyjai árnyékában él. Ki akar törni onnan, hogy rá is büszkék lehessenek. Harry sosem látta a családját, úgy mint te. Mind a ketten találkozni akartok velük. Ő tudja, hogy kik a szülei, ezért mutatja a tükör őket. Lily, és James Potter. Te viszont semmit nem tudsz a szüleidről, ezért látod csak homályosan őket. Minden vágyam elmondani, hogy kik ők, de higgy egy öreg embernek. Ha megtudnád, azt kívánnád bárcsak később lett volna az a pillanat. Az sem mindegy, hogy kitől tudod meg.

-Igazgató úr mit lát a tükörben?-látom, hogy habozik a válasszal.

-Harry is megkérdezte. Ugyan azt mondom mint neki. Két pár bundás zoknit. Ez igaz is meg nem is. Az én szívem vágya változó. Na de most sipirc aludni!-lepattanok az asztalról, és elindulok kifelé.-Elena! Holnapól a tükör új helyen lesz. Megbízok benned, de ha kérhetlek ne keresd. Ne az általa mutatott világban élj, hanem a valóságban. Jó éjt!

-Magának is igazgató úr!-mosolyodok el halványan. Az ajtóban viszont megállok, és a kis résen még vissza nézek. Dumbledor a tükör előtt áll, és belenéz. Az arcán megrökönyödés, és fájdalom tükröződik. Olyan mértékű, hogy azt ember nem tudná elviselni. Tudom, hogy hazudott nekem. De tiszteletben tartom, hogy ne akar róla beszélni. Tudom milyen érzés.....

A szünet hátralévő napjaiban a fiúkkal végig a toronyban voltunk. Én nem akartam sem Malfoyjal, sem Pitonnal összefutni. Az ikrek meséltek nekünk kínos sztorikat, Ronék varázslósakkoztak, én olvastam. Aztán szépen lassan mindenki visszajött. A kastélyba újra visszatért az élet. És közeledett a Hugrabug-Griffendél meccs. Jó mivel az öltözőben tudtuk meg, hogy a bíró nem más mint Piton. Merlin mit tettem, hogy így büntetsz?!

Nevillt Malfoy bántotta, valahogy ki akarunk találni valamit ez ellen a mérkőzés ellen.

-Tessék. Gondolom gyűjtöd.-akar adni egy kártyát Harrynek, de én előbb csapok le rá.

-Enyém!-vetem magam Nevillre. A fiú teljesen megszeppen, de utána egyszerre dől ki belőlünk a nevetés.

-Boccs Harry, úgy látom valaki már lefoglalta.-tápászkodik fel, engem pedig hermione húz fel egy rosszalló pillantás kíséretében.

-Semmi baj.-legyint egyet lemondóan, de látom rajta, hogy jól szórakozik.

-Ahhh...Már megint Dumbledor.-forgatom meg a kártyát. Hirtelen megállítom a kártyát. Meredten nézem a hátlapját.-Tudtam!-kiálltok fel. A többiek értetlenül néznek rám.-Hogy lehettem ennyire hülye?!-csapom homlokon magam. Áúccccs

-Beavatnál minket is?-kéri Hermione.

-Nézd.-adom oda neki a kártyát.

-Dumbledor van rajta igen.-mondja, mint aki egy hülyének beszél.

-Nem az! A hátulja.-megfordítja, és pár másodperc múlva már ő is döbbenten néz rám.-A vonaton olvastam, csak elfelejtettem.

-Így már érthető!-bólogat ő is.

-Hahó! Miről van szó?-kérdi Ron. Hoppá! Őket el is felejtettem. Mind a két fiú végigolvasta a kártyát.

-Mindjárt jövök!-pattan fel Hermione.

-Hát ez?-néz utána Ron.

-Eszébe jutott valami, és mindjárt vissza jön. Addig úgy sem látjuk, amíg nem találja meg amit akar.-hagyom rá a dolgot. Hát igen. Rengetegszer tűnt el csak így Hermione.

-Itt vagyok! Még a múlthéten vettem ki a könyvtárból. Valami könnyűt akartam.

-Könnyű?-néz Ron felháborodva az igen vaskos könyvre. Hermione egy lenéző pillantással illeti. Az ő közelében nem érdemes egy könyvet sem szidni.

-Meg van! Nicolas Flamel az egyetlen ember, aki eltudta készíteni a bölcsek kövét.-olvastam már róla. Nem hittem volna, hogy ez egy kulcsfontosságú dolog.

-Én olvastam már róla....-kezdem.

-Jó de mi az?-vág bele a szavamba Ron.

-Most akartam elmondni!-vetek rá egy gyilkos pillantást.-Elmondhatom?

-Érdeklődve hallgatlak.-jelenti ki.

-Gondolom.-forgatom meg a szemem.-Az alkímia ősi tudománya egy különleges képességekkel bíró anyagot, a legendás ,,bölcsek kövé"-t kutatja. A kő mindenféle fémet vegytiszta arannyá változtat, és általa nyerhető az életelixír nevű folyadék is, amely hallhatatlanságot biztosít fogyasztójának. Az évszázadok során számos helyről jelezték a bölcsek köve felbukkanását. A jelenleg fellelhető egyetlen kő Nicolas Flamel úr, a kiváló alkimista és operakedvelő birtokában van. Flamel, aki tavaly ünnepelte hatszázhatvanötödik születésnapját, visszavonltan él devoni házában feleségével, a hatszázötvennyolc esztendős Perenelle-lel. (csak azért írtam le, mert ha valaki elfelejti emlékezzen rá-szerk.)-olvastam fel a Hermione által adott könyvből.

-Akkor...-kezdi Ron elképedve.

-Bizony!-mondom.

-A kutya a bölcsek kövét rejti!-szól izgatottan Hermione.

-Halkabban!-szólok rá.

-Upsz! Bocsi!

-Nem csoda, hogy Pitonnak kell.-mondja Harry morcosan.

-És mond ugyan, minek kell neki?-nézek rá teljesen értetlenül.

-Mert a kő aranyat csináltat, és örök életet ad?-kérdi.

-Kérdésre nem válaszolunk kérdéssel.-mondom neki. Nem tudnám elképzelni Pitonról, hogy kell neki ez a kő. Bájitalmester könyörgöm. Világszerte elismert a tudása. Minek éljen örök életet, ha nincs se felesége, se gyereke.

A meccsen ott volt Dumbledor is. Mind a ketten egy kicsit megnyugodtunk. Kinéztem a páholyba. A pályához legközelebb lévő helyet foglalta el Ron, Hermione, Luna, Terry, Dean, Seamus, és Nevill. A tanárok felé nézve kettő is engem figyelt. Egy-a sporttalárba öltözött-Piton, és Dumbledor. Az igazgató csak biztatóan kacsintott egyet, míg Piton szomorúan fürkészett. Álltam a pillantását. Most ő nem tudott kiolvasni semmit az enyémből, pedig nagyon próbálkozott.

A meccset végül mi nyertük meg. Egyet lőttem csak én, de azt is megspékelve egy seprűn lévő szaltóval. Piton Harryre gyilkos, míg rám büszke arccal nézett. Az igazgató is gratulált. Összességében jól sikerült. Gondolom ki lehet találni, hogy Harry elkapta a cikeszt.

-Tudjátok mit láttam?-rontott be Harry az üres klubhelyiségbe. Hogí miért üres? Mert már elmúlt fél tizenkettő is, de ő még sehol nem volt. Én ilyedtemben leborultam a fotelról. Morcosan néztem a kuncogó társaságra.

-Na mond! Úgy sem tudod magadban tartani.-nyújtom ki rá a nyelvem.

-Piton a Tiltott rengetegben találkozott Mógussal. A bölcsek kövéről beszéltek.-gondoltam mivel, a tanárok biztosan tudnak róla.-Piton Mógus segítségét akarta megszerezni, hogy ki tudja játszani Bolyhoskát. Meg valamilyen hókuszpókról mesélt.

-Szerintem nem csak Bolyhoska, hanem még más varázslatok is védik a követ.-gondolodok hangosan.

-Biztosan. Logikus, ugye a Roxfortban vagyunk, de mégis csak kell még valami biztonság.-erősít meg Hermione.

-Tegyük fel...-kezdi Ron.-...ha az összes tanár tett valamilyen bűbájt még védelem gyanánt, és Piton megszerezte a többit, csak Mógusét nem akkor....

-Akkor a kő csak addig van biztonságban amíg Mógus be nem adja a derekát.-fejezi be Harry.

-Akkor ki tudja meddig van még biztonságban.-mondom.

A hetek csak úgy teltek. Semmi sem történt. Úgy látszik Mógus még is csak állta a sarat. Másnap egyedül mentem le Hagridhoz.

-Szia!-köszönök a hatalmas embernek.

-Szia Elena! Nézd csak mim van?-emel fel egy tojást.

-Nem néz ki biztonságosnak.-húzom el a számat.

-Hidd el teljesen az!-teszi vissza a tojást a tűz fölött lévő tartóba.-Csinálok teát.-miközben Hagrid háttal áll nekem, én repedés szerű hangot hallok. A tűz felé nézek, és ajjajjjjjj

-Öhm...Hagrid?

-Igen?

-Annak a tojásnak mikor kell kikelnie?-kérdezem, hátha magától is rájön. Nem kapisgálta.

-A közeljövőben, mer'?-kérdi még mindig háttal állva nekem.

-Mert most fog kikelni.-mondom halál nyugodtan. Hagrid mindent eldob a keze ügyéből, és szalad a tűz felé. Valami annyira vonz engem már régóta a tűzhöz. Vonz a lángok végtelen tengere, a sárga, és vörös színek váltakozása. Lassan közelítek felé.

-A teremburáját!-mordul fel eldobva a tojást. Én lassan leguggolok, és érte nyúlok a tűzbe.-Elena megégeted magad!-már késő volt. A lángok elnyelték fakó színű bőrömet. Ahol csak ért, kellemesen bizsergetett. Csodával határos módon nem égetett meg.

-Most mennem kell.-adom át neki a tojást. Hagrid csak hatalmasra tágult szemekkel nézett rám.-Későre jár. Üzend meg Harryéknek a jó hírt, nekem most dolgom van.

Gyorsan visszamentem a toronyba, ahol Harryék éppen Hagridhoz indultak. Jó éjtet kívántam nekik. Egy darabig biztos el fogok időzni. Elindultam arra, amerre menni szerettem volna- Megálltam, felmentem, és bekopogtam.

-Szabad!-kiállt ki az öreges hang.

-Jó estét Dumbledor professzor!-köszönök, becsukva az ajtót magam mögött.

-Neked is Elena.-biccent egyet íróasztala mögül, és int, hogy üljek le.-Miben segíthetek?

-Igazgató úr nekem mi közöm van a tűzhöz?-kérdezem egyből rátérve a lényegre.

-Nem akartam, hogy most tudd még meg....Nem tudom, hogy sikerült ezt így elrontani...De eddig korlátozva volt az erőd...